KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Még az önvédelmi ismeretek jogát is el akarják venni – Előkészületben a lex Lázár

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A tervek szerint a katonai hagyományőrző egyesületek működésére külön törvény születne, amely előírná az engedélyezett szervezetekhez való tagfelvétel esetén, az erkölcsi igazolvány beszerzése mellett, a személyre szabott nemzetbiztonsági átvilágítást is. … bizonyos ismeretek puszta birtoklását és terjesztését kriminalizálja.

Eszerint a jövőben minden, a rendvédelmi szervek harcászati eljárásaihoz szükséges ismereteknek a rendvédelmi szervek, illetve az ezen ismeretek átadására jogosult oktatási intézmények keretein kívül történő szóban, írásban vagy adathordozón történő terjesztése, gyakorlása, illetve az ezek elsajátítására irányuló „illetéktelen” aktív érdeklődés szintén bűncselekményt valósítana meg. … jövőben nemcsak a fegyvertartási jogot, nemcsak a lőterek, air-soft- és paintball-pályák, valamint a túlélő táborokat szervező vagy harcművészeteket oktató egyesületek és vadásztársaságok legális működtetését kötnék előzetes nemzetbiztonsági átvilágításhoz, hanem mindezek igénybevételét is. Előkészületben a „Lex Lázár”?

Belső informátoraink szerint a leendő fidesz-kétharmad a Gárdarendelet szelleméhez igazítaná az alkotmányt és a Btk.-t – Az új kormány alkut kötne a Jobbikkal a Gárda feloszlatásáról – A tervezett módosítások törvényen kívülre helyeznék a katonai hagyományőrző szervezeteket és ellehetetlenítenék „military-kultusz” itthoni rajongótáborát
Lázár János neve nem ismeretlen a nemzeti radikális tábor számára. Ő volt az, aki Hódmezővásárhely fideszes polgármestereként kitiltotta az Árpád-sávos zászlót az általa vezetett városból, miután a helyi hitközség felhomályosította arról, hogy a városból szerintük Árpád-sávos karszalagot viselő emberek deportálták 1944-ben a helyi zsidóságot. (Ennek történeti hitelességéről zárójelben annyit, hogy a nyilas hatalomátvétel idején Hódmezővásárhely már szovjet kézen volt, az előtte való nyáron pedig a helyi zsidóság deportálását a Sztójay-féle bábkormány csendőrsége hajtotta végre, akik viszont soha nem viseltek Árpád-sávot semmilyen formában). Emberünk jelenleg a parlament honvédelmi bizottságának fideszes alelnöke, így például ő is tagja volt az izraeli gépek berepülését vizsgáló országgyűlési bizottságnak, a Heti válasz találgatása szerint pedig ő a honvédelmi tárca várományosa, de más források nem zárják ki azt sem, hogy a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter lesz. Elég megbízható fideszes informátoraink szerint Lázár János törvénycsomagot nyújtana be a parlamentbe, az azokhoz szükséges alkotmánymódosításokkal egyetemben, melynek hallatán felállt a szőr a hátunkon, de amely minden egészséges érzelmű magyar emberből ugyanezt az érzést váltaná ki.
A törvénycsomag két új büntetőjogi kategóriát vezetne be. Az egyik lenne a „katonai jellegű szervezet fenntartása”, illetve „illegális katonai jellegű szervezethez való csatlakozás bűntette”. Ezt a bűncselekményt az követné el, aki rendvédelmi szervek, őrző-védő cégek, egyházi-, oktatási-, egészségügyi-intézmények vagy karitatív szervezetek keretein kívül csoportokat (tehát magában foglalva a be nem jegyzett szervezeteket is) egységes formaruhával, rendfokozattal vagy azonosítószámmal látna el, illetve ezek felkínálását elfogadná. A tervezett törvény hatálybalépésekor minden ilyen jellegű bejegyzett szervezetet fel kéne oszlatni, beleértve a katonai hagyományőrző testületeket is, ez alól csak azok a hagyományőrző egyesületek jelentenének kivételt, melyek működését a HM-Hadtörténeti Intézet, a megfelelő, és minden meglévő tagra kiterjedő „nemzetbiztonsági” átvilágítás elvégzését követően engedélyezne. A tervek szerint a katonai hagyományőrző egyesületek működésére külön törvény születne, amely előírná az engedélyezett szervezetekhez való tagfelvétel esetén, az erkölcsi igazolvány beszerzése mellett, a személyre szabott nemzetbiztonsági átvilágítást is. Ugyancsak ide kapcsolódik, hogy a nevezett Lázár-csomag szándéka szerint a csoportos garázdaság bűntette újabb elkövetési fajtával bővülne, méghozzá a „közterületen, vagy nyilvános helyen illetéktelenül elkövetett alakzatban vonulás, vagy alakzatban tartózkodás” tételével.

A csomagban szereplő másik új büntetőjogi kategória ennél is sokkal súlyosabb: a „harcászati ismeretekkel való visszaélés”. Ez nem valamiféle meglévő ismeretekkel történő bűncselekmény elkövetését jelenti, hanem bizonyos ismeretek puszta birtoklását és terjesztését kriminalizálja. Eszerint a jövőben minden, a rendvédelmi szervek harcászati eljárásaihoz szükséges ismereteknek a rendvédelmi szervek, illetve az ezen ismeretek átadására jogosult oktatási intézmények keretein kívül történő szóban, írásban vagy adathordozón történő terjesztése, gyakorlása, illetve az ezek elsajátítására irányuló „illetéktelen” aktív érdeklődés szintén bűncselekményt valósítana meg.
Úgy tudjuk továbbá, hogy a „lex-Lázár” szándékai szerint a jövőben nemcsak a fegyvertartási jogot, nemcsak a lőterek, air-soft- és paintball-pályák, valamint a túlélő táborokat szervező vagy harcművészeteket oktató egyesületek és vadásztársaságok legális működtetését kötnék előzetes nemzetbiztonsági átvilágításhoz, hanem mindezek igénybevételét is. Vagyis nem mehetne legálisan lőtérre, air-softozni, paintball-ozni vagy harcművészeteket tanulni az, akinek ezt a Hatalombiztonsági Hivatal nem kegyeskedik lehetővé tenni. Márpedig ez a nemzetbiztonsági átvilágítás pozitív eredményéhez (ti. az igazolás megtagadásához) a puszta gyanú, vagy feltételezés is elegendő. Hasonlóan „nemzetbiztonsági” átvilágítás feltételéhez szeretné kötni Lázár a ZMNE és a különböző rendészeti és tiszti főiskolák mellett a Vegyészmérnöki karok, illetve a Műszaki Egyetem bizonyos szakjaira való jelentkezést, illetve ezek előadásainak látogatási jogát. De a jéghegy csúcsa még csak nem is ez, hanem az, hogy a jövőben biztonsági őrnek, vagy szerződéses katonának is csak ilyen átvilágítással mehetne el az ember, (ez utóbbi alól persze csak a háborús helyzet jelentene kivételt).
Felmerült az elképzelés ennek kapcsán a tömeges átvilágítási kérelmek kezelése és elvégzése céljából a Hatalombiztonsági hivatalon belül egy külön apparátus felállítására vonatkozóan, mely az erkölcsi bizonyítványhoz hasonló civil „Nemzetbiztonsági Bizonyítványokat” állítaná ki, és amelyek érvényességi ideje alapjáraton másfél évig tartana. Informátoraink azt is tudni vélik, hogy az említett leendő „bűncselekmények” felderítésére a leendő kormányzat elképzelései szerint külön bűnüldözési ágat hoznának létre, csak még az kérdéses, hogy ez az Ügyészség hatáskörébe tartozna, vagy – ha és amennyiben meghagynák – a még a Gyurcsány-kormány által felállított Nemzeti Nyomozóiroda egyik új szakosztálya lenne. A másik nyitvahagyott kérdés a Fidesz elképzeléseiben a településen működő polgárőrségek törvénymódosítás utáni sorsa. Lázár, a hagyományőrző szervezetek általa elgondolt jövőbeni státusához hasonló külön törvényi szabályozással, meghagyná a jelenlegi polgárőrségeket, míg mások a Jobbik követelését átvéve, a Horthy-korszak csendőrségének mintájára, de más elnevezéssel, a rendőrségtől független, központosított testületet hozna létre a vidék közbiztonságának védelmére.
Ez, a Gárdarendelet szellemét tükröző, szégyenletes törvénycsomag alkotmányos alapjogokba ütközik, ezért az ehhez szükséges alkotmány-módosításokhoz a fidesznek a második fordulóban kétharmadra lesz szüksége. Azonban jelen sorok írásakor még nemcsak ennek megszerzése kérdéses, hanem az is, hogy Lázár János agyrémeit maradéktalanul magáévá teszi-e a narancsos konglomerátum. Azonban ha a leendő honvédelmi- és/vagy titokminiszternek sikerülne a Likud testvérpártján átverni elképzeléseit, és azt a leendő kormánypárt beterjesztené, kétharmados mandátumainak hiányában is lenne sansz a szükséges alkotmánymódosítások elfogadására. Az SZDSZ lightosított utódaként regnáló, és a linderbélai szellemiség átörökítésére hivatott LMP szinte biztos hogy ebben a Fidesz partnere lenne, igaz, a kétharmad egyenlőre velük még aligha valószínű. A Jobbik tiltakozása előre borítékolható, azonban informátoraink azt is hozzátették, a Fidesz forgatókönyvírói háttérmegállapodást kötnének a Jobbikkal, mely szerint az „Új Erőt” TV-csatornához és/vagy országos napilaphoz juttatnák, cserébe a szükséges alkotmánymódosítások elfogadásakor a Jobbik-frakció nagyobb része „egészen véletlenül” nem tartózkodna az ülésteremben, és nem kellő eréllyel tiltakozna a Gárdának immár alkotmányos keretek között történő feloszlatása ellen. Valószínű, hogy a Jobbikkal történő háttéralkudozás még a jövő zenéje, azonban ha figyelembe vesszük a tapasztalati tényt, hogy a pártban de facto minden Szabó Gábor pártigazgató egyszemélyes döntésén múlik, ne legyenek illúzióink.
Bármilyen groteszknek tűnik, ha a csomag a parlament elé kerül, annak megbuktatására az egyetlen halvány remény az MSZP lehet, legalábbis ha a párton belüli erőviszonyok a második fordulót követően sem változnak. A párt hazaáruló szellemisége aligha jobb, mint az LMP-jé, ez vitán felül áll. Azonban a balliberális oldal retorikájában mindig is megvolt az igény a fasisztaveszélyre, ehhez pedig óhatatlanul szükségesek a Szabó Albertek és Bácsfi Diánák. Márpedig a „Lex Lázár” értelmében az ilyen kreálmányok már aligha „randalírozhatnának”, legnagyobb bánatára a balliberális elit hivatásos rettegőinek, hiszen senki nem lenne olyan hülye, hogy egyszerre valósítsa meg a „katonai jellegű szervezet fenntartásának” és a „közterületen való alakzatban vonulás és alakzatban tartózkodás” tényállását. Másrészt érzékenyen érintené a csomag a különböző lövészegyleteket, airsoft- és pantball-pályák üzemeltetőit. Ezek nagyobb része pedig komcsi kötődésű. Kapcsolataik révén nyilvánvaló, hogy még az előírt „nemzetbiztonsági” átvilágításon gond nélkül átmennének, ám mivel a Lázár János elmebeteg elképzelései nemcsak az üzemeltetést, hanem az igénybevételt is előzetes nemzetbiztonsági hozzájáruláshoz kötnék, ez még a „legnagyobb kutyák” számára is drámai ügyfél-szűkülést eredményezne, többségük pedig egyenesen lehúzhatná a rolót. Sőt, a „military-fan-ok” drasztikus lecsökkenése érzékenyen érintené a szintén többnyire komcsi kötődésű „military üzletek” forgalmát is.
Ha ezekből a jelenleg még csak a Fidesz íróasztalán heverő agyrémekből törvény lesz, nyilván széles, a „military-fan-ok” széleskörű, az esetleges szélsőbaltól a szélsőjobbig terjedő összefogására, lobbitevékenységére van szükség ezen törvénycsomag elbuktatásához. Elfogadás esetén a jelenleg létező katonai hagyományőrző egyesületek előtt két út áll. Az egyik, hogy kapcsolatot építenek ki valamely település polgármesterével, és polgárőrség formájában, legális keretek között végzik tevékenységüket. A másik lehetőség, hogy harci kedvüket valamely külföldi ország lőterein, paintball- vagy airsoft-pályáin, illetve túlélőtáboraiban fogják kiélni. (Bár nem tudni, hogy a törvény alkalmazhatósága külföldre is kiterjed-e, és érdekes büntetőjogijogi kérdést vet fel a kettős- vagy többes állampolgársággal rendelkezők esetében). Ha figyelembe vesszük a távolságokat, az árviszonyokat és a Kárpát-medence politikai viszonyait, várható, hogy a horvátországi üzemeltetők és táborszervezők lehetnek majd a „Lex Lázár” egyedüli nyertesei.

Az információt küldte: A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség parancsnokságának megbízásából annak egy tagja



Szabad Riport Tudósító Iroda
editor

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Még az önvédelmi ismeretek jogát is el akarják venni – Előkészületben a lex Lázár

  1. Szép új narancsos világ.Köszönjük Orbánt bálványként imádok.Roppant mód várom a Fidesz féle elszámoltatást,rendszerváltást,kettős állampolgárság megadását magyar testvéreinknek/lehetőleg idén jún 4-ig/,a Trianon emlékmű visszaállítását a szégyenletes szovjet csúfság helyére,és a Szent Korona tan alapjain nyugvó alkotmány bevezetését.Viktor remélhetőleg nem fog hasonlítani a fent felsorolt a FONTOS ügyek kapcsán Pathó Pálra,gondolom ezek miatt is remegnek a kétharmadért?!Vagy talán nem?Akkor miért?Ja,ahogy egy Fideszes hölgy tegnap arra a válaszra/Echo-tv/miszerint mi a legfontosabb lépés egy kétharmad esetén a következőt mondta:AZ ÖNKORMÁNYZATI RENDSZER ÁTALAKÍTÁSA.Nos,megmenkült hazánk……….Hajrá Fidesz!Csak a Fidesz!2X Fidesz!Újra Fidesz!Elkezdjük!Mit?Felkészűltünk!Mire?Itt az idő!Már elég rég…..pfff……….

  2. Igen, szerintük itt az idő a magyarság teljes sárba tiprásához.
    Lesz itt pillanatokon belül, Második Palesztína!

  3. Orbán hazaáruló!
    A zsidók mindenképpen fel akarják áldozni Izraelt, és ETNIKAI ALAPON hoznának létre Magyarország területén egy másik államszervezetet. A cigányok szaporítása sem véletlen, mert őket nézték ki rabszolgának, s a magyarok végleges kiirtása előtt nekünk kellett volna megtanítani nekik a földművelést. Számukra a Nyírség és Hajdúság területeit, mint rezervátumot tartották volna fenn. Erről írt Spiró György is és sokat beszéltünk már mi is arról, hogy mindez nem csak fikció, hanem kész tervek vannak minderre az elmebeteg nemzetirtásra.
    Simon Peres által bevallott szándékuk is egybe esik ezzel az elképzeléssel, erről szól a népirtás is, amit ma Magyarországon a magyarok terhére követnek el minden eszközzel.
    A terv megvalósulási fázisba lépett.
    Magyarország a zsidók felvonulási területévé vált (ki-be járkálnak) a NATO logisztikai központjaival, elbitorolt közigazgatási rendszerével, tönkre vert honvédelmével, fegyveres testületeivel, civilnek tűnő militáns egységeivel, tönkre tett oktatási-képzési és egészségügyi rendszerével.
    Egy szuperhatalmat akarnak megvalósítani ezen a számunkra isten adta földrajzi és természeti adottságokkal rendelkező területen.
    Nincs mit szépíteni tovább! Izrael és szövetségesei Magyarország nyílt ellenségei, s minden velük paktáló magyar, hazaáruló. (Orbán-Likud) El kell kezdjük a honvédő harcunkat és ki kell verjük a területről a zsidót s egyszer s mindenkorra le kell zárni ezt az ügyet. Írmagja sem maradhat a rasszista alapú megosztásnak, nemzetek kiirtási szándékának, amely mögött minduntalan a zsidó nagytőkét és a zsidó mentalitást, fajt, vallási felekezetet találjuk meg.
    Izrael egy olyan állam, amelynek köztudomásúan több száz atomtöltet áll rendelkezésére, és a pénzpiaci globális maffiát mozgatva kockáztatja minden egyes ember életét a bolygón!
    Hadiállapotunk valós tény, és aki a zsidóval paktál, annak kedvez, rejtegetni fogja, támogatja, hazaárulásáért felelni kell. Nemzetközi bíróságnak kell kimondani a végítéletet a zsidók felett és meghatározni büntetésüket, de addig itt Magyarországon el kell kezdeni a honvédelmi harcunkat. Meg kell tanulnunk felismeri az ellenséget és hathatósan semlegesíteni. Meghatározni lakhelyeiket, szállásaikat, titkos támaszpontjaikat és felkészülni annak felszámolására.
    Izrael és minden vele szövetséges és baráti állam Magyarország ellensége, s így minden zsidó és nem zsidó, aki idehaza támogatja, élteti és fenntartja törekvéseit, szintén törvényi tényállást valósít meg, hazaárulás bűntettében. Felszólítjuk a Honvédséget, a titkosszolgálatokat, rendvédelmi szerveket, hogy kezdjék meg a magyarországi zsidó telepek felszámolását és a betelepülési szándék tervezési-irányítási gócpontjainak (lásd: MAZSIHISZ) felszámolását! A honvédelem nem lehetőségünk, hanem törvénybe foglalt kötelességünk!
    Orbán lepaktált a zsidókkal (Likud), így fokozott felelőssége van hazánk zsidó megszállásában.

  4. Lázár minden megnyilvánulása mutatja azt az arroganciát,amit valójában a Fidesz „megtestesit”.
    Ha csak az oldal baloldalán olvasható Orbán által mondottakat vesszük figyelembe az mindenre választ ad,csak el kell olvasni,és az értelmet kinyitni!- ” A Likud egy nemzeti párt”…………stb.Ez nem csak egy „gesztus”!!!-ahogy az elbutitott fideszimádók állitják.
    Köszönjük meg mindazoknak,akik tudatlanságuk,elvakultságok révén „Csak a Fidesz”-t „bizták meg”,hogy „felemelkedjen” Magyarország.
    Nagyon „demokratikus” ez az (egyenlőre még!) elképzelés,legalább annyira,mint a 2 millió kopogtatócédula „megszerzése”,gátlástalanul,és gusztustalanul.
    Az „Élet menete” felvonult,de mikor jön már rá ez a nép,hogy értünk Magyarokért is lehet „menetelni”,mert egyre kevesebben leszünk-ami a cél!!! Ennek a lázári agyrémnek pontosan az a célja,hogy mindenki hallgasson,aki Magyar!!!Jön a „új,narancsos világ”,aminek semmi köze a Szebb Jövőhöz,az én értelmezésemben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük