KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Még mindig aktuális: Szégyen

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

szégyenRég látott ismerőssel találkoztam a minap. „Mi van veled, nagyon elgyötörtnek látszol. Csak nem vagy beteg?” – kérdeztem aggódva. „Nem, az egészségemmel semmi bajom, csak rettenetesen szégyellem magam. Napok óta nem tudok a gyermekeim szemébe nézni. A minap szomorúan állapítottam meg, hogy semmi komoly elképzelésük nincs a jövőjükkel kapcsolatban. Nem érdekli őket, hogy mi lesz velük, hogyan fognak élni idős napjaikban, s csak tengődnek egyik napról a másikra.

El is határoztam, hogy leülök velük egy komoly beszélgetésre! Úgy is lett, csakhogy én roppantam össze ez alatt a beszélgetés alatt.” – mondta keserűen ismerősöm…

–          Te beszélsz nekünk felelős gondolkodásról, előrelátó viselkedésről? Hiszen bamba, hülyegyerek módjára hagytátok magatokat átverni a sok tolvaj politikus haramia által! Hagytátok, hogy szétlopják az országot, elherdálják a nemzeti vagyont, miközben ők sokszoros milliárdosok lettek! Rosszabbak voltatok, mint Ézsau! Még egy tál lencsét se kaptatok cserébe, s oda vetettetek mindent eléjük. A részeg fuvaros is felelősségteljesebben viselkedik, mint ti tettétek, mert az legalább nem dobja a lovak közé a gyeplőt. Ti meg ezt csináltátok. Ki hatalmazott fel titeket arra, hogy az én örökségemet, az országomat, Hazámat odavessétek a haramiák lábai elé? Hogy számoltok el a rátok bízott javakkal, ami minket illetett volna? Mit hagytatok ránk?

Nem egyebet, mint nyomort, kilátástalanságot, és mérhetetlen, visszafizethetetlen adósságot, miközben a felvett hiteleket már sokszorosan visszafizettétek? De ti még most is bedőltök az ócska hazugságoknak, mindegy, csak az a szó szerepeljen egy politikus zagyva hazudozásaiban, hogy „nemzeti”, s ti máris hasra estek előtte, éljenzitek, s úgy követitek, mint hívek a megváltót! Nem látjátok, hogy az utolsó bőrt is lenyúzzák rólatok, aztán meg majd sóval dörzsölnek be, hogy élvezzék kínotokat?

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Tudod, mondta ismerősöm, úgy ültem ott, szemben a gyermekeimmel, mint aki szörnyű gyilkosságot követett el ellenük. Én öltem meg vágyaikat, életkedvüket. Én semmisítettem meg a jövőjüket, kilátásaikat, s nem, hogy nem vethetek semmit a szemükre, de még örülhetek, ha nem űznek világgá! Mert megérdemelném! Én voltam az idióta, akit úgy vertek át a gazemberek, hogy még tapsoltam is nekik.

De gyermekeim felnyitották a szememet. Ezt a rettenetes bűnt már nem tudom jóvátenni. Elkótyavetyéltem mindenüket, mert beletespedve a kommunisták által belém sulykolt felelőtlenségbe, nemtörődömségbe, rosszabbul viselkedtem, mint egy óvodás gyermek, aki a szüleitől vár minden gondoskodást!

 Nos, ezért vagyok manapság ennyire siralmas állapotban. Csak azt nem értem, hogy tudnak a gyermekeim még mindig olyan jók lenni, hogy szeretnek, és féltenek? Pedig megérdemelném, hogy naponta belém rúgjanak, leköpjenek!

Ezért nem tudok a szemükbe nézni, és szörnyen szégyellem magam! Rettenetes bűntudatom van, és nem tehetek érte senkit felelőssé, mert én voltam az, aki lusta és hülye volt ahhoz, hogy alaposan a körmükre nézzen azoknak, akiket megbízott az ország vezetésével. Így lehetett a pufajkás verőlegény, a szigorúan titkos tartótiszt, a libatolvaj milliárdos, a KISZ titkár okirathamisító, meg a Soros-bérenc miniszterelnök, nem beszélve a minisztereikről!

Nézz körbe barátom, és zokogj velem! Mit tettünk?! Micsoda hatalmas bűnt követtünk el! Megérdemeljük, ha a következő generációk majdan csakis megvetéssel emlegetnek bennünket! Nem mi vagyunk itt az igazi áldozatok, hanem a gyermekeink, unokáink! Mi önként, barom módjára hajtottuk igába a fejünket. De ők vétlenek, ők igazi áldozatok, a mi felelőtlenségünk áldozatai!

Ezeket mondva szomorúan nyújtott búcsúkezet ismerősöm, s megvallom, azóta én is szörnyen érzem magam. Azt hiszem, fel sem fogjuk, mekkora bűnt követtünk el gyermekeink, unokáink ellen. Valósággal magunkkal rántottuk őket a halálos szakadékba, amibe mi saját magunk vetettük magunkat!

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Újabb választások elé nézünk, de van-e még értelme bármiféle reménynek? Nem sok jóra számítok!

Lejegyezte: Czakó István

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Még mindig aktuális: Szégyen

  1. Tisztelt Cím!

    Az alábbi írásban szereplő történet sajnos általános. Én azért azt érzem ki belőle, hogy a beismerés abban a formában, ahogyan olvashatjuk, nemigen történhetett meg. Manapság sajnos nem életszerű, hogy felelőtlen szülőknek felelősségteljes gyerekei legyenek. Ezzel nem ostorozni akarom a mai fiatalokat, de közülük nem sokan vannak, akik az okos-telefonon kívül mélyebben elmerülnének bármi másba is. Valóban sok felelőse van a mi nyomorúságunknak; és való igaz, hogy csaknem mindenki követett el kisebb-nagyobb hibákat, mulasztásokat. Ha kevesen is vannak, de hál’ Istennek vannak, akik egyetlen percre, egyetlen pillanatra se törődtek bele az ellenünk elkövetett égbekiáltó gazemberségekbe. Ha eljön az idő, akkor épp elegen lesznek ahhoz, hogy örökre véget vessenek ennek az undorító sátáni világrendnek. Úgy legyen, és úgy is lesz! Vattay Szabolcs

    1. Czakó Gábor írói fantáziájának terméke az én fantáziámat is megmozgatta, csak kicsit másképp.
      Az írás tele van evidens megállapításokkal (lerágott csontokkal), ám a ” nagy felismerés” itt is, most is csak a kommunistákra vonatkozik.

      „… Én voltam az idióta, akit úgy vertek át a gazemberek, hogy még tapsoltam is nekik.
      …….. mert beletespedve a kommunisták által belém sulykolt felelőtlenségbe, nemtörődömségbe, rosszabbul viselkedtem, mint egy óvodás gyermek….,”

      Pedig amikor ezt olvastam, egy pillanatig azt gondoltam, hogy egy fideszes megvilágosodásáról lesz szó : „… Én voltam az idióta, akit úgy vertek át a gazemberek, hogy még tapsoltam is nekik.” Tévedtem. Íróembertől azért ennél többet várnék. 2006 okt. 23 után, és főleg a 2010-es ígéretek elszabotálása után.
      Szívesen olvasnék Czakó Gábortól egy hosszabb cikket az „Írástudók árulása” témában is.

      Patmosz

      1. Kedves Patmosz!
        Teljes mértékben igaza van, de ne tévessze meg, hogy nem Czakó Gábor írását olvasta, hanem Czakó Istvánét.
        Ebbe már én is majdnem beleszaladtam.

        Baumag

    2. Kedves Szabolcs!
      Lehet, hogy életszérűtlen, de minden szava megfelel a valóságnak. Sőt még tovább lehetne sorolni.
      Mert az már egy kicsit sok, hogy ez a kormány minden héten hoz valami olyan intézkedést, ami az ország lakosságának rossz.
      A KDNP-sek, meg jobban tennék, ha törölnék az elnevezésükből a keresztény szót.
      Nem méltók rá.
      Az a párt nem méltó, aki megszavazza a szociális temetést például.

      Baumag

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük