KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Mayer Gábor: Afrika jön

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Lassú, határozott sodródással, mint egy, Európa déli partjaihoz kikötni készülő óriás-tutaj. Nagy bajunk van nekünk ezzel, pedig Afrika csak vissza, mondhatni: hazajön. Innét szakadt le és úszott délre – helyébe ömlött be a világóceánok vize. Úgy is hívjuk: a két föld közötti – azaz a Földközi – tenger, mely Gibraltár szűk kulcslyukán közlekedik ki – be. Ott is szándékozik visszapréselni majd a vizet, mikorra régi varratainál összekapcsolódik ismét.

Afrika északi peremén már sort állnak a tengerészek, kezükben vastag kötél, hogy az összesimulás után rögzíthessék az ideúszó óriási testet. Tetszik nekünk, avagy sem –ott lent a mélyben, jóval az óceánfenék alatt, a földi szárazulatok tektonikus lemezeinek nagyon nem tetsző módon zajlik ez a mozgás, ott alá – fölé csúszásokkal kell megküzdeniük egymással, s mint az már lenni szokott, a mélyben zajló folyamatok okán mindig az ember szeméből hullik könny. A hatalmas kéreglemezek egymásnak feszülése földrengéseket okoz összedöntve görög, balkáni, horvát, olasz, spanyol településeket. S mintha nem lenne elég a több száz, több ezer éves építészeti emlékeket leromboló, emberi életek eredményeit, s életeket is kioltó földrengés, a politika tektonikus lemezei is összecsapnak alul – vért, könnyet, pusztulást túrva a felszínre.

Afrika tutaján utazók közül egyre többen vannak, akik nem tudják – akarják kivárni a szabályos kikötést, s földjüket otthagyva maguk áramolnak az öreg kontinensre, melynek lakói máshová figyelnek, hiszen jól tervezett és szervezett vásári mutatvány köti le figyelmüket. Olyan mutatvány, mely a kontinensek összeütközése nélkül is felrobbanthatja Európát. Ilyen s hasonló konstrukciókban rendezői szempontból a legfontosabb, hogy égető – élő maradjon az a produktum, mely magától nem jönne létre, de megteremtése után fáradozni lehet megoldásán.

A kábítószer elleni harchoz rengeteg újrateremtődő kábítószer kell, a hajléktalanság kezeléséhez kicsavarodott végtagú és lelkű hajléktalanok hada, a cigánykérdés fenntartásához legfontosabb megakadályozni, hogy a cigányság betagozódhasson a többségi társadalomba. Ezen tapasztalati logika mentén kell perbe fogni mindenkit, aki harmonikus családi élet biztosításával igyekszik segíteni a jövő generációinak megszületését.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Ezért kell robbantani, gyilkolni, bombázni, szétgyalázni a polgári létformát, s vele szemben felhabosítani az abszurditás elsőbbségét, majd megszervezni a hiányzó utódokat pótlandó hódítók népvándorlását. Szétperelni, elpusztítani mindent és mindenkit, ami, és aki megkülönböztetné a halat a madártól. (Volt egyszer egy ponty, úszott, mit a pinty. Volt egyszer egy pinty, repült, mint a ponty. –Tamkó Sirató Károly)

És Afrika ezekről mit se tudván csak jön, csak jön.

Afrika jön

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

A kábítószer elleni harchoz rengeteg újrateremtődő kábítószer kell, a hajléktalanság kezeléséhez kicsavarodott végtagú és lelkű hajléktalanok hada, a cigánykérdés fenntartásához legfontosabb megakadályozni, hogy a cigányság betagozódhasson a többségi társadalomba. Ezen tapasztalati logika mentén kell perbe fogni mindenkit, aki harmonikus családi élet biztosításával igyekszik segíteni a jövő generációinak megszületését.

Ezért kell robbantani, gyilkolni, bombázni, szétgyalázni a polgári létformát, s vele szemben felhabosítani az abszurditás elsőbbségét, majd megszervezni a hiányzó utódokat pótlandó hódítók népvándorlását. Szétperelni, elpusztítani mindent és mindenkit, ami, és aki megkülönböztetné a halat a madártól. (Volt egyszer egy ponty, úszott, mit a pinty. Volt egyszer egy pinty, repült, mint a ponty. –Tamkó Sirató Károly)

És Afrika ezekről mit se tudván csak jön, csak jön.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük