KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Márki-Zay büszke Gyurcsány feleségének eredményére, annak ellenére, hogy nő

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Azt már lassan megszokhattuk az ellenségi összeborulás miniszterelnök-jelöltjének megnyilvánulásaiból, hogy bizony nagyon sok esetben képtelen egyértelműen kifejeznie magát, sőt megnyilvánulásaival egyre többeket sért meg, magyarán zavarosan beszél, sérteget.

Legutóbb éppen a nőkkel szemben volt eléggé „érdekes” megnyilvánulása, hiszen miközben Dobrev Klára „érdemeit” méltatta volna, valójában női mivoltában minősítette.

Így fogalmazott Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában:

Külön büszke vagyok arra, hogy nő létére ilyen kiváló, a legjobb eredményt érte el az első fordulóban

Vajon, hogyan értelmezhetjük ezt a mondatot? Talán így: annak ellenére, hogy nő, jó eredményt ért el. Azonban, ha ezt így értelmezzük, akkor ez azt jelenti, hogy Márki-Zay szerint a nők alacsonyabb értékrenddel bírnak a férfiaknál.

Egy másik alkalommal ugyanebben a műsorban hasonlóan fogalmazott:

…női mivolta létére Magyarországon ebben a versenyben ő volt a legsikeresebb politikus.

A kijelentésre Rónai Egon műsorvezető rá is csapott, így Márki-Zay magyarázkodni kezdett:

A néha 6, néha 7 gyermekes családapa úgy tűnik, meglehetősen „gazdagon” bemutatkozik ebben a kampányban a nyilvánosság előtt. Márki-Zay Péter egy csapongó, szórt, valójában koncentrálni képtelen személyiség, aki az ország legfelelősségteljesebb pozíciójára tör.

Vajon hova sodródna Magyarország, ha ő lenne a következő miniszterelnök?

Ez persze csak egy költői kérdés volt…

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Ezt gondolja a kapcsolati erőszak szakértője Varga Judit megdöbbentő bejegyzéséről

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük