KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyarország az együttműködés további fejlesztéséről állapodott meg Srí Lankával

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Magyarország az együttműködés további fejlesztéséről állapodott meg Srí Lankával, miután a két ország mindig is korrekt és megbízható partnere volt egymásnak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Colombóban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Srí Lanka-i kollégájával, Gamini Laksman Peirisszel tartott közös sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a magyar vállalatok jelentős technológiai tudással rendelkeznek több területen, ami nemzetközi szinten is versenyképessé teszi őket, így a dél-ázsiai országban is sok lehetőség kínálkozhat számukra.

Mint mondta, az egyik ilyen ágazat a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, amit jól példáz, hogy a Betonútépítő Zrt. a kormány támogatásával, húszmilliárd forint értékben két nagy felüljárót épít Colombo közelében.

Elmondta, nem ez az egyetlen hasonló sikertörténet, ugyanis egy magyar nyomdaipari vállalatnál jelenleg is folyik 500 ezer Srí Lanka-i vezetői engedély gyártása, miután korábban már 1,5 millió személyi igazolványt leszállítottak. Emellett magyar cégek beruházásokat terveznek a vízgazdálkodás terén is, két víztisztító telep újjáépítését már befejezték, ezáltal ivóvízhez segítve kétmillió embert az országban – tette hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a koronavírus-járvány miatt a tervezett gazdaságfejlesztési projektek jelentős része elmaradt világszerte, azonban meg kell előzni a további veszteségeket, ezért a kormány támogatást nyújt a nemzetközi piacokon jelen lévő magyar cégek számára.

A magyar cégek sokat profitálnak a tisztességes és korrekt együttműködésnek köszönhetően. Ezért a felek a további sikerek érdekében megegyeztek, hogy sor kerítenek a gazdasági vegyes bizottság második ülésére, illetve felgyorsítják a tárgyalásokat a kettős adóztatás elkerüléséről – tudatta.

Bejelentette, hogy évente húsz ösztöndíjas helyet biztosítanak mostantól Srí Lanka-i hallgatóknak a magyarországi egyetemeken az immár 86 országot érintő Stipendium Hungaricum program keretében.

“Mindig is tisztességes, korrekt és megbízható partnerek voltunk. Sosem avatkoztunk be egymás belügyeibe, sosem bíráltuk egymást, támogattuk a másik felet a nemzetközi szervezetekben, és ezt kívánjuk folytatni a jövőben is”

– fogalmazott.

Ez is érdekelheti:  Budapest-tervet hirdetett Szentkirályi Alexandra (videó)

Gamini Laksman Peiris méltatta a magyar gazdaság fejlődését, és aláhúzta, hogy országa is hasonló fejlesztéseket tervez, így fontosnak tartják az együttműködés erősítését, a tapasztalatcserét.

Szijjártó Péter látogatása során többek között a Srí Lanka-i kormányfővel, illetve a kereskedelmi, az oktatási és az útügyi miniszterrel is találkozott.

MTI

Szijjártó Péter közösségi bejegyzése:
Itt Srí Lankán most olyan sikertörténet indul el, amelynek keretében egy magyar építőipari vállalat a valaha volt legnagyobb magyar útépítési projektet valósítja meg a világnak ebben a térségében.
Ez egy összesen 20 milliárd forintos fejlesztést jelent, amelyben két nagy felüljárót is épít a magyar Betonútépítő Zrt. a főváros, Colombo közelében.
Az építkezéshez szükséges fémszerkezeteket már gyártják, természetesen Magyarországon, ezen belül is Nyíregyházán. Idén márciusban megkezdődik a kiszállítás és májusban már indulhat is a munkálatok látványos része.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter közösségi oldala

 

 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük