KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

megbeszeletlen_dolgaink

Megbeszéletlen dolgaink!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Két ismerősömet kisértek tisztelői utolsó útjukra a Kozma utcai izraelita temetőben, tegnap Timár Györgyöt, ma Sas Józsefet. Gyurihoz személyesen kötődtem Sashoz a távolból. Mindketten nyíltan vállalták származásukat és mindketten sajátosan szerették közös hazánkat

Mégis csillagrendszerek választották el a két magyar embert egymástól megbeszéletlen dolgaink miatt! Nem tisztem az eltávozottakról méltatlanul szólni, nem is fogok. Személyükben a jelenség a fontosabb és az értékrend, melyeket képviseltek.

Szerénységemmel az egyelőre lebonthatatlannak tűnő barikád Gyuri felőli oldalát képviselem, és a helyzet fokozódik! Nem fáradok el annak hangsúlyozásában, hogy nem Bibó, hanem Karinthy Frigyes és Teller mellé állok nemzetünk büszke képviseletében és felemelkedéséért folytatott küzdelmében. Pedig a hetvenes évek elején Londonból titokban beszerzett Bibó könyveket elemlámpa fényénél a dunyhám alatt olvastam  pont úgy mint Acélt Párizsból.

Aztán utazási eltiltások és hiábavaló beszervezési kísérletek után román gyakornokok testedzése talpaimon és szőnyegbe csavart veseverésekkkel tágították horizontomat Váradon pont úgy, mint Zbisek barátomat és barátait a Hamu és Gyémántok főhőseként Lódzban, Lengyelföldön.

Sokat segítettek a korábbi Székely fővárosban, Vásárhelyen sikertelennek bizonyult házasságomból eredeztetett élményeim, melynek következménye lett a váradi „deresre húzás” a nem antiszemita román keretlegények gyűlölettől átitatott ellenség képe Váradon, akik fabotjaikkal próbálták népnevelni szerénységemet – hiábavalóan! Innen fakad az igazságát ötven éve hiába kereső valamikori Kisgazda alelnökkel Timár Gyurival, félszavakból is egymást jól értő barátságunk, miközben együtt pislogtunk Sasra, jót derülve búfelejtő poénjain a világot jelentő deszkákon, miközben mindketten tudtuk, hogy ő a Másik Oldal!

Nincs és nem is lesz béke továbbra sem az olajfák tövében, ha nem beszéljük meg dolgainkat jogos – jogtalan törvények által politikailag korrekt módon megzsarolva. Mert lehet persze úgy is nemzetet építeni, ha tartósan szőnyeg alá söpörjük tudatosan meg nem beszélt témákat, de bánatomra hosszú távon visszaüthetnek a múlt fel nem tárt dolgai.

Mindkét embernek békét kívánok poraira és, hogy ott Fenn végre leüljenek Hazánk érdekében megbeszélni végre közös dolgainkat múltunk rendberakását, jövőnk érdekében!

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Budapest 2021. jan. 22.

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük