KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Marine Le Pen felfüggesztette a kampányát, amíg nem kapja meg az elegendő támogatói aláírást a hivatalos jelöltséghez

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Marie Le Pen, a francia szuverenista Nemzeti Tömörülés államfőjelöltje kedden felfüggesztette az elnökválasztási kampányát addig, amíg nem kapja meg a hivatalos jelöltséghez szükséges ötszáz polgármesteri vagy képviselői aláírást.

A jelölteknek március 4-én délután 6 óráig kell postán elküldeniük az ötszáz polgármesteri vagy képviselői támogató aláírást az alkotmánytanácsnak, amely március 7-én hirdeti ki a hivatalos jelöltek névsorát az elnökválasztás április 10-én esedékes első fordulójára.

Marine Le Pen – aki a 2017-es elnökválasztáson Emmanuel Macronnal együtt bejutott a második fordulóba – aggódik amiatt, hogy bár több mint 10 millióan szavaztak rá öt évvel ezelőtt, nem fogja megkapni a kellő számú képviselői aláírást ahhoz, hogy a francia törvények szerint hivatalos jelölt lehessen.

A szükséges aláírásokat elsőként Emmanuel Macron szerezte meg, jóllehet, még mindig nem jelentette be, hogy újra indul az elnöki tisztségért.

Tíz nappal a határidő előtt a Nemzeti Tömörülés jelöltje 366 támogatói aláírással rendelkezik, s úgy véli, „még soha nem aggódott ennyire” amiatt, hogy meglesz-e az ötszáz támogatója.

„Nyolc munkanap maradt összegyűjteni. Arra kérem a polgármestereket, akik botrányosnak, hallatlannak találják, hogy olyan jelölt, aki egyszer már bejutott az elnökválasztás második fordulójába és 2022-ben akár nyerhet is, ne tudjon adminisztratív okok miatt részt venni a választói versenyben” – mondta a több mint 36 ezer polgármesterhez intézett videóüzenetében Marine Le Pen.

Jobboldali riválisa, Eric Zemmour publicista vasárnap a CNews hírtelevízióban úgy vélte, hogy „nagyon is lehetséges”, hogy neki sem lesz meg időben a szükséges ötszáz támogatói aláírás. A baloldalról is többen jelezték, hogy hasonló helyzetben vannak, köztük a felmérések szerint az első fordulóban 10 százalékra mért radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon is.

Emmanuel Macronon kívül öten kapták meg eddig az ötszáz támogatói aláírást: Valérie Pécresse, a jobbközép Köztársaságiak jelöltje, a szocialista Anne Hidalgo, a szélsőbaloldali Nathalie Arthaud, a kommunista Fabien Roussel és a független Jean Lassalle.

Ez is érdekelheti:  A Baltimore-i híd összeomlása miatt megszakadt az amerikai ellátási lánc

Az alkotmánytanács hetente kétszer, kedden és csütörtökön teszi közzé a jelöltek által eddig benyújtott és elfogadott támogatói aláírások számát.

MTI

Kapcsolódó:

Dr. Polgárdy Géza: Franciaországban a jobboldali elnökjelöltek között Eric Zemmour az élre ugrott

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük