KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Matteo Salvini szerint fegyverek küldése helyett Ukrajnában búzát kell vetni a világméretű élelmiszerválság elkerülésére

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Májust tartja utolsó határidőnek a béke megteremtésére Ukrajnában Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője, aki szerint gabona-utánpótlás nélkül az Afrikában várható élelmiszerválság milliós migrációs áradatot indíthat el.

Matteo Salvini a római képviselőházban tartott sajtótájékoztatóján hangoztatta, hogy ha májusban elmarad a vetés, akkor ősszel nem lesz betakarítás.

Az ukrán gabona nélkül „jelentős éhezés várható az afrikai kontinensen, s ez kezdetben humanitárius, majd társadalmi, végül olasz problémát is jelent majd (…), béke nélkül ősszel éhínség lesz, és húszmillió afrikai áll majd készen indulásra” – hangoztatta a volt belügyminiszter.

Hozzátette, hogy éppen ezért májusig meg kell születnie a békének, amely „elengedhetetlen Ukrajna, Oroszország és Olaszország számára is”.

A tájékoztatón Matteo Salvini bejelentette, hogy egyeztetést kért Mario Draghi miniszterelnöktől, aki csütörtökön tért vissza Washingtonból, ahol az amerikai elnökkel, Joe Bidennel tárgyalt.

Salvini kifejtette, hogy a Liga számára elsőrendű célnak a minél előbbi tűzszünet számít, amelynek eléréséhez a párt európai összefogást sürget.

Ha Európában „nyolcvanmilliárd eurót költenek a fegyverekre, a béke elérése komplikálttá válik (..) minél több a fegyver, annál inkább eltávolodik a béke” – mondta.

A kormánypártok közé tartozó Liga vezetője elmondta: arra kérte Mario Draghi miniszterelnököt, hogy legyen a békét sürgetők zászlóvivője. „Van, aki Európában a háborúnak szurkol, de Olaszországnak, Franciaországnak, Németországnak a békéért kell tennie” – fogalmazott Salvini. Megjegyezte, hogy a felmérések azt mutatják, az olaszok többsége is békét akar.

Mario Draghi az amerikai elnöknek megerősítette, hogy Róma újabb, a háború kezdete óta immár a harmadik fegyverszállítmányt küldi Ukrajnába, valamint további katonákkal erősíti a NATO-t az Ukrajnával szomszédos tagállamokban.

A Corriere della Sera című napilap értesülései szerint a Kijevnek szánt szállítmányban fejlett technológiájú eszközök szerepelnek, valamint nehézfegyverek is. Utóbbiak miatt egy másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) parlamenti szavazást sürgetett, de Mario Draghi kizárta a voksolást.

Ez is érdekelheti:  1999: Miközben a NATO bombázta Jugoszláviát, a félelem hatalmába kerítette a koszovói szerbeket

A kormányfő május 19-én szólal fel a parlamentben, és ad választ a pártok felvetéseire.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük