KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Már az első hivatali napján a genderlobbinak kedvezett Joe Biden

Már az első hivatali napján a genderlobbinak kedvezett Joe Biden

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Már az első hivatali napján a genderideológiának és a hozzá kapcsolódó LMBTQ-lobbinak kedvezett az Egyesült Államok új elnöke.

Joe Biden arról írt alá rendeletet, hogy az iskolákban a gyerekek a saját, választott nemüknek megfelelő mosdót használhassák, és ennek megfelelően vegyenek részt a különböző sportokban is.

Korábban azonban többekben is felháborodást okozott az, hogy transznemű lányok, azaz biológiailag fiúnak született sportolók versenyeznek a cisznemű (aki a születési nemével azonosul – szerk.) lányok ellen – hívja fel rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Közben elrendelte a Biden-kormányzat, hogy a Fehér Házhoz címzett elektronikus levelekben a „gendersemleges” Mx. rövidítést is lehessen használni a Mr., Ms. és Mrs. mellett.

Továbbá kinevezte Amerika történelmének első transznemű egészségügyi miniszterhelyettesét, Rachel L. Levine személyében.

A szerdán beiktatott új elnök, a demokrata Joe Biden már első hivatali napjaiban számos, az elődje által meghozott intézkedést vont vissza vagy változtatott meg. Bár még alig tette le elnöki esküjét, máris igyekszik az LMBTQ-lobbinak kedvezni.

A teljes cikk itt olvasható>>>

Magyar Nemzet

Ez is érdekelheti:  Kuleba őrjöngve adott interjút a Politicónak: Adjátok ide nekünk a rohadt Patriotokat!

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük