KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„Magyarország nem előre megy, hanem hátra” – fiatal baloldaliak és liberálisok a 444-nek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Folytatódik a gyászmunka a baloldalon.

A 444.hu olyan fiatalokkal készített interjúkat, akik a negyedik kétharmados Fidesz-győzelem után a külföldre költözést fontolgatják. A beszélgetésekből többek között kiderül, hogy némelyikük már a 2018-as eredmény után is ment volna, másik pedig az április 3-ai eredmények miatt döntött úgy, hogy egy másik országban kezd új életet.

Az egyik megszólaló határozottan kijelenti, hogy nem tud boldog lenni ebben a közegben, és az újabb, nagyarányú fideszes győzelem miatt nem marad Magyarországon.

„Amint befejeztem a sulit, én megyek”

– húzta alá.

Majd hozzáteszi, hogy „mindaz, amit közvetítenek, az az én értékrendemmel nem passzol”.

„Milyen lehetőségei vannak itt azoknak, akik nem a Fideszre szavaztak?”

Egy másik megkérdezett indulatosan állítja, hogy „nem tudja, milyen lehetőségei vannak itt azoknak, akik nem a Fideszre szavaztak”.

Majd azzal folytatja:

„Lassan már csak az érzi jól magát ebben az országban, aki fideszes”

Ezt követően leszögezi, hogy véleménye szerint „Magyarország nem előre megy, hanem hátra”. Példaként pedig a melegjogi kérdéseket és az euró bevezetését hozza fel, valamint azt, hogy idehaza nem engedélyezik bizonyos kábítószerek használatát, dekriminalizációját.

A 444.hu összeállítását alább tekintheti meg:

Mandiner

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük