KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Mayer Gábor: Még modernebb

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Most, hogy Németország megkapta végre a zöldek jelzését, s működő üzemmódba kapcsolhat náluk az új kormány –felkészülhetünk rá, hogy olyan népboldogító szószt öntenek ránk, amibe tényleg belezöldülünk. Mert eddig és mindig pórul jártunk a ránk erőltetett népboldogításban.

Jóval a ma tomboló zöld gondolatok előtti időkben, amikor az emberiség mai létszámnak talán egyharmadát sem hordta hátán a Föld – úgy véltük, úgyis elviszi a folyóvíz, tavak hullámzása és áramlatai, elfújja a szél, nyomtalanul eloszlik a levegőben minden olyasmi, ami nem képes visszatalálni, részévé válni a természetnek. Sűrű, fekete füstöt okádó gyárkémények erdeit tartottuk jövőnk letéteményeseinek.

Itthon, a lendület éveinek Terv cigarettáin is fűrészfog tetejű csarnokok, s füstöt okádó kémények hirdették a szebb jövőt. Versenyt fújtuk a füstöt a nyugattal, hogy bizonyítsuk: a szocialista népi demokrácia jóval többet képes kifújni magából, mint a halódó nyugat kéményei. Meg sem fordult a fejünkben – vagy ha igen, azokat hamar legördítették, hogy elszennyezhetjük erdeinket, folyó és állóvizeinket, az óceánokat és a légkört. Majd lépten – nyomon híg kátrányt tapostunk ki a parti sóder alól, folyamoknak lett fenol szaga és csatornabűze, erdők égtek el a savas esőktől. Megtelvén a világ – minden, amit kiengedtünk kezünkből, hátulról áramlott vissza hozzánk, mert a mind nagyobb városokba kényszerített tömeg elszakadt a természettől. Fogalma sincs, hogy csap vissza kificamodott élete, ő csak készen akar kapni, de azonnal mindent, majd azon mód eldobni, ha valamiért nem kell néki.

Persze, kell a változás (fejlődés), különben még ma is szépapám használattól simává csiszolódott gyalulatlan asztalán terítenék, de az a fából készült asztal még ma is élő anyag lenne, a sokat tudó modernizálók meg – hadászatot vagy ahhoz hasonlót nem tanulnak: ugyan milyen kifejlődése lesz annak, amit most elindítok? Már akkor nem törődtek vele, amikor eldobatták velünk Thonet székeinket és műgyantával ragasztott, műbőr bevonatú puffokat toltak alánk. Mi lesz a sok habgumival, műanyaggal, ha azokat is kicserélik alólunk? Meggondolás nélkül tolják a mindentől – természettől, egymástól, önmaguktól elidegenített tömegek torkába az újabb és újabb modernséget. Mi lesz a mérhetetlen mennyiségben kiürülő tejes-zacskóval? S a szintén műanyag tartójával – kiöntőjével? Mi lesz az aeroszolos palackokból kifújt gázokkal, s az üres palackokkal? A világot elborító petpalackokkal, nejlonfóliákkal?

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Válasz nincs, csak a gyorsulás van, ahogy újabb és újabb modernséget önt ránk valami soha le nem álló csodamalom. A telekommunikáció eszközrendszerétől (mely mára az egész őrület vezénylőjévé lépett elő) a szépségiparon át az elektromos autóig, kurzusokként támadva hajtják a népet új modernségbe az erre a célra kidolgozott módszerekkel. A londoni szmogtól indulva dobatták el velünk szén – fatüzelésű kályháinkat, hogy savanyú szagú olajat égettessenek velünk, majd hamarosan kidobatták azt is, amikor az elgázosított kőszén helyett behúzták a földgázt.

Most viszont elzárják a gázcsapokat, mert helyzet van, és segíteni kell haragudni. A mára kialakult nagyon új világban áram nélkül leáll az élet. Az árammal már pont úgy vagyunk, mint az oxigénnel: az van, csak bele kell szívni a levegőbe. Áram ugyanúgy van, csak csatlakozni kell a vezetékhez. S mit tesznek az új bolsevikok? Bezárnák az atomkorszakot, elzárnák az áramcsapot. Az új legújabb dili ugyanis: előre a napelem, szélkerék világába, onnét még egy lépéssel a duális megújulóba, ahol napelemeket szerelünk a szélkerekekre, s dörzsöléssel tüzesített fapálcákkal fűtünk magunk körül.  Harminc, negyven, de legyen ötven év a kihordási ideje egy ilyen duális erőműnek. Hová tesszük majd szétbontott alkatrészeiket? Megoldja a tudomány, vagy fellőjük a már amúgy is teleszemetelt űrbe? Kockáztatván azt is, hogy minden rakétával, mely átszakítja a héjazatot – vízgőzt lökünk ki a zárt rendszerből? Vizet, ami nem termelhető újra. Ami a földi élet alapja. A víz, az oxigén, szén, napsugárzás – és az ezek kölcsönhatásaiból előálló többi alapfeltétel. Példának okáért: a széndioxid, mely ellen egész frontos letámadást indított az új bolsevikok rendszere. Ami nélkül pedig nincs növényzet, mely bizony szintén a földi élet alapfeltétele.

Mindegy, lesz helyette új modernség: lesznek kis fogyasztású elektromos autóink. Ha nem tudjuk miből feltölteni, eső elől még belehúzódhatunk.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük