KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Már Vámost is cenzúrázzák? – avagy: Leckét kaptunk sajtó- és véleményszabadságból?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Sok-sok tízezer embert ért ma – velem együtt – csalódás és meglepetés. Hiába vártam az ECHO TV-n a 19.00 órára kitűzött és beharangozott „Kiút többszemközt” című, már vendégei miatt is érdekesnek ígérkező, adását, a várt műsor elmaradt. Helyette egy teljesen más műsorvezető teljesen más műsora jelentkezett, mindenféle magyarázat, indoklás nélkül.

S később sem adott az ECHO TV semmi magyarázatot a műsorváltozásra. Hiába próbáltam őket telefonon is elérni, csak az automata közönségszolgálatig jutottam. Mivel Vámos Györgynek ez a műsora felvételről megy, egészen biztos, hogy a felvétel elkészült, hiszen a műsorvezető többször is hirdette ajánlójában. Tejesen jogos a nézők felháborodása, hiszen az a Dániel Péter volt az egyik meghívott, aki felháborító módon gyalázta Wittner Máriát, az ’56-os halálraítéltet, s a másik vendég is ismert közszereplő, Reiner Péter, aki számos fórumon hangoztatta nem leplezett nemzeti érzelmeit, s kettejük vitája várhatóan igen érdekes lehetett…

Nem tudom, mi történt az ECHO TV-ben, de már az is feltűnő, hogy Vámos közkedvelt és sokak által nézett műsorát csütörtök estéről áttették szombat 19.00 órára, és a régi egy óra helyett ma már csak fél órásra szűkítették idejét, sőt, ma este 0-ra. Ez lenne hát a hírhedt demokrácia? Így elfojtják a szólás- és véleményszabadságot, a sajtószabadságról már nem is beszélve. Vagy már az is eretnekségnek számít, ha egyes témákról egyáltalán említést tesznek egyes emberek?

Minden esetre roppant kíváncsi lennék, hogy mi a valódi oka (nem a kitalált duma, a hazugság!) annak, hogy letiltották az adást? Információ híján csak találgatni tudok, s bevallom, van néhány ötletem. Borítékolom, hogy valami (kitalált) váratlanul fellépő műszaki problémára fognak hivatkozni, ha egyáltalán adnak valami későbbi indoklást. Esetleg a származását nem titkoló Vámos György szerkesztő lenne túlságosan nemzeti (nacionalista, antiszemita <ahogy ilyenkor mondani szokták> – ami önmagában is fura lenne, zsidó származása miatt!) a vezetők számára? „Szeretném feltárni a tabu témákat, amelyekkel gondolom egy egész országnak, egy egész nemzetnek máig adósok vagyunk. E célt szolgálja a „Kiút” és a „Kiút – többszemközt” műsorom.” – mondja műsorával kapcsolatban a szerkesztő. Talán éppen ezekkel a tabu témákkal van baj? Egyeseknek viszket a fülük a hallatán? Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha ezt tartom a legvalószínűbbnek!

Most pedig kíváncsian várom a „mesét”, amivel megpróbálnak majd bennünket megetetni!

ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT!

Czakó István

(Nemzeti InternetFigyelő)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

10 thoughts on “Már Vámost is cenzúrázzák? – avagy: Leckét kaptunk sajtó- és véleményszabadságból?

  1. Bajtársak! Sorstársak! Honfitársak!
    Nem érdemes tippelgetni, meg fogjuk tudni az igazságot.
    Ami úgy is kiderül, bármi is van a háttérben.
    Nyugalom a hosszú élet titka!
    Szebb jelent, élhető jövőt!
    -PAÁ-

  2. Aki korlátozni kívánja a sajtó szabadságát, az egyéb aljasságra is képes! Szabó Dezső! Lehet nem pontos idézet, de ez a lényege.

  3. Én mentes vagyok az efféle problémáktól. Nem nézek TV-t. Sem Echo-t, sem Dunát, sem Hírt. Ugyanis a mai magyar sajtó köszönő viszonyban sincs az objektivitással, az újságírói etikával, az alapvető szakmai és helyesírási elvárásokkal. A politikai beszélgetős műsorok pedig csak azoknak érdekesek, akik e műsorok szereplőit nem ismerik. Magyarországon ma nincs olyan TV-csatorna, rádió, nyomtatott és elektronikus orgánum, amely ne valamely párthoz lenne köthető, és ez önmagában is kizárja az objektív tájékoztatást. Sajnos egyetlen sajtóorgánum sem szól a nemzetről, a hazáról, a fejlődésről, az örömökről, a lehetőségekről. Ergo: nem nézek TV-t sem Reinerrel, sem nélküle. Olvasva pedig az elmaradt műsor beszélgető-partnereinek a nevét, ab ovo nem néztem volna meg. Mert aki Wittner Máriát gyalázza, annak nincs keresnivalója a nyilvánosság előtt, pláne nem egy nemzetinek mondott TV-ben. Az pedig, hogy három magyar zsidó összeül a magyar problémákról beszélgetni és megoldási lehetőségeket keresni az ECHO TV-ben, inkább a kabaré kategóriájába tartozik, semmint egy komoly műsorba. Hiszen amikor két tablettás magyar zsidó vitázik egy nem tablettás magyar zsidóval az nekem a Hacsek és Sajót idézi….

    1. Tévedésből jelentjük
      Nyomtatás
      E-mail küldése
      Új hozzászólás
      Olvasták: 217
      Hozzászólások: 0
      Tévedés: hatalmas, mondhatni határtalan terület, óriási lehetőségekkel. Talaja a valóság, melyet sok-sok szemét, hulladék, banánhéj, ürülék borít, amibe folyton belebotlik, gödreibe beleesik, rajta elcsúszik az óvatlan ember.
      A területet e képzett újságírók számára a tabu feliratú karókkal teszik járhatóvá. A tabukkal kerített területre nem szabad belépni, sőt az azon belül lévőket meglátni sem! A tabu karóit időnként áthelyezik, (a hazugság változásai szerint) de a tabu tisztelete a KRESZ-nél ezerszer, jobban megkövetelt! Itt egy jelzőtábla tudatos, vagy véletlen kihagyása a jogosítvány, (újságíró igazolvány) azonnali bevonásával jár!
      Ha valaki a tabun belüli területről hírt mer adni, oda bevilágít, annak titkairól fecseg, annak azonnal vége! Mehet dolgozni. Vége a kényelmes úri életnek, laza népbutításnak. Mivel a tévedés területe óriási, beugratási lehetőségei számtalanok, a kikerülés rendkívüli odafigyelést, koncentrációt követel meg. Így az újságíró élete csupa stressz. Folyton tényekbe botlik, de ha tévedésbe esik, és az igazat írja meg, az elvárt helyett, akkor megnézheti magát. Nem a tűkörben, hanem a főszerkesztő dühöngő őrült szemében. Aki még nála is jobban fél, mert ő felel azért, ami a lapban megjelenik.
      Az állandó stressz miatt az újságírók, mint a mosónők, korán halnak. Fejük fáj a hazugságtól, eszük a téveszmék kavargó gőzétől, gyilkos párájától… Ezt az írást is tévedésből írtam, ennek témája is a tabu karóinak területén belül van. Nem is lát „nyomdafestéket” talán soha. Aki nem volt 3/3 az Írószemmelbe beválogatás se lehetett újságíró gyakornok! Az volt a szükséges+ Aki ma valaki, az mind sáros!

      1. Boncorvosi jelentés
        A halott neve: Igazság. A halál beálltának időpontja nem állapítható meg. A tetem feltalálási helye: a városi szemétdomb szélén, újsághalmokon feküdt. A tetem leromlott, oszladozó állapotában is sokak számára elviselhetetlen volt. A maradványt kicsavart állapotban találták, arca a haláltusától eltorzult. Részei elváltak egymástól, és külön-külön is vádló bizonyítékai a gyilkos hazugságának.
        A halál oka: fulladás, melyet hosszan tartó, kínzó elhallgatással véghezvitt fojtogatás idézett elő. A nyilvánosság megvonása, a bűnökkel való együttélésre kényszerítés okozta idegkimerülés következtében rendkívül leromlott állapot.
        Állandóan eltitkolták a létezését, sötétzárkában tartották, ócska, kis megvesztegetett, vagy megfélemlített szerkesztőségi szobákban. Soha nem engedték fényre derülni, így rossz kedélyű lett. Soha nem engedték megmutatni. Lesoványodva, meggörbítve, befeketítve sem. Helyette kövér, vaskos, felcicomázott hazugságokat állítottak a nép elé példaképnek. És a nép tódult a zsíros, kézzelfogható valóság után. Mára kipukkadt az ideál. Sovány, üres mellét dühvel rágják a becsapottak. Állandó stresszben élt, mi lesz, ha mégis kitudódik. Ez elpusztította a nép idegeit, a valóság és a jó érzékelőit. Hamis képzetek, ideológiák kerítették hatalmukba. Összezavarodott, egyensúlya megbomlott és állapota a skizofréniáig fokozódott. Érdekes módon dührohamot negyven év óta nem kapott. Negyven éve, amikor rohama volt, nagyon megverték, megalázták.
        Azóta óvatos, szégyellős, alázatos, bujkáló lett. Akkor telepedett rá a gyilkos kór, a „szocializmus igazsága”, amely felőrölte az egészségét, és amely a végső pusztulásához vezetett.
        Pótolhatatlan veszteség ért bennünket. Az igazság olyan a társadalomnak, mint az embernek a szem. Szem nélkül nem látjuk meg a valóságot. Folyton mindenbe beleütközünk. Beleesünk minden válsággödörbe, és nem látjuk meg az igazi kapaszkodót. Azt a kötelet, amin az Ő gyilkosait kellene felhúzni.
        Megjelent, 1997.01.23. Kórboncnoki jelentés címmel a Magyar Fórumban

  4. Nem csak Vámos Györgyöt, de Bakay Kornél régész professzort is cenzúrázták. A 2011.11.05-i „Kincs, ami van” című adásban 16 perc 48 másodperc után a műsorvezetővel, Horváth Katalinnal együtt, mondat közben átöltözött. Bakay professzor úron addig egy fekete ha, jól láttam zakó volt, a műsor vezetőn pedig egy piros kabátka alatt egy fehér blúz. A jelzett időpont után viszont Bakay úron egy galamb szürke öltöny volt látható, a műsorvezetőn pedig egy fehér kabátka, alatta egy sötétebb blúz. (Pasi vagyok ezeket a ruha neveket soha nem fogom megjegyezni.) Ja, ráadásul Bakay úr hasbeszélő is lett, ugyanis kb 20 mpercig úgy mondta a mondókáját, hogy nem mozgott a szája. Érdekes, hogy éppen akkor öltözött át, amikor a jelenlegi kormánynak a múlt feltárására vonatkozó új törvényeit kezdte kritizálni. Az adást láttam eredetiben, a tv-ben, majd másnap, vasárnap megnéztem újra a neten. Minden úgy volt, ahogy előző nap láttam. Írtam megjegyzést is a műsorhoz, de ma, ezt a cikket olvasva újra rá akartam nézni, de csodák csodája, még az adás is eltűnt. Azért a megjegyzésemről csináltam egy képernyő másolatot, amit persze most már szintén nem látni.

  5. Üdvözlet
    Három zsidó származású emberke egy zsidó kézben lévő tévécsatornán megbeszélik, hogy az ÁVH, ami 98%-ban zsidó származású emberekből ált hogyan lett felszámolva 24óra alatt 56-ban Budapesten. És mi szerepe volt ebben Marika néninek. Egyik zsidó védi a másik rágalmazza egy harmadik zsidó meg moderálja. Ez most valami vicc, mert akkor nem értem.
    Tényleg meg akarjátok nézni, vagy szerintem csak hányhatunk simán is nem kell megnézni a műsort.
    János

  6. hahaha… Újra látható a műsor, de már teljesen kiszedték belőle az átöltözött, hasbeszélős részt. A háttér vetítés képei is mások. Szinte rá sem ismertem a műsorra. 🙂

  7. Vasárnap este óta tudjuk a választ, mert Szőnyi Kinga bemondta:Technikai hiba
    De ha jól emlékszem az ilyet kiírják a képernyő aljára, és azonnal. Az Echotv szerkesztőségének ehhez egy nap volt szükséges.Erre mondják: hiszi a piszi…

  8. Minden tiszteletem Vámos Györgynek, eddigi és korábbi műsoraiért, munkásságáért és bátorságáért. Azonban nem biztos, hogy mindenütt „összeesküvés” van, ahol összeesküvést sejtetnek..
    Sajnos, minden pozitív véleményem dacára ki kell mondani, hogy televíziós újságírónak lenni teljesen más műfaj, mint publicistának, tényfeltárónak, nyomtatott újságírónak lenni.
    És Vámos Mester az ad hoc, prompt műsorvezetésben tényleg nem volt jó. Merjük bevallani!
    De a honlap hozzáállását elnézve, azt gondolom, hogy a cikk írójának nem is Vámos Mester eltávolításával van gondja, hanem az Echo Tv-vel.
    S ha ez így van: nyugodtan mondják ki! Legyenek bátrak!
    Mit tennének másként? Mi a hiba a műsorszerkezetben, s mennyivel hajlandóak a „helyes” működés érdekében beszállni? Mint a mindig szidott Széles beszállt. Nincs semmi baj, de tiszteljük meg egymást a nyílt beszéddel.
    És ez az a pont, ahol felesleges „antiszemitizmust” emlegetni. (Bár az Amerika Népszava minden bizonnyal örül majd az írásnak – biztos át is veszi.) De nem azért felesleges, mert ez uncsi, hanem mert igaztalan. Tegnap még nem voltak az echosok antiszemiták, Ma meg már azok? Ugyan Uraim! Ha ezt maguk komolyan gondolják, azt hiszem, felesleges magukat olvasni. Sőt, ez egy rasszista megnyilvánulás, Sőt, merjük kimondani: magyarellenes, lopakodó magyarellenesség, Sejtetésben megnyilvánuló igaztalanság. Ez egy „bűnös nemzet” koncepció.
    Szőnyi Kingát meg ne keverjük bele – nagyon kérem. Őt nem azért szeretjük… hanem azért a lelkesedésért, ami a nehéz napokban is átsegítette a sokszor csüggedt magyarságot. vagy már ezt elfelejtettük.
    Mert valóban: a kétharmad az Vámosnak is köszönhető, de Szőnyi Kingának is és Szélesnek is. Vagy már ez a kisebbik rossz is utálatos kép? Akkor? Jöjjön vissza Bajnai, vagy az az idióta, akinek a nevét nem szabad a számra vennem, mert a szájsebész szakorvosom határozottan megtiltotta a szájüregi felülfertőzéseket?
    Kedves Uram!
    Azt hiszem, Ön teljesen félreértette az írást! Szó sincs benne (még burkoltan sem) Vámos zsidóságáról, és arról sem, hogy szidnánk az ECHO TV-t. Egyszerűen arról van szó, hogy egy – a közgondolkozás helyes irányba terelésén munkálkodó – szerkesztőjét a multimilliárdos tulajdonos hagyja ilyen helyzetbe kerülni, annak ellenére, hogy igen sokat köszönhet neki a tv népszerűségéért. Pedig lenne módja számára megfelelően jó vállalati kölcsönt adnia, hogy kimeneküljön ebből a helyzetből. De az említett tulajdonos a füle botját sem mozdítja. A hálátlanság itt az egyik főszereplő, s a másik pedig az a tény, hogy a hajléktalanság nem csak a devizahiteleseket fenyegeti, hanem azokat is, akik már most sem, vagy (hamarosan tömegesen lesznek) ezután nem fogják tudni fizetni – az elszabaduló energia és egyéb árak miatt – a közüzemi díjaikat! Szóval itt egy – a levél íróját ezen meglepő eset kapcsán megdöbbentő – mindőnket fenyegető folyamatról van szó, ami ellen most már halogatás nélkül határozottan tiltakoznunk kell!
    Egy szó, mint száz, hagyjuk a mesterségesen idecitált antiszemitizmust. Itt az említve sem lett. Elénk lettek tárva azonban a fülkeforradalmárok vezérének – finoman fogalmazva is – füllentései, amiket itt-ott, a népszerűsége érdekében elhintett, s mára feledésbe merültek. Mert igenis, azóta is tartanak az árverezések, a kilakoltatások!
    Mivel jómagam nem nézem az ECHO TV-t (nem lévén kábelműsorom), a Szőnyi Kingát érintő dolgokról semmit nem tudok, azt a levélíró tudja, miért hozta ide.
    Üdvözlettel: Híradmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük