Mayer Gábor: Saria Budapesten

Illetve Magyarországon, de egy ilyen fejnehéz képletben minden történést Budapesten igyekszünk történtetni. Amit takar ez a fogalom, azzal találkoztunk a 19-es lincseléseknél, majd újra a bolsevik AVO – AVH-s időkkel együtt a holokauszt mocsárban, de ezzel a névvel a 2014-15-ös nagy elözönlés óta ismerkedünk. Ezzel az elnevezéssel a hadra fogható korú és állapotú muszlim ifjak ismertetnek minket azokban a városokban, ahová méltányolva a jobb élet felé való törekvésüket – immun-gyenge népek befogadták őket. Ezeken a helyeken kapnak annyit a befogadóktól, hogy munka nélkül élhetnek, ezért energiával telten fordulhatnak olyasmik felé (Olaszliszka), ahol levezethetik felgyűlt energiáikat.

Alaptézis a haditudományokban, hogy az egybegyűjtött férfierőt mozgatni, dolgoztatni kell, különben egymás ellen, vagy épp saria kommandókba gyűlve sülnek ki. Párizs, Köln, Stockholm utcáin (és szerte a nyugati városokban) találunk bőven példákat erre – ahogy az üldözött sorsúak bandákba verődve tépik, ráncigálják, ütik, rúgják a dolgukra igyekvő lányokat, fiatal nőket: majd megtanulsz bekötött fejjel, lesütött szemmel, hivalkodás nélküli öltözékben és csak férfi kíséretében utcára lépni, ribanc!

Közel se azon merengenék, hogyan lehetséges, hogy a mentett szabja meg az őt mentők életét, mert ez az állapot korántsem az erőszakkal beköltözőkön áll vagy bukik. Gomolyog itt körülöttünk valami sűrű, ragacsos homály, melyet itt-ott átszúr egy-egy külföldi és hazai saria kifakadás, valami, amit idáig kettős mércének neveztünk, de nem az, mert egyetlen mérce létezik, s aszerint mér: ki hajlandó behajolni a világhegemón társadalomalakító törekvései alá, s ki nem? Aki igen – minőségi kötöttségek nélkül bontakozhat ki. Aki nem, ne pisszenjen, kérjen engedélyt – ha nem teszi, nekimegy a saria kommandó.

Mint Tóth Gabinak, s legújabban Muri Enikőnek, ki födetlen fővel merészelte a már foglalt Nemzeti Dalt énekelni. Mert most és itt Pici bácsi, és környezete diktálja a tempót, szabja meg, hol és mit énekelhet, aki nem Zsuzsika, Zorán minden mennyiségben végtelenítve, vagy valahol félúton elvesztett személyi igazolványú. Muri Enikő merészelt két sort énekelni a Nemzeti Dalból, s még hozzátette: óh, yeah! Tehát dögöljön meg, folyjék szeme, s takarodjon a színpadról, ma már a nem nyíregyházi is helyette szégyelli magát nyíregyháziként. Mert nem nyúlhat ahhoz, ami nem az övé, de majd megtanul lesütött szemmel, felismerhetetlenségig burkolózva osonni a fal mellett.

Az igazi, a főbenjáró bűne persze, hogy ott volt a Békemeneten, örült neki, jól érezte magát. És még azt hiszi a botor, odapiszkálhat, ahol Gerendás Péterek szürcsögnek és csámcsognak, s két böfögés közben jelentik be, hogy kimenekülnek az üldöztetés elől. Aztán persze maradnak, és bár végmaradékot se ér amit csinálnak, mégis országos kérdés, hogy művészetük kivonódik-e országunkból? Mindig úgy, ahogy a budapesti saria autodaféi döntenek, de mintha derengene az ég alja: napjainkban itt-ott kilóg a homályból a világhegemón lába – ma az orosz származás/kapcsolat vált a kristályéjszakák célpontjaivá.

Kiemelt képen: A berlini A Bruenn JR üzlet, amit a nácik rongáltak meg a kristályéjszakán 1938-ban / AFP PHOTO / FRANCE PRESE VOIR-/AFP/Getty Images 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)