KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyarországi támogatással épült sportcsarnok Gyimesközéplokon

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Magyarországi támogatással épült sportcsarnokot avattak Gyimesközéplokon

A római katolikus egyház által magyar állami támogatással épített, Márton Áron egykori erdélyi püspök nevét viselő sportcsarnokot avattak vasárnap Gyimesközéplokon. A hálaadó szentmisét Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek celebrálta, ennek keretében a helybéli 18 éveseket is köszöntötték.

A templomi szertartáson elhangzott: az építkezést a település volt plébánosa, a három éve elhunyt Bodó György kezdeményezte 2016-ban, mivel a községben sem az iskolának, sem az önkormányzatnak nem volt sportlétesítménye. A plébánia által benyújtott pályázatokra az évek során a magyarországi intézmények 250 millió forintnyi támogatást ítéltek meg. Málnási Demeter plébános elmondta: a névadás Márton Áron csíksomlyói bevonulását idézi, amikor a gyimesi csángók akadályozták meg, hogy püspöküket letartóztassák a kommunista hatóságok.

A szertartást követő beszédében Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a gyimesi csángók hitük, nemzetük és kultúrájuk iránti hűségét méltatta. Elmondta: felemelő, nagyszerű örökség az, hogy a gyimesiek, ha kellett testükkel védték püspöküket, és fontos ezt a hithez és a csodálatos, ízes nyelvhez való ragaszkodást tovább éltetni.

Rámutatott, a magyar kormány azért támogatja a közösségi terek, adott esetben tornatermek építését, mert a közösséget is szeretné építeni, amely az összetartást erősíti, a megmaradást szolgálja. A gyimesi csángók is akkor tudnak megmaradni, ha megtartják kereszténységüket, és hűségesek maradnak a nemzethez, nyelvükhöz – mondta az államtitkár.

Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke az idén nagykorúvá vált fiatalokat köszöntötte és bíztatta helytállásra.

Az ünnepség után az 1360 négyzetméteres sporttermet labdarúgó-mérkőzéssel avatták fel, amelyen a csíkszeredai magyar főkonzulátus csapata – amelyhez az érsek, az államtitkár és a megyei önkormányzat elnöke is csatlakozott – a helyi fiatalok ellen lépett pályára.

MTI

Kiemelt kép: Wikipédia

Ez is érdekelheti:  A Baltimore-i híd összeomlása miatt megszakadt az amerikai ellátási lánc

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük