KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Már a németek is rádöbbentek, hogy egy harmadik világháború kitörése fenyeget

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Egyáltalán nem tartom mérvadónak a német baloldal véleményét, de mindenképp biztató jelnek tekintem, hogy végre egyre többen kezdenek rádöbbenni a nyilvánvaló tényre, hogy Ukrajna nyugati fegyverekkel való ellátása világháborúval fenyeget. Legalábbis erre utal Sevim Dagdelen baloldali képviselő bejelentése, miszerint a német lakosság kétharmada azonosul a fenti állítással.

Pontosítva tehát: a német lakosság kétharmada gondolja úgy, hogy „a nehézfegyverek Ukrajnának történő szállítása, valamint az ukrán katonai személyzet kiképzése növeli egy harmadik világháború kockázatát”. Dagdelen szerint

Nagy-Britannia és az Egyesült Államok az „ukrajnai konfliktusban az elhúzódó ellenségeskedésekkel igyekszik kimeríteni az Orosz Föderációt. A cél az, hogy Oroszországot hosszú időre meggyengítsék. Ennek érdekében a Nyugat kész emberi életek tízezreit feláldozni, és végtelen szenvedést okozni”

– mondta a képviselő és ebben bizony igazat kell neki adnunk. Szerinte minél tovább tart az ukrajnai konfliktus, annál súlyosabb következményei lesznek az egész világra nézve. „Komoly diplomáciai erőfeszítéseket kell tennünk, hogy tárgyalások útján megoldjuk ezt a problémát” – zárta Dagdelen.

Nos tehát, mindenképp biztató jelenség, hogy egyre többen kezdenek észhez térni, mielőtt még végkatasztrófába rohannánk. A Ukrajnának történő fegyverszállítás ugyanis szinte napi programmá vált (miközben azok egy jelentős része az Interpol vezetője szerint nagy eséllyel szervezett bűnözői csoportok kezébe kerül), Zelenszkij újabb és újabb követelésekkel bombázza a világot, Oroszország támogatásával vádolva azokat, akik humanitárius segítséget ugyan készek nyújtani, a fegyverszállítást viszont megtagadják.

Szlovákia persze a Nyugatnak való megfelelési kényszertől hajtva fegyverekkel, hadászati technikával is segíti Ukrajnát, Korčok szerint a szankciók és az Ukrajnának nyújtott segítség, beleértve a katonait is, Ukrajna létezését hosszabbítják meg, s aki mást állít, azt szélsőségesnek minősíti és az agresszor támogatásával vádolja.

Ennek megfelelően szerinte szélsőséges az, aki azt állítja, hogy a fegyveres harc további fokozásával jelen helyzetben nem lehet békét teremteni, mivel az könnyen egy minden eddiginél szörnyűbb következményekkel járó harmadik világégéshez vezet.

Tény, hogy segíteni kell egy háborútól szenvedő nemzetet, de a segítség nem a háború elhúzódásának, még több pusztításnak, szenvedésnek, újabb és újabb veszteségeknek a támogatását jelenti, és végképp nem azt, hogy felelőtlenül a harmadik világháborúba sodorjuk az emberiséget, mert néhány örült vezetőnek úgy tartja kedve, mások pedig saját vélemény és a legelemibb józan ítélőképesség híján szolgaian követik őket.

Amíg a kioltott életek, a lerombolt otthonok és városok a politikai vezetők szemében csak szükséges veszteségek lesznek magasabb céljaik oltárán, addig nem lesz béke a világon, s a rendelkezése álló fegyverek pusztító erejének ismeretében, lassan világunk sem lesz.

Szomorú, hogy bár az emberiség több ezer év alatt hihetetlenül sokat fejlődött, de a fegyvereket, az öldöklést még mindig nem tudjuk a nézeteltérések civilizáltabb módon történő megoldására cserélni, holott rég feltalálták már, béketárgyalásoknak hívják. Erre kellene törekedni minden eszközzel, nem pedig a győzelemre bármi áron…

Ez is érdekelheti:  Fico: Szlovákia ellenezni fogja Ukrajna NATO-csatlakozását

(NZS/Felvidék.ma)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük