KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„Magyarország visszatér Európába”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az idézőjeles cím, Gyurcsány Ferenctől származik, akinek üres lózungjait már akár meg is szokhattuk volna. Én azonban nem tudom megbocsátani a Fidesz kormánynak, hogy képtelen volt ezt a népelleni terrort alkalmazó bűnözőt bezáratni valahová! Ha nem elég a 2/3-ad arra, hogy igazságot tegyen egy állam, akkor nagy baj van a mai demokratikusnak nevezett rendszerrel!

Európai Magyarok? – Ez a címe annak az ingyenes lapnak, melyben hatalmas agyszennyezés megy, pedig nem lett volna nehéz bele súgni a fizetett tanácsadóknak a főnök fülébe, hogy Magyarország mindig is Európa része volt, sőt ez a földrész nekünk köszönheti a legtöbbet. Azt célul kitűzni, hogy „Magyarország visszatér Európába”, csakis olyan személy találhatta ki, akinek nem mer ellentmondani senki.

Ám idén már 9 éves a Demokratikus Koalíció, amely még a nevét is az egykori Inconnu művészeti csoport vezetőjétől (Molnár Tamástól) lopta el. Furcsán Nyerenc 2011-ben, Molnár pedig 2007-ben alapított pártot. Tessenek csak utána nézni az Új Demokratikus Koalíció nevű pártnak! Fletó még egy nevet sem tudott kitalálni, bár a DK rövidítés rájátszik Dobrev Klára monogramjára, aki pedig Apró Antal ivadéka. Talán ez motiválhatta 2006-ban a sortüzet? Talán épp a nejének akart imponálni azzal, hogy megtette azt amit Klára nagyapja 1956-ban?

Itthon a szemkilövetésről, és az EU-nál a hamis államháztartási adatok leadásáról elhíresült pártelnök szerint, „lehetséges mindenkire vigyázó Magyarországot teremteni, a nemzet pedig újra haza lesz!” (sic)

Én nem kifogásolhatnám, hogy pártnevet lopott, hiszen tett ő már ilyet a közvagyon vonatkozásában is, s azért sem vonta senki felelősségre, ebben a „pártpolitikusok számára nagyon is következmények nélküli” országban, amit a Fidesz 2/3-os többsége miatt nehéz megérteni!

Azt viszont nagyon is meg kell kritizáljam, hogy miniszterelnökként a saját népére lövetett, s az EU vezetése előtt a magyarságot lejárató hamisításával nagyon komoly károkat okozott mindannyiunknak! (Bár a nagyobb kár a csatlakozási tárgyalás puhasága miatt ért minket!)

Ám az a szemtelenség és tudatlanság csúcsa, hogy a 2006-os őszödi beszéd önbevallása után valaki, a mindenkire vigyázó miniszterelnöki figyelmet ígérje a választóknak azért, hogy ismét hatalomba jusson.

Ez is érdekelheti:  Bayer Zsolt: Brüsszel, Hajdúnánás, 1980

A non plusz ultra pedig: „a nemzet pedig újra haza lesz” kitétele, ami bebizonyította, hogy nemcsak többször bérmálkozott a szerencsétlen, hanem sokszor hiányozhatott azokról az órákról, ahol a szocialista hazafiságnak és az internacionalizmusnak a különbségét tanították!

Mert a Nemzet a legmagasabb szintű lelki és tudati összetartozás időtlenül önvédelmi, tehát cselekvő kultúrközössége, a Haza pedig az a terület, ahol a nemzetünk tagjai élnek! Ezt bizony tudnia kellene a KISZ utódszervezet egykori elnökének, a milliárdos kapitalistának is.

A legtöbb meghirdetett és be nem teljesülő programmal rendelkező exminiszterelnök nem tud beletörődni, hogy nincs hatalmon, s csak örökös listavezetője azon pártnak, amit a közvagyonból „privatizált magánvagyona” mellett a bankárkaszti támogatásokból tart fenn.

Ez a viccesnek látszó bűnöző 14 pontban ismerteti, hogy rengeteg társadalmi vita lesz, ha hatalomra kerülnek. De megvalósítják a Részvételiségért Felelős Minisztériumot, a Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot, Vagyis mindent megígérnek Klárával ketten, csak még egyszer a „mézesbödön” mellé ülhessenek!  NEEM?

Magyarok! Főleg azok, akik eddig nem mentetek el szavazni mert nem hisztek a pártokban: szervezzetek helyi közösségeteket, jelöljetek a választókerületben visszahívható követeket, mert ha a 2022-es választásokon Furcsán Nyerenc miniszterelnökké tudja varázsolni Dobrev Klárát, akkor a magyarságnak annyi, mert betuszkolnak mindannyiunkat az „egybesült ejrópába”. (Csak cselédnek, mint eddig!)

Legfeljebb Papp Lajos professzor Volt egy álmom – című írását olvassátok el segédanyagként, ami 2012 óta elérhető az interneten, s elhallgatott megvalósítói a Nemzetegyesítők, a NEEM tagjai.

Gondolkozzatok, cselekedjetek, s csak magatokban bízzatok!

Dr. Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:

Varga Judit a BBC-nek nyilatkozott

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “„Magyarország visszatér Európába”

  1. van egy földrajzi európai kontinens természetesen, amelyek a csonka Mo.
    is része. Ezt szoktuk felhozni ilyen esetekben …

    viszont mindannyian tudjuk, hogy itt egy európai politikai felfogás,
    szellemrol van szó …
    ott van Mo, a magyar politikum blamált, csaknem kirekesztett
    egyesek álltal …

    azt kell nektek megtudnotok, hogy az európai szellem kettôs. A
    kettô csaknem ellenfél, de biztosan nem egyezo tényezo. Az egyik
    amely az úniót, annak bázisát megalkotta, az ‘erkölcsös’; a pl-ul
    francia-német megbékülést, amelyre az egész Unió támaszkodik
    alkottja …

    a másik tényezô, annak szülöttje … szelleme, az ‘erkölcstelen’, az
    az anyagi oldalát veszi alapul ezen úniónak. A szabad kereskedelmet;
    a pénzvilág uralmát mindenütt …

    ha valaki ezt nem érti, vagy nem eléggé … egy-két példával érthetôbbé
    teszem …, például ;

    a második öbölháború esetén az EU (az európai országok összessége)
    megosztódott. Egyesek a ‘jogtalan’, a hazudság-vádi oldalra, a nemzetközi
    (az ENSz-es) jogszabályok elleni oldalra állt. Igy tett Mo is …, miközben
    a nagyrészt „európai” ország elítélte ezen háborút (az enyém is, Belg.)….

    volt egy rész-anekdóta ezen esetben, amelyet el kell meséljek. Mo.
    felajánlotta az USA-nak Taszárt, hogy ott képezhesse az ki a Saddam-ot
    felváltó vezetoséget, kormányt (a fenntebb említett törvénytelen háború
    után). Amit akkor Mo tett, az két ENSz-es szabályt szab meg. Ezeket
    nekünk, fôleg a magyaroknak tisztelnünk kellene. Ez nagyrészt épp
    ellenünk készült a II.VH után. Mert mi adtunk helyet, segítséget a horvát
    usztasiknak földünkön …
    tudom, hogy a horvát esetben nekünk volt igazunk … de ha mi elfogadtuk
    az ENSz szabályokat, kutyakötelességünk azt betartani (mi nem tehetünk
    úgy mint az USA !) …

    egy másik az volt, hogy Mo (a politikuma) semmibe-vette azon európai
    szellemet, amelynek a ‘hátgerince’ a francia-német ‘kézfogás’. Amikor mi
    (Ti …) bekéredzkettetek hozzánk ‘Európába’, akkor nektek is meg kellett
    volna ezt tegyétek (hogy méltók legyetek az akkori Unióban …
    tudtátok, tudni kellett nektek, hogy néhány országgal nekünk is ki illett
    volna egyezkedjünk elotte. Semmit nem tettünk meg ebben. Az elfogadhatatlan
    szellemû (kimondottan fasiszta) Benes dekrétumokkal együtt léptünk, léptetek
    be. Ez az európai szellem (az erkölcsi, erkölcsös) arculcsapása. Hogy léphetett
    be Mo egy olyan közösségbe amelyek ilyen jogszabályokat eltunek (a nyugati
    országoknak, állampolgárokna halvány fogalmuk sincs errol) …

    Ti csak az Unió gazdasági oldalát látjátok, nézitek ..
    de tudjátok meg, hogy nem ez az elsô, hanem az erkölcsi oldalas,
    amely az EU alkotta és ma is fenntartja …
    nem látjátok, mert ez csak egy diszkrét oldala a mi „Európánk” -nak
    azt, hogy a francia-német kiegyezés, barátság nélkül nem létezhetnénk.
    Nem a közös-piac adja ezt nekünk, hanem az csak ezt ki-, felhasználja

    még most sem késô, még most is tehetnétek valamit ez irányban.
    A mi kis közösségük megkérte az akkor soros magyar kormányt,
    Orbánt arran hogy az EU elott poszthumus elismerést adjon (mint
    egy volt európai politikai személyiség) Esterházy Jánosnak Brüsszelben
    … és nem tette meg. Miért nem rúgjátok Ti s.ggbe az ilyeneket !?
    mi mindannyian tudjuk, hogy Esterházy ellenezte országa háborúba
    lépését (Lengyelo. ellen) és utána azt, hogy a zsidó, zsidószármazásu
    szlovákokat joguktól megfosszák, kitoloncolják …
    ezért már Lengyelo. ot elismerte hivatalosan, Mo. meg visszautasító
    ebben …

    ôszinte vagyok ; és sem tartom Mo-ot igazán európainak …
    már meséltem, hogy Fecó lebukása után (a hazugságai miatt) az
    egész ‘Európa’ lemondott róla. Mindenki biztos volt, hogy ezért ha
    önmaga nem is tenné, a politikum lemondatja …
    hát nem ! Hát ezért sem vagytok európaiak. Sehol nem hagyták
    volna fenn a ‘trónján’ ilyent …
    amikor a demokráciát, annak hiányosságát kritizálják Mo-on (egyesek)
    az is ehhez tartozik. Amikor életüket veszélyeztették a Bp.-iek és
    kimentek több mint 300 ezren tuntetni (többek között a demokráciáért,
    a többpárti rendszerért) 56 -ban, 2006 ban voltak talán 10 ezren akik
    kimondták, hogy oket egy hazudozó nem képviseli, nem képviselheti

    szeretettel (mindezek ellenére); Lajos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük