KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Márciusra elszállt a román infláció

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Romániában 10,2 százalékra nőtt márciusban az éves inflációs ráta, miután februárban 8,53 százalék volt – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

Az élelmiszerek 11,20 százalékkal drágultak márciusban a tavalyi harmadik hónaphoz mérten, a nem élelmiszerek 10,86 százalékkal kerültek többe, míg a szolgáltatások fogyasztói ára 6,53 százalékkal nőtt. Decemberhez képest 4 százalék volt a fogyasztói áremelkedés, februárhoz képest 1,9 százalék.

Az élelmiszerek közül a péktermékek 15 százalékkal, a kenyér 16 százalékkal, a búzaliszt 21 százalékkal, a kukoricaliszt 24 százalékkal, a zöldségek 19 százalékkal, a krumpli 36 százalékkal, az étolaj 32 százalékkal drágult. Az üzemanyag 34 százalékkal, a gáz 46 százalékkal került többe márciusban a tavalyi harmadik hónaphoz mérten.

A Román Nemzeti Bank február közepén jelentősen emelte az idei inflációs előrejelzését: az idei év végén 9,6 százalékos fogyasztói árindexre számítanak a korábban közölt 5,9 százalék helyett. Ez a prognózis azzal számolt, hogy az első negyedév végén 8 százalék lesz az infláció, és csak a második és harmadik negyedévre prognosztizáltak kétszámjegyű fogyasztói árindexet, ez viszont már az első negyedév végén bekövetkezett.

A román központi bank április elején 50 bázisponttal, 3 százalékra emelte az alapkamatot.

MTI, Erdély.ma

Ez is érdekelheti:  140-re emelkedett a Moszkva melletti terrortámadás halálos áldozatainak száma

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük