KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Mayer Gábor: Feri népe és a vakcina

Mayer Gábor: Feri népe és a vakcina

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Vakítanának mindnyájunkat a maguk elvakultságánál jobban vakulni vágyók. Most a vakcina az a túros hátú ló, melyet még habosabbra hajtanak, ahogy közeledik az átoltottság állapota, ami nagyon nem illik választási stratégiájukba.

Úgy ugrál a Ferinép a vakcina körül, mint a népmese gonosz alvilági törpéje, kinek hétrőfös szakállát egy hatalmas tölgy hasítékába csíptette Fanyűvő koma. Ugrott ide, ugrott oda, s csak nem szabadulhatott, mire kínjában kitépte helyéről az egész fát, melynek helyén az Alvilágba vezető kút nyílt meg.

Itt, a valóságban nem kell kivárnunk, míg Feri népe mutatja meg azt a kutat. Tudjuk, mire megy ki az ő ugrálásuk, tudjuk, mit akarnak. Igaz, Feri népe igyekszik úgy tenni, mintha több színű lenne. A prizmán megtörő fehér fény bomlik úgy színekre, mint a Feri prizmán átszűrődő moslék összefolyás. Egyik lilának, másik zöldnek, harmadik rózsaszínnek igyekszik mutatkozni, pedig egy kannából ömlenek ők.

Feri népe Alvilágában a leghőbb vágy, hogy legyen itt tömeghalál, halálhörgés, siralom, összeroppanás. Mert akkor felajánlhatják a még 1994-ből beszáradt szakértelmüket és segítségüket, amitől orrunk bizony fokhagymás. Ezt tanulták a sok-sok táboroztatás iskoláiban: anarchiát, káoszt kell teremteni, s mikor már belefáradt a nép, felkínálni, hogy majd ők rendet csinálnak, megvédik – a klasszikus metódus szerint: szétverik az üzletet, majd rendszeresen fizetett védelmi pénz fejében megvédik a további károsodástól, azaz maguktól.

Most még ne szaladjunk ennyire előre, a hétrőfös szakállú Feri népe egyelőre ott ugrál a vakcina körül. Balra ugrik: ne rémisztgessék a népet kétes orosz és kínai vakcinákkal! (Egyáltalán ne hozzunk be, a vakcina piacon is legyen embargó a gonoszok ellen!) Azokat majd akkor hozzuk be, ha az európai izé engedélyezi! Jobbra ugrik a hétrőfös szakállú: nyilván bejön majd az orosz és a kínai, mi nem értünk ehhez. Aztán kettőt balra, egyet jobbra, jobban s jobban csujjogatva. Magam ezt az egész európai izét nézegetve, már 2004 óta úgy vagyok, hogy ne oltsunk, ne használjunk olyan valamit, amit az európai, nekem felettébb gyanús izé engedélyez. Ezt egy másik mesében szerepet játszó, mérgezett piros alma miatt gondolom.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Holokauszt-megemlékezésem 2024…

Azzal oltsunk itthon, amit hazai tudósaink, orvosaink látnak jónak, még az európai izé ajánlatával hozzánk érkező termékeket is ők vizsgálják felül nekünk. 2004 óta sok-sok eset igazolja véleményem alaposságát és helyességét. Vak az az ember, aki nem látja. Helyesebben: még a vak is látja.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük