Már az USA jelenti a legnagyobb veszélyt a világbékére
Figyelem! Az alábbi írás egy nagyon fontos elemzés, – tessék figyelmesen elolvasni többször is! – MERT AMERIKA ITT ÁRULJA EL MAGÁT, EZ A TERVE, EZEN ÜGYKÖDIK!
Más kérdés, hogy NEM SIKERÜL NEKI, mert ehhez túl gyenge. – Mind gazdaságilag, katonailag, – de társadalmilag és erkölcsileg is. – AMERIKA AZÉRT GERJESZTI A HÁBORÚKAT SZERTE A VILÁGBAN, – HOGY A VÁLSÁGOT A SAJÁT HATÁRAIN KÍVÜL TARTSA!
Úgy kell neki a háború idegen földön, mint egy falat kenyér, – hogy lekösse a saját lázadóit, – elküldje a saját fegyvereseit, a határaitól távol gyilkolni. – Mindezzel saját gyengeségét leplezi, – a saját összeomlását próbálja elodázni, immáron X-ik alkalommal. – Ám ez nem megy a végtelenségig, – s ezt ők is tudják.
Ezért építették meg a FEMA táborokat, rendeltek sok 10 ezer koporsót, – s készülnek föl a katonai kormányzásra, a GRAY STATE-re.
S, akkor, ha Oroszország, s nem utolsósorban az Európai Unió ellenáll Amerika végső expanziós törekvéseinek, – a külföldre küldött agresszív hullámok visszacsapnak az amerikai szárazföldre, – s nem tudják többé a határaikon kívül tartani az erőszakot.
Ez lehet Amerika valódi jövője:
THE SECOND AMERICAN REVOLUTION
És, akkor íme a Stratfor álmodozása Oroszország széteséséről:
(Mi az a Stratfor? A hírszerzésre szakosodott austini vállalatot 1996-ban alapították. Wikipédia-oldala szerint stratégiai, taktikai és a megrendelő igényeire szabott hírszerzéssel foglalkozik, továbbá az írott és az elektronikus sajtóról szóló elemzéseket, céges biztonsági valamit geopolitikai elemzéseket készít.
NIF: Általánosan elharapózott vélemény szerint a magyar zsido Freeman által alapított és vezetett Stratfor a CIA egyik hosszú mancsa!
– Az alábbi anyagból könnyen eldönthető, hogy MOST KI IS VOLT A MEGRENDELŐ?
Stratfor: Oroszország feloszlik, Románia megszerzi Besszarábiát
A Stratfor előrejelzésében az áll, hogy 2015 és 2025 között Oroszország konkrétan feloszlik. Párhuzamosan ezzel, azok az országok, amelyek területeket veszítettek el a Szovjetunió javára, az elkövetkezendő években visszaszerzik azokat. Közöttük van Magyarország és Románia is. Ez utóbbi visszaszerzi Besszarábiát.
(Amerikai mézesmadzag a románoknak – SzRTI.)
Az előttünk álló évtizedre vonatkozó stratégiai előrejelzésében a Stratfor ügynökség felveti a gondolatot, hogy bár az ukrajnai konfrontáció továbbra is a nemzetközi érdeklődés középpontjában marad, Oroszország jelenlegi formájában nem fog fennmaradni. Az orosz gazdaság energia-exporttól való egyértelmű függősége, illetve az árak alakulásának kiszámíthatatlansága miatt, Moszkva képtelenné válik fenntartani az intézményes kapcsolatokat az ország mai hatalmas területén.
Az elemzők arra számítanak, hogy Moszkva autoritása jelentősen csökken, ami Oroszország formális és informális töredezettségéhez fog vezetni. Egyébként e tekintetben az orosz nukleáris arzenál biztonsága jelenti az első számú aggodalmat.
(NIF: Lásd közölt tanulmányunkat, Dr. Ing. Sebestyén Teleki Istvántól “Az atomháború kitörésének előjeleiről” címmel. Letölthető innen:
https://internetfigyelo.files.wordpress.com/2015/10/az-atomhc3a1borc3ba-kitc3b6rc3a9se1.pdf )
Gazdasági csőd.
Oroszország csődöt mondott az energetikai erőforrások eladásából származó bevételek fenntartható gazdasággá alakításának folyamatában, ezért sebezhető maradt a nemzetközi piac áringadozásaival szemben. Mi több, Oroszország nem rendelkezik semmiféle védelmi mechanizmussal egy szabad piac erőivel szemben.
(És ki mondta, hogy Oroszország követni fogja a piacgazdaság törvényeit? – De mi van akkor, ha rááll a hadigazdaságra? Ahogyan azt már megtette, s győztes háborút is vívott utána. – SzRTI.)
A Stratfor szerint ez a helyzet az 1980-as és 1990-es évek jelenségeinek megismétlődését hozza, amikor is drámai módon csökkent Moszkva azon képessége, hogy fenntartsa az egész ország infrastruktúráját. Ez pedig arra fogja bírni az egyes régiókat, hogy védelmi módszerek után nézzenek, formális és informális autonóm entitások létrehozása által. Azok a gazdasági kapcsolatok, amelyek az orosz perifériát Moszkvával összekapcsolják, gyakorlatilag felszámolódnak – áll az elemzésben.
(Vagyis: Lázadásokat fognak generálni a nyugati titkosszolgálatok ezekben a régiókban. De ez a módszerük csak addig működött, míg Moszkvában liberális hatalom volt az úr. Lásd az áruló Gorbacsov, majd az alkoholista és könnyen befolyásolható Jelcin. – Putyin keményebben fog elbánni a lázadókkal. – SzRTI.)
Az erő megoldása.
Az idézett amerikai ügynökség emlékeztet arra, hogy Oroszország hagyományosan erőből oldotta meg az ilyen típusú problémákat, a titkosszolgálatok bevonásával. Azonban – akárcsak az 1980-as években – a titkosszolgálatok nem fogják tudni korlátozni azokat a centrifugális erőket, amelyek az egyesek régiókat Moszkva ellenőrzésén kívülre tolják.
„Ezúttal az FSZB erejét nagyban gyengíti, hogy vezetői gazdaságilag érdekeltek. Ahogy a gazdaság megbotlik, úgy botlik meg az FSZB is. Amennyiben pedig az FSZB nem fog tudni valós félelmet kelteni, Oroszország széttöredezését nem lehet megállítani” – vélik a Stratfor elemzői.
(És itt persze az elemzők kapitalista gondolkodásmódja képtelen átlépni saját árnyékán – SzRTI.
A titkosszolgalatok tisztjeinek gazdasági érdekeltségei nyilvánvalóak minden országban és ez mára már a mindennapi tevékenységüket is részben befolyásolja és gátolja!!! – NIF)
A szovjetek által elfoglalt területek.
„Oroszországtól nyugatra Lengyelország, Magyarország és Románia megkísérlik majd saját területeik visszaszerzését. Úgy fognak eljárni, hogy Fehéroroszországot és Ukrajnát is ebbe az irányba tereljék.
(Vagyis a sovinizmus örve alatt ezen államok nacionalistáit egymás, – de leginkább az oroszok ellen fogják uszítani a nyugati titkosszolgálatok. – SzRTI.
Sem Romániának, sem Magyarországnak nincsenek közös határai Oroszországgal! A Stratfor ezt nem tudja? -NIF.)
Délen, az oroszok kapacitása, hogy az Észak-Kaukázust ellenőrizni tudja, lassan elpárolog, míg Közép-Ázsia számára egy instabilitási periódus kezdődik.
Észak-nyugaton Karélia régiója a Finnországhoz való csatlakozáson fog ügyködni, míg a távoli keleten a Kínához, Japánhoz és az Egyesült Államokhoz Moszkvánál közelebb eső területek függetlenként kezdenek majd viselkedni. A többi, Moszkván kívül eső régió nem feltétlenül az autonómiára fog törekedni, ám olyan helyzetbe kerül, hogy választhatná is akár az autonómiát. Nem egy Moszkva elleni lázadásról lesz szó, hanem a főváros azon kapacitásának csökkenéséről, hogy támogatni és kontrollálni tudja Oroszországot, ami egy úgynevezett vákuumot fog képezni. Mindaz, ami ebben a vákuumban tovább fog létezni, az nem lesz más, mint Oroszország darabjai” – így fest a Stratfor elemzőinek leírása a feldarabolódásról.
(Kérdés: vajon lesz-e pénze, s energiája a nyugati szolgálatoknak arra, hogy Szibéria, s az Orosz Távol-Kelet immáron hagyományos és több évszázados Moszkvához való kötődését tartósan megbontsák? – Mert ugyan vajon mihez kezdenek majd a nyugati ügynökök akkor, – ha a folyamatos lázítást megunva, maguk az orosz állampolgárok koncolják fel őket majd a vlagyivosztoki nyílt utcán? – SzRTI.)
Nukleáris válság.
Az orosz föderáció felszívódása a következő évtized legnagyobb válságához fog vezetni: azoknak az offenzív nukleáris kapacitásoknak a problémájához, amelyek valamennyi orosz régióban jelen vannak. Moszkva központi hatalmának megszűnése felveti az ellenőrzés problémáját e rakéták fölött, és azt, hogy miként garantálható, hogy ezeket nem fogják használni. A Stratfor úgy látja, az egyedüli hatalom, amely ezt a problémát kezelni tudja, az Egyesült Államok, amely viszont nem tudja garantálni, hogy egyetlen nukleáris rakétát sem fognak kilőni.
„Az Egyesült Államok kénytelen lesz valamilyen katonai megoldást kitalálni, ami ebben a pillanatban nehezen elképzelhető, elfogadhatja ezt a fenyegetést, vagy megpróbálhat gazdaságilag életképes kormányzásokat létrehozni azokban a régiókban, ahol ilyen típusú fegyver rendszerek vannak” – áll az elemzésben.
(Így indokolják meg előre is saját népeik előtt a valódi háborút Oroszország ellen. Felkészítvén a hihetetlen nagy véráldozatokra. – Abba a naiv hitbe ringatván saját magukat, hogy míg ők jól védhető atombomba- és sugárbiztos bunkerekbe húzódnak vissza, több évi élemmel ellátva, – addig az istenadta nép odakint pusztul és harcol majd az oroszokkal.
Hát ez az, ami nem fog nekik bejönni. – Mert a nép először a háborút generáló háttérhatalmi bankárcsaládokkal fog leszámolni, – nagyon jól tudván, hogy minden nyomoruk okozója, az őket kifosztó, s háborúba küldő pénzügyi és gazdasági oligarcha. – ADJANAK CSAK FEGYVERT A NÉP KEZÉBE! ADJANAK. MAJD MEGFORDÍTJÁK AZOKAT…)
Szabad Riport
Álmodik az amerikai zsidóság is. Csak azt nem értem, hogy mi közük van Oroszországhoz, és miért kell őket piszkálni?
Miért kell állandóan háborúban gondolkodniuk? Miért nem tudnak nyugton maradni a megszerzett vagyonhegyek tetején?
Remélem, ha megtámadják Oroszországot, Putyin azonnal kilő egy atomot Washingtonra és egyet Tel-Avivra.
Bárcsak itt tartanánk.
Neee! Annak akkor soha nem lesz vége, és mi is belepusztulunk.
Mert ezeknek semmi nem elég. Teljes világhatalmat akarnak!
Nem olyan sokára a zsidók fogják uralni a világot. Érdemes elolvasni az egyik regényemet ami erről szól.Eredeti dokumentmok alapján írtam, amit tettek a zsidók évezredeken keresztül, a mai napig.
A negyedik birodalom
Írta: Lovag Anatole Hongrois
Előszó.
” Elkapott az ihlet, ahogy néztem az ügyésznőt, olyan szeretettel lapozta az ellenem kinyomtatott saját lapjaimat, hogy a zsidó alkotta holokauszt törvénnyel elítéltessen, és a nyakamba sózza. Ettől felfordult a gyomrom. Ekkor született e regény.
” Berettyóújfalu.2016.02,07 10 óra.(Bírósági épület, ügyésznő, Kazainé dr.Barta Hajnalka)
Édesapám emlékére írtam, a zsidók fogságában volt több mint egy évtizedet. Ő mesélte orvos barátjával a sok borzalmat, amit a zsidók véghezvittek a szerencsétlen foglyokon, a fehér-katolikus embereket hogyan mészárolták le büntetlenül, a mai napig. Igaz egyszer megszöktek, majd nyolcezer fogoly, a zsidók lemészárolták őket, háromszázan maradtak életben. Úgy érzem, megérdemlik ezek a legyilkolt emberek és édesapám is ezt a regényt. Köszönöm.
A világon volt már annyi birodalom, elbuktak, eltűntek, leverték és a csoda tudja még hogyan is kerültek a feledésbe, a múltba. A mai világban nagyon időszerű egy újabb nagy veszedelemről szót ejteni. Hiszen ŐK uralják a világot, a második világháborúval hatalomra sírták magukat és a mércét mindig magasabbra és magosabbra teszik a világ népeinek kárára. De olvassuk el ezt a történelmet, amit nem csak a fantázia szült, a 3015. évben. De azért gondolkodjunk el a könyv végén, valóban így fog ez történni, ha a népek továbbra is hiszékenyek lesznek? Vagy esetleg a múltban megzsarolták őket és nem akarnak ellen állni annak a nyomásnak, amit már átvittek a jövőbe a zsaroló zsidók. Igen, róluk van szó. Írtam már a romákról is, a németekről, a franciákról, az angolokról. Most a zsidókon van a sor, akik nem bírnak magukkal és kell nekik a világ. Igaz az adatok, amiket itt találunk, azt fel lehet lelni a világhálón. Nincs vádaskodás a zsidók ellen, csak eredeti dokumentumokkal dolgoztam. Meg tudnak e birkózni a zsidó világbirodalommal a pár millió fehér katolikus ember, akik megmaradtak, mert irtották őket a zsidók Európában is, a világ minden országában, a fehérek lakta földrészekből. Zsidók és muszlinok uralják a bolygót, 3015-ben, eltörülték a határokat, hisz a zsidók uraltak mindent, és azok a rabszolga, arabok, akik felvették a zsidó vallást életük megmentése érdekében. 2015-től folyamatosan lepték el az arabok Európát. De más kontinensek is elözönlötték Európát. Mint Ázsia a 3 milliárd lakosságából több millió, Afrika a 911 milliós emberekből sok millió, Ausztrália és Óceánia a 33 millió lakosaiból szintén több millió. Igazi káosz Európát faragtak, csak azért mert ezek a népek, többsége nem dolgozik, csak a vallásának él és az Európai fehérnép eltartja őket, ha hazugsággal be tud települni a hiszékeny, dolgos Európai emberek közé, mint a zsidók. Igazi izgalmas és mégis hátborzongató világégés, amiben a zsidók még kéjelegve fürdenek. Lesz e vége a negyedik birodalomnak, és sikerül e, a zsidókat, arabjaikkal együtt eltüntetni újra oda, ahova valók.Olvassák el mit is mondott Izrael üdvöskéje.
Read more: http://www.lovag-anatole-hongrois.hupont.hu/#ixzz46CSyyV6Y
El lehet olvasni az egész könyvet a:
http://www.oriaslevel.hu/files/get/JOTjVKlrpU/a-negyedik-birodalom1.docx
Világhatalmat akar a zsidó. Olvassátok el a könyvemet, ez erről szól. A zsidók uralják a földet de le lehet öket győzni.

Igen, világhatalmat akarnak, de egy része már az övék a világból. Olvassátok el a könyvemet. Ez erről szól.
http://www.oriaslevel.hu/files/get/JOTjVKlrpU/a-negyedik-birodalom1.docx
A rákos sejt addig burjánzik amíg vagy legyőzi az immunrendszer,vagy megöli a gazdatestet,de a végkifejlet mindenképpen az,hogy elpusztul – nincs működőképes túlélő stratégiája.
A beteges pénzéhesség a zsidóság olyan gyengéje ami kezelhetetlen számukra és az lesz a vesztük.
H.B.
„Jelenleg diszkréten, de teljes erőnkből azon dolgozunk, hogy ezt a rejtélyes erőt, amit szuverenitásnak neveznek, kiragadjuk a világ nemzetállamainak kezéből. Eközben szánkkal váltig tagadjuk, amit a kezünkkel teszünk.”
Arnold Toynbee professzor, részlet a koppenhágai Nemzetközi Ügyek Kutatóközpontjában 1931-ben mondott beszédből
Ha ismerjük a történelmet, nagyon jól tudjuk az amerikai zsidók voltak azok akik kirobbantották a második világháborút is. Az amerikai zsidók voltak azok akik a második világháborút végig pénzelték, az oroszokat élelemmel, fegyverekkel. Nézzük meg 1956-ot, az amerikai zsidóktól indult ki mert a holokauszt ugye kezdte elveszteni népszerűségét.Minden holokauszti pénz először a svájci bankban landolt-landol a zsidó Rothschild bankban majd utána Amerikában ért a végcéljához szintén a zsidó Rothschild bankba. A mai napig is az amerikai zsidók irányítják a föld minden országát, a bankokat, és a politikát. Az amerikai zsidóknak érdekük a háború, hiszen már megint túl sok a zsidó, telik Izrael ami gazdaságilag egy kiégett terület, és ezeket is el kell nekik tartaniuk mint a második világháború előtti zsidókat. Emlékezzünk, a zsidók adtak parancsot Hitlernek,a 2.világháborúban kezdje el irtani a zsidókat. Na meg az üzlet, amibe kerülnek egy világméretű háború, harc, az csak a zsidóknak hoz kegyetlen hasznot. Nem akarom most felsorolni a zsidó bankokat akiknek az államok tartoznak mint a legkegyetlenebb a VÖRÖSTÁBLA- ROTHSCHILD bank. Ez finanszírozza a mai napig is a legnagyobb migráns áramlatot, hiszen az arab és a zsidó örök ellenség s ezért kellett a sok muszlinnak Európába jönnie, hogy a zsidókat irtsa ki. Franciaországban már elkezdődött. Majd ha a zsidókat megint megegyelik mint ahogy ráfogták Hitlerre, most az arabok teszik mind ezt, akkor lesz egy újabb holokauszt amit majd az arabokra fognak, és ők el is fogják végezni, és a barom Európai polgárok fizetnek megint, hogy a zsidókat eltartsák továbbra is. Remek gondolat, de zsidói, ezt ne feledjük el.
Nem olyan sokára a zsidók fogják uralni a világot. Érdemes elolvasni az egyik regényemet ami erről szól.Eredeti dokumentmok alapján írtam, amit tettek a zsidók évezredeken keresztül, a mai napig.
A negyedik birodalom
Írta: Lovag Anatole Hongrois
Előszó.
” Elkapott az ihlet, ahogy néztem az ügyésznőt, olyan szeretettel lapozta az ellenem kinyomtatott saját lapjaimat, hogy a zsidó alkotta holokauszt törvénnyel elítéltessen, és a nyakamba sózza. Ettől felfordult a gyomrom. Ekkor született e regény.
” Berettyóújfalu.2016.02,07 10 óra.(Bírósági épület, ügyésznő, Kazainé dr.Barta Hajnalka)
Édesapám emlékére írtam, a zsidók fogságában volt több mint egy évtizedet. Ő mesélte orvos barátjával a sok borzalmat, amit a zsidók véghezvittek a szerencsétlen foglyokon, a fehér-katolikus embereket hogyan mészárolták le büntetlenül, a mai napig. Igaz egyszer megszöktek, majd nyolcezer fogoly, a zsidók lemészárolták őket, háromszázan maradtak életben. Úgy érzem, megérdemlik ezek a legyilkolt emberek és édesapám is ezt a regényt. Köszönöm.
A világon volt már annyi birodalom, elbuktak, eltűntek, leverték és a csoda tudja még hogyan is kerültek a feledésbe, a múltba. A mai világban nagyon időszerű egy újabb nagy veszedelemről szót ejteni. Hiszen ŐK uralják a világot, a második világháborúval hatalomra sírták magukat és a mércét mindig magasabbra és magosabbra teszik a világ népeinek kárára. De olvassuk el ezt a történelmet, amit nem csak a fantázia szült, a 3015. évben. De azért gondolkodjunk el a könyv végén, valóban így fog ez történni, ha a népek továbbra is hiszékenyek lesznek? Vagy esetleg a múltban megzsarolták őket és nem akarnak ellen állni annak a nyomásnak, amit már átvittek a jövőbe a zsaroló zsidók. Igen, róluk van szó. Írtam már a romákról is, a németekről, a franciákról, az angolokról. Most a zsidókon van a sor, akik nem bírnak magukkal és kell nekik a világ. Igaz az adatok, amiket itt találunk, azt fel lehet lelni a világhálón. Nincs vádaskodás a zsidók ellen, csak eredeti dokumentumokkal dolgoztam. Meg tudnak e birkózni a zsidó világbirodalommal a pár millió fehér katolikus ember, akik megmaradtak, mert irtották őket a zsidók Európában is, a világ minden országában, a fehérek lakta földrészekből. Zsidók és muszlinok uralják a bolygót, 3015-ben, eltörülték a határokat, hisz a zsidók uraltak mindent, és azok a rabszolga, arabok, akik felvették a zsidó vallást életük megmentése érdekében. 2015-től folyamatosan lepték el az arabok Európát. De más kontinensek is elözönlötték Európát. Mint Ázsia a 3 milliárd lakosságából több millió, Afrika a 911 milliós emberekből sok millió, Ausztrália és Óceánia a 33 millió lakosaiból szintén több millió. Igazi káosz Európát faragtak, csak azért mert ezek a népek, többsége nem dolgozik, csak a vallásának él és az Európai fehérnép eltartja őket, ha hazugsággal be tud települni a hiszékeny, dolgos Európai emberek közé, mint a zsidók. Igazi izgalmas és mégis hátborzongató világégés, amiben a zsidók még kéjelegve fürdenek. Lesz e vége a negyedik birodalomnak, és sikerül e, a zsidókat, arabjaikkal együtt eltüntetni újra oda, ahova valók.Olvassák el mit is mondott Izrael üdvöskéje.
Read more: http://www.lovag-anatole-hongrois.hupont.hu/#ixzz46CSyyV6Y
El lehet olvasni az egész könyvet a:
http://www.oriaslevel.hu/files/get/JOTjVKlrpU/a-negyedik-birodalom1.docx
Nem olyan sokára zsidó világuralom lesz! Egy regényemet érdemes elolvasni. A zsidók mit tettek évezredeken keresztül a mai napig, Eredeti dokumentumokkal dolgoztam, de a jövöben játszódik mai elmével.

Itt lehet elolvasni:

“Már az USA jelenti a legnagyobb veszélyt a világbékére”
Ezt ma már minden tájékozott ember tudja – a kérdés az,hogy mit tudunk tenni ellene?
H.B.
Engem személy szerint nagyon zavar, hogy az amerikai követség környéke le van zárva. Fizetnek ezért az amerikaiak??? Ennél durvább csak Szaud Arábiai követség Riyadban és konzulátus Dammamban. Itt nem csak beton kacskaringók vannak, hanem homokzsákok mögül géppuskákat irányítanak rád. A másik, ami nagyon zavar, hogy Budapesten is van vagy 500 alkalmazottja a követségnek. Mi ezeknek a feladata? Miért kell ennyi ember? Mit művelnek ellenünk? Kik ugranának nekünk parancsra, ha veszélyessé válik a helyzet? Hány magyar állampolgárt tudnak ezek egyik percről a másikra mozgósítani ellenünk?
Az amerikaiak több országot kénytelenek voltak elhagyni. Teheránból is elkotródtak (Film címe: Argo)és a svájciak vették át a konzuli ügyintézést!
De addig hivatalosan semmi sem fog történni az amerikaiak pofátlan magyarellenes tevékenysége ellen (gondolj arra, hogy a Majdan-teret akarták Budapesten megismételni az “internetado-tüntetéssel), amíg a magyar miniszterelnökök oda járnak szülinapi bulikra a követségre és hajlongva csókolgatja Orbán a nagykövetasszony kezeit.
Budapesten az orosz nagykövetség körüli utcák nincsenek lezárva! Miért rettegnek az amerikaiak???
Mint említettem. CSAK zsidók vannak az amerikai követségen. Voltam bent és láttam, fel lehet ismerni őket az orruk, a szájuk, a fülük és a bőrük elárulja őket. Hiába plasztikai műtét, más ruha, vallás, sosem tudják eltörülni magukról a zsidó jeleket!
Régóta ingerel engem is a vezető nagyhatalom egyértelmű demokrácia ellenes mutatványa a nagykövetségük környéken lévő tankakadályok létesítésével.
Úgy látszik, az eddigi miniszterelnököket ez nem zavarja.
Olyan is ez az ország!
“amerika minden megnyilvánulásán látszik a paranoid skizofrénia. Lehet az egy film(?) vagy csak pusztán politikai megnyilvánulás. A rettegés a tetteik következményeitől való vélt,vagy valós félelem. Amit elkövettek az emberiség ellen,nincs min csodálkozni,hogy “válaszra számítanak. Hogy a simlisek amerikához dörgölőznek az számukra szakmai ártalom(?),hiszen rajtuk is múlik,hogy meddig maradhatnak “hatalmon. Van az a pénz,amiért az ördöghöz is társulnának.
Jelen pillanatban Amerikában vannak a legtöbben zsidók. Utána jön Magyarország.
““amerika minden megnyilvánulásán látszik a paranoid skizofrénia. Lehet az egy film(?) vagy csak pusztán politikai megnyilvánulás.”
Annyi rosszat tettek már a földön a zsidók irányításával,hogy tudják amikor eljő az idő az elszámoltatás ideje az nagyon durva lesz és nem lesz kegyelem.
H.B.
Igen, mind igaz. Nézzük csak meg, Hét hatalmas film gyár van Hollywoodban, mind zsidó kézben és ezek CSAK német háborús filmeket készítettek és készítenek, dicsőítve mindent, a 2.világháborút a legnagyobb zsidói üzletet, a holokauszt után, és a németeket legyőzve, megalázva mutatja be.
Mindig is az USA jelentette a legnagyobb veszélyt. Nézzük csak meg a 2.világháborút. Magyarországon letagadják a világháború és utáni történelmet, de a környező országokban mindenre választ kaphatunk a könyvtárakban. Az oroszokat az amerikai zsidók pénzelték, élelmet és utánpótlásokat küldtek az orosz katonáknak, lakosoknak a háború alatt. Majd jött 56. itt megint a zsidók voltak akik elindították ezt az Európai forradalmat mert a holokausztot kezdték az emberek megérteni. Minden ami Amerikából jön azt a zsidóknak lehet köszönni. A migráns folyást is a zsidó Soros indította el napjainkban. Mint a világháború előtt is, nagyon sok volt a zsidó, ráfogták Hitlerre irtotta őket, holott zsidói parancsra ölték le a zsidókat. Ebből profitált a zsidó mint holokauszt. Most ugyan az a helyzet. Sok a zsidó! A gazdag zsidó réteg nem akarja eltartani a szegényebb zsidó réteget és ki kell irtani őket. Lásd a Palesztin nép irtását. Így kapott parancsot az ISIS is a zsidók egyelésére-megölésükre is, és ebben a segítségében van jelen a Soros zsidó. Volt egy nép, a német, hülyére tudta venni Hitlert, most jönnek az arabok akiket megint hülyére vesz a zsidó és megadta a kezdő lökést az újabb holokauszt felé, amit már nem a németek nyakába fogja varrni, hanem a gyűlölt arab népnek. Hiszen lassan észhez fog térni Európa polgárai, országai és nem tudja tovább zsarolni a múlttal a zsidó. Hiszen mindig több és több ország rázza le a zsidói nyűgöt, a holokausztot. Tehát, újra kell éleszteni egy pénzszerzési lehetőséget a zsidóknak és ezt az arabokon lehet most behajtani ,egy pár évtizeden-századon keresztül.