KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyarország cionista gyarmat: Harcolunk a globalizáció ellen! Van-e eredménye?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Titok – léalmával sikálva: Kiss Ernő és a Detonátor-dosszié

Magyarország cionista gyarmat: 2 zsidó osztja a sorsunkat!
Magyarország cionista gyarmat: 2 zsidó osztja a sorsunkat! A Helytartó jobbra, és a „magyar” nemzeti erőforrások minisztere  Balogh, „református lelkész”.

Amikor harcolunk a globalizáció ellen, és annak vadhajtásait próbáljuk valamilyen úton-módon nyesegetni, akkor jó részt teljesen eredménytelen küzdelmet folytatunk, mert az igazi ellenfél tulajdonképpen nem ismert. 

Magyarországon az utóbbi időkben különböző iparágakban rá kellett jönni, hogy nincs ránk szükség. Hiába volt világhírű a magyar húsipar, konzervipar, cukoripar és sorolhatnám, egyszerűen feleslegessé vált nemcsak az unión belül, hanem mindenütt. Mégis, hogy egyáltalán tisztában legyünk, mi és ki ellen harcolunk, egy olyan példával szemléltetek, amely az elkövetkezendő 50-100 évben bizonyosan a teremtett környezet tönkretételével fejeződik be. Az igazán nagy cégek, például a Conagra a világ szárnyasállat termelésének hatalmas részét ellenőrzi. Ugyanúgy, mint a tőzsdén is a világ legerősebb gabona-fölvásárló- és értékesítő cége a Cargill. Hogy milyen következményekkel jár egy-egy ilyen óriásnak a tevékenysége, azt majd az utódjaink is tapasztalni fogják. A Conagra ugyanis az egész tevékenységét, miután döntő többsége környezetszennyező, áthelyezte a dél-amerikai kontinensre. Nagyon kevesen tudják, de a világon a legritkábban lakott terület, egyelőre Dél-Amerika. A művelt területek nagyságának aránya egyszerűen páratlan. 

Csicsóka

Csicsokaföld, vagy topinambur a szegényember pityókája (krumplija). Biomassza hektárhozama óriási: 80-90 tonna biomassza alapanyag állítható elő évente. (= ez a háromszor levágott szár és a betak. gumómennyiségből ered, amely 36.000 köbméter biogázt eredményez). Érdemes még gyilkolni a kőolajjal rendelkező népeket?
Csicsókaföld, vagy topinambur a szegényember pityókája (krumplija). Biomassza hektárhozama óriási: 80-90 tonna biomassza alapanyag állítható elő évente. (= ez a háromszor levágott szár és a betakarított gumómennyiségből ered, amely 36.000 köbméter biogázt eredményez). Érdemes még gyilkolni a kőolajjal rendelkező népeket?


De miért is telepítette át az összes csirke, pulyka tenyésztését Argentínába, Brazíliába? Mert olcsó ott a munkaerő és nagyon jó az éghajlat. Akkor lehet tovább folytatni az elmélkedést. Miután az éghajlat jó és hatalmas, kiaknázatlan földterület van, amelynek jó részét egyébként most irtják, az amazóniai esőerdőkben, most ott minden olcsó. Ma már ott termelik a szója döntő többségét, amely, mint fehérje, az állattenyésztés legfontosabb alapanyaga a kukoricával együtt, azt lehet mondani, hogy olyan extra-profittal dolgoznak, amilyet soha, semmilyen körülmények között Európában és Amerikában nem lehet elérni. Az Amerikai Egyesült Államokban az úgynevezett húsgyárak, mármint szarvasmarha zárt-rendszerű tartása a génkezelt gabonatermékek hatására is iszonyatosan környezetkárosító. A bűzről nem beszélve, ami több ezer négyzetkilométeren egyszerűen elviselhetetlen. Ugyanis Amerikában van olyan húsgyár, ahol 100 ezer szarvasmarhát hízlalnak és annak az ürüléke, bármilyen zárt rendszerű, oxigén dúsított keverőüzemben tüntetendő el, szinte elviselhetetlen körülményeket teremt. Ugyanis a trágyát, amelyet utána folyékony formában viszik ki a legelőre, amíg föl nem dolgozódik, úgy lehet tekinteni, mint egy szennyező, írd és mondd, egészség- és környezetszennyező valami. Az csak hazugság, hogy ezek a hatalmas keverőüzemek, amelyeket a földbe telepítenek le és a szennyvizet tisztítják, végén ivóvíz tisztaságú vizet adnak újrahasznosításra. 

Eddig a hazugság, majd utána jön a haszon. 

Úgy döntöttek a nagy cégek, hogy Dél-Amerika az tulajdonképpen még szabad préda az élelmiszer előállításánál. Ráadásul ez a génkezelt kukorica és szója képes a meleg éghajtalon akár kétszer is teremni. Ha most megnézzük, hogy Európában évente több mint 40 milliárd euróval támogatják a paraszti gazdaságot azért, hogy egyáltalán állítson elő még valaki élelmiszert az öreg kontinensen, akkor azt lehet mondani, hogy Európa is sziszifuszi küzdelmet folytat, amely eleve vereségre van ítélve. Hogy később majd valakik az élelmiszerből még mit fognak csinálni, azt nyilvánvaló valami vegyiüzemben hamarabb fogják tudni, mint bármelyik parlamentben. De az tény, hogy a keltetett csirkék döntő többsége, amelyet hoznak át Európába milliós számra, már jó részt hajón kel ki és saját ürülékét eszi, ami miatt a vágás után, amely még szintén a hajón történik, a legfontosabb dolog, hogy szagtalanítsák a húst, nehogy véletlenül valakik fogyasztásra alkalmatlannak minősítsék. És ebben a nagy játékban bizony benne van az is, hogy ott és akkor keletkeztetnek ál-járványokat, szivacsos agykéreg-gyulladást vagy éppenséggel madárinfluenzát, ahogy az érdekeik kívánják. Mert ezek a járványok kizárólag a nagy cégek érdekei szerint robbannak ki, amely úgymond a gazdasági háborúban ma már megengedett eljárás. 

A magyarok nem véletlenül nem vihetnek már szárnyast Keletre, mert ide is beküldték a madárinfluenzát és bizony ezek a termékek, amelyek egyébként magyar termékek egy részük az európai piacon, már átcsomagolásuk után már Made-in China, vagy éppen valamelyik dél-amerikai ország termékeiként jelennek meg. De tudomásul kell venni, hogy Európa ma már nemcsak az ipari termelésben nyújt elenyésző teljesítményt, hanem a mezőgazdaság termékeiben is és annak földolgozásában is. 

Természetesen mindent titokban lehet tartani egy ideig, de ha valakik ismerik az újkori emberi történelmet, azok tudják, hogy milyenné is fog válni Dél-Amerika, amikor kiirtják az amazóniai erdőket és a hegyoldalakon a fákat. Nézzék meg, pár százezer görög milyen pusztítást végzett a mai Görögországban. Mindenütt csak a fehér sziklák, és ha egy kicsit perzsel a nap, már éget is föl mindent. Sajnálatos módon, a modern ember először mindig a környezetet teszi tönkre, csak ma ez már százszoros lakosság-állomány mellett nyilvánvaló, egészen más eredményt fog hozni. Nem egy kis Görögország lesz letarolva, hanem egész kontinensek. Az erdő-irtás után ugyanis néhány évig jó a termés, mert a pihent talajban van még fölhalmozott energia, de utána következik a műtrágyázás, amely miatt a termésátlagok majd növekedni fognak, de a világ legnagyobb vízbázisa tönkre fog menni egész Amazóniában. Ez természetesen a Conagrát meg a Cargillt, meg ezeket a globalizációs világcégeket egyáltalán nem érdekli, mert egy év alatt nagyobb hasznot hajtanak meg a maguk kasszájába, mint az Európai Unió összes országának állami cégei. 

Akkor valószínű, hogy ezek a mamutok nemcsak a szó képletes értelmében csinálnak azt, amit akarnak, mert ráadásul ezek a cégek ezer szállal kötődnek személyileg is az úgynevezett nagy olajcégekhez, meg a bankokhoz. Csak ez egyelőre úgynevezett üzleti titok, amelyet senki hitelt érdemlően nem szabad, hogy bizonyítson. Az élelmiszer előállítása az valóban sorskérdése az emberiségnek, de ha ezt kizárólag a teremtett környezet lerombolásával tudják elérni, akkor ott alapvető probléma van. A minden titokról pedig azt lehet mondani, hogy amit két ember tud, az előbb-utóbb kiszivárog. 

Az megint más kérdés, hogy én igazából örülök minden napnak, amelyet sikerül megélnem, hisz annyi titok birtokában vagyok, amely miatt bármelyik pillanatban történhet valami katasztrófa a környékemen. 

Például ismerem az úgynevezett Detonátor dossziét és azt is tudom, hogy mi a tartalma, sőt még le is mentettem. A Detonátor egyébként az olajbűnözés és privatizációs bűnözéssel kapcsolatos olyan dosszié, amelyet egyébként a Kiss Ernőék a Nemzeti Nyomozó Iroda akkori főnöke állított össze jobb időkre. Hogy rajtam kívül ki látta ezeket a dossziékat, azt nem tudom, de tudom, hogy egy részeges tábornok sokfelé vitte és mutogatta. Nála volt az aktatáskájában. Volt az többször az ÁPV Rt. épületében és nemcsak a Gyuricza Béla olvasta el, hanem rajta kívül néhányan a nemzetbiztonság ott lévő állományából. Az ÁPV Rt. épületét ugyanis az Orbán-kormány idején közel egy emeletnyi nagyságban a nemzetbiztonsági szakszolgálat használta. Tehát a Detonátor dosszié tulajdonképpen a magyar és a kapcsolódó politikusok, és az alvilág tételes felsorolását tartalmazta. 

Hogy ki mennyi pénzt kapott érte az információért, annak különösebb jelentősége nincs, csak azt tudom, hogy Magyarországon a titkok tudói valahogy nagyon gyorsan minden nyom nélkül meghalnak. Közös bennük, hogy rák a kiváltó ok és akármilyen idősek, rendkívül agresszív a lefolyásuk. 

A rendszerváltás titokőrzői közül nagy csöndben elhunyt Horváth József, azóta merik szidni az úgynevezett politikai rendőrséget a volt parlamenti képviselők. De a III/III utolsó főnöke Pallagi Ferenc is, az altábornagy úr pillanatok alatt rákbetegségben halt meg és olyan csöndben temették el, hogy egyetlen egy újságcikk sem jelent meg ezzel kapcsolatban. De a Nemzetbiztonsági Hivatal első, MDF által kijelölt vezérigazgatója, Nagy Lajos is oly gyorsan távozott az élők sorából, hogy az szinte megmagyarázhatatlan. 

Most, ha felsorolnám azokat a politikusokhoz is csatlakozó, úgynevezett üzletembereket, akiket szintén valamilyen rendkívül agresszív betegség támadott meg minden előzmény nélkül, akkor azt mondom, csak köszönhetek a Teremtőnek, minden napért. Ha most azt hiszik, hogy ez csak Magyarországon van ez így, akkor rendkívüli módon tévednek. Az úgynevezett politikai gyilkosságok, amelyeket Nyugaton és Keleten nagy titokban szoktak tartani, azok szinte mindenütt hasonló módon fejeződnek be. Példának okáért az oroszok a plutónium1 gyorsító vegyületét használják, amelyik akár egy hét alatt olyan rákos, áttételes betegséget okoz, hogy még idő sincs a nyomozás megindítására, már rég eltemették a szerencsétlent. 

De a következtetés, amely ebből levonható, az nagyon elgondolkodtató. Ugyanis nézzék meg, milyen gyorsan rák vitte el Kádár Jánost, vagy néhány volt szocialista vezetőt, beleértve Grósz Károlyt. Ő Gödöllőn ideadta nekem az ő iratait, de azzal, hogy a barátja, akit szintén rák vitt el az elmúlt időben ezt nem láthatta. Mégpedig azért, nehogy véletlenül ő is a titkok tudója legyen. 

Jona Metzger izraeli főrabbit Orbántól Rogánon keresztül a kormány hivatal kiskutyájáig mindenki farkcsóválva fogadta. Azóta Metzger rabbi Izraelben börtönben ül sokmillió eurónak megfelelő összeg sikkasztásáért. A "magyar" kormány 60%-a zsidó származású, Persze, hogy kijár neki a hajbókolás, körbelihegés Judapesten!
Jona Metzger izraeli főrabbit Orbántól Rogánon keresztül a kormány hivatal kiskutyájáig mindenki farkcsóválva fogadta. Azóta Metzger rabbi Izraelben börtönben ül sokmillió eurónak megfelelő összeg sikkasztásáért. A „magyar” kormány 60%-a zsidó származású, Persze, hogy kijár neki a hajbókolás, körbelihegés Judapesten!

De nagyon érdekes, hogy azok a cionista vezetők, akik tulajdonképpen a magyarság tönkretételében alapvető feladatot láttak el, azok mind ágyban, párnák közt haltak meg. Vajon Marosán György, Péter Gábor, a gyilkos öreg Apró Antal, vagy sorolhatnám az összes hazaárulót, miért nem kapott legalább egy vizsgálatot azzal kapcsolatban, hogy mit tett a hazájával szemben? Nyilvánvaló azért nem, mert az Aprók, az Aczél Györgyök szervezték a rendszerváltást és nevezték ki az úgynevezett ellenzéki kerekasztal gazembereit azért, hogy legyenek, akik a magyar nemzettel szemben politikusként föllépnek. 

A nemzet vagyonát azért kellett eltüntetni, hogy ismételten olyan helyzetbe kerüljünk, amikor senkinek nem jut eszébe fellázadni, hanem pusztán személyes életfeltételének biztosításáért küzdjön. Tulajdonképpen még az is baj ebben az átmenetben, hogy még mindig 10 milliónyian vagyunk magyarok, annak ellenére, hogy a ’80-as évek demográfiai tanulmányai erre az időpontra már kb. 9 millió magyar belső-magyarországi létszámát tartotta fontosnak. Mert nem megjósolták, hanem kb. úgy vannak ezek a tanulmányok, hogy ha tetszik, ha nem, ennyi lesz. 

Tehát a titkok tudóit elteszik láb alól, akik pedig valóban keverték a kártyákat a nemzet rovására, azok a szó szoros értelmében, nagy megbecsülésben haltak meg. 

A víz "igazságos" elosztása Izraeliek és palesztinok között
A víz „igazságos” elosztása Izraeliek és palesztinok között

És vajon miért nem szólalnak meg azok a vezető politikusok, akik kizárólag saját szerepüket óhajtják kiemelni, hogy mi is történt az elmúlt években? Én itt vezető politikusként nem a Csurkára meg a Für Lajosra gondolok, hanem az ő gazdáikra. Könnyű ma már szidni a szabadkőműves Antall Józsefet. Csak épp nem tudni, miért. Azt hazudni, hogy ők harcoltak az Antallal. Az ismételt történelemhamisítás pontosan azért, nehogy véletlenül valami ki is derüljön ebből a szörnyű előre kitervelt hazaárulásból. 

És sajnos, amit el kell mondani, az még ennél is súlyosabb. Bár szemléletében a tanácsköztársaságot szoktuk a mai rendszerhez legközelebbinek mondani, de az bizony csak néhány hónapig volt uralmon. Ezek a hazaárulók, a szocialistának, meg nem tudom minek nevezett politikusok viszont már több évtizede itt garázdálkodnak és a hatását ma már szinte senki nem ismeri. A politikusok azért nem ismerik, mert azt sem tudják, miről döntenek a parlamentben. Nem szabad ma arról beszélni, hogy évenként Magyarországról kb. 1200 milliárd forintot lopnak el, a kereskedelmi bankokon keresztül, a Nemzeti Bank segítségével a bankvilág urai. 

Rendkívül egyszerű, látszólag törvényes keretek között teszik ezt, holott olyan ország, mint a miénk, amely nemhogy pozitív kamatot adna a pénzre, hanem kezelési költséggel csökkenti az elhelyezett pénzt, sehol a világon nem található. A magyar parlamenti képviselők döntő többsége azt sem tudja, hogy az úgynevezett Pénzintézeti Törvény, amelyet az MDF-kormány idején hoztak meg, az nem kétharmados. Ezt a törvényt egyébként erőszakoltan Botos Katalin tárca nélküli miniszter és Szabó Iván, a Gazdasági Bizottság akkori elnöke, későbbi ipari miniszter, majd pénzügyminiszter erőltette át, még 1991-ben. Fogalmunk sem volt, hogy milyen hatást fog ez később kiváltani, de azt senki nem tételezte fel, hogy Magyarországon egy banki átutalás ma akár százszor annyiba kerül, mint Amerikában, vagy Franciaországban. 

De arról sincs a magyar parlamenti képviselőknek halvány fogalmuk sem, hogy a saját, évenként megszavazott költségvetésük egyáltalán mit tartalmaz. Jó, hogy az első sorban mindjárt azt rögzítik, hogy a kamatokra 1100 milliárd forintot ki kell fizetni. Ez mellesleg több mint az uniós támogatás évenként. A hármas paragrafus az meg azt tartalmazza, most már évtizedek óta a költségvetésben, hogy a költségvetés hiányát a pénzügyminiszter finanszírozza, illetve ő a felelős a hiány finanszírozásáért. Ez annyit jelent, hogy egyedül ő mondja meg, mennyi kötvényt bocsátunk ki, illetve ennek megfelelően mennyi hitelt veszünk fel a nemzetközi pénzpiacokon. 

holocaust-pisztolyalÁltalában a magyar költségvetés bevételi oldala az utóbbi oldala 1000 milliárd forinttal kevesebb, mint a kiadásé. Csakhogy a magyar költségvetés az mindig túl van finanszírozva a hiányoldalról, hogy maradjon a pénzügyi elitnek spekulációra pénze, akár több százmilliárd összegben is. Ugyanis a pénzügyminiszter a kötvénykibocsátást pontosan a banki igények szerint szabályozza meg és egyáltalán nem a szükséglet szerint. Ezáltal a maradék, mondjuk 4-5 milliárd forint hitelt beteszik a Nemzeti Bankba. 

Aztán a világon még nincs olyan Nemzeti Bank, mint a magyar, amelynek szintén a költségvetési törvény szerint az esetleges veszteségeit, vagy veszteségét a magyar költségvetés pótolja. A Nemzeti Bankot veszteségessé kihozni, az több mint hazaárulás, ugyanis a pénzt, aki kézben tartja és ennek ellenére veszteséges, az vagy nem ért hozzá, vagy pedig a legaljasabb tolvaj csapat, amit valaha megismerhettünk. Ugyanis a Nemzeti Banknak kellene megfékezni, vagy javaslata szerint megregulázni a kereskedelmi bankokat. 

Miért van az, hogy nálunk naponta változnak százalékpontokkal az értékek? Azért, mert a túlfinanszírozott hitelfelvételt spekulációra használja a magyar politikusi és gazdasági tolvajok gyülekezete. 

cionizm-izrael-židovi-palestinaAmi ebben a megdöbbentő, az az, hogy egyik oldalon sem ismerik ám ezeket a tényeket a parlamenti képviselők, ugyanis nem olvassák el még az alapvető költségvetési törvény rendelkezéseit sem. Aztán ahogy a Conagra kiirtja az esőerdőt, úgy Magyarországon a pénzügyi rendszer kiirtja a gazdaság alapjait, oly módon, hogy az egyszerűen helyreállíthatatlan. Nem a mezőgazdasági termelés helyreállíthatatlan, hanem a gazdasági alapokat teszi tönkre a drágán fölvett hitel, valamint az ok nélkül a magyar gazdaságból kiszipolyozott több ezermilliárd forint évenként, de olyan hatással, hogy az évtizedekig bizonyosan nem rendezhető. Ha ugyanis egy országnak nincs adópolitikája, pénzügypolitikája, gazdaságpolitikája, energiapolitikája, kultúrpolitikáról és honvédelmi politikáról már nem is beszélve, akkor csak egy kérdés vetődik fel: miért van parlamentje, miért van kormánya? 

Az alapvető nemzeti érdekeket ugyanis, ha már parlamentáris demokráciának nevezünk valamit, nem árva lányokra kell bízni, hanem felelős politikusokra. Azok pedig Magyarországon, egyik oldalon sem teremtek meg, legföljebb azt hazudják, hogy ők tennének valamit a hazáért, ha ők lennének kormányon. Közben pedig a folyamatok egyértelműen azt mutatják, hogy azok a gyarmatosított országok, mint például Magyarország, ma már valóban térkép szerint szerepelnek csak a pénzügyi befektetők asztalain. 

Nálunk mindenből minden van, csak épp egyetlen egy nem terem az utóbbi évtizedekben: hazáját szerető, felelős politikus, akit semmilyen titkosszolgálat nem használ, erkölcsileg, anyagilag nem zsarolható és nem kizárólag saját haszna szerint cselekszik. Ha viszont a tatárjárást említjük, akkor ott legalább volt egy Árpád-házi király, aki felelősséggel érzett a nemzete sorsa iránt és megvédte a magyar érdekeket. Most pedig a vezető politikusok azon törik a fejüket, hogy mennyi pénzt kapnak azért, hogy több millió kínait telepítsenek be ide, amelynek kezdete az, hogy jövő márciustól, sajnos Magyarországra vízummentesen jöhetnek a Távol-Keletről. Egész Nyugat-Európa legnagyobb problémája az, hogy a betelepült afrikaiak és ázsiaiak más kultúrát képviselnek, és nem tudnak együtt élni az őslakosokkal. Ez Magyarországon számarányaiban pár évtizeden belül lényegesen súlyosabb probléma lesz, mert bizonyosan, ha a folyamatokon nem sikerül változtatni, az elkövetkezendő húsz év alatt a magyarság kisebbségbe kerül Belső-Magyarországon. 

Tulajdonképpen csak fokozza a bajt, hogy a tulajdonjogban az alapvető értékek birtoklásában már jelenleg is törpeminoritásban vagyunk az úgynevezett befektetőkkel szemben. És ezek a befektetők bizony nálunk is itt vannak, a nagy olajcégek, a bankok, a Conagra, a Cargill vagy éppenséggel a génkezelt gabonák rendszergazdája, a Pioneer. Bizony ők mondják már meg, hogy Magyarországon mi teremjen, milyen mennyiségben és minőségben és mennyiért keljen el. És úgy bolondítják a magyarokat, ahogy akarják. 

A léalma problémája az bizony azé az Agranáé, aki a magyar cukor-iparba betört másfél évtizeddel ezelőtt. Ma már ugyanő vásárolja fel a lengyel almát, ugyanúgy, mint a magyart. És amikor évekkel ezelőtt ezt jeleztük, akkor minden politikus azt mondta, hogy ez nem igaz. Lehet háborúzni, lokálisan is, de a politikusok az okai annak, hogy ez a helyzet előállt. 

A magyar parlamentnek minden adatot, még országgyűlési képviselőként a rendelkezésre bocsátottam, személyesen, de úgy látszik, hogy sem akkor, sem most, ugyanúgy nem érdekelte őket a tény, mint az olajbűnözés 1990-91-ben, amelynek motorja a magyar állam, jelesül a Mol elődje, a magyar tartalékgazdálkodás, valamint a magyar honvédségi kerozin-készletek voltak. 

Ez már akkor is titok volt, mert bármit vetettünk fel, vagy éppen személyesen bármilyen előterjesztést tettem a parlamentben, soha senki nem reagált rá. 

A következmény ma ismert, egy kifosztott és tudatában is letompult ország! Mi magyarok hajlandóak voltunk elhinni, hogy elegendő négyévenként választani, a politikusok pedig tudják a dolgukat. 

Mint a gyakorlatból tudjuk, ez egyáltalán nem így van. A „magyar” politikusok szolgának születtek, s azok is maradnak. Idegen érdekek szolgálói.
Kőrösi Imre: Magyar Világ, 2008.09.06.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

10 thoughts on “Magyarország cionista gyarmat: Harcolunk a globalizáció ellen! Van-e eredménye?

  1. akinek pedig tudomása van olyan dologról,mely többek kárára van,nem lehetősége,hanem kötelessége azt nyilvánosságra hozni !
    Ha nem máskor, legalább megvénhedt korában,hogy legalább egyszer az életben szembenézhessen,saját magával és ezzel könnyítsen a lelkén,ha már cinkosságot vállalt azzal, hogy néma maradt akkor,mikor szólni kellett volna.

    1. Kedves toth ferenc!
      Tökéletesen valóságod van – írod le ide!

      ÍRTUK – TERJESZTETTÜK – É R T E T E K !
      Ez pl. 69 oldal – az elejét ide másolom – ha kéri valaki emailon elküldöm neki és mást is ha igényli!
      ÍRJON IDE: ktbektbe@gmail.com
      ÍME:
      S Z E M B E N A M A F F I Á V A L . c. alatt mentettem el magomnak, mert erre az akkori oldalra írtam:
      „…1071. Csillagjáró (látogató)
      2007. 07. 03. 8:05

      Kik azok a „büdös komcsik”?
      Nézzük csak, talán ők ; büdös komcsi = kapitalista?
      1072. spartakusz (látogató)
      2007. 07. 03. 8:11

      Sziasztok ! Minden újságírónak -idézek egy korábbi beírásomból : ” HA AZ A HITED, HOGY A SORS TÉGED SZEMELT KI ARRA,HOGY AZ IGAZSÁG HÍRDETŐJE LÉGY, AKKOR TEDDAZT ” – „LEGYEN MEG A KELLŐ BÁTORSÁGOD ” – ” HA HIÁNYZIK EHHEZ A BÁTORSÁGOD ,VAGY MAGAD SEM VAGY TELJESEN TISZTÁBAN JOBB JÖVENDŐDDEL , AKKOR NE NYÚLJ HOZZÁ ” azoknak akik nem ebben a szellemben beírnak – megértelek benetek – emlékszem amikor nekem is minden második szavam „baszmeg ” volt – mert tudatlan voltam és agymosott, megfogtok változni ha az ide beírt azon írások tudatosulnak bennetek ami a jövő képét előre vetiti, személy szerint sokat tanultam a topikokból és persze engem egy TRAUMA IS ért ami kinyitotta a szememet a tisztán látáshoz, tehát – akár rossz indulattal nyílnánulsz meg akár nem mindenképpen hasznodra válhat, hidd el észre sem veszed és megfogsz változni, rá döbbensz, hogy egy társadalom hazug becstelen modón üzemképtelen, illetve üzemképtelenné vállik, az a sok korupció meg a szeny ami nap mint nap a felszínre jön megfog győzni téged is hogy per pillanat nekem jó – DE nem biztos , hogy hosszú távon kifizetető – unokáink és ükunokáink, hogy fognak ránk gondolni, gondolj bele, ahogy most ma mi is elítéljünk eleinket, hogy miket műveltek – tudatlanságukban. . ne feledd a tudás az egy olyan erő amit nem mulhat fel semmi de semmi ezen a világon, nem véletlenül mondta valaki, hogy a tudás az hatalom. és ez így is van. a tudást mi magyarok képviseljük, bátran kijelenthetem, ha magyar nem lett volna – még mindig kőbaltával futkosna élelmiszerért az ember a ezen a földön – és ez nem nacionalizmus ez tény. MIT KAPTUNK EZÉRT A VILÁGTÓL – nem fejtem ki bőven , mert minden okos ember tudja, röviden a KÍNT , A SZENVEDÉST, ÉS HAZÁNK MEGCSONKÍTÁSÁT, STB, – DE NE FELEDJE A VILÁG – AKI TUD AZ TUD ÉS VAN MÉG A TARSOLYBAN MÁS IS. én nem vagyok újságíró a nincs se doktori se professzori titulusom én a társadalom legalsófokán a hierarchia alján vagyok DE TUDOM és üzenem visszafordithatatlan folyamat előtt áll MAGYARORSZÁG ha ti ÚJSÁGÍROK fent leírt intelmeket nem veszitek sziv ügyeteknek. tegyétek ne féljetek , az agy mosot megfóvezetett embereket kikell gyógyítani jelenlegí állapotokból. hiddjétek el én is az voltam , nem áruló vagyok csak nem vagyok megalkuvó és nem is leszek – kádárredszer katonája voltam „rendőre” kis rendőr – 11 és fél évig úgy hogy ismerem őket 1976 – tól 1987-ig – szégyelem magamat de a multamat letagadni nem lehet azt fel kell vállalni, NEM TUDOM HOGY HOVA TARTOZOM, azt tudom hogy MAGYAR vagyok mert magyarul beszélek TÖBBET NEM TUDOK – csak érzem és látomm , hogy ez így tovább nem mehet a hazát meg kell védeni a jelenlegi folyamat végkifejletétől !!! most tovább nem untatlak bennetek DE azt ide ÍROM : hogy az OLAJÜGY az valójában a megtisztulás ügye, akár így akár úgy TISZTA VIZET KELL ÖNTENI A POHÁRBA. befejezésül engedjétek meg egy híres költönk versével bucsuzzak:
      József Attiláról az irodalom tanárok mintegy ötven évig HAZUDTAK gondolom nem önszántukból ” Ma már azonban világos, hogy nem azért lett öngyilkos, mert nem vették föl a pártba , s Istenes versei a legszebb gyöngyszemei a magyar literatúrának.Olvassátok el tőle érdemes a lenti verset , amely máig borzongató…. kivált az ócska hazug vörös söpredék által, ötven évig kommunistasággal rágalmazott nagy költötől : szép kincses kolocsvár, mátyás büszkesége,
      nem lehet,nem soha ! oláhország éke !
      nem teremhet bánát a rácnak kenyeret!
      magyar szél fog fúni a kárpátok felett!

      ha eljő az idő – a sirok nyílnak fel,
      ha eljő az idő- a magyar talpra kel,
      ha eljő az idő- erős lesz a karunk ,
      várjatok, testvérek, ott leszünk, nem adunk !

      majd nemes haraggal rohanunk előre,
      vérkeresztet festünk majd a határkőre
      és mindent letiprunk ! – az lesz a viadal!!! –
      szembeszállunk mi a poklok kapuival !

      bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
      egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
      teljes egészében,mint nem is oly régen
      és csillagunk ismét tündöklik az égen.

      a lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
      fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk !
      felhatol az égik haragos szózatunk:
      hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

      nem lész kisebb a hazánk nem, egy arasszal sem,
      úgy fogsz tündökölni, mint régen fényesen!
      magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át :
      NEM ENGEDJÜK SOHA!SOHA ÁRPÁD HONÁT ! /1922.első fele / üdv.
      1073. Csillagjáró (látogató)
      2007. 07. 03. 8:23

      Egy gondolat!

      1087. Babszem (látogató)
      2007. 07. 03. 11:43

      Kedves Spartakusz!
      Egy kis kiegészítés, beírásodhoz:

      „Az ősi eurázsiai birodalom a lovaskultúrák által irányított birodalom volt. Több jégkorszakot, több özönvizet, sok-sok ezer évet élt túl (esetleg több „tízezer” évet is!). Egy óriási szerves (valóban demokratikus) birodalomban, ami a Balti-tengertől az Indiai-óceánig, az angol partoktól a japán partokig húzódott, szükség volt a kereskedelemre is. A kereskedők az északi tájakon megnevezték az általuk árusított aszalt déligyümölcsöt, lenvásznat, gyógynövényt, fűszernövényt… Az északi népek a havon ilyet (Micsurin módszereit nem ismerve) nem nagyon termesztettek. Az áru megnevezésekor elhangzott szót is elfogadták, és tovább használták. A déli népek a borostyán, a jegesmedvebőrök stb. vásárlásakor valószínűleg a kereskedők megnevezését fogadták el azon árukra, amik náluk még ismeretlenek voltak. Ez a módszer nemcsak az észak-déli, hanem keleti-nyugati irányba is működött.” A lovaskultúrák és a gabonatermelő népek végső harcai a Kárpátokban és az Alpokban dőltek el. A régi kultúrát napjainkra felszámolták, most az utolsó nyomok eltüntetése folyik. Álmos és Árpád nem sejthette, hogy degenerálódott utódaik valamikor a nekik még meghagyott, közel száz négyzetkilométeres rezervátumuk megtartását is kérdésessé teszik. Az indiánok legalább még vigyáznak a napjainkra már törvényben is biztosított, apró kis területeikre. Egy népet az önbizalma mindenben, a bajban is segítheti, de az önbizalom hiánya letörölheti a térképről.”

      „Az igazi bűnünk, hogy az ősi emberi kultúra értékeiből a mi kultúránk őrizte meg a legnagyobb részt (valamit megőrzött a többi is, csak jóval kevesebbet). A mi nyelvünkben maradt meg a legtöbb eredeti szó. A mi zenénkben, táncainkban, öltözködésünkben, ételeinkben, népi legendáinkban követhető vissza a rég elfelejtett, eltagadott, meghamísított ősi kultúra legtöbb nyoma. Nyelvünk az aranykor ŐS-NYELVÉNEK részleges ismerete, használata, az emberiség gondolkodását s így a jövőjét is meghatározhatná. A világ fejlődése során a mi őseink mindig teremtettek, „értékeket állítottak elő”, mert harmóniában éltek ISTENNEL, harmóniában éltek a TERMÉSZETTEL.”

      „A mai sikeres népek őseinek többsége akkor még kicsiny hordákban a tengerpartokon élt, szűkös, alacsony életszínvonalon tengeri halászattal, mellékállásban gabonatermeléssel, az erdők-mezők kipusztításával, folyók-patakok szennyezésével foglalkozott. Gyakran éhezett, de a bőséges években korlátlanul szaporodott. Az ősi kultúra halvány emléke elmosódott, ennek hiányában jövőképe nem volt, csak a mának élt. Mindent és mindenkit felélni, kifosztani akart, nem tudott, nem akart, harmóniában együtt élni sehol, senkivel. Délen homoksivatagok, északon csupasz sziklák jelezték működési területeit. A távoli földek kirablásával még várnia kellett a lovasnépek kipusztításáig, a nagyobb hajók megjelenéséig. Így csak saját életterét tágítgatta, létszámát növelgette.”

      1088. spartakusz (látogató)
      2007. 07. 03. 12:07

      2007 07 03 09 14 16 -ra Sajnálom Babszem de így kategórikussan kijelentve NEM FOGADOM EL a legrégebbi írásos emlék a ROVÁSÍRÁS ami Magyar volt – ha nem hiszed járj utána ! üdv. ui: egy helyen amikor ilyet találtak GYORSAN betemették – ezt csak kinduló pontnak írtam ide – vagy keresd a Magyar MÓRICZ esetet ..stb…üdv.
      1089. spartakusz (látogató)
      2007. 07. 03. 12:22

      2007 07 03 09 43 44 -re tudd meg Babszem én is hasonlóan tanultam annak idején – és hidd el majdnem bután félrevezetten halltam volna meg , ha nincs ez a számitógép,- /MELLESLEG ezt is magyar találta fel – e csoda folytán kitárult előttem a tudás kapuja – újra kellett tanulnom mindent újra kellett értelmeznem mindent – nem tudom, hogy érted .e ? amikor félre vezetnek beléd súlykolnak valamit de nem tudsz ráellenőrizni elhiszed. ezért olvassál sokat DE NE CSAK EGYOLDALÚAN és rá döbbensz,hogy nekem lesz igazam. én még mindig olvasok és tanulok hidd el – hogy nem mai gyerek vagyok – unokámnak aki most már 10.-éves át tudjam adni hitelesen tedd te is ezt. üdv.
      1090. Babszem (látogató)
      2007. 07. 03. 12:48

      Kedves Spartakusz!
      Kérlek, ne vedd rossznéven kiegészítésemet!

      Az emberi tudás fejlesztésének vannak bizonyos szakaszai. Magam is máshogy tanultam az iskolában (Sztálinvárosban), majd magam is arra a következtetésre jutottam, mint Te (Innsbruckban). Aztán elkezdődött egy érlelési folyamat, mint a must és a bor esete…

      Kérlek, tanulmányozd:
      Bobula Ida,
      Marton Veronika,
      Stein Aurél,
      Grandpiere Endre,
      Badinyi Jós Ferenc,
      Padányi Viktor,
      Baráth Tibor,
      Götz László,
      Bobula Ida,
      László Gyula,
      Kiszely István,
      László Gyula,
      Cey-bert Róbert,
      Várkonyi Nándor,
      Bakay Kornél,
      Jan Beaufort,
      Pap Gábor,
      Detre Csaba,
      Szentkatolnay Bálint Gábor,
      Mesterházy Zsolt,

      (sorolhatnám még néhány oldalon a fontos neveket…) munkásságát.
      Egyeztesd a fő pontokat, és rá fogy jönni: a mi kultúránknak nincs szüksége túlzásokra, a bizonyítható anyag is bőségesen elég….”
      tisztelettel küldöm ma 2016. január 22-én id. Kiss László

        1. Köszönjük a linkeket: mindegyiket megnyitottuk és a hosszú anyagokat fel fogjuk tenni az új-zélandi szerverünkre, hogy bárki, bármikor letölthesse. Kis részt természetesen fogunk publikálni belőle.
          Az új-zélandi szerverünkön, egyik Olvasónk javaslatára nyitunk egy könyvtárat, ahol tárolni fogjuk a videókat, eKönyveket. Ehhez a könyvtárhoz titkosított kóddal megtoldott link fog vezetni. tehát csak a linkre kattintva nyílik meg a könyvtár. Akkor meg bármelyik látható anyag letölthető lesz!
          tehát várjuk a javaslatokat olyan eKönyvekre, eJelentésekre, videókra, melyeket érdemes feltennünk megőrzés és terjesztés végett.Ezek lehetnek idegen nyelvűek is, amennyiben valóban fontos anyagok!

  2. Ez tiszta beszéd, csak az a baj, hogy Kőrösi úr cikkének megjelenése óta több mint 7 és fél év telt el, s példáját nem igen, vagy csak burkoltan követik. Márpedig az internet például kiválóan alkalmas arra, hogy pillanatok alatt szinte minden a nagy nyilvánosság elé kerüljön. Félősek csak az első lépés a nehéz!!!

    1. Én is köszönöm kedves admin önzetlen munkájukat – nagy szükség lesz rá a jövőben – kedves Anna, talán ez az oka – ma kaptam, sejtettem de itt konkrétan leírják, még is ledöbbentett:

      „…
      Kb. 300-ezer, magyarosított nevű kommunista neveltetésű posztkommunista, liberál cionista kapzsi zsidók uralkodnak a magyar nép felett!…”

      innen:
      http://prohungarianemzetiportal.ning.com/profiles/blog/show?id=6573332%3ABlogPost%3A72930&xgs=1&xg_source=msg_share_post

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük