KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Másodfokú (fellebbviteli) tárgyalás az NFA által Gál Ferenc, bábonymegyeri gazda ellen indított perében

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

tünés2014.01.15-én 10.00 órától a Kaposvári Megyei Bíróság (Kaposvár Bajcsyi Zs út 3. I. em. 116.) másodfokon az első tárgyalást tartja a Magyar Állam nevében eljáró NFA, mint felperes által Gál Ferenc bábonymegyeri gazda, mint alperes ellen a múlt évben indított perében.

Mint ismeretes, a Siófoki Bíróság első fokon a felperes keresetét jóváhagyva utasította az alperest, hogy a lakhelye mellett fekvő 1,5 hektár területet, amit már 18 éve mindenki tudtával kitakarított és használatba vett, hagyja el.

Az ügy érdekessége, hogy az évenkénti határbejárások kapcsán az NFA és más illetékeseknek mindaddig nem tűnt fel, hogy miért is tartja bekerítve, tisztán és rendben az alperes ezt a területet, míg a helyi gazdákból alakult Gazdatanács panaszt nem tett (akasztófa állítás) az agrárkamarai választásnak nevezett vezetői kinevezések és az NFA földbérleti pályázati gyakorlat ellen, majd Ágh János, helyi önkormányzati képviselő és hozzátartozónak botrányos egyedi földbérleti, sőt, hamarosan még 20 éves földhasználati szerződései ellen.

Gál Ferenc a tárgyalás után a Kapos Hotel különtermének kávézójában 13 óra 30-tól tart sajtótájékoztatót, ahol személyes bejelentést is tesz az országgyűlési választásokra vonatkozóan.

Gazdatanácsok Szövetsége Sajtószolgálat

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: Magyarországon a határ az határ, aki nem jogosult a belépésre, az nem lépi át a határokat

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Másodfokú (fellebbviteli) tárgyalás az NFA által Gál Ferenc, bábonymegyeri gazda ellen indított perében

  1. Ha most lenne vér a pucánkban, a somogyi (kis-)gazdák felsorakoznának gépeikkel Gál Ferenc BAJtársuk mellé, az országban pedig szolidaritási demonstrációkat tartanánk, mert ez a másfél hektár az ország termőföldjeit jelképezi!
    Patmosz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük