KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Mayer Gábor: A béke menete

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Újra végigmentünk. Ki a teljes úton, másunk levágva, és sokan rögtön a térre gyűlve. Nem parancsra, forintosítható nógatásra, hanem belső hangra hallgatva, akár áldozatot vállalva. Igényünk van már, hogy évente legalább egyszer a menetben, de sokszorosan többen otthonról figyelve erőtérré rendezhessük közös akaratunkat.

Az elsőn az életünkért mentünk – most is azért, hogy legyen folytatása eddigi létünknek. Mentünk ismét egybeszorozni közös akaratú energiáinkat – egy ilyen menetben úgy érzi magát az ember, mint amikor szálerdőben, a fák egybeadódó energiamezejében jár. Pont olyan energiamezőt teremt a sok derűs, békés, de erősakaratú ember együtt mozgó tömege. Nevezhetik, mocskolhatják az egyenkénti identitásúak aminek akarják – ők mindig széthullnak, egymásba kapnak, mint horpasz csikaszok, mi pedig pólus erőnket még növelni is tudjuk az együttes ima erejével, s aki nem tanult, vagy már nem tud imát, hozzátehet fohászának égre küldésével.

Jól mutatja, mennyire mondanivaló nélküliek a váltani akarók, ahogy négy helyszínen húszan beszéltek szanaszét. Mit csinálnának, ha rájuk bíznák az ország vezetését? Ugyanazt, mint eddig és most 1848 – 49 ünnepén: országról, ünnepről szó sem esne, csak veszekednének egymással, marnák egymást a zsákmányért. Nekünk 14 óta tisztább, világosabb, és érthetőbb, egy szóba sűrített programunk van: Folytatjuk. Mindig az aktuális helyzethez – most például nyögető járvány után egy szörnyű háborúhoz igazítva, de csak a már elért eredményekre építve. Derűsen, nyugodtan, szelíden, bár erős akarattal folytatjuk a nemzet és a haza javára. Nekik ünnepek helyett maradnak a jakobinus vérgőzök s választás után a népmesei megpukkadás, majd a kenyérkereset után nézés. Mert, gazdáik, akik még teljesítményért se szeretnek fizetni, látván teljesítménytelenségüket – el fogják csapni őket. Kiállított vezetőjük se képes másra, mint hajtókájára szalagokat gyűjteni, ahogy más golyóstollat az ingzsebébe, vagy kulcsokat kampózva a derekára. Mi biztonságot azzal adunk egymásnak, hogy megmutatjuk: mekkora tömeggel vagyunk együtt, egy szelíd, békés, de erős akaraton.

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük