KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Már Heger is beismerte: Szlovákia a gazdasági összeomlás szélén áll

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Szlovákia gazdaság problémáiról már hónapok óta olvashatunk a hazai sajtó csaknem minden részében, ennek ellenére úgy tűnt, a kormányzati oldalon szeretnénk elhitetni, mindent kézben tartanak. Eduard Heger kormányfő legutóbbi nyilatkozata viszont másról tanúskodik.

Az index.hu idézi a szlovák kormányfő Financial Times-nak adott nyilatkozatát, amely szerint az emelkedő villamosenergia-árak miatt Szlovákia gazdaságát az összeomlás fenyegeti.

A magyarországi portál megjegyzi, ennél élesebben korábban egyetlen uniós kormányfő sem nyilatkozott a jelenlegi energiaválságról.

Tegyük hozzá, eközben a hazai sajtóban az új gazdasági miniszter, Karel Hirman és a korábbi kormányfő, Igor Matovič is azt szeretné elhitetni a polgárokkal, bíznak az európai megoldásban és a lakosságnak nincs mitől tartania.

Ezzel élesen szembeállítható az idézett cikkben megfogalmazottak hangneme, mert ebben a kormányfő kiemeli, az Európai Bizottság terve, amely szerint 140 milliárd eurós többletadót vetnének ki a blokk energiatermelőire, nem működne Szlovákiában a helyi energiapiaci viszonyok miatt.

„Ha többletadót akarunk, akkor európai szintűnek kell lennie” – mondta a Financial Timesnak a szlovák kormányfő. Heger egyúttal azt is kiemelte, súlyos következményei vannak, hogy Moszkva az uniós szankciókra válaszul megpróbálja elzárni a gázszállításokat, ami idén nyáron rekordszintre emelte a villamosenergia-árakat.

Heger úgy látja EU-s többletadókból származó bevételeket egyenletesen kellene elosztani az EU-ban, ami Szlovákiának mintegy 1,5 milliárd eurós bevételt jelentene.

A kormányfő azt is szeretné, ha Brüsszel felszabadítana 5 milliárd eurónyi fel nem használt regionális fejlesztési forrást, amelyet a vállalkozások energiaszámláinak csökkentésére lehetne fordítani. Ennek hiányában a szlovák vállalkozások rövid időn belül tönkremennének és a gazdaság is összeomlana Heger szerint, ebben az esetben pedig nem volna más lehetőség, mint a hazai áram belföldi felhasználása, vagyis az európai szintű szolidaritás feladása.

Heger egyébként azt szeretné elérni, hogy az unió esetleges többletadót terjessze ki a közvetítőkre is, akik szintén profitálnak a magas árakból.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Kiemelt kép: TASR

Ma7.sk

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük