KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Még mindig terjed a hepatitis Miskolcon

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
A decemberi közgyűlésen Kriza Ákos polgármester úr kijelentette, hogy nincs hepatitis járvány, és aki erről beszél, az pánikot kelt – emlékeztetett csütörtöki sajtótájékoztatóján Pakusza Zoltán. Ennek fényében a a Jobbik önkormányzati képviselője – mint mondta – megdöbbenve tapasztalta, hogy a téli szünet után iskolai munkahelyére visszatérve „hepatitis fertőzésveszély” feliratú figyelmeztetés fogadta az intézményben. 

Pakusza szerint jó lenne végre őszintén beszélni erről a témáról, hiszen az elmúlt hónapokban többször is hallottuk, hogy növekedett a fertőzöttek száma Miskolcon. A Jobbik már javasolta azt is, hogy a veszélyeztetett közintézmények dolgozói kapjanak ingyen védőoltást, illetve szerették volna megtudni, hogy tényleg volt-e olyan időszak, amikor a miskolci ÁNTSZ-ben még oltóanyag sem állt rendelkezésre.

Érdemi válasz nem érkezett, ezért Pakusza Zoltán jelezte: ismét levelet küldött az illetékes hatóságnak, melyben többek között arról kér adatot, hogyan alakult a hepatitis megbetegedések száma az elmúlt időszakban Miskolcon, mely városrészekben fordult elő a legtöbb megbetegedés, illetve áll-e rendelkezésre megfelelő mennyiségű oltóanyag.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Még mindig terjed a hepatitis Miskolcon

  1. Igen. A tisztálkodáshoz meg az emberhez méltó életkörülmények, okostojás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük