KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyarország a HAARP célkeresztjében (beigazolódott "összeesküvés elmélet")

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az alábbi írást drótpostán kaptuk. Hogy kit mennyire győz meg, nem tudhatjuk, s nem is akarunk vele sem befolyásolni, sem pánikot kelteni, de tény, hogy a tudósok már régóta (tudományos programok keretében 1940-es évek óta) foglalkoznak az időjárás befolyásolhatóságának, irányításának kutatásával, megoldásával. Mint tudjuk, már réges-rég el tudják űzni a jégesőt okozó felhőket, tudnak esőt csinálni, tehát tény, hogy az „emberiség” (illetve annak egy szűk, de annál befolyásosabb maroknyi csoportja – a globalizmus urai) kezébe akarja venni az időjárás irányítását.

Kérdés, hogy azok a felvételek és információk, melyek a HAARP-ról láthatók, olvashatók, mennyire igazak, bizonyíthatók, cáfolhatatlanok? A tájékoztatás viszont kötelességünk, még akkor is, ha nem vagyunk biztosak a forrásokban. Jó lenne, ha minél több szakértő (és nem magát annak tartó) olvasó szólna hozzá, s küldenének megbízható információkat. Néhány olyan oldal is található, ahol valótlan elméleteket állítanak be egyesek igaznak, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy ők valami titkos tudás birtokosaiként tűnjenek fel, s ez által gyengítik azoknak a híreknek, írásoknak az valóságértékét, amik széles körben ma még nem ismertek, de valóságos dolgokról, veszélyekről tudósítanak bennünket. Ha ma még nem is tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy teljes mértékben hihetők-e az itt leírtak (bár a küldője igazán hozzáértő, szakember(!), s a cikkünk végén szereplő egyik forrás éppen egy EU Parlamenti jelentésre is hivatkozik – idézet:  „Az Európai Parlament a HAARP hatásairól: 1998. februárjában, Mrs. Maj Britt Theorin, svéd parlamenti tag és régi békeharcos jelentésére válaszul, az Európai Parlament Külügyi Bizottsága, a Biztonsági és Védelmi Politikai Bizottság nyilvános meghallgatást tartott Brüsszelben a HAARP programmal kapcsolatban.” – részlet „A Haarp a Nap ellen?”-ből), de nem mehetünk el mellette szótlanul. További források cikkünk végén találhatók. (NIF)

Íme a kapott írás:

„Mély megrendüléssel tudatom”, hogy a chemtrails és HAARP tevékenységek általunk kimerítő és tényszerűen feltárt bűncselekményei miatt a hatalom blokkolta az Eumetsat műhold meteorológiai helyzetképeinek megjelenítését!

Az üzenet egyértelmű és nyilvánvaló! Hazánk légterébe ki-be járkálhat bármely ország légiereje, a vegyi csíkokat létrehozó repülőgépek, és mindenféle, magukat EU-s, NATO-s vagy izraelinek tartó terroristák. A definíció kedvéért megjegyezném: terroristának tekintendő az a csoport, szervezet, hatalom, ország, amely más nemzetek életvitelében, társadalmi berendezkedésében, politikai rendszerében erőszakos változást idéz elő! Terrorizmus, a megszállni kívánt, majd koholt vádak alapján megszállt országok lakosságának módszeres kifosztása, ellehetetlenítés, nyomorba döntése és bábkormányokkal történő irányítása! Undorító, „nemzetközi missziónak” nevezni az afganisztáni kábítószer termelés katonai védelmét, Irak biológiai és vegyi-fegyverek koholt vádjai miatti lerohanását, és kifosztását, és az IMF-el, Világbankkal, korrupt politikusok „segítségével” országok nyomorba döntését!
Az Eumetsat meteorológiai műhold képein figyelemmel lehetett kísérni Európa és ezen belül a Magyarország feletti chemtrail és HAARP tevékenységet. Most ez fogad bennünket:

Az utoljára megjelenített kép, és a korábbiakban általunk megjelenítettek is, egyértelműsítik a hazánk éghajlatába, időjárásába történő erőszakos beavatkozást!

Az utoljára rögzített kép cáfolhatatlan bizonyítéka a HAARP tevékenységnek!

A vegyi-permetezés árvizeket okozott Magyarországon, a mezőgazdasági terményeket nagy részében tönkretették, az élővilágban máris súlyos károsodásokat okozott, ami nem csak ökológiai katasztrófával, de az élelmezés ellehetetlenítésével, drágulásával jár! Korrupt politikusaink miatt, a hazánkat módszeres felvásárlók már közvetlenül az életünkre, életterünkre törnek, mindez a tudjuk kik kezében lévő média hallgatása, és csalással, megtévesztéssel megválasztott politikusok tudtával és beleegyezésével történik!

A népes madárcsapatok gyakorlatilag eltűntek, de még az oly gyakori Colorado bogár is ritkasággá vált, pedig európai elterjesztésében a német hátországot vele „megbombázók”, a II. Világháború alatt, is ugyanazok, illetve ugyanazon érdekcsoporthoz tartozók, akik most hazánk és Európa mezőgazdasággal nagyobb volumenben foglalkozó országaiban idéznek elő chemtrails és HAARP tevékenységgel élelmezési katasztrófát, exporttilalmat! Ha valaki nem tudja, miért emelkedett duplájára a gabona árfolyam a világpiacon, ha nem tudná, miért emelkedik a kenyér ára, és ha nem tudná, hogy miért érezhető a levegőben a permetszerhez hasonló, de egyértelműen a nagy mennyiségben, olajiparban használt barit szaga, miért jönnek létre olyan légköri jelenségek, amik nemhogy régen, de még néhány éve sem voltak tapasztalhatók, most már tudhatja! Nem a globális felmelegedés, hanem a globális cion-terrorizmus hozza létre érdekeinek megfelelően a GMO mérgező növényeket, az időjárás befolyásolását, árvizeket, aszályt, és a háborúkat! Mérgeznek bennünket, befolyásolják az időjárást, hogy élelmiszerhiányt tudjanak előidézni, majd azokra a bajokra hivatkozva, melyeket ők okoztak, a végletekig sarcolják, pusztítják a lakosságot!

Az ország kifosztása, kiárusítása, a munkalehetőségek felszámolása, etnikai feszültségek szítása, egészségügy és oktatás lerombolása, bankcsalások, és fiktív államadósság után, elérkezett az idő, amikor az életterünkkel, vagyonunkkal együtt az életünket is el akarják venni!

Európában már sok országban nyíltan foglalkoznak ezekkel, és feljelentések százai készülnek, az Európa kiirtására irányuló tevékenységek miatt. Ideje lenne, hogy Magyarország lakossága is csatlakozzon! Aki veszi a fáradságot, nézzen körül környezetében, és nézzen fel az égre tiszta időben! Nem sokáig fogja látni azt, amit tapasztal!

F. Attila

További források:

1) A Haarp a Nap ellen?

2) Hadrendbe állították az első csillagháborús fegyvert – avagy mit takar a HAARP Project?

3) HAARP – Istent játszva. Vajon a globális problémák, nem -e mesterségesek +Jesse Ventura ismét leleplez

4) A Golf-áramlat, apokalipszis most…

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó: Tények és kérdések: A HAARP rendszer és március 15.

NIF: A cikkhez való hozzászólásokat lezártuk.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

108 thoughts on “Magyarország a HAARP célkeresztjében (beigazolódott "összeesküvés elmélet")

  1. Ezt a köralakú radarképet én és a lányom mentette le, és tette fel a megjelölt weboldalra, majd Tulok a Posta.com-ra, majd Kovács Jani a Nemzeti Hírhálóra, de hogy itt is megjelent ahhoz gratulálok.
    Fazekas Attila TEMPO. MFNK.

    1. 1.Ha megfigyelted az OMSZ radarképeiről van szó, amely 3 radarállomás észlelését mutatja. A második képen jól látható, hogy a központi radar határvonala „mentén” látszik egy esőzónának mondható kék körgyűrű. Igenám, de ebben az időszakban, amikor ez e kép készült, problémák, műszaki hibák volt a a radarokkal, ez is egy ilyen hibát mutat.
      2. Az első kép a OMSZ-tal vitában állt Aigner Szilárd-Pártai Lucia honlapról származik, akkor, amikor ez a vita fennállt, hogy használhatja e a szóbaforgó házaspár met. előrejelző honlapján az OMSZ radarképeket. Kár ezeket a HAARP okozataként feltüntetni, mert hiteltelenné tehetünk más, hasznos információkat! (egyébként a képen egy hullámzó front két esőzónáját látjuk)

      1. szerinted véletlen az hogy éppműszaki hiba volt? én egy jó hivatkozásnak tartom arra hogy miért azt látni, amit.

      2. …majd szintén „véletlenül” megvásárolta „valaki” azt a WEB-oldalt, amit egy lelkes fiatalokból és önkéntesekből álló közösség látott el időjárási adatokkal, megfigyelésekkel, képekkel. Látogatottsága – hitelessége, PERCRE kész adatai okán – hamar csúcsokat döntött. Ráadásul INGYEN…..A beavatkozás akkor történt, amikor kiderült, hogy a HAARP „tettenérésére ” is használható ez a független civil csapat !

      3. Egyértelműen radarhiba. Aki foglakozik vele az tudja. A szerb és horvát radarokon is volt már hasonló kör…
        oliver88

      4. Nikola Tesla nemhiába tette tönkre a találmányát , mikor rájött hogy rosszra akarják felhasználni, nem pedig a villamosáram drót nélküli továbbítására. Lehet igazad van a képpel kapcsolatban, de ez nem válltoztat a tényen hogy a HAARP létezik és ellenünk, gyermekeink és unokáink ellen használják.
        Štefan Ecsek

    2. Én magam régóta figyelem a HAARP tevékenység hatásait, miértjeit, és azt, hogy kik állnak a manipulálható energia használat fegyverré alakításának hátterében. Miért nem inkább a Föld tiszta energiafelhasználásának érdekében hasznosítják az ionoszféra átalakítását? Nyilvánvaló, hogy Magyarországot sem kímélik meg e tekintetben, annál is inkább, mivel más módon, nem sikerült teljesen tönkre vágni az ország gazdasági, és szellemi működését. Persze a növekvő kegyetlenkedések arra a jelenségre engednek következtetni, hogy nem csupán az időjárásunkat, hanem az viselkedési, és agyi tevékenységeinket, valamint a fizikai betegségeinket is generálják. Ha valakinek nem tűnt fel, a múlt évben egy sokkal erősebb, és durvább jele is is tapasztalható volt ennek a kísérletnek. Ma már nem azon gondolkodom, hogy valós e a félelmünk ezzel kapcsolatban, hanem azon agyalok erősen, hogy miért nem szól a média erről nap mint nap, amikor már a Törökök is perelnek ez ügyben. Kormányokat zsarolnak meg ennek a fegyvernek a bevetésével, és aki nem viselkedik jól, annak küldenek egy nagy adag szárazságot, vagy éppen nyári jégesősorozatot a nyakába, következmények nélkül, hiszen minden ráfogható a globális felmelegedésre, a tettes pedig nehezen azonosítható, és ugye a Jó Isten nem vonható földi bíróság eljárása alá. Magyarországon többször is manipulálták az időjárást, az IMF megállapodások függvényében, de gy nagyon látványos momentum nagyon megdöbbentő volt számomra, amely a nagy teljesítményű plazmahullám bevetésére utalt, egy szupervillám formájában csapott le a múlt nyáron.Ez egy egyetlen elektromos kisüléssel járó jelenség volt ismétlés nélkül, és olyan hatalmas robbanással járt, amely sokakból rémületet váltott ki, hiszen senki még ilyen hatalmas erejű légköri robbanással nem találkozott az előtt, de a média csak egy átvonuló nyári viharról beszélt. Hozzáteszem vihar nem volt, csupán borult ég, eső sehol, csak a hangrobbanás, és egyetlen fényjelenség. Én magam csupán a robbanást hallottam, azt hittem, hogy most kezdődik a fizikai megsemmisítés, és ez az első bomba. Nagyon közelinek tűnt. akik a villámot is látták, elképedtek, de hír nem lett belőle. Több mint érdekes. Jó hat éve szerettem volna a HAARP-ról cikket írni, sőt, szakdolgozatot (a témavezetőm nem javasolta, mert fikciónak tartja, de szerintem ennek mindennapos témának kellene lennie, mert már Tesla is arról beszélt, hogy ő ezt az energiát nem feltalálta, ő is „kapta ezt a tudást” neki csak kutatnia kellett a földi körülmények között alkalmazható, mindent körbeölelő szabad energia felhasználást) de annyira szövevényesnek találtam például a fegyverként való alkalmazás politikai vonzatait, hogy már követhetetlenné vált a történetet mivel nem egy, vagy két állam vesz részt ebben a „vállalkozásban”, hanem rengeteg olyan gazdasági érdekcsoport,amelyek kormányokat irányítanak, és zsarolnak meg a szuper fegyverek bevetésével. Megjegyzem, nem csak Alaszkában található nagy teljesítményű antenna „ültetvény”… Hozzánk nagyon közel szintén…
      Hatsepszut – (Híradmin, ha már Önök udvarias kérésemre sem írják alá)

      1. jo lenne,ha megis megirnad azt a szakdolgozatot…ezzel tehetnel valamit a jo ugy erdekeben!
        ster

    3. Kedves olvasók,
      a tömeggyilkolás, annak magyar támogatása (itt a világ lakosságának 80 %-a kiirtása) és a maradék USA katonai diktaúra szerinti agymosott rabszolává tétele eddig sikeres terve valósul meg épp a demokrácia idején, a világ hatalom átvétele kísérletével. Ez eddig csak annak az országnak sikerült, aki legalább 55 interveciót hajtott végre megróvás nélkül, söt dícsérettel, különbözö nemzetek ellen, iszonyú következ-ményekkel.
      Magyarország eddigi politikusai ennek az iránynak a behódoltjai voltak és lesznek. A himnusz szövege ide nem illik, mely épp a nem erre szavazók szavazatait használta fel. Ez állami, politikai csalás a szava- zatokkal. A nép többsége, a média, stb. mégis kussol. Ez ma a magyar jellem. Ugyan ide tarozik a szövegmezö utáni angol szöveg ” Fill in your details below stb. Ez a magyar felhöforma. Ne aggódj, a német felhöforma is ugyan ilyen. Lásd pl. az „atlantik híd” tagjait cselekede- tük következmé nyét, melyet J.F Kennedy az 1961.04.27.-i beszédé- ben vázolt.
      A tudatlanított érdeklödöknek ajánlom: Die Zerstörung des Himmels Raum & Zeit 127/2004 -es cikkét. A gakonai Haarp berendezés ~1992-ben érter el végsö, iszonyú erejü kapacitását. Drábik János cikkei, a hírháttér Molnár F Péter cikkei, az egy és 20 dolláros bankjegy képei ( nézd a kevés magyar 500 Ft.-os 56 -os megemlékezésétése szövegét), avagy Fenyvesi Theresa cikkeit, melyek elég bevezetöt adnak, hogy végre jó útra indulj és terjeszd mielöbb. Olvassd, mit jelent a szunami katasztrófa, a fukuschimai katasztrófa eseteében, mit jelent a trippel pont és a N. Tesla múlt századbeli felfedezése. Sikered lesz, ha a csernobili katasztrófát Werner Altnickel, a volt és kitüntetett greenpeace aktivista feltárásai alapján megtudod.
      Soha nem tettek beteggé és öltek meg annyi embert, lényt, mint a demokrácia szó alatti kánaán az ipari és orvosi diktatúra idején.
      A bajor orvosok az 58. kongresszuson fellázadtak ez ellen, de a gyógyszeripar befogta a pofájukat. A mellékhatás nem számított, csak a Te szavazatod. Teghát közeleg megint egy vég, mely bizonyítja, hogy a természet a nem közé valót kiirtja.
      Sztyopka

      1. igy-igy!aki mar felebredt a matrixbol,annak terjesztenie is kell az iget!sajnos azt latom,hogy a fb.on kiposztolt allatocskas kepecskek sokkal nagyobb nepszerusegnek orvenenek,mint mondjuk a gmo. 🙁
        ster

    4. Üdvözlet!
      Tegnap /2012.szeptember 22.-én / intenzív „csíkozás” volt Debrecen térségében naplemente előtt . Talán nem véletlen , hogy pont aznap – az őszi napéjegyenlőség napján – történt !
      Számtalan fényképet készítettem róla , amit szívesen elküldök !
      Ébredjetek !
      Szeretet mindenkinek !
      Zsolt

      1. Igen Zsolt !
        Én Miskolcon, szept.21. 13.00 perckor a gépeket láttam amik nem a szokások légi folyosón haladtak át.Ezek egymást keresztezve, széles lassan széthúzódó örvényt hagytak maguk után.3 gépről van szó.Gyönyörű kék volt az ég.
        Fotót is sikerült készítenem.
        Vasárnap, az északi oldalon 17.30kor szintén „bombáztak”.
        Szomorú, hogy Amerika terror cselekedetére a kormány némán hallgat.
        Pedig viktorékat sem kímélik, és kósáék debrecenét sem !Az ő gyerekeik és szeretteik is élet veszélyben vannak.Vagy ők kapnak ellenszert?üdv. luca

    5. Sajnos az a helyzet, hogy ez így igaz! Az Izraeli Zsidóknak kell az élettér!
      Norbert

      1. Üzenet Lucának
        A „klasszikus légifolyósók” pár éve megszűntek. Szabadon lehet menni. Csak tiltott légterek vannak.
        Üdv Miklós

  2. Egy hazánk fia már kezdi felvenni a harcot!
    Tessenek csatlakozni !
    „Üdvözlet, több hónapja figyelem az eget, nézem mikor hogyan állnak össze a felhők ,nem igen értek hozzá , de azt tökéletesen megfigyeltem, hogy egyes repülőgépek által húzott csíkok nem tűnnek el és igen gyorsan felhővé alakulnak, amiből 24 órán belül általában esik is az eső. Nos miért maguknak írok, mert előre jelezték már hétfőn a hétvégi nagy esőzést, de kihangsúlyozták, „de addig nagyon jó idő lesz”. Nem is láttam egyetlen egy repülőgép által ott hagyott több száz m -nyi csíkot az égen, csak a gyönyörű tiszta eget, néhol kisebb bárányfelhőkkel. Ha volt repülő, az bizony csak kondenzcsíkot húzott és el is tűnt nyomtalanul, nem állt össze, nem lett fátyolfelhő a csíkból.
    Tehát ebből arra következtetek ,hogy önök bizony tudják mi folyik ebben az országban időjárás címén ,ha előre tudják mikor fognak csíkozni a repülők, amiből aztán felhő ,majd később kiadós eső lesz .
    Itt van néhány kép ami a mai napon lett készítve :
    (irány D és É valamint a gépek DK-ről ÉNY.nak repültek)
    Link
    Link
    Link
    Link
    Szóval jó lenne ha felelősséggel állnának a kérdéshez, mert ha a sok elmosott lakóház tulajdonosa és a sok gazda, akinek elvitte a „mű-eső” a termését ezt megtudja, önök lesznek az elsők, akiket számon fognak kérni!
    Magyarázatot követelek mint Magyar állampolgár !”
    És a válasz:
    Tisztelt …!
    Azt hiszem, mi meteorológusok lennénk a legszomorúbbak, ha a repülőgépeknek ennyire jelentős időjárás-módosító hatása lenne, illetve, ha valaki, aki saját állítása szerint „nem igen ért” az időjáráshoz több hónapi megfigyeléssel olyan felfedezést tesz, ami az 5 évig egyetemen tanuló, több 100 éves megfigyelési és kutató munkát magába szívó szakembereknek nem sikerül.
    Mi egyszerű kutatók, illetve a kutatási eredményeket felhasználó
    természet-tudósok vagyunk, a gazdasághoz nem sok közünk, van. Azt, hogy mennyi repülő húz át az ország felett, ne tőlünk kérdezze. Tanulmányok készülnek a repülőgépek által kibocsátott aeroszolok miatt képződött felhők éghajlat-módosító hatásáról, ugyanis azzal, hogy bizonyos időjárási körülmények mellett a kondenzcsíkok tartósan az égen maradnak és szét is terülnek, a térség sugárzási egyenlegét változtatják meg. A felhők visszaverik a nap sugárzást, még mielőtt a Földre beérkezhetne, így az kevésbé melegszik fel, kvázi a globális felmelegedés ellen hat.
    Amit ön állít, hogy a kondenzcsíkoknak a közvetlen időjárásra is hatása lenne, meg kell cáfoljam.
    A repülőgépek mindig bocsátanak ki magukból ún. aeroszolokat, ami a
    felhőképződésnek kedvez. Egy felhőcsepp úgy keletkezik, hogy valami kis magra – egy porszem, hamu, egy aeroszol részecske – kikondenzálódik a víz, vagy a jég, attól függően milyenek a hőmérsékleti és légnyomási viszonyok. Abban a magasságban ahol a repülők repülnek (kb. 11 km) -50°C körüli hőmérséklet uralkodik, így ott csak jégtűkből álló felhők vannak, amikből nem is tud hullni csapadék.
    Emellett szükség van a levegő magas páratartalmára is. Ahhoz, hogy a
    kondenzáció létrejöhessen (felhő, kondenzcsík képződjön), a levegő
    telítettsége szükséges, -50°C-on a levegő már kis mennyiségű párától
    telítetté válik. A repülők által kibocsátott szemcséken a légkörben
    jelenlévő, illetve a repülő motorjából kikerült vízpára kikondenzálódik,
    felhőt képez. (Tehát a kondenzcsík is felhő, csak mesterséges hatásra jön létre. A magas szintű pehelyfelhőket idegen szóval „cirrus”-nak nevezzük, a repülőgépek miatt mesterségesen létrejött, de hasonló szerkezetű kondenzcsíkot pedig „antropogén cirrus”-nak.) Az, hogy mennyi ideig marad meg a kondenzcsík a levegő páratartalmától függ,
    minél magasabb a páratartalom, annál tovább megmarad. Általában néhány tíz percig látszanak, de amikor párás az idő – a magasban, akár órák hosszan is megmaradnak, lassan szétterülnek, és később alig lehet őket egy hagyományos ”cirrus”-tól megkülönböztetni.
    A csapadék előrejelzése, nem annyira egyszerű. Bonyolult fizikai-matematikai modelljeink vannak, aminek rengeteg bemenő paramétere van, de elárulhatom, hogy a repülőgépek mennyisége nincs benne.
    Markáns időjárás-változást okozó frontoknak mindig van előjelük az égbolton is. A front nem egy függőlegesen haladó vonal, van dőlésszöge a talajhoz képest, melegfront esetén a magasban előbbre jár. Ha a magasban megérkezik a nedvesség, fátyolfelhők alakulnak ki, s ekkor, a nagy nedvességtartalom miatt a repülők kondenzcsíkjai is tartósan megmaradnak, szétterülnek, látszólag egybeolvadnak a frontálisan érkező többi fátyolfelhővel!!! Az Ön által készített képeken is ez a helyzet, az első hármon még egyértelműen megkülönböztethetőek, a 4-en már kevésbé, hogy melyik felhő volt kondenzcsík valamikor. Az alacsonyabb szintű, nagy nedvesség tartalmú felhőzet, amiből a csapadék már ki is tud hullani rendszerint egy napon belül érkezik, röviddel azelőtt, amikor a front a talajon is áthalad.
    Megfigyelése tehát helyes, csupán rosszul értelmezte.
    Remélem sikerült megnyugtatnom, amennyiben további kérdése van, szeretettel várom. Továbbá szíves figyelmébe ajánlok néhány oldalt, illetve könyvet, ahol az időjárásról, éghajlatról többet megtudhat:
    Link
    Link
    Link
    Link
    Link
    – Sándor Valéria – Wantuch Ferenc: Repülésmeteorológia
    – William J. Burroughs–Bob Crowder–Ted Robertson–Eleanor
    Vallier-Talbot-Richard Whitaker: Meteorológia
    – Fry, Carolin: A klímaváltozás / A XXI. század legnagyobb kihívása
    – Dunlop, Storm: Időjárás – Meteorológiai Közelképek és Panorámafelvételek
    Üdvözlettel:
    Hadvári Marianna
    meteorológus
    Országos Meteorológiai Szolgálat
    Észak-alföldi Regionális Központ”

    1. Kedves Hadvári Marianna !
      Nyilván az „amatőr” leiskolázható latin szavakkal, amiket én is tanultam GIMIBEN ! Földrajz órán…..No de Ön „hivatalból” is felel a szakvéleményéért, nem csak mint magánember. Fizetését is EZÉRT a munkáért kapja az Államtól, azaz tőlünk, Magyar Nép-től. Elsősorban az Ön/Önök felelőssége, ha valóban történik ilyen időjárás-befolyásolás, és elsősorban Önöktől elvárható, hogy mindezt „észrevegyék”. Ha végül mégis kiderülne, hogy az „amatőr” észlelőknek van igazuk, akkor az Ön/Önök esetére megáll az a törvényi tényállás, amit ” Hivatali kötelesség elmulasztása körében elkövetett, – különösen nagy kárt okozó – tömeges veszélyeztetés és gondatlanság” – nak nevez a Btk…..annak minden következményével.

      1. Kedves X.Y (sajnos valamiért nem írtad alá kedves hozzászólásod)!
        Ha ezt tenné Hadvári Marianna, akkor teljesen igazad lenne. De mi van akkor ha nincs. Téged nyilván nem fog senki ijesztgetni a Btk-val, hiszen te csak magánemberként (ahogy írod amatőr észlelőként) izgatod az embereket. A latin „szavak” összesen a cirrus-ból, a kondenzcsík (kondenzáció) és az aeroszol szóból álltak (az utolsó kettő közismert). A cirrus amit ha a gimiben valóban megtanultad tudod milyen, hol van és mit jelent. Többet nem tanultunk róla úgyhogy ne akarj már okoskodni ha valaki ezt kiegészíti és többet tudhatsz meg róla. Nyilván kifizetődőbb az ijesztgetés és könnyebb is mint korrektül megvizsgálni mindkét oldalt, de az én értelmezésemben csak ez a járható út ahhoz, hogy tisztában legyél az okokkal, okozatokkal, lehetőségekkel, problémákkal és annak megoldhatóságával.
        Mellesleg eszembe jutott, hogy eddig még egy szó sem hangzott el arról, hogy hol lehet utánanézni a HAARP projekt elemeinek (már ha vannak) és azzal senki ne jöjjön, hogy „mert titkosítva van”. Ma az interneten gyakorlatilag viszonylag rövid időn belül megtalálhatsz mindent (akár hekkerek által előbányászott anyagból 🙂 Ennek a projektnek egyenlőre csak ijesztgetési ill. hollywood-i produktumait ismerjük, igaz azt széleskörűen.
        Feltenném azt a kérdést pl. tudja-e valaki mekkora energiája van egy villámnak? Logikusan a „művillámnak” is ennyinek kell lenni.
        A neten utánanézve a villámban az az izgató, hogy hangos és hogy egy pillanat alatt nagyon nagy feszültség szabadul fel és ez ijesztő (és szép is) lehet. Viszont nincs akkora áramerőssége, hogy a helyi időjárást meg tudná változtatni (még kicsit sem, bár ha beléd csap akkor az nem nagy öröm, de a 100 m-re levő nézőtér már csak nevet az egészen ha még hall valamit :).
        Amit mondani akarok az, hogy hallgassuk meg a másik oldalt is! Biztos okosabbak leszünk tőle! Akár így, akár úgy, de okosabbak!
        Üdv
        Varsányi Endre

    2. Ha a chemtrails jelenséget összekevered a kondenzcsíkokkal, talán vissza kellene ülni az iskolapadba, lehetőleg az elemibe. Mindenesetre a felső tagozatosok már elég pontosan külön tudják a kettőt választani. Vagy legalább szánjál rá naponta 3 órát, és kutakodj a neten, néhány hét alatt így is sikerülhet. Hozzászólásom neked szól, függetlenül a cikktől.

    3. Na, jó kis illuminátus meteorológus vagy!
      László

    4. Tisztelt Hadvári Marianna !
      Tisztelem az egyetemen szerzett tudásodat,de az elmondottakból tudásod elméleti.Ma a gyakorlat más.Nem vagyok mai gyerek,mindig természetfigyelő voltam.Ezek a mai felhők nyomát viselik az emberi behatásnak.Ez nem hit kérdése,hogy elhiszed-e vagy sem,ezek tények.Felismered a Haarp működtetés nyomát a felhőkön?Itt nincs mellébeszélés mert ott van fenn a nyoma az égbolton majdnem minden nap,főleg csíkozás után.Klímaváltozás attól van hogy az ember(csak tudnám kik)belenyúlnak.Ha te nem csak meteorológus vagy hanem gondolkozó ember akkor gondolkozz és nézz utána,ha pedig kitartasz az állításod mellett,akkor lehet hogy neked ezt kell mondani,de ettől A TÉNYEK TÉNYEK MARADNAK:Az időjárást manipulálják .
      K.Veronika

    5. Azt figyeltem meg, hogy milyen rossz az emberek memóriája, akarva, vagy akaratlanul. Több éve aszályos az időjárás nyáron, amikor pont csapadékra lenne szüksége a mezőgazdaságnak! Na akkor működik ezerrel a HAARP osztag! Módszeresen szántják az eget, eloszlatva ezzel a felhőket! Miáltal megnövekszik az ultraibolya sugárzás, veszélyes méretekre, és nem hogy esőt hoznának, inkább megsemmisítik az esőfelhőket! Ámde érdekes módon a tavaszi áradásos időkben bőven hullik az eső, hó, jeges szélvihar tombol, lebénítva az országot, pont a Nemzeti Ünnepen!
      Kövi Rózsa

  3. Ha az a kép majdnem egy éve készült akkor miért nem találkoztam vele a neten?!
    én több éve foglalkozok a témával külföldi oldalakon is olvasgattam de nem találkoztam a képpel!
    Nekem photoshop gyanús!
    én csak a saját szememnek hiszek és a mai voilágban egy fotóbolt képet nem nehéz összedobni!
    Egyébként el tudok képzelni sokmindent szeptember 11 után de ez most nekem nem bizonyíték!

  4. Üdvözlet! Én sem értem az időpontokat a képek tetején. Ha rákeresek az Eumetsat műholdas képeire, tisztán látszik ott minden, nincsen blokkolva semmi sem. Egy ideje kémleljük mi is az eget a dezodorozás miatt (elég sűrű légifolyosó alatt élünk), eléggé feltünően húzkodják rendületlen a csíkokat nap mint nap…
    Okosabb bizonyítékot kellene szerezni, mert ez így (szerintem) nem igazán fedi az igazságot! Valami van a levegőben ez már biztos…
    Tiszteletem.

  5. petyának:
    a radarkép fent van itt:
    http://www.met.hu/omsz.php?almenu_id=weather&pid=archivum&mpx=0&kps=1&pri=0
    csak az időpontot kell beadni.
    Megkérdeztem a meteorológusoktól (a met.hu honlapon talált egyik e-mail címre küldött levélben) hogy mi ez a jelenség, ezt a választ kaptam:
    „Nem valódi csapadékcélokról van szó. A radar több magassági szögön mér, ezek közül az egyiken zaj került a mérésbe, ezért vannak szabályos körben a radarhibák. Természetes körülmények között nem lehetséges ilyen típusú jelenség.”

  6. Lehet Radarhiba, lehet Photoshop (én az utóbbira saccolok), de lehet igaz is! Mert valóban megdöbbentő természeti jelenségek vannak, de lehet, hogy régen is voltak! Ettől még én hajlok arra, hogy valamit csináltak a HAARP-pal, mert az is gyanús, hogy egyszerre 2 törésvonal is aktivizálódott ,az egyik Miskolc mellett, a másik Siklós közelében. lehet, hogy mindez véletlen, de akkor is furcsa véletlen, hogy a választások évében minden összejött…

    1. Igen:D biztos pont itt akarnak földrengéseket is aktivizálni:D:D istenem..mennyire beteg emberek vannak itt:D
      Ez Ön szerint érvelés? Mert ez szerintem semmi, csak egy szerencsétlen vélemény.
      Ön szerint miért ne?
      Híradmin

  7. Zero, Pelosi, Reid and the gang of Democrat Fascists in Congress are not the perpetrators of Americas problems they are merely the accelerators. They have simply put the pedal to the metal in a vehicle that has been going ever faster down a fascist unconstitutional road for longer than most all of us have been alive.

  8. a megadott dátumban a sat24 arhívumában az adott órában nincs kép, előtte utána 15 perccel már van 😀

  9. „Minden meggyőződés ostoba, minden ostoba meggyőződéses!”
    Meggyőződés érdek szerint választva,
    Mely rendszernek lehetek kivételezett állatja!
    Az eszme, fegyver és jogcím a közösség vagyonának elvételéhez!
    Az eszme, a hatalom bűnrészese, haszonélvezője, szolgája!
    A legtisztább ügynek is vannak, mosdatlan harcosai!

  10. Miért nem a JÓra és a SZÉPre gondoltok ? mi motoszkál a LELKETEKBEN, amikor a legszebb csoda láttán a legrosszabbra gondoltok? Jézus azt tanította, hogy : MINDENKI MAGÁBÓL MERÍT ! vagyis Te vagy a Világ, és amilyen szemmel kinézel a fejedből, az tükröződik Rád vissza.
    Én ebben a kőr alakú felhőben 2009 október 6-án, az Aradi 13 vértanu napján arra gondolok, hogy NagyBoldogAsszonyunk megmutatta , hogy vigyáz ránk és nem vagyunk egyedül és a kőr alakú felhő az Ő glóriája, a neve pedig: Mária glóriája…
    persze ha neked majrézni van még kedved, akkor tedd azt, de ezt talán nem a nagy nyilvánosság félrevezetésével kellene tenni…:))) mert ami a Te félelmed, azt talán nem kellene tovább adni… javaslom, hogy inkább TEREMTSD az ÉLETET és gondolj a pozitív jó dolgokra, amit a valóságodban látni akarsz, ugyanis TE vagy az ISTEN képe és mása, a Te szádat elhagyó IGE mutatkozik meg a teremtett valóságunkban… tehát, gondolj olyan SZÉP és ÉLETTEL teli CSODÁS dolgokra, ami Téged BOLDOGGÁ tesz !!! ki akadályoz meg abban, hogy a szépséget észrevedd az ÉLETEDBEN ? megmondom neked… pont az ilyen rémhír keltések, amik e gyönyörűséges felvételt is a lehető legrosszabb módon akarják beállítani… mint amikor Jézus köztünk járt és mindenfélét kiáltottak rá azok, akik nem értették őt… a változás benned van, mire hangolod a vevő gombodat… úgy mint a rádiónál is megválasztod, hogy mit akarsz meghallgatni… ez a felesleges pánikkeltés, csak arra való, hogy gondolom fizettek ezért a cikkért… de a valóságtól, AZ ÉN VALÓSÁGOMTÓL nagyon messze áll a tartalma… aki fél, az törekedjen több tudás megszerzésére, hogy legyőzze a félelmét és teljes EGÉSZ-szé válhasson, akkor majd a szépet SZÉPNEK fogja látni, szeretettel ölellek http://www.youtube.com/watch?v=tyXTFPVIAec

    1. A Te valóságodban vajon megtaláltad e arra a kérdésre a választ, mire lettél kiválasztva földi életed során? Ennek kellene meglelned a választ, és aszerint cselekedni. Addig is felhagyni a jelenségek összezagyválásával – meg azután is, de akkor ez már majd magától értetődő lesz.

    2. Névtelen hozzászóló ! ( máskor írd ki a neved, mert így illik)
      Miről mesélsz? A tény az tény ! Te ne vezess félre bennünket !
      Már az értelmes réteg, egész európában fel kiáltott! 800 repülő száll fel magán-repterekről és ez nem terrorizmus ? te meg csodákról meg glóriákról révedezel ?Nézz fel az égre meg a kiégett kertemre, és akkor majd meglátjuk miről fogsz álmodni !!! luca

  11. Felejtsétek el a globális felmelegedést éppen úgy nem létezik, mint a Mikulás és a Húsvéti nyúl!!!!

  12. Oltások, antibiotikumok és a Népesség-csökkentési Program (1/6)
    http://www.youtube.com/watch?v=B4TloDWPkMw
    No igen,errol mar regen irt az alabbi honlapon Tulok.Ideje mar latni is,de nem partokat,sokkal inkabb hazat,honfitarsainkat.
    1. Az ENSZ (NWO) szerepe… és a 2010. szeptemberi jelentése
    http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=3
    2. Elemzés
    http://www.ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=4414
    A parlamenti kepviselok ne a sajat javadalmazasukkal foglalkozzanak,hanem a nemzetmentessel.Azokkal a magyar honfitarsakkal,akiknek az adojabol ok nagyonis jol elnek.Magyart mento torvenyeket hozzanak,a kilakoltatott magyar is magyar!Vajon tudjak-e ezt a jo melegben ucsorgo parlamenti kepviselok?Ertsek meg,mar a vak is latja azt,amit ok meg mindig nem,mert „partoskodni”konnyebb barmi masnal.
    3.A „hatodik változat” az „összeomlásra”…
    http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=179

  13. „Czöndör Gyula
    A Népszabadságban ennyi jelent meg az 57 éves férfi tragédiájáról:
    http://nol.hu//mozaik/kilakoltatasa_kozben_ugrott_ki_a_harmadikrol_egy_ferfi
    Mikor fogják már Császti Ferenc bírósági végrehajtót bíróság elé állítani? A II. és III. kerület Budapesten ugyanis ennek a vadállatnak a felségterülete. S. Évát is ők „lökték” ki az ablakon.
    profile 54 perce”
    CSODTORVENY kell,de nem a libasgordonnak,hanem az eladosodott „mezei magyar”-nak!Remelem a halalt valaszto(?) ferfi orszaggyulesi kepviseloje gyujt egy gyertyat az elhunyt ferfi lelki udveert.A kepviseloi apanazsbol telik 1 db.gyertyara,hamar magyarmento torvenyre nem telik a lelkiismeretukbol.Talan nincs is nekik,mert LELKETLENEK?
    Tartsd magad nemzetem
    http://www.youtube.com/watch?v=iLw8JTUnDIg
    A kilakoltatas elol a halalba menekult 57 eves BP-i ferfira emlekezek ezzel a gyonyoruen fajdalmas himnusszal.Magyar holokauszt,1990-2011.MEDDIG MEG?

  14. Teljesen igaz! Képzeljétek, én is tudok egy összeesküvésről! Az a helyzet, hogy irányított mikrohullámú fegyverekkel képesek evakuálni az üzemanyagot egy jármű üzemanyag tartályából. A háttérben a szigorúan titkos „April One” fedőnevű CIA/NSA közös projekt áll. Naponta több milliárd liter üzemanyagot távolítanak el járművekből, mellyel az üvegház hatást növelik, valamint a pénztárcánkban turkálnak. Egyébként akármelyikünkkel előfordulhat, bármelyik nap. Több helyről kaptam jelentést, hogy: az egyszer megtankolt jármű motorja leállt és az üzemanyag rejtélyes módon elpárolgott a tartályból. Minden esetben leállt a motor, tehát itt a bizonyíték, hogy világméretű összeesküvésről van szó.
    Én nem tudom, hogy mi az igazság, de egy elmélet:
    A radar körbe forog…. Ha valami elromlik benne és egy fiktív tárgyat lát, akkor azt 360 fokban fogja mutatni. Az, hogy máshol is a világban vannak ilyen képek, azt is bizonyíthatja, hogy ez a tipikus kép amit kapunk egy bizonyos radar meghibásodásnál. Persze az is lehet, hogy az April One próbája titokban tartani a HAARP tevékenységeit és tényleg minden gyűrű a radaron egy…. mi is annak a gyűrűnek a jelentése? Mert konkrét állítást még nem hallottam!
    Ugyan, hova megy el az üzemanyag? Mert azon az icipici szellőző lyukon igen sok idő kell, míg 40 liter elpárolog. És hogyan tudják kilométereken át folyamatosan követni azzal a fegyverrel az egyes autókat? Ez badarság!
    Mellesleg kérem, hogy valóságos email címet legyen szíves megadni.
    Híradmin

    1. Igen, ez teljes mértékben badarság!!! Apris One = április 1, azaz bolondak napja. Azt nem mondtam, hogy tankolás után mennyivel fogy ki az üzemanyag, csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy a motor leáll és bizonygattam, hogy másnál is ez történik, tehát ez „bizonyíték”.
      Csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy nem feltétlenül konspiráció az, amikor egymástól távol eső pontokon ugyanaz a jelenség ismétlődik meg. Azt pedig szentül hiszem, hogy a „gyűrűfelhő” amit láttunk, tényleg radarhiba.
      Elnézést, hogy visszaéltem a normális emberek jóhiszeműségével, de nem szabad mindent elhinni! A fenti képek valóban eltérő dátumúak. A gyűrű valószínűtlen meteorológiai jelenség (még mesterségesen is), az OMSZ nem kémszervezet és senki sem akarja elpusztítani a magyar népet. Azért nem akarják elpusztítani, mert minél több ember él, annál több adózik és vásárol! Ezzel nem azt mondom, hogy nincsenek összeesküvések! Nem is azt mondom, hogy az időjárás nem befolyásolható! És nem is merem kijelenteni, hogy a magyar nép nem kísérleti patkánya valakinek. Meggyőződésem, hogy igen is vannak „összeesküvések” és, hogy már a mai technológiával is képesek vagyunk nagyrészt befolyásolni az időjárást. És a népességkontrollnak is nagyon komoly politikai hátterei vannak. De, amikor kb. két hónapja UFÓ-t láttam fényes nappal, akkor sem rohantam elújságolni mindenkinek. Ketten láttuk és nem valami abszurd elméletet alkottunk, hanem megállapítottuk, hogy szerencsénkre becsapódó műholdat, vagy hasonló földönkívüli objektum légköri utazását láttuk.

    2. Vegyetek Trabantot, arra biztosan nem hat!
      Trabant

  15. csak egy megjegyzés……
    a SPEKTRUMON kb egy hónapja volt egy film, amiben az akkori vezetők elismerték, hogy már a VIETNÁMI háborúban is használták a HAARP-ot az időjárás befolyásolására !!!! azóta csak fejlődött a rendszer….
    akkor azt hiszem nincs miről vitatkozni…létezik…nem létezik…mire használják…..
    ez van….mi csak a káros hatásait érezhetjük….meg hallhatjuk a sok hülye magyarázkodást……

  16. Ez mekkora átverés! Nézzétek már meg a két kép jobb felső sarkában lévő dátumokat! Ne legyetek már birkák, akikkel mindent meg lehet etetni!

  17. Az OMSZ radarképeken esős időben megfigyelhető, hogy Pestszentlőrinc felett egy bizonyos ponton SOHA NEM ESIK AZ ESŐ!!!! Ez legalább annyira bizonyíték a HAARP tevékenységre, mint a felhozott cáfolhatatlan felvételek!
    Csak azért nem figyeltek rá fel többen is, mert idén alig esett az eső. (HAARP?)

  18. Nekem az lenne a kérdésem, hogy a repülő utáni kondenzcsík szaggatottságának van-e valami természetes magyarázata? Mert szerintem a folyamatosan haladó repülő utáni csík, nem szakadozhat magától. Vagy tévedek?

  19. http://www.youtube.com/watch?v=uhLhPEnSdxs&feature=share
    http://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=bI7DyA8AiuM
    http://www.youtube.com/watch?v=G9cQfcKR0EM&feature=related (angol)
    http://www.youtube.com/watch?v=fDVUEZbb4X8
    http://www.youtube.com/watch?v=BAQQbZ2Z7sE
    http://www.youtube.com/watch?v=PKK0h_Dodsc&feature=related (angol)
    http://www.youtube.com/watch?v=cj5yKnIECkc&feature=watch_response
    http://www.youtube.com/watch?v=NM2N0HJF-lA&feature=related (német)
    http://www.youtube.com/watch?v=eX9z17YVO1E&feature=related (német)
    http://www.youtube.com/watch?v=Kgj5J4_l2OQ&feature=related
    http://www.youtube.com/watch?NR=1&feature=endscreen&v=QJn0mThh0Rw
    http://www.youtube.com/watch?v=WcfmWaCjNzE&feature=related (angol)
    http://www.youtube.com/watch?v=hF1akWl1k68&feature=fvwrel (angol)
    http://www.youtube.com/watch?v=yZFNJplylns&feature=related (angol)
    https://www.google.hu/search?
    q=chemtrail&hl=hu&prmd=imvns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=mXzQT7zGDJGP4gS
    DutGzDA&ved=0CGEQsAQ&biw=1280&bih=709 (képek)
    http://www.youtube.com/watch?v=RJ-dL8ZCAts (angol-magyar)
    http://paranormal.hu/news.php?extend.525
    SOK A CSÚSZTATÁS A HIVATÁSOS METEROLÓGUSOK RÉSZÉRŐL!
    NEM FOGJÁK FÖL, HOGY 3-4 KM MAGASBAN NINCS ELÉG HIDEG NORMÁL KONDENZCSÍK KÉPZŐDÉSÉRE, ÉS RÁADÁSUL SZABAD SZEMMEL LÁTHATÓ, HOGY KIFEJEZETTEN DŐL KI A REPÜLŐBŐL A VEGYI AEROSZOL KÖZVETLENÜL A GÉP SZÉLÉRŐL, ÉS NEM A GÉP UTÁN KELETKEZIK VALAMIVEL, MINT AZ A NORMÁL KONDENZCSÍK ESETÉBEN.JUNIUS 06.-ÁN DÉLELŐTTA DUNAKESZI HÍD KÖZELÉBEN KB 10 GÉPET FIGYELTEM MEG AMINT ONTJA A FEHÉR ANYAGOT MAGÁBÓL, AMI NEM OSZLOTT EL, HANEM MEGDAGADT, ÉS KISZÉLESEDETT EGY VASTAG VEGYIFELFŐVÉ! – MÁSHOL A FŐVÁROS FELETT CSUPA CSÍK ÉS FÁTYOLSZERŰ MEGNYÚLT KÉPLETEK VOLTAK LÁTHATÓAN NEM VÍZPÁRÁBÓL, HANEM SZILÁRD AEROSZOL RÉSZECSKÉKBŐL ÁLLTAK.ILYENEK ET RÉGEBBEN SOHASEM LÁTTAM 53 ÉVEM SORÁN.AZ IGAZI PÁRAFELHŐK OLYANOK MINT A TEJSZÍNHAB, KEREKDED TÉRSZERŰ FORMÁKKAL, ÉS NEM FÁTYOLSZERŰ HOMOGÉN FEHÉRSÉGGEL AHOGY A VEGYIFELHŐK KINÉZNEK.
    Aláírás: VEGYI-APU – (Híradmin)

    1. A 3-4 km igaz lehet, de a repülőgépek 8-10 km-repülnek azért, hogy kevesebb üzemanyagot fogyasszanak (alacsonyabb légellenállás, a ritkább légkörben nincs szükség olyan sűrű üzemanyag keverékre). Ezen a magasságon általában -50 fok körüli a hőmérséklet, vagyis van ott bőven hideg a kondenzcsíkhoz! Ha Ferihegyről szállnak fel, a híd környékén (géptípustól, pilótától, engedélyezett magasságtól… függően) még sűrű keverékkel emelkednek, ami természetesen nagyobb szennyeződést jelent! Én nem láttam amit te láttál így erre nem tudok mit mondani, de a kondenzcsík nyilván úgy tűnik el, hogy „megdagad” majd rövidebb hosszabb idő után eloszlik. Én is ennyi idős vagyok így bizonyára te is emlékszel még arra amikor a mi időnkben kimentünk Ferihegyre a szüleinkkel, hogy lássunk egy felszálló repülőgépet! Hát igen ritkák voltak, ráadásul a fele még légcsavaros!!!
      Jó fekete füstöt eregettek, számolatlanul folyt a kerozin de kit érdekelt. Na ezek a gépek már amelyik fel tudott repülni olyan magasra, olyan kondenzcsíkot húzott maga után, hogy egy mai félelemtől remegő összeesküvés elméletben bízó ember azonnal öngyilkos lett volna, hiszen biztos itt a világ vége. Én arra emlékszem, hogy örömmel nézegettük a kondenzcsíkokat (amik amint mondtam brutálisabbak voltak), és büszkék voltunk, hogy nekünk bezzeg ilyen klassz repülőink vannak. De hát változik a világ, Bevallom vegyi felhőt egyszer láttam Százhalombatta felett (az sárga volt és egyenesen felfelé szált mert nem volt szél). Viszont fátyol-, gomolyfelhőt is látok és nem tűnik fel hogy elütne a 40 évvel ezelőttitől.
      Varsányi Endre

  20. csúnyán megvezetik a lakosságot, és tagadnak folyamatosan mindent, valamint csúsztatásokkal terelik el e figyelmet a lényegről, a mérgező anyagok hatásairól a környezetre
    Aláírás: VEGYI-APU – (Híradmin)

  21. Hát kedves emberek, nem hiszem el, hogy a többség hisz a chemtrail mítoszban.
    Olvasgattam itt több mindent, igaz nem az összes hozzászólást csak egy párat de egy két dolgot hadd mondjak el…
    Immáron több mint 10 éve foglalkozok meteorológiával (és sok egyéb társtudománnyával).
    A chamtrailről annyit, hogy a repülők, azok a gonosz csúnya gépek amik ezeket eregetik NEM 4-5 km-es magasságban repkednek hanem 7-12km között, ahol bizony elég hideg van. Biztos észrevették a kedves hívők, hogy van úgy hogy egy gép vagy nem húz csíkot, vagy húz, vagy „chamtrailt” ereget, Ez a három opció van. Az hogy melyik jelenséget tudjuk megfigyelni csak a könyezeti hatásoktól füg. Hőmérséklet, nyomás, szél stb. Ha egyszerűen nincs elég hideg a magasban nem képződik a gép égéstermékéből jégkristály, vagy épp csak túlhűlt apró vízcseppek lesznek belőle. A chamtrail csak egy sima jég felhő. Ha minden tényező együtt áll akkor nagyon apró jégkristályok keletkeznek melyeket szétfúj a magasban a szél, ezáltal ” megadagad a mérgfelhő”.
    A radarképről meg annyit, hogy egy sima interfenecia látható. Tök érdekes, hogy a HAARP pont olyan alakú esőgyűrűt, vagy korong alakú felhőmentes dolgot gyárt aminek a középpontjában a pesti radar áll. Nézze meg bárki bármikor mostanában a radart… lát egy csíkot a szeged, vásárhely vonalon zöldesen kékesen, változóan. Ez is egy ilyen interferencia.
    Annyit ajánlanék a kedves hívőknek, hogy olvassanak, tanuljanak és ne pedig búlvár szennyedékre verjék a nyálukat. Úgy látszik, hogy ebben az országban mindenkinek annyi a szabadideje az összeesküvéselmélet gyártásra mint a pelyva mikor a gazdaság romokban. Jobb lenne a valóban fontos problémákkal törődni!
    sanyesz

    1. Sztem leginkább te vagy az aki feleslegesen véded a magad „fajtáját”. SANYESZ. Mondd meg nekem,miért nem csak mi „gyártjuk az összeesküvés elméleteket. Az egész világ ezt teszi akkor szerinted???
      Amerika évek óta foglalkozik ezzel,és ott is csak állítás és védekezés állnak egymással szemben. Ott sem jutnak egyröl a kettöre,mert aki hiszi,annak nincs szakmai háttere,csak a józan paraszti esze,aki pedig hivatalból foglalkozik ezekkel az védi a nagyurakat akik könyékig vannak a seftben. Vonatkoztasson el mindenki attól amit tanult. Csak logikusan gondolkodva is kijön az eredmény…persze ha nem hazudsz magadnak is…mások védelme érdekében.
      Üdv:Dms

    2. Sanyesz ! Mi az hogy „hívők”….. légyszíves moderáld magad!
      Mit tanulsz te? egyébként ne lovagoljatok már a 2009-es felvételen!
      2012-t írunk, és sanyessssz!Nézz fel az égre !

  22. sanyesz te kocsog!
    szombaton meg vasarnap hogy lehet hogy egyetlen vegyicsikot sem latni Magyarorszagon?nem veletlenul azert mert hetvegeznek a pilotak te kocsog?- hetvegen megszelidulnek a kondenzcsikok, es elfelejtenek hosszuak lenni.Bezzeg hetfotol kezdodik minden ujra, ugye kocsog Sanyesz? menj te a jobudos picsaba!!!!
    file
    Maga tényleg ekkora bunkó? Miért kell így válaszolni? Azt hisz, hogy ettől hitelesebb lesz a véleménye? Szánalmas! (Híradmin)

    1. Jani Aki
      A hozzászólását minősíthetetlen és tiszteletlen hangvétele miatt töröltem! (Híradmin)

  23. a csikik rojtolodasarol is meselhetnel sanyesz, mert igencsak a szilard reszecskek miatt keletkeznek rojtok a csikok also feleben, ami kondenzcsikoknal sohasem szokott.TE NAGYON HULYE!
    file
    Talán a csíkokról akar beszélni?(H)

  24. Hadvári Marianna
    meteorológus-nak: Nagyon cinikus, es lekezelo szakmai zsargonnal akar on szembeszallni a tenyekkel, amik igenis nyilvanvaloak, fotok, tanulmanyok, laborleletek altal egyarant alatamasztott.-Szomoru hogy ilyen megalkuvo es gyilkos kollaborans az Illuminatus hatalommal…
    file
    Gondolja, hogy egyébként képernyőre kerülne? (H)

  25. azért csak adok egy kis összefoglalót a chemtrail-tagadók gyengéiről:
    GYENGE LÁNCSZEMEK A CHEMTRAIL-JELENSÉG TAGADÁSÁBAN
    (2012 06.01. óta létrejött elemzés a példátlan vegyiszennyezésről)
    1.Először tagadnak, (Az Egyesült Államok Légiereje korábban kijelentette, hogy a keresztbekasul
    húzódó kémiai csíkok az égen, „egyszerű kondenzcsíkok”, amelyeket a repülőgépek
    hajtóművei okoznak.) aztán csúsztatnak. (Egyes szakértők azzal igyekeztek elütni a
    probléma élét, hogy a „naiv lakosság nem tud különbséget tenni a repülőgépek
    kondenzcsíkja (contrail) és a chemtrail között”.) Később részben beismernek
    dolgokat, de a beismerésben is csúsztatnak. (A hivatalos vizsgálat elutasítása arra
    hivatkozott, hogy „nem tudományosan elismert jelenségről” van szó! )Fehér foltokként említenek
    dolgokat, pl. Aluminium nyilvánvaló egészségügyi hatásaival kapcsolatban: „…kiszámítottuk a
    nagyságrendeket…”..”egy kísérlettel hogy vajon lehet-e az emberi egészségre gyakorolt
    hatása…”…””de ha csak a temérdek részecskére gondolunk, és ezeknek a részecskéknek az
    egészségügyi hatásaira, a válasz…”…”néhány neves szakértő…akik epidemiológiai vizsgálatokat
    végeznek, állítják hogy szemernyi nincs.” A 10 milló tonna/év alumínium kiszórása kockázatainak
    felemlítésére pedig így reagált: „Engedje meg hogy itt óvatosabb legyek…”…”…még csak most
    kezdtük el megvizsgálni az alumíniumot…”…”Semmilyen komoly tanulmányt nem csináltunk az
    Aluminiumról, tehát előfordulhat, hogy valami szörnyűséget fedezünk fel, amire nem
    gondoltunk.”, hangzanak el David Keith „geo-mérnök” szájából a
    http://www.youtube.com/watch?v=uhLhPEnSdxs elérhetőségű „What in the World Are They
    Spraying?” c. tényfeltáró video 8.33 – 10.58 perceiben. – Beidézett nyilatkozat bicskanyitogató
    hatású csúsztatás, mivel az aluminium, bárium, stroncium, antimon, kadmium, stb., és ezek
    vegyületeinek toxikus hatása már jóideje ismert tudományos tény, aminek tükrében
    emberiség elleni bűntett kategória az ilyen ártalmas anyagok 10millió tonnáival „játszadozni”
    az atmoszférában! – Egy konstruált átverés, koncepciós hazudozás, tények
    meghamisítása árnyékában „bolygóhűtési jócselekedet” álságos köntösében mérgezik meg
    egész Földünket! – És természetesen az egész mögött ott vanak a hadiipar, gyógyszeripar,
    olajipar érdekszférái, mert ugye mi másról lenne szó, mint – természetesen – a pénzről,
    hatalomvágyról, harácsolásról…
    2. „Véletlenül” Magyarországon éppen a NATO-belépéstől számítva jelennek meg az égen a
    „tartós kondenzcsíkok”. Előtte nem voltak tartósak, de a NATO-belépés óta tartósak lettek, és
    felhőket alkotnak. – Régebben nem volt bevonalazva bekockázva csíkokkal az égbolt, de
    mostanától hirtelen „természetes jelenség”-gé „avanzsált” a csíkos-kockás égboltozat, hiszen
    ugymond „megváltoztak a meterológiai körülmények…”(a lebutított tömegek meg ezt el is hiszik!)
    3. Kötelékben, vagy legalábbis egymást sűrűn követve egyazon égbolt-szegmensen repülő
    gépek tömör tartós csíkokat képezve, amelyek 20-30 perc múlva rojtos, vastag sávokká
    alakulnak s később tejszerű felhőkké egyesülnek, nos, ez nem a megszokott utasszállító
    légiforgalom sajátja, mint ahogy az sem, hogy egy darabig tömör fehér csíkot húz egy gép, ami
    aztán hirtelen abbamarad(kifogyott a vegyszertartály!), és a következő pillanatban ugyanaz a
    gép továbbhalad a normál rövidke halvány kis valódi kondenzcsíkkal a következő szállítmány
    depó-helye felé véve útját, hogy újabb adag méreg-tonnákat szórhasson szét mint
    „kondenzcsíkot” (Hasonlót figyeltem meg 2012 06. 06.-án délelőtti órákban az Andrássy út
    melletti piacról!)
    http://www.youtube.com/watch?v=AxC0lyggMN8 0.31-NÉL KEZD KIFOGYNI A VEGYIANYAG-TARTÁLY,
    MAJD 0.48 NÁL ÁTVÁLT EGY MÁSIK TARTÁLYRA! 1.36 ÉS 2.31 KÖZÖTT HASONLÓT FIGYELHETÜNK MEG.
    http://www.youtube.com/watch?v=b2knd-oz9xo&feature=related 2.47 és 3.12 KÖZÖTT KIFOGY A GÉP
    MÉREGTARTÁLYA, EZ OKOZZA AZ ELMARADOZÓ CSÍKOT, ÉS NEM LÉGKÖRFIZIKAI ANOMÁLIÁRÓL VAN SZÓ,
    AHOGY A CHEMTRAIL-TAGADÓK ÁLLÍTJÁK!
    Vegyicsík vagy chemtrail. A repülőgép vegyszer-adagolója pillanatra eldugult, vagy fogyóban a vegyszer.
    Rendes kondenzcsík sohasem „csinál” ilyet!
    4. 3-6 km magasban repülő gépek nyáron nem húzhatnak tartós(jégkristályos)kondenzcsíkot a
    mi éghajlatunkon, hiszen annak képződéséhez -40 celsiusfok körüli hőmérséklet és 70% körüli
    páratartalom szükségesek, de még ha húznának is, azok a csíkok nem terebélyesednek, nem
    egyesülnek felhőkké, hanem közel eredeti méretüket megtartva lassan eltűnnek nyomtalanul.
    5. Egyazon időben repülő gépek közül(ezt is saját szememmel figeltem meg!) a 10 km
    magasságban haladó valódi utasszállító gép csak szokványos rövid, halvány, perceken belül
    eltűnő csíkot húz, bezzeg alatta a csak 3-4 km magasságban – ahol pluszfokok vannak nyáron, és
    a páratartalom is jóval alacsonyabb – repülő gépek meg csak úgy ontják a tömény, fehér, tartós,
    felhőszerű képződményekké váló „kondenzcsíkot” ( aluminium-oxid-füstöt!) ellentmondva a
    légkör-fizika logikájának is, és józan paraszti észnek egyaránt.(Tartósabb kondenzcsík-képződés
    mínusz 35 celsiusfoknál hidegebb, és 60% -nál magasabb páratartalom mellett képződik csak! Ha
    a gyanús gépek felett egyazon időben és térben szálló utasszállítóknak(amelyek sok videón is
    megfigyelhetőek, és személyesen én is erről a tapasztalatomról számolhatok be) 10 km
    magasságban nem képződik tartós kondenzcsíkjuk, akkor a többnyire jóval alacsonyabban
    közlekedő gyanús gépeknek annál inkább nem szabadna hogy legyen „tartós jellegű
    kondenzcsíkjuk”, főképpen nem egy közép-európai, nyári viszonylatban!
    6. Aki egy kicsit is foglalkozott fizikával, kémiával, az tudja, tapasztalta hogy a kondenzcsík
    vízpárája soha nem képez tömör fehér, majd kirojtosodó-szélesedő csíkokból tejszerű
    felhőképződményekké egyesülő légköri képleteket, és azt is tudja hogy az utóbbi években
    tömegesen felszaporodó, gyanús „cirruszfelhők”(aluminium-aeroszol-felhők)-re nincs semmilyen
    természetességet feltételező magyarázat! – A párakicsapódást ábrázoló közeli felvételek
    magasban haladó, vagy leszálló-felszálló repülőgépekről(alacsony hőmérsékleten téli
    időszakban), elégetlen üzemanyag-füstöt és /vagy valódi párakicsapódást mutatnak, de ezek a
    gázok és kicsapódások egészen más konzisztenciát mutatnak, mint az ominózus aluminium-oxidaeroszol
    tömör, fehér füstje.
    http://indafoto.hu/HNHN/image/11356403-4631f971/details/user#codehint-panel (kondenzcsík vagyis contrail)
    http://www.airliners.net/photo/Canadian-North/Boeing-737-232-Adv/1865339/L/&sid=3fbce79c6596cfd0d0d05a6da7b59fc5 (üzemanyagfüst
    és/vagy contrail(kondenzcsík )minusz 39 celsius-fokban felszállás közben)
    http://www.google.hu/imgres?
    hl=hu&sa=X&biw=1280&bih=666&tbm=isch&prmd=imvns&tbnid=gdbF8kMxtfmz7M:&imgrefurl=http://www.abovetopsecret.com/forum/thread4681
    85/pg1&docid=j5BsPti6iciz3M&imgurl=http://www.dannyclisham.com/photos/supertanker/1_air_shot.JPG&w=1024&h=768&ei=kI7cT6D1NOrQ4QSq
    kpGfCg&zoom=1&iact=rc&dur=588&sig=117745866963458964806&page=5&tbnh=141&tbnw=231&start=78&ndsp=21&ved=1t:429,r:13,s:78,i:365
    &tx=152&ty=46 (chemtrail, vagyis aluminium-oxid-aeroszol !)
    http://www.google.hu/imgres?start=155&hl=hu&sa=X&pwst=1&biw=1280&bih=709&tbm=isch&prmd=imvns&tbnid=WiTKc5k6_Ur1JM:&imgrefurl=http://careman.wordpress.com /tag/chemtrails/&
    docid=E0hJJFhpXeNe5M&imgurl=http://careman.files.wordpress.com/2011/01/chemtrails-fromjet.
    jpg&w=452&h=317&ei=KZHcT_ynGZLP4QSrs4XPCg&zoom=1&iact=hc&vpx=656&vpy=267&dur=13300&hovh=188&hovw=268&tx=152&ty=100&sig=117745866963458964806&page=9
    &tbnh=159&tbnw=224&ndsp=20&ved=1t:429,r:17,s:155,i:254 (chemtrail, vagyis aluminium-oxid-aeroszol !
    A baloldali képeken kondenzációs csíkokat(„contrail”),a jobboldaliakon
    vegyicsíkokat(„chemtrail”) láthatunk.A KÜLÖNBSÉG EGYÉRTELMŰ! : A KONDENZCSÍKOK PÁR
    PERC MÚLVA SZÉTFOSZLANAK, MÍG A VEGYICSÍKOK TEREBÉLYESEDNEK, ÉS EGYÁLTALÁN NEM
    TŰNNEK EL, HANEM EGÉSZ HOSSZÚSÁGUKBAN MEGMARADNAK, MAJD kb. FÉL ÓRA ALATT
    KITEREBÉLYESEDNEK, MAJD TEJSZERŰ-VATTASZERŰ FELHŐKBE TÖMÖRÜLNEK, IDŐNKÉNT
    FURCSA CIRRUSZ-FELHŐKKÉ VÁLNAK! – Még egy: Utasszállító gépek SOHA NEM JÁRNAK
    CSOPORTOSAN! Az USA-ban és a NY-Európában 1997 vagy korábbi, Kelet-Európában a NATOcsatlakozások
    óta(2004) vannak vegyicsíkok az égbolton.
    7. Fantázia és kitaláció lenne a sok ezer videó, beszámoló a természetellenes bevonalazott,
    bekockázott égboltról, az orvosi lát- és labor-leletekről, a tömeges állatpusztulásokról, tömeges
    tüdő- és Alzheimer-kór-megbetegedésekről és a rák nagyságrenddel való előretöréséről valamint
    kormányzati képviselők és alkalmazottak gyanús hallgatásáról/csúsztatásairól, ideges és/vagy
    elutasító viselkedéseiről? – ENNYI „VÉLETLEN” EGYBEESÉS ? KIZÁRT!
    8. A „Geoengineering” – „mérnökök” és „Kedves Vezetőik” arra apellálnak , azt a tényt
    használják ki, hogy az embereket nem érdekli mi történik a magasban, és itt most a szó szoros
    értelemben vett magasról van szó. De a „magas politikával” is úgy vannak az emberek, hogy
    „úgyis kicsik vagyunk mi ehhez…”, és egyszerűen nem törődnek se az égbolttal, se a
    „nagypolitikával”, hiszen az „egekbe” szökkenő megélhetési költségek amúgy is éppen elég
    feladatot adnak nekik, nem hogy még „világmegváltó” dolgokkal is foglalkozzanak, és csak arra
    telik erejükből, hogy – feltekintvén az égboltra – azt mondják:”Jé, becsíkozták az eget :)!”…és
    továbbmennek….
    9. A világot uraló erők kihasználják a tömegek irányíthatóságát, a tömegpszichózist, azt,
    hogy a tömegek mindig is bíztak az államhatalom „jótékony” és „jóhiszemű” adakozásában,
    „biztonságos” határértékeiben, „gondoskodó” magatartásában! – Ez közvetítődik a fősodratú
    médiákban, a közigazgatásban, az egészségügyben, az oktatásban, a törvényhozásban, az
    igazságügyi ítélkezésben, egyszóval mindenféle kommunikációban. A megvezetett tömeg
    mintegy adja a garanciát/felhatalmazást/jogosultságot arra, hogy megbüntessék,
    ellehetetlenítsék a „renitenskedőket”, a „bajkeverőket” akik „túl sokat akarnak tudni” saját és a
    világban zajló dolgaikról.
    10. Miért titkolóznak? – Az időjárással kapcsolatos, legalább 1999 óta folytatott kísérletezés
    titokban tartása számos dologgal magyarázható. A chemtrail-ek permetezése több nemzetközi
    határozatot sért, illetve a nemzeti önrendelkezés alapelvébe ütközik.! Felmerül a jogi felelősség
    kérdése – az egészségügyi és környezeti károk esetében felelősség kérdése – a nemzetközi jog
    szerint. Miként kezelhetők a környezetvédő szervezetek kártérítési követelései, miként
    reagáljanak a nyilvánosság felháborodására? Említett problémák horderejérét tekintve a
    kísérletet folytatók jobbnak látják tehát a titoktartást, amelyet szükség esetén kiegészítenek a
    „plausible denial” („kézenfekvő cáfolat”)módszerével. Ha ugyanis kiderülne, hogy mi zaljik az
    országok légterében, szinte biztos leállítnák a projektet, legalábbis Európa felett.
    11. A világszerte zajló chemtrail- projekt többmilliárdos vállalkozás. E hatalmas költségeket
    azért vállalják a kivitelezők, mert nagyon kifizetődő üzletről van szó. (David Keith ezt nevezi
    „olcsó” technológiának, bár ő azt a „nemes” feladat elvégzésének délibáb- dimenziójában
    vizualizálja a hiszékeny többség felé.)A projekt az olajipar, a gyógyszeripar, és a hadiipar vegyes
    vállalatának tekinthető. A chemtrail-ekkel kapcsolatban előbbiek tükrében bizonyos rejtett,
    másodlagos szándék létezésére kell gyanakodnunk(emberek viselkedését befolyásoló
    gyógyszeripari hatóanyagok), amely gyanú annál is inkább megalapozott, mivel ilyen
    tömegkísérleteket már folytattak a korai 60-as években San Francisco-ban – a nyilvánosságra
    hozottFBI aktáktanúsága szerint.
    12. 2012 06.16. Szombat, 17 Vasárnap Budapest, 2012 06.23. Szombat New York, 2012 07.01
    Vasárnap New York: NEM VOLTAK CHEMTRAIL-CSÍKOK ÉS VEGYIFELHŐK Magyarországon és
    az USA-ban említett napokon,,(utóbbinál a kora reggel tapasztalt előző napi és az estefelé
    „beúszó”vegyszerfelhő-maradványoktól eltekintve)! – Érdekes módon hétvégeken „hirtelen
    megváltoztak a légköri viszonyok”, és a „tartós kondenzcsíkok” képződéséhez „nem kedvez” az
    időjárás. B-variáns: Minden pilóta sztrájkba lépett.(Ez azért sántít, mert az ominózus napokon is
    normál utasszállító-gép forgalom volt, normál kondenz-csíkokkal!) C.-variáns: A chemtrailpilóták
    nem dolgoznak Szombaton és/vagy Vasárnapokon a NATO/USA-Airforce –
    bázisokon, hogy családjukkal tölthessék a hétvégét… – Maradjunk az utolsó verziónál,
    hiszen ma már beszélhetünk beismerő nyilatkozatokról, utalásokról chemtrail-ügyben!
    Nagyon szeretném ha meteorológus is hozzászólna a tagadások cáfolatsorához logikusan, és összefüggéseiben egyaránt!
    VEGYI-APU

  26. saját tapasztalataimat írom le néhány mondatban:
    a HAARP termékek, amik energia gyűjtő és továbbító funkciót töltenek be, az ember szervezetében is ezt a tevékenységet folytatják. A szervezetünkbe kerülve / jól megfigyelhető és érzékelhető minden mesterséges anyag , ha az ember agyát elzárják a természetes hallástól/ minden szerv normális működését akadályozzák,éppen ezzel az emberi elektromosságot összegyűjtő funkcióval a szervek lassú legyengítését okozzák.
    Agyhangokat jól hallók figyelmébe ajánlom:
    sokan vagyunk a mai világban akik összekötve érezzük magunkat mások agyával, állandó agyhangokat hallva, ez ellen az egyetlen megoldást nyilvánvalóan az ionoszféra melegítő anyagok összegyűjtése és újrafelhasználása jelenthetné, ami a közeljövőben nem várható, hiszen ahhoz társadalmi összefogás lenne szükséges.
    Manapság az emberek a földre potyogott energia gyűjtő gömbök és melegítő spirálok a hozzá tartozó energia szállító anyagok „vírusok” /a villámot is jól vezető anyagok között él / lásd: DELTA tudományos hírek/ Ezek eltávolítását a közelükből egyetlen módon oldják meg :
    egyszerűen kiválasztanak embereket életfogytig tartó kínzásra!vagyis agylehallgatást szerveznek!
    egy kiválasztott emberre gyűjtik, a kihangosító gömböket, annyit amennyit annak szervezete kibír, aztán elküldik orvoshoz, hogy a fájdalmai csillapítására szedett gyógyszerekkel megölje magát, bár előtte fölkérik, hogy legyen öngyilkos , mert az a leggyorsabb megoldás.
    pl az izomzatba vágott energia vezetők, olyan erős izom feszülést okoznak, hogy az ember alig tudja mozgatni a lábát, az izomfeszülést izomlazítókkal ellensúlyozzuk,ez a későbbiekben izomsorvadásként jelentkezik.
    a szívbe vágott „vírusok”szívritmus zavart okoznak.
    az emberi agyba kerülve pedig ,kezdetben memória zavarokat, később az agy teljes leépülését eredményezik.
    a tüdőbe nyomva állandó lihegést, gyors kifulladást, a gyomorban nálam állandó éhségérzetet okoz, nem érzékelem az evést.
    Ezek mind saját tapasztalataim, sorolhatnám, de azt hiszem ennyi is elég!
    Újabb világmegmentésre lenne szükség , a mesterséges vezetők összegyűjtéséhez, hogy az ember ép aggyal és testtel túlélje, a sok világmegmentő projektek hulladékai közti életet. de főleg arra, hogy az emberek végre észrevegyék, túl sok az egyéni áldozat amit embertársaiktól várnak! Valamit tenni kell!
    egy áldozat
    Megbocsásson, de nem volt túl sokáig a napon? Vigyázni kell ilyenkor! (Híradmin)

    1. Mindíg légy őszinte és ne szégyelld kimondani.A skizofréniának nevezett betegségben szenvedsz.Még az orvosok sem tudják miként lehet gyógyítani,végleg elmulasztani.Az ebben szenvedő betegek tisztán és érthetően hallanak emberi hangokat,összefüggő értelmes beszédet.Minden tiszteletem azoknak akik ezzel a betegséggel kűzdenek.Rossz belegondolni is hogy a semmiből egyszer csak fura,hétköznapi ember számára félelmetes és irreális dolgokat kezd észlelni valaki.
      Peti

  27. Üdvozlök mindenkit. Beleolvastam ezekbe az írásokba, és látom, hogy milyen sok embert, milyen komolyan és mélyen érintenek ezek a dolgok. Én abszolút nem vagyok szakértő ilyen témában, arra viszont felhívnám mindenki szíves figyelmét, hogy ez is csak egy „elmélet”, -mint például a „darwini”- ami, még ha oly sok tényszerű alátámasztással is szolgál, valójában nem leplez le senkit és semmit,és depláne nem kínál hoszútávú és megbízható MEGOLDÁSOKAT. Nekem indább úgy tűnik, hogy inkább csak szítja a hangulatot. Ha azonban valaki veszi a fáradtságot és a bátorságot, és kinyitja a Bibliát a 2Korintusz 4:4 versénél, elolvashatja, hogy ki áll valójában a háttérben, mi a célja, és hogy mit kell tennie személy szerint azért, hogy ne tartsa félelemben és rabszolgaságban semmiféle „összeesküvéselmélet”. És ha még további információt szeretne az Igazságról, keresse fel a jw.org honlapot.Tisztelettel: László.

  28. látom egyesek nem fogták föl miről van szó
    GYENGE LÁNCSZEMEK A CHEMTRAIL-JELENSÉG TAGADÁSÁBAN
    (2012 06.01. óta létrejött átfogó elemzés a példátlan vegyiszennyezésről)
    1.Először tagadnak, (Az Egyesült Államok Légiereje korábban kijelentette, hogy a keresztbekasul
    húzódó kémiai csíkok az égen, „egyszerű kondenzcsíkok”, amelyeket a repülőgépek
    hajtóművei okoznak.) aztán csúsztatnak. (Egyes szakértők azzal igyekeztek elütni a
    probléma élét, hogy a „naiv lakosság nem tud különbséget tenni a repülőgépek
    kondenzcsíkja (contrail) és a chemtrail között”.) Később részben beismernek
    dolgokat, de a beismerésben is csúsztatnak. (A hivatalos vizsgálat elutasítása arra
    hivatkozott, hogy „nem tudományosan elismert jelenségről” van szó! )Fehér foltokként említenek
    dolgokat, pl. Aluminium nyilvánvaló egészségügyi hatásaival kapcsolatban: „…kiszámítottuk a
    nagyságrendeket…”..”egy kísérlettel hogy vajon lehet-e az emberi egészségre gyakorolt
    hatása…”…””de ha csak a temérdek részecskére gondolunk, és ezeknek a részecskéknek az
    egészségügyi hatásaira, a válasz…”…”néhány neves szakértő…akik epidemiológiai vizsgálatokat
    végeznek, állítják hogy szemernyi nincs.” A 10 milló tonna/év alumínium kiszórása kockázatainak
    felemlítésére pedig így reagált: „Engedje meg hogy itt óvatosabb legyek…”…”…még csak most
    kezdtük el megvizsgálni az alumíniumot…”(mondja ezt „ártatlanul”,miközben már a 90-es évektől
    folyamatosan permeteznek! Ezenkívűl az álszent „óvatoskodás” álszent, és cinikus csúsztatás,
    mivel eszük ágában sem volt „óvatosnak” lenni akkor, amikor bevezették volt a permetezéseket a
    90-es években az USA-ban).”Semmilyen komoly tanulmányt nem csináltunk az Aluminiumról,
    tehát előfordulhat, hogy valami szörnyűséget fedezünk fel, amire nem gondoltunk.”,
    hangzanak el David Keith „geo-mérnök” szájából a http://www.youtube.com/watch?v=uhLhPEnSdxs
    elérhetőségű „What in the World Are They Spraying?” c. tényfeltáró video 8.33 – 10.58
    perceiben. – Tudnunk kell, hogy az aluminium, bárium, stroncium, antimon, kadmium, stb.,
    valamint ezek vegyületeinek toxikus hatása már jóideje ismert tudományos tény, tehát a
    beidézett mondat a beismerés és a felelőtlen,álszent, illetve emebeteg viselkedés sajátos
    keveréke. – „…kiszámítottuk a nagyságrendeket nem papíron, és nem ceruzával…”: Sajnos
    azonban nem a szóbanforgó probléma nagyságrendjeit számolgatták, hanem a projektből
    befolyó hatalmas összegekét, amelyek nagyságát „halandó” elképzelni se képes. Dehát
    hogyan is lehetne komolyan venni egy olyan érdekcsoport részéről, akik azután „latolgatják”
    tetteik következményeit, miután azt már másfél évtizede művelik teljes gőzzel, és hogyan is
    hihetnénk el bármit is egy olyan ország kormánya – illetve annak képviselői – részéről, amely
    150 éve kiirtotta az őslakosság 99%-át, miközben a közel 600(az összes) velük kötött
    szerződést megszegte, megszállta, lerombolta Koreát, Vietnámot(vegyipermetezéssel
    tönkretette őserdeiket), Afganisztánt, Irakot( „terrorellenes” indoklással), a mai napig
    folyamatosan kifosztja, kiforgatja a fejlődő országokat természeti forrásaikból(
    bábkormányok segítségével), lepermetezi még a saját lakosságát is népesség-csökkentés
    címén,mérgező fluort kever a vezetékes vízbe,radioaktív izotópokkal kezeli a zöldségetgyümölcsöt(
    mindkét esetben egy-egy melléktermékről van szó az alumínium-gyártás, ill. az
    atom-ipar terén,amik újabb pénzcsinálási lehetőséget kínálnak),megtiltja a GMO-minőség
    feltűntetését az élelmiszereken konstruált átverés, koncepciós hazudozás, és tények
    meghamisítása alkalmazásával.
    2. „Véletlenül” Magyarországon éppen a NATO-belépéstől számítva jelennek meg az égen a
    „tartós kondenzcsíkok”. Előtte nem voltak tartósak, de a NATO-belépés óta tartósak lettek, és
    felhőket alkotnak. – Régebben nem volt bevonalazva bekockázva csíkokkal az égbolt, de
    mostanától hirtelen „természetes jelenség”-gé „avanzsált” a csíkos-kockás égboltozat, hiszen
    ugymond „megváltoztak a meterológiai körülmények…”(a lebutított tömegek meg ezt el is hiszik!)
    3. Kötelékben, vagy legalábbis egymást sűrűn követve egyazon égbolt-szegmensen repülő
    gépek tömör tartós csíkokat képezve, amelyek 20-30 perc múlva rojtos, vastag sávokká
    alakulnak s később tejszerű felhőkké egyesülnek, nos, ez nem a megszokott utasszállító
    légiforgalom sajátja, mint ahogy az sem, hogy egy darabig tömör fehér csíkot húz egy gép, ami
    aztán hirtelen abbamarad(kifogyott a vegyszertartály!), és a következő pillanatban ugyanaz a
    gép továbbhalad a normál rövidke halvány kis valódi kondenzcsíkkal a következő szállítmány
    depó-helye felé véve útját, hogy újabb adag méreg-tonnákat szórhasson szét mint
    „kondenzcsíkot” (Hasonlót figyeltem meg 2012 06. 06.-án délelőtti órákban az Andrássy út
    melletti piacról!)
    http://www.youtube.com/watch?v=AxC0lyggMN8 0.31-NÉL KEZD KIFOGYNI A VEGYIANYAG-TARTÁLY,
    MAJD 0.48 NÁL ÁTVÁLT EGY MÁSIK TARTÁLYRA! 1.36 ÉS 2.31 KÖZÖTT HASONLÓT FIGYELHETÜNK MEG.
    http://www.youtube.com/watch?v=b2knd-oz9xo&feature=related 2.47 és 3.12 KÖZÖTT KIFOGY A GÉP
    MÉREGTARTÁLYA, EZ OKOZZA AZ ELMARADOZÓ CSÍKOT, ÉS NEM LÉGKÖRFIZIKAI ANOMÁLIÁRÓL VAN SZÓ,
    AHOGY A CHEMTRAIL-TAGADÓK ÁLLÍTJÁK!
    Vegyicsík vagy chemtrail. A repülőgép vegyszer-adagolója pillanatra eldugult, vagy fogyóban a vegyszer.
    Rendes kondenzcsík sohasem „csinál” ilyet!
    4. 3-6 km magasban repülő gépek nyáron nem húzhatnak tartós(jégkristályos)kondenzcsíkot a
    mi éghajlatunkon, hiszen annak képződéséhez -40 celsiusfok körüli hőmérséklet és 70% körüli
    páratartalom szükségesek, de még ha húznának is, azok a csíkok nem terebélyesednek, nem
    egyesülnek felhőkké, hanem közel eredeti méretüket megtartva lassan eltűnnek nyomtalanul.
    5. Egyazon időben repülő gépek közül(ezt is saját szememmel figeltem meg!) a 10 km
    magasságban haladó valódi utasszállító gép csak szokványos rövid, halvány, perceken belül
    eltűnő csíkot húz, bezzeg alatta a csak 3-4 km magasságban – ahol pluszfokok vannak nyáron, és
    a páratartalom is jóval alacsonyabb – repülő gépek meg csak úgy ontják a tömény, fehér, tartós,
    felhőszerű képződményekké váló „kondenzcsíkot” ( aluminium-oxid-füstöt!) ellentmondva a
    légkör-fizika logikájának is, és józan paraszti észnek egyaránt.(Tartósabb kondenzcsík-képződés
    mínusz 35 celsiusfoknál hidegebb, és 60% -nál magasabb páratartalom mellett képződik csak! Ha
    a gyanús gépek felett egyazon időben és térben szálló utasszállítóknak(amelyek sok videón is
    megfigyelhetőek, és személyesen én is erről a tapasztalatomról számolhatok be) 10 km
    magasságban nem képződik tartós kondenzcsíkjuk, akkor a többnyire jóval alacsonyabban
    közlekedő gyanús gépeknek annál inkább nem szabadna hogy legyen „tartós jellegű
    kondenzcsíkjuk”, főképpen nem egy közép-európai, nyári viszonylatban!
    6. Aki egy kicsit is foglalkozott fizikával, kémiával, az tudja, tapasztalta hogy a kondenzcsík
    vízpárája soha nem képez tömör fehér, majd kirojtosodó-szélesedő csíkokból tejszerű
    felhőképződményekké egyesülő légköri képleteket, és azt is tudja hogy az utóbbi években
    tömegesen felszaporodó, gyanús „cirruszfelhők”(aluminium-aeroszol-felhők)-re, meg egyéb
    természetellenes képződményekre nincs semmilyen természetes magyarázat! És arra sincs
    magyarázat, hogy mért jelenik meg szinte naponta kétfajta felhő térben és időben egy azonos
    égbolt-szegmensen egy adott meteorológiai helyzetben (párafelhő mellett, vagy azzal keveredve
    szinte mindig ott vannak a vegyifelhők, derült égboltnál, meg nyilvánvalóan természetellenesen
    vegyifelhők borítják az eget, ellentmondásban az aktuális időjárás-jelentéssel.) – A
    párakicsapódást ábrázoló közeli felvételek magasban haladó, vagy leszálló-felszálló
    repülőgépekről(alacsony hőmérsékleten téli időszakban), elégetlen üzemanyag-füstöt és /vagy
    valódi párakicsapódást mutatnak, de ezek a gázok és kicsapódások egészen más konzisztenciát
    mutatnak, mint az ominózus aluminium-oxid-aeroszol tömör, fehér füstje.
    http://indafoto.hu/HNHN/image/11356403-4631f971/details/user#codehint-panel (kondenzcsík vagyis contrail)
    http://www.airliners.net/photo/Canadian-North/Boeing-737-232-Adv/1865339/L/&sid=3fbce79c6596cfd0d0d05a6da7b59fc5 (üzemanyagfüst
    és/vagy contrail(kondenzcsík )minusz 39 celsius-fokban felszállás közben)
    http://www.google.hu/imgres?hl=hu&sa=X&biw=1280&bih=666&tbm=isch&prmd=imvns&tbnid=gdbF8kMxtfmz7M:&imgrefurl=http://www.abovetop
    secret.com/forum/thread468185/pg1&docid=j5BsPti6iciz3M&imgurl=http://www.dannyclisham.com/photos/supertanker/1_air_shot.JPG&w=1024&h
    =768&ei=kI7cT6D1NOrQ4QSqkpGfCg&zoom=1&iact=rc&dur=588&sig=117745866963458964806&page=5&tbnh=141&tbnw=231&start=78&ndsp=2
    1&ved=1t:429,r:13,s:78,i:365&tx=152&ty=46 (chemtrail, vagyis aluminium-oxid-aeroszol !)
    http://www.g oogle.hu/imgres?start=155&hl=hu&sa=X&pwst=1&biw=1280&bih=709&tbm=isch&prmd=imvns&tbnid=WiTKc5k6_Ur1JM:&imgrefurl=http://careman.wordpress.com /tag/chemtrails/&
    docid=E0hJJFhpXeNe5M&imgurl=http://careman.files.wordpress.com/2011/01/chemtrails-fromjet.
    jpg&w=452&h=317&ei=KZHcT_ynGZLP4QSrs4XPCg&zoom=1&iact=hc&vpx=656&vpy=267&dur=13300&hovh=188&hovw=268&tx=152&ty=100&sig=117745866963458964806&page=9
    &tbnh=159&tbnw=224&ndsp=20&ved=1t:429,r:17,s:155,i:254 (chemtrail, vagyis aluminium-oxid-aeroszol !
    A baloldali képeken kondenzációs csíkokat(„contrail”),a jobboldaliakon
    vegyicsíkokat(„chemtrail”) láthatunk.A KÜLÖNBSÉG EGYÉRTELMŰ! : A KONDENZCSÍKOK PÁR PERC MÚLVA
    SZÉTFOSZLANAK, MÍG A VEGYICSÍKOK TEREBÉLYESEDNEK, ÉS EGYÁLTALÁN NEM TŰNNEK EL, HANEM EGÉSZ
    HOSSZÚSÁGUKBAN MEGMARADNAK, MAJD kb. FÉL ÓRA ALATT KITEREBÉLYESEDNEK, MAJD TEJSZERŰ-VATTASZERŰ
    FELHŐKBE TÖMÖRÜLNEK, IDŐNKÉNT FURCSA CIRRUSZ-FELHŐKKÉ VÁLNAK! – Még egy: Utasszállító gépek SOHA
    NEM JÁRNAK CSOPORTOSAN! Az USA-ban és a NY-Európában 1997 vagy korábbi, Kelet-Európában a
    NATO-csatlakozások óta(2004) vannak vegyicsíkok az égbolton!
    7. Fantázia és kitaláció lenne a sok ezer videó, beszámoló a természetellenes bevonalazott,
    bekockázott égboltról, az orvosi lát- és labor-leletekről, a tömeges állatpusztulásokról, tömeges
    tüdő- és Alzheimer-kór-megbetegedésekről és a rák nagyságrenddel való előretöréséről valamint
    kormányzati képviselők és alkalmazottak gyanús hallgatásáról/csúsztatásairól, ideges és/vagy
    elutasító viselkedéseiről? – ENNYI „VÉLETLEN” EGYBEESÉS ? KIZÁRT!
    8. A „Geoengineering” – „mérnökök” és „Kedves Vezetőik” arra apellálnak , azt a tényt
    használják ki, hogy az embereket nem érdekli mi történik a magasban, és itt most a szó szoros
    értelemben vett magasról van szó. De a „magas politikával” is úgy vannak az emberek, hogy
    „úgyis kicsik vagyunk mi ehhez…”, és egyszerűen nem törődnek se az égbolttal, se a
    „nagypolitikával”, hiszen az „egekbe” szökkenő megélhetési költségek amúgy is éppen elég
    feladatot adnak nekik, nem hogy még „világmegváltó” dolgokkal is foglalkozzanak, és csak arra
    telik erejükből, hogy – feltekintvén az égboltra – azt mondják:”Jé, becsíkozták az eget :)!”…és
    továbbmennek….
    9. A világot uraló erők kihasználják a tömegek irányíthatóságát, a tömegpszichózist, azt,
    hogy a tömegek mindig is bíztak az államhatalom „jótékony” és „jóhiszemű” adakozásában,
    „biztonságos” határértékeiben, „gondoskodó” magatartásában! – Ez közvetítődik a fősodratú
    médiákban, a közigazgatásban, az egészségügyben, az oktatásban, a törvényhozásban, az
    igazságügyi ítélkezésben, egyszóval mindenféle kommunikációban. A megvezetett tömeg
    mintegy adja a garanciát/felhatalmazást/jogosultságot arra, hogy megbüntessék,
    ellehetetlenítsék a „renitenskedőket”, a „bajkeverőket” akik „túl sokat akarnak tudni” saját és a
    világban zajló dolgaikról.
    10. Miért titkolóznak? – Az időjárással kapcsolatos, legalább 1999 óta folytatott kísérletezés
    titokban tartása számos dologgal magyarázható. A chemtrail-ek permetezése több nemzetközi
    határozatot sért, illetve a nemzeti önrendelkezés alapelvébe ütközik.! Felmerül a jogi felelősség
    kérdése – az egészségügyi és környezeti károk esetében felelősség kérdése – a nemzetközi jog
    szerint. Miként kezelhetők a környezetvédő szervezetek kártérítési követelései, miként
    reagáljanak a nyilvánosság felháborodására? Említett problémák horderejérét tekintve a
    kísérletet folytatók jobbnak látják tehát a titoktartást, amelyet szükség esetén kiegészítenek a
    „plausible denial” („kézenfekvő cáfolat”)módszerével. Ha ugyanis kiderülne, hogy mi zaljik az
    országok légterében, szinte biztos leállítnák a projektet, legalábbis Európa felett.
    11. A világszerte zajló chemtrail- projekt többmilliárdos vállalkozás. E hatalmas költségeket
    azért vállalják a kivitelezők, mert nagyon kifizetődő üzletről van szó. (David Keith ezt nevezi
    „olcsó” technológiának, bár ő azt a „nemes” feladat elvégzésének „délibáb-dimenziójában”
    vizualizálja a hiszékeny többség felé.)A projekt az olajipar, a gyógyszeripar, és a hadiipar vegyes
    vállalatának tekinthető. A chemtrail-ekkel kapcsolatban előbbiek tükrében bizonyos rejtett,
    másodlagos szándék létezésére kell gyanakodnunk(emberek viselkedését befolyásoló
    gyógyszeripari hatóanyagok), amely gyanú annál is inkább megalapozott, mivel ilyen
    tömegkísérleteket már folytattak a korai 60-as években San Francisco-ban – a nyilvánosságra
    hozottFBI aktáktanúsága szerint.
    12. 2009 10. 06.-án a hatalom blokkolta az Eumetsat műhold meteorológiai helyzetképeinek
    megjelenítését!
    Az utoljára rögzített kép cáfolhatatlan bizonyítéka a HAARP névre hallgató hadászati-klíma-módosító tevékenységnek!
    13. Egyik „legérdekesebb” megfigyelésem(nem vagyok ezzel egyedül), hogy Magyarországon –
    de állítólag a többi európai országban is, így Svájcban ahol átszálltam egy utazás alkalmával,
    tehát láthattam is, – nem permeteznek hétvégeken, bár itt-ott azért lehet látni egy-egy
    maradványt vegyifelhőkből. Az USA-ban a jeles napokon – Marmade-felvonulás,Függetlenség
    Napja, – és hétvégeken(ez már nem volt annyira egyértelmű), valamint Hétfőkön(ez egyértelműbb
    volt tapasztalatom szerint) nem szórnak vegyiszemetet az égből.Az USA-ban gyakrabban, és
    nagyobb tételben bukkannak föl még említett napokon is vegyifelhők, csíkok nem annyira, bár az
    egyik Vasárnapon bőven volt abból is. – Összességében mégis egyértelműen megállapítható,
    hogy nem „légköri viszonyok” miatt kevesebb vagy elvétve előforduló az égen a vegyiszemét az
    említett napokon, hanem nagyon is emberi tervezésnek megfelelően: – egyrészt a többezer NATO
    illetve US AIRFORCE-pilóta kiveszi a szabadnapját, másrészt hétvégén(USA-ban Hétfőn inkább)
    és/vagy jeles napokon jobban látnák az emberek az égen a természetellenes csíkokat, illetve az
    ezekből összeálló égi mocsok elfedné az éltető napsütést és elkezdenének gyanakodni, amit
    hétközben – elfoglaltságuk, leterheltségeik révén – nem tesznek.Várható, hogy miután egyre
    inkább gyanakodni fognak az emberek, változtatnak majd(vagy már változtatnak is
    folyamatosan) említett heti beosztásokon is, csak azért, hogy „bebizonyítsák” a chemtrailtagadók
    igazát, és ne kelljen beismerni az Emberiség ellen eddig elkövetett legnagyobb bűnt, a
    több-tízmillió tonna vegyianyag légkörbe szórását… – De sajnos nem csak a hétvégi beosztás
    változtatása várható, hanem a kipermetezett vegyianyag összetétele(Valószínűleg ezért is van
    már most is többféle vegyifelhő-formula, – amit természetesen még a légköri viszonyok is
    alakítanak. A többféle felhőképződménnyel a figyelem elterelése, valamint a természetesség
    látszatának keltése, a megtévesztés a céljuk!), és a permetező repülők napszakos beosztása
    egyaránt.(miután a lakosság egy része elkezdett gyanakodni a furcsa „kondenzcsíkokra”) Tehát
    lehet hogy átállnak majd – teljesen vagy részben – az éjszakai permetezésekre, amiknek csak
    következményeit láthatják a gyanútlan emberek. Utóbbi változtatás azért veszélyes, mivel
    ha nem látják majd az emberek a furcsa „kondenzcsíkot” húzó gépeket,
    megnyugszanak, és egyáltalán nem fognak törődni a természetellenes felhőkkel, mivel
    azok „mozdulatlansága” nem vonzza oda a tekinteteket.(Sajnos én magam sem figyeltem
    fel nem hogy a vegyifelhőkre, de még a permetező gépekre, vegyicsíkokra sem a 2012 06.01.-i
    figyelmeztetésig, a tudatosság és természettudományos orientáltság ellenére sem!) – Ezért
    nagyon fontos, hogy tájékoztassunk akit csak lehet, hogy miben különbözik a
    vegyifelhő a természetes párafelhőtől, és milyen fajtáik, változataik vannak! –
    vegyi-apu

  29. 13. Egyik „legérdekesebb” megfigyelésem(nem vagyok ezzel egyedül), hogy Magyarországon –

  30. 8. A „Geoengineering” – „mérnökök” és „Kedves Vezetőik” arra apellálnak , azt a tényt
    használják ki, hogy az embereket nem érdekli mi történik a magasban, és itt most a szó szoros
    értelemben vett magasról van szó. De a „magas politikával” is úgy vannak az emberek, hogy
    „úgyis kicsik vagyunk mi ehhez…”, és egyszerűen nem törődnek se az égbolttal, se a
    „nagypolitikával”, hiszen az „egekbe” szökkenő megélhetési költségek amúgy is éppen elég
    feladatot adnak nekik, nem hogy még „világmegváltó” dolgokkal is foglalkozzanak, és csak arra
    telik erejükből, hogy – feltekintvén az égboltra – azt mondják:”Jé, becsíkozták az eget :)!”…és
    továbbmennek….
    9. A világot uraló erők kihasználják a tömegek irányíthatóságát, a tömegpszichózist, azt,
    hogy a tömegek mindig is bíztak az államhatalom „jótékony” és „jóhiszemű” adakozásában,
    „biztonságos” határértékeiben, „gondoskodó” magatartásában! – Ez közvetítődik a fősodratú
    médiákban, a közigazgatásban, az egészségügyben, az oktatásban, a törvényhozásban, az
    igazságügyi ítélkezésben, egyszóval mindenféle kommunikációban. A megvezetett tömeg
    mintegy adja a garanciát/felhatalmazást/jogosultságot arra, hogy megbüntessék,
    ellehetetlenítsék a „renitenskedőket”, a „bajkeverőket” akik „túl sokat akarnak tudni” saját és a
    világban zajló dolgaikról.
    10. Miért titkolóznak? – Az időjárással kapcsolatos, legalább 1999 óta folytatott kísérletezés
    titokban tartása számos dologgal magyarázható. A chemtrail-ek permetezése több nemzetközi
    határozatot sért, illetve a nemzeti önrendelkezés alapelvébe ütközik.! Felmerül a jogi felelősség
    kérdése – az egészségügyi és környezeti károk esetében felelősség kérdése – a nemzetközi jog
    szerint. Miként kezelhetők a környezetvédő szervezetek kártérítési követelései, miként
    reagáljanak a nyilvánosság felháborodására? Említett problémák horderejérét tekintve a
    kísérletet folytatók jobbnak látják tehát a titoktartást, amelyet szükség esetén kiegészítenek a
    „plausible denial” („kézenfekvő cáfolat”)módszerével. Ha ugyanis kiderülne, hogy mi zaljik az
    országok légterében, szinte biztos leállítnák a projektet, legalábbis Európa felett.
    11. A világszerte zajló chemtrail- projekt többmilliárdos vállalkozás. E hatalmas költségeket
    azért vállalják a kivitelezők, mert nagyon kifizetődő üzletről van szó. (David Keith ezt nevezi
    „olcsó” technológiának, bár ő azt a „nemes” feladat elvégzésének „délibáb-dimenziójában”
    vizualizálja a hiszékeny többség felé.)A projekt az olajipar, a gyógyszeripar, és a hadiipar vegyes
    vállalatának tekinthető. A chemtrail-ekkel kapcsolatban előbbiek tükrében bizonyos rejtett,
    másodlagos szándék létezésére kell gyanakodnunk(emberek viselkedését befolyásoló
    gyógyszeripari hatóanyagok), amely gyanú annál is inkább megalapozott, mivel ilyen
    tömegkísérleteket már folytattak a korai 60-as években San Francisco-ban – a nyilvánosságra
    hozottFBI aktáktanúsága szerint.
    12. 2009 10. 06.-án a hatalom blokkolta az Eumetsat műhold meteorológiai helyzetképeinek
    megjelenítését!

  31. GYENGE LÁNCSZEMEK A CHEMTRAIL-JELENSÉG TAGADÁSÁBAN
    (2012 06.01. óta létrejött átfogó elemzés a példátlan vegyiszennyezésről)
    1.Először tagadnak, (Az Egyesült Államok Légiereje korábban kijelentette, hogy a keresztbekasul
    húzódó kémiai csíkok az égen, „egyszerű kondenzcsíkok”, amelyeket a repülőgépek
    hajtóművei okoznak.) aztán csúsztatnak. (Egyes szakértők azzal igyekeztek elütni a
    probléma élét, hogy a „naiv lakosság nem tud különbséget tenni a repülőgépek
    kondenzcsíkja (contrail) és a chemtrail között”.) Később részben beismernek
    dolgokat, de a beismerésben is csúsztatnak. (A hivatalos vizsgálat elutasítása arra
    hivatkozott, hogy „nem tudományosan elismert jelenségről” van szó! )Fehér foltokként említenek
    dolgokat, pl. Aluminium nyilvánvaló egészségügyi hatásaival kapcsolatban: „…kiszámítottuk a
    nagyságrendeket…”..”egy kísérlettel hogy vajon lehet-e az emberi egészségre gyakorolt
    hatása…”…””de ha csak a temérdek részecskére gondolunk, és ezeknek a részecskéknek az
    egészségügyi hatásaira, a válasz…”…”néhány neves szakértő…akik epidemiológiai vizsgálatokat
    végeznek, állítják hogy szemernyi nincs.” A 10 milló tonna/év alumínium kiszórása kockázatainak
    felemlítésére pedig így reagált: „Engedje meg hogy itt óvatosabb legyek…”…”…még csak most
    kezdtük el megvizsgálni az alumíniumot…”(mondja ezt „ártatlanul”,miközben már a 90-es évektől
    folyamatosan permeteznek! Ezenkívűl az álszent „óvatoskodás” álszent, és cinikus csúsztatás,
    mivel eszük ágában sem volt „óvatosnak” lenni akkor, amikor bevezették volt a permetezéseket a
    90-es években az USA-ban).”Semmilyen komoly tanulmányt nem csináltunk az Aluminiumról,
    tehát előfordulhat, hogy valami szörnyűséget fedezünk fel, amire nem gondoltunk.”,
    hangzanak el David Keith „geo-mérnök” szájából a http://www.youtube.com/watch?v=uhLhPEnSdxs
    elérhetőségű „What in the World Are They Spraying?” c. tényfeltáró video 8.33 – 10.58
    perceiben. – Tudnunk kell, hogy az aluminium, bárium, stroncium, antimon, kadmium, stb.,
    valamint ezek vegyületeinek toxikus hatása már jóideje ismert tudományos tény, tehát a
    beidézett mondat a beismerés és a felelőtlen,álszent, illetve emebeteg viselkedés sajátos
    keveréke. – „…kiszámítottuk a nagyságrendeket nem papíron, és nem ceruzával…”: Sajnos
    azonban nem a szóbanforgó probléma nagyságrendjeit számolgatták, hanem a projektből
    befolyó hatalmas összegekét, amelyek nagyságát „halandó” elképzelni se képes. Dehát
    hogyan is lehetne komolyan venni egy olyan érdekcsoport részéről, akik azután „latolgatják”
    tetteik következményeit, miután azt már másfél évtizede művelik teljes gőzzel, és hogyan is
    hihetnénk el bármit is egy olyan ország kormánya – illetve annak képviselői – részéről, amely
    150 éve kiirtotta az őslakosság 99%-át, miközben a közel 600(az összes) velük kötött
    szerződést megszegte, megszállta, lerombolta Koreát, Vietnámot(vegyipermetezéssel
    tönkretette őserdeiket), Afganisztánt, Irakot( „terrorellenes” indoklással), a mai napig
    folyamatosan kifosztja, kiforgatja a fejlődő országokat természeti forrásaikból(
    bábkormányok segítségével), lepermetezi még a saját lakosságát is népesség-csökkentés
    címén,mérgező fluort kever a vezetékes vízbe,radioaktív izotópokkal kezeli a zöldségetgyümölcsöt(
    mindkét esetben egy-egy melléktermékről van szó az alumínium-gyártás, ill. az
    atom-ipar terén,amik újabb pénzcsinálási lehetőséget kínálnak),megtiltja a GMO-minőség
    feltűntetését az élelmiszereken konstruált átverés, koncepciós hazudozás, és tények
    meghamisítása alkalmazásával.
    2. „Véletlenül” Magyarországon éppen a NATO-belépéstől számítva jelennek meg az égen a
    „tartós kondenzcsíkok”. Előtte nem voltak tartósak, de a NATO-belépés óta tartósak lettek, és
    felhőket alkotnak. – Régebben nem volt bevonalazva bekockázva csíkokkal az égbolt, de
    mostanától hirtelen „természetes jelenség”-gé „avanzsált” a csíkos-kockás égboltozat, hiszen
    ugymond „megváltoztak a meterológiai körülmények…”(a lebutított tömegek meg ezt el is hiszik!)
    3. Kötelékben, vagy legalábbis egymást sűrűn követve egyazon égbolt-szegmensen repülő
    gépek tömör tartós csíkokat képezve, amelyek 20-30 perc múlva rojtos, vastag sávokká
    alakulnak s később tejszerű felhőkké egyesülnek, nos, ez nem a megszokott utasszállító
    légiforgalom sajátja, mint ahogy az sem, hogy egy darabig tömör fehér csíkot húz egy gép, ami
    aztán hirtelen abbamarad(kifogyott a vegyszertartály!), és a következő pillanatban ugyanaz a
    gép továbbhalad a normál rövidke halvány kis valódi kondenzcsíkkal a következő szállítmány
    depó-helye felé véve útját, hogy újabb adag méreg-tonnákat szórhasson szét mint
    „kondenzcsíkot” (Hasonlót figyeltem meg 2012 06. 06.-án délelőtti órákban az Andrássy út
    melletti piacról!)
    http://www.youtube.com/watch?v=AxC0lyggMN8 0.31-NÉL KEZD KIFOGYNI A VEGYIANYAG-TARTÁLY,
    MAJD 0.48 NÁL ÁTVÁLT EGY MÁSIK TARTÁLYRA! 1.36 ÉS 2.31 KÖZÖTT HASONLÓT FIGYELHETÜNK MEG.
    http://www.youtube.com/watch?v=b2knd-oz9xo&feature=related 2.47 és 3.12 KÖZÖTT KIFOGY A GÉP
    MÉREGTARTÁLYA, EZ OKOZZA AZ ELMARADOZÓ CSÍKOT, ÉS NEM LÉGKÖRFIZIKAI ANOMÁLIÁRÓL VAN SZÓ,
    AHOGY A CHEMTRAIL-TAGADÓK ÁLLÍTJÁK!
    Vegyicsík vagy chemtrail. A repülőgép vegyszer-adagolója pillanatra eldugult, vagy fogyóban a vegyszer.
    Rendes kondenzcsík sohasem „csinál” ilyet!
    4. 3-6 km magasban repülő gépek nyáron nem húzhatnak tartós(jégkristályos)kondenzcsíkot a
    mi éghajlatunkon, hiszen annak képződéséhez -40 celsiusfok körüli hőmérséklet és 70% körüli
    páratartalom szükségesek, de még ha húznának is, azok a csíkok nem terebélyesednek, nem
    egyesülnek felhőkké, hanem közel eredeti méretüket megtartva lassan eltűnnek nyomtalanul.
    5. Egyazon időben repülő gépek közül(ezt is saját szememmel figeltem meg!) a 10 km
    magasságban haladó valódi utasszállító gép csak szokványos rövid, halvány, perceken belül
    eltűnő csíkot húz, bezzeg alatta a csak 3-4 km magasságban – ahol pluszfokok vannak nyáron, és
    a páratartalom is jóval alacsonyabb – repülő gépek meg csak úgy ontják a tömény, fehér, tartós,
    felhőszerű képződményekké váló „kondenzcsíkot” ( aluminium-oxid-füstöt!) ellentmondva a
    légkör-fizika logikájának is, és józan paraszti észnek egyaránt.(Tartósabb kondenzcsík-képződés
    mínusz 35 celsiusfoknál hidegebb, és 60% -nál magasabb páratartalom mellett képződik csak! Ha
    a gyanús gépek felett egyazon időben és térben szálló utasszállítóknak(amelyek sok videón is
    megfigyelhetőek, és személyesen én is erről a tapasztalatomról számolhatok be) 10 km
    magasságban nem képződik tartós kondenzcsíkjuk, akkor a többnyire jóval alacsonyabban
    közlekedő gyanús gépeknek annál inkább nem szabadna hogy legyen „tartós jellegű
    kondenzcsíkjuk”, főképpen nem egy közép-európai, nyári viszonylatban!
    6. Aki egy kicsit is foglalkozott fizikával, kémiával, az tudja, tapasztalta hogy a kondenzcsík
    vízpárája soha nem képez tömör fehér, majd kirojtosodó-szélesedő csíkokból tejszerű
    felhőképződményekké egyesülő légköri képleteket, és azt is tudja hogy az utóbbi években
    tömegesen felszaporodó, gyanús „cirruszfelhők”(aluminium-aeroszol-felhők)-re, meg egyéb
    természetellenes képződményekre nincs semmilyen természetes magyarázat! És arra sincs
    magyarázat, hogy mért jelenik meg szinte naponta kétfajta felhő térben és időben egy azonos
    égbolt-szegmensen egy adott meteorológiai helyzetben (párafelhő mellett, vagy azzal keveredve
    szinte mindig ott vannak a vegyifelhők, derült égboltnál, meg nyilvánvalóan természetellenesen
    vegyifelhők borítják az eget, ellentmondásban az aktuális időjárás-jelentéssel.) – A
    párakicsapódást ábrázoló közeli felvételek magasban haladó, vagy leszálló-felszálló
    repülőgépekről(alacsony hőmérsékleten téli időszakban), elégetlen üzemanyag-füstöt és /vagy
    valódi párakicsapódást mutatnak, de ezek a gázok és kicsapódások egészen más konzisztenciát
    mutatnak, mint az ominózus aluminium-oxid-aeroszol tömör, fehér füstje.
    http://indafoto.hu/HNHN/image/11356403-4631f971/details/user#codehint-panel (kondenzcsík vagyis contrail)
    http://www.airliners.net/photo/Canadian-North/Boeing-737-232-Adv/1865339/L/&sid=3fbce79c6596cfd0d0d05a6da7b59fc5 (üzemanyagfüst
    és/vagy contrail(kondenzcsík )minusz 39 celsius-fokban felszállás közben)
    http://www.google.hu/imgres?hl=hu&sa=X&biw=1280&bih=666&tbm=isch&prmd=imvns&tbnid=gdbF8kMxtfmz7M:&imgrefurl=http://www.abovetop
    secret.com/forum/thread468185/pg1&docid=j5BsPti6iciz3M&imgurl=http://www.dannyclisham.com/photos/supertanker/1_air_shot.JPG&w=1024&h
    =768&ei=kI7cT6D1NOrQ4QSqkpGfCg&zoom=1&iact=rc&dur=588&sig=117745866963458964806&page=5&tbnh=141&tbnw=231&start=78&ndsp=2
    1&ved=1t:429,r:13,s:78,i:365&tx=152&ty=46 (chemtrail, vagyis aluminium-oxid-aeroszol !)
    http://www.g oogle.hu/imgres?start=155&hl=hu&sa=X&pwst=1&biw=1280&bih=709&tbm=isch&prmd=imvns&tbnid=WiTKc5k6_Ur1JM:&imgrefurl=http://careman.wordpress.com /tag/chemtrails/&
    docid=E0hJJFhpXeNe5M&imgurl=http://careman.files.wordpress.com/2011/01/chemtrails-fromjet.
    jpg&w=452&h=317&ei=KZHcT_ynGZLP4QSrs4XPCg&zoom=1&iact=hc&vpx=656&vpy=267&dur=13300&hovh=188&hovw=268&tx=152&ty=100&sig=117745866963458964806&page=9
    &tbnh=159&tbnw=224&ndsp=20&ved=1t:429,r:17,s:155,i:254 (chemtrail, vagyis aluminium-oxid-aeroszol !
    A baloldali képeken kondenzációs csíkokat(„contrail”),a jobboldaliakon
    vegyicsíkokat(„chemtrail”) láthatunk.A KÜLÖNBSÉG EGYÉRTELMŰ! : A KONDENZCSÍKOK PÁR PERC MÚLVA
    SZÉTFOSZLANAK, MÍG A VEGYICSÍKOK TEREBÉLYESEDNEK, ÉS EGYÁLTALÁN NEM TŰNNEK EL, HANEM EGÉSZ
    HOSSZÚSÁGUKBAN MEGMARADNAK, MAJD kb. FÉL ÓRA ALATT KITEREBÉLYESEDNEK, MAJD TEJSZERŰ-VATTASZERŰ
    FELHŐKBE TÖMÖRÜLNEK, IDŐNKÉNT FURCSA CIRRUSZ-FELHŐKKÉ VÁLNAK! – Még egy: Utasszállító gépek SOHA
    NEM JÁRNAK CSOPORTOSAN! Az USA-ban és a NY-Európában 1997 vagy korábbi, Kelet-Európában a
    NATO-csatlakozások óta(2004) vannak vegyicsíkok az égbolton!
    7. Fantázia és kitaláció lenne a sok ezer videó, beszámoló a természetellenes bevonalazott,
    bekockázott égboltról, az orvosi lát- és labor-leletekről, a tömeges állatpusztulásokról, tömeges
    tüdő- és Alzheimer-kór-megbetegedésekről és a rák nagyságrenddel való előretöréséről valamint
    kormányzati képviselők és alkalmazottak gyanús hallgatásáról/csúsztatásairól, ideges és/vagy
    elutasító viselkedéseiről? – ENNYI „VÉLETLEN” EGYBEESÉS ? KIZÁRT!
    vegyi-apu

  32. anélkül hogy a linkeket és a gyenge láncszemeket nem olvasnátok el, ne szóljatok hozzá, mert vallási és materialista-kommunista butasággal itt most nem kínlódnék ha egy mód van rá.ÁT KELL NÉZNI AZ ANYAGOT RENDESEN! KB 1000 FÉNYKÉPET KÉSZÍTETTEM MÁR BIZONYÍTÉKNAK, ÉS KIADOK EGY VEGYIFELHŐ-OKTATÁSI ANYAGOT, HOGY MEGTANULJA MINDENKI MI A KÜLÖNBSÉG A PÁRAFELHŐ ÉS A VEGYIFELHŐ KÖZÖTT.a CSÍKOKNÁL SOKKAL KEVÉSBÉ FIGYELIK A FELHŐKET, PEDIG A CSÍKOKBÓL MIND AZ LESZ, VEGYIFELHŐ.(HAMAROSAN A NETEN, YOUTUBE-ON)
    vegyi-apu

    1. Dicséretes ez az alaposság — csak így lehet vitázni. Bár meggyőződni akarni kell, ehhez érzékenység, igény(így Én) kell, nem?
      Akinek van szeme, látja. (Szívesen beszélnék veled.)
      vörösbegy

  33. Én csendben megkérdezném a legegyszerűbbet, amíg a chemtrail vagy kondenz-témán vitatkoztok: miután a Malévot lerombolták, vajon miért van az hogy 10-15 repülő is elmegy 20 perc alatt az égen mifelénk? Már elnézést de ekkora a légi forgalom? Sose volt ilyen „sűrű a járat”, ócsó lett a kerozin a benzin meg drágul minden héten? Valamiről lemaradunk. kérdezzük meg, csíktól függetlenül, hova megy és honnan jön ez a töméntelen repülő? Légitranzit az ország?
    darklyrics

  34. Kondenz csík? Ember! Az arányok? … országunk 93.000km2 a kék gyűrű ~ ennek a fele egy repülő… vagy 100 repülő sem tudna ilyen széles csíkot hagyni… az egész egy nagy hum-buk.. Továbbá, érdekelne, ha megnézel egy vonuló cellát az osztrák híradón, ~ 36-48 órával később Veszprém megyében van. (Szomszédom osztrák és ezt már ~ 10 éve figyeljük… ) Ezek alapján Ausztria is célpont? Gondolkozz, vagy inkább ne válaszolj! Cs.

  35. kisfiam te annyira hülye vagy, hogy erre már nincs energiám.Mint mondottam volt, tanulmányozd át az anyagot! 2 hónapig dolgoztam rajta, és most is épp feljesztem, hogy okuljatok, tájékozódjatok.Szellemi fogyatékosoknak nem nyújthatok segítséget, sajnálom.
    k8

  36. Az alumínium könnyű fém. Az egyik kulcseleme az iparnak.
    Nem áll korlátlan mennyiségben rendelkezésre.
    Harminc millió tonna nem bagatell.Nem tudom pontosan, mióta
    adnak pénzt az üvegvisszaváltókban, darabra, az alu italos
    dobozokért.A cikkben említett jelenség, összefonódva számos
    más jelenséggel, gyakorlatilag egy új vallás katekizmusa.Hívőket
    toboroz és megtart. A tökéletes hazugság 100%-igazság tartalommal.
    Ebben a szemétben nem szükséges hinni, csak fel kell nézni az égre
    és visszaemlékezni, ha van hová. Nem volt mindig így!
    A mai napig látni bárányfelhőt, a maga tökéletes szabálytalanságában.
    Össze lehet vetni, az eget borító mocsokkal, és ehhez nincs szükség
    hitre. Ezt tudni lehet.
    Széplaki István

  37. Ilyen képet, mint a fenti, én is tudok rajzolni Painttel. Ez nem bizonyíték, csak arra, hogy egyeseknek idegnyugtató, meg pszichiáter kellene.
    Julien

    1. julien,én magam is fotoztam ilyeneket, a telefonomom nehez lenne painttel csinalni bármit is…gondold végig mit irsz
      vasas bela

  38. Sajnálatos tény, hogy van a világon olyan, aki képes ezt az ostoba hipotézist kitalálni és terjeszteni…de talán az az igazi tragédia, hogy nagyon sok balga ember akad, aki el is hiszi!
    kismacska
    Még tragikusabb, hogy valaki anélkül tagadja, hogy értelmes cáfolatot tudna adni! Márpedig igenis kísérleteznek már évtizedek óta az időjárás befolyásolásával. Így jöttek létre a jégoszlató és esőcsináló rakéták. Ezek pedig valóban léteznek. Még emlékszem, amikor nálunk is szóltak erről hivatalos újságcikkek! Mint tudjuk, a villámok nagy energiájú töltött részecskék kisülésének a következményei, és a villámokat is évtizedek óta kutatják, egyáltalán nem alaptalan a félelem!
    Figyelmébe ajánlom még:
    Nem viccelnek: jégágyúval lőnek a gazdák! (http://www.haon.hu/lakohelyem/derecske/cikk/nem-viccelnek-jegagyuval-lonek-a-gazdak/cn/news-20100707-07313979)
    Esőcsinálás – Baigorri Velar hagyatéka? (http://rvhungary.blogspot.hu/2012/07/esocsinalas-baigorri-velar-hagyateka.html)
    Tudományos esőcsinálás (http://www.idokep.hu/hirek/tudomanyos-esocsinalas)
    (Híradmin)

  39. Sajnos ezek a hipotézisek egyáltalán nem háborodott elméktől származnak! Akik ostobaságnak tartják, azoknak ajánlom, nézzenek utána, elég szép irodalma van a Neten. Nehéz lenne azt feltételezni, hogy ezek az emberek egytől egyig hülyék… A világot ma uraló politikai körökről mindent lehet állítani, csak azt nem, hogy mindenben tisztességesek lennének. Tehát: a gyanakvásnak van oka és létjogosultsága.
    A HAARP projectről szóló filmekben – ha valaki minimális műszaki/természettudományos ismeretekkel bír – sok erősen elgondolkodtató kijelentés hangzik el, amit megcáfolni mai ismereteink alapján nem lehet. Mondhatjuk, hogy hülye a szerzője – de attól az állítások még igazak maradnak… (valamikor Galileit is hülyének próbálták kikiáltani…). Kísérletek folynak bizonyos nem hallható frekvenciák élettani hatásairól (félelem, agresszivitás, stb.). Az időjárás befolyásolása a másik kísérleti terület.
    Egy magyar nyelven is nézhető film a HAARP-ról:
    http://www.youtube.com/watch?v=I67gyWS1FBk
    Erről a filmről nehéz lenne azt állítani, hogy hülyeség.
    Azért annak is fel kell tűnnie, hogy egy egész kontinens – Európa – micsoda gyors hanyatlásnak indult az utóbbi években. Ennyi rengeteg véletlen!
    Nagy Péter

  40. Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra. 23 éve élek Magyarország közepén. Az idén figyeltem fel először áprilisban a különös csíkokra és felhőkre. Rendszeresen figyelem az eget nappal és éjjel is. 2012 április 27-én arra ébredtem kora reggel, hogy olyan kockás az ég, mint egy abrosz, órák múlva is megmaradt, majd fátyolos felhővé oszlott. Sok volt a fodros tengervízhez hasonló minta az égen, nagyon nyugtalanított a dolog és nem tudtam hová fordulni. Azután nyomozni kezdtem a témában és elborzadtam azon, amit találtam. Nyugtalanító, hogy ennyire kiszolgáltatottak a népek és mindenki másra vár, miközben a népírtás folyik. Itt sok kétkedő is megszólalt. Látott valaki olyan kondenzcsíkot, ami átíveli az egész eget és nagyon sokáig megmarad? Két légi folyosó között vagyunk és látom, hogy megváltoztak a repülési irányok. Valójában szabad kóválygás jellemzi a légterünket. Nemrégiben is üldöztek egy utasszállítót a Gripenek, tényleg utasszállító volt, vagy talán permetezőgép? Amerikában már beindult a tiltakozás. Velünk és Európával mi lesz? Mi lesz a világunkkal? Ezen a héten is permeteztek és eső is esett, de nem sok.
    Elemeztetni fogom, hogy mit tartalmaz az esővíz.
    Bizalom

  41. Istent még Amerika se játszhat.
    Kis András

  42. 2012.09.28
    Budapest felett reggel tiszta ég de, du. 1 körül már szép csíkos volt az ég,ma nagy adagot kaptunk.
    saman

  43. Németországba is ilyen van de vettem észre semmiféle gazdasági változást. De itt is meglehet figyelni minden nap van csík az égen és nem a repülőktől, de úgy tudom hogy Németország beismerte hogy valamit permeteznek az ózonréteg megóvásáért vagy valami ilyesmiért.
    ancsi1984

  44. Úrstn, ennyi idióta, paranoid embert, akiket egy radarhibával így meg lehet vezetni. Kár volt bezárni a lipótot, egyre több a hülye, aki anélkül benyeli a betegebbnél betegebb összeesküvés-elméleteket, csak h lehessen gyűlölködni, utálkozni, inkább mennétek orvoshoz, kivizsgáltatni az elmebajotokat.
    Polipsy

    1. Polipsy ! Moderáld magad légyszives !
      Durva stílusod és tájékozatlanságod felháborító!!! luca

    2. Szivembol szoltal.. Azt hittem csak Amerikaban van eleg „sotet” ahhoz, hogy ilyesmikbol gyartsanak elmeleteket.. Lesulyto latni, mekkorat tevedtem..
      Zoli

  45. Vajjon a globalista elit más levegőt szív, mint a többi ember???
    Mert az a permet ott a magasban szétterülve bizony mindenhová eljut a földön, még oda is, ahová befészkelték magukat ezek a csúnya sionisták!
    Bár ha a rendszer (virulens) önpusztító, akkor tökmindegy!
    vilma

  46. Nem baromság.
    Egyszerűbb példa: A számítógépet arra találták ki, hogy a fiatalok manipulálhatóbbá váljanak.
    1. Ha valakit befolyásolhatóságra akarunk nevelni, gyerekkorban a leglogikusabb elkezdeni. Mi az amit a legtöbb ember használ? Számítógép!
    2. Ki ne látott volna már fiatalt a számítógép képernyőjébe merülve, már-már hipnotikus állapotban. Megvan az oka, hogy az új LCD technológiás monitorok leváltották a képcsöveseket. Mégpedig:
    -LCD-n keresztül szembe jutó sugárzás sokkal könnyebben irányítható, mellyel fogékonyabb (hipnotikus) állapotba helyezhetjük a fiatalt.
    – A szemüveg nélküli 3D tv-k megjelenésével ez a sugárzás duplájára növekszik majd (mind a 2 szembe különböző sugárzás érkezik).
    3. Ebben a „fogékonyabb” állapotban tudat alatt érzékeljük a kibocsájtott hullámokat, melyekkel egészen könnyű szuggessziókat adni a gép előtt ülőnek.
    4. Ez közvetett oka a pszichogén lelki zavaroknak, úgymint skizofrénia, depresszió, stresszérzékenység, arcidegek rángása (tickelés), OCD (kényszeres) zavarok.
    Vajon mi az oka a lelki betegségek növekvő számának?..
    Gondolkodjunk el, mennyit ülünk LCD monitor előtt!
    Balázs
    Ez jó nagy szamárság! A számítógépet egyáltalán nem a fiatalok manipulálására találták ki. Látott ön igazán régi számítógépet? Annak nem is volt monitora, és egy egyszerű számítást sem volt vele könnyű elvégezni. Programozott Ön(?) ODRA 1024-en, amibe az utasításokat és az adatokat bájtonként kellett betáplálni, s fáradságos munkába került egy egyszerű szó kiíratása is? Az más kérdés, hogy miután a gépek és a szoftverek is egyre jobbak lettek, ma már tényleg rájöttek, hogy használható az emberek befolyásolására. De igazából ez is az internet elterjedésével lett lehetséges. Húsz évvel ezelőtt még az internet használata is sokkal bonyolultabb és nehezebb volt, mint ma! Mobil telefon meg nálunk még nem is volt! Ma pedig „természetes”, hogy a gyermekek is úgynevezett okostelefonokkal mászkálnak. Így alakult ki és lett az embereket kézben tartó a virtuális világ. Ezt kb 10-15 évvel ezelőtt egy angol jövőkutató már előre jelezte, sőt azt is hogy az emberek annyira rabjává válnak, hogy észre sem veszik a saját nyomorukat, mert a virtuális valóság elkábítja őket. Most „szépen” haladunk afelé! Amit pedig a sugárzásról ír, az is bonyolultabb kicsit. Nem a sugárzással manipulálják az embert, hanem azzal, hogy a szem számára tudatosan érzékelhetetlen képkockákat villantanak be (amit az agy érzékel, de nem tudatosul, és az tudat alatt elkezd működni). Például egy reklámban mutatják a kánikulában izzadó embert, s egy képkocka erejéig bevillantanak egy párás pohárban gyöngyöző pohár hideg sört. S az illető ebből csak azt érzékeli, hogy nagyon szomjas lett! Na, ez a manipuláció! Illetve olyan hangfrekvenciákat játszanak be, amik az agy egy speciális területét ingerlik, s például egy pizza reklámban érzi a pizza illatát is, amitől elkezd éhes lenni. Ilyen kísérletek már vannak (pl. a Samsung végez ilyen kutatásokat). (Híradmin)

  47. Szerintem már elkezdődött a harmadik világháború, csak itt a földet támadták meg viszont nem tudni pontosan, hogy ki is.
    papys

  48. Gratulálok!
    Hazaérsz, beülsz a tévé elé és zsibbasztod az agyad a Mónika show-val (vagy tudom is én mi a divat mostanában), elfelejted mit tanultál anno az iskolában és nem veszel tudomást a technika fejlődéséről sem. Ezek után megjelenik egy ilyen írás és egyből ugrasz, és mész birkaként a főkolompos után… Ahelyett, hogy utánagondolnál… És még azt sem veszed észre, hogy a cikkben szereplő két kép jó 3 hónap eltéréssel készült.
    Népbutító cikk………
    T.

  49. Hihető, de szerintem csak meg van szerkesztve. Ilyen szabályos kör alakú időjárási tényezőt nincs az az ember aki befolyásolni tudná. Bár fejlett a technika, és valószínű nincs is igazam, de elég hihetetlennek hangzik. Szebb jövőt!!!
    LGábor

  50. Tiszteletem!
    Nem vagyok a téma szakértője,de a technika ami a cikkben szerepel már létezik ! Ez nem is titok! Tavaj összel az egyik ismeretterjesztő csatornán láttam egy filmet a jó pár évvel ezelötti Amerikát érintő nagy aszályról ahol is az Oroszokat tették felelössé a történtekért! Mivel,hogy befolyásólták az időjárást! Már több évtizede folynak kisérletek ezzel kapcsolatban, természetessen képeket is mutattak ezekről a még kezdetleges állomásokról! Persze ezeket ma már nem használják a technika sokkal kifinomúltabb lett azóta!
    hadfi

  51. Az OMSZ-nak nincs, és nem is volt ilyen országos radarképe. Ez az európai térképről lett kivágva és rárakva a felirat és a színsáv.
    asd

    1. Így van. Kár, hogy sokakat meglehet vezetni ezekkel az áltudományos sületlenségekkel.
      Simba

  52. A cikkben említettek akár igazak is lehetnek, sem megcáfolni, sem igazolni nem szeretném, viszont az biztosan igaz, hogy új meteorológiai törvény tervezet van kilátásban, ami szerint monopóliumot csinálnának a meteorológiából, azaz csak egy forrása lenne a meteorológiai jelentéseknek. Aki hisz az összeesküvés elméletekben, vagy legalább az időjárásváltóztató érdekcsoportokban, azt a következtetést vonhatja le, hogy így könnyebben „meg lehet változtatni az időjárást”. Egyrészt azért, mert azt csinálnak vele, amit akarnak, mert senki nem lát semmit, másrész azért mert azt publikálnak erről, amit csak akarnak, mint egyfajta esernyő, eső esetén, nem láthatjuk, hogy valójában mi is történik a környezetünkkel, kivéve azok, akik az OMSZ-nél dolgoznak, vagy van saját meteorológiai állomásuk.
    Ide vonatkozó cikkek:
    Elfogadhatatlan az új meteorológiai törvénytervezet
    http://esotanc.hu/egyeb/elfogadhatatlan-az-uj-meteorologiai-torvenytervezet
    Csak megcsipkedi Illés az időjósokat
    http://www.origo.hu/itthon/20121030-az-uj-meteorologiai-torvenytervezet-koncepcioja.html
    KG

  53. Igényes munka, alig látszik hogy paintel van odarajzolva 😀
    Samanui

  54. Emberek! Értsétek meg, hogy az információbázisunk nem egyforma, az érdeklődési körünket tekintve naponta más és más információval találkozunk. Az ember, személyiségénél fogva a „szimpátia” elv alapján alakítja ki az őt érdeklő információval szembeni kapcsolatot, és annak függvényében tartja fenn, vagy szakítja meg. Azok az emberek, akikben az együttérzés jobban ki van fejlődve, a saját lelki világuktól eltérő ingerekre figyelmesebbek, így ha a külső környezetből, számára nem szimpatikus (pl. az ország, a társadalmi életet hanyatlása, emberek boldogtalansága) információ érkezik, elkezdi keresni a magyarázatot, a megoldást. A megoldás a környezetünkben van, és bennünk (érzékek és tárgyaik). Az elme, a gondolkodás, és a képzelet révén képesek vagyunk a számunkra szimpatikus világot rávetíteni a külső világra, és mint egy alternatív „elvont” világban élni (EGÓ), amiben a lehetőségekhez mérten a számunkra szimpatikus dolgok élveznek elsőbbséget. És most jön a lényeg! Amikor elérünk egy bizonyos értelmi szintet, az alternatív világkép (az EGÓ által teremtett), és a „valódi” világképből beáramló (pl. ezen témával kapcsolatos dolgok) információ összetalálkozik, és az értelmünk révén ellentmondásba keveredik! Az (ÉN= EGÓ) védekezik, támad, mert az alternatív világképébe olyan ínformáció áramlik valaki vagy valakik által, ami bomlasztólag hat a saját világképére, ezzel arra késztetve, hogy továbbra is megvédje a saját alternatív valóságát, azaz továbbra is statikus maradjon, vagy változzon, és fogadja be a külső információt (amitől valójában több lesz). Ebből is látszik, hogy az információnak ereje van, és válaszul szolgálhat arra, hogy miért árad a médiából a zavarkeltés, a horror. Az emberek, mi, szép lassan lelkileg lehangolódunk, majd az ebből származó lelki fájdalmakat a fizikai érzékszervünkön keresztül beáramló „információval” igyekszünk kompenzálni, mellyel egyetemben a gondolkodásmódunk is megváltozik, romlik. Az egészséges EGÓ-ra szükség van. Azonban a közösségi élet színvonalát nagyban meghatározza, hogy a benne szereplők milyen értékrendek alapján viszonyulnak a többiekhez. Nem vagyunk egyformák, és nem kell mindennek úgy kinéznie, mint Rómának. Információsan különbözőek vagyunk, és ez jó! Fel szeretném hívni a figyelmet az emberi alapállásra, mely szerint minden ember olyan, amilyennek született, eredendően jó! Nem büntetni kell, és keresni a tetteseket, de azt sem szabad hagyni, hogy egy rendszer, titkolózó emberek vezessenek. Aki titkolózik, nyílván azért teszi, mert van mit, és nem akarja magát lebuktatni, hiszen ha kiderülne, nem hagynák, hogy tovább tegye. Az élet neve szabadság, és igen is szabad kérdezni, és véleményt alkotni, kinyilvánítani! Aki butaságot mond, vagy kérdez, azon nem nevetni kell, hanem tanítani. Amikor gyerekként rájöttünk valamire, rögtön szaladtunk és újságoltuk, hogy mások is megtudják, hogy amivel mi többek lettünk a tudásban, felismerésben, azzal ők is többek legyenek. Cselekedd azt másokkal, amit elvárnál, hogy veled is megcselekedjék. Ugye? Akkor még én és nem én köz nem volt ekkora különbség! Azt a kevés tudást, ami a birtokunkban van, sokszor féltjük másoktól, hogy netán mások birtokába jutva neki hoz hasznot és nem nekünk! A munkahelyemen ezt a felfogást naponta tapasztalom. Rengetegen az énképüket akarják erősíteni, növelni, hogy versenyben maradhassanak, mert hisznek a programnak, a hamis egónak. Bent a fejekben a teremtőgép hamisat teremt, de a lelket hamis táplálékkal nem lehet jóllakatni, így szenvedni kezd, amire persze az Egó próbál kezelni, „meggyógyítani”. Minden ember beképzelt, mert mindenki úgy látja a világot, ahogy azt ő gondolja, képzeli!  Ha a beszélgetés tárgyát, témáját, nem szorítjuk dogmák közé, akkor tudatosabbak leszünk, és nem határolódunk el annyira egymástól. Nem jó pofizni kell, és mindent elfogadni, hanem beszélgetni, megismerni, gondolkozni. Egy vallás van. Onnan lehet tudni, hogy a jelenlegi rendszer a végét járja, hogy a lelki sérülteket nem tudja kezelni (rengetegen vannak), így azok elkezdenek kiválni, és sérülésüktől függően csoportokat alkotni, melyeknek sajátos felfogásuk, ismertetőjegyük, viselkedésmintájuk, stb. van. Idővel, elszeparálva magukat a külvilágtól bezárkóznak, és lemerevednek. Óriási a káosz, és látható, hogy a jelenlegi tizenévesek egyre nagyobb szellemi szegénységbe jutnak, mert az a táplálék, amit a lélek fogyaszt, nincs jelen. Megosztották a világot, régen is ezt tették. Oszd meg, és uralkodj! < – – Káini világmodell. Az embernek meg kell tanulnia a dolgokat elválasztani egymástól, hogy a tiszta minőség (tanítás) a felszínre kerüljön, de utána, még inkább szükséges, hogy azt egyesíteni is tudja. Minden egy, mindenki főszereplő. Ne bélyegezz meg, hanem, ismerj meg! Gyermekkorodban nem voltál sikeres, nem volt hatalmad, nem néztek rád fel, nem volt pénzed, és még is boldog voltál. Tudod miért? Mert nem ált semmi az utadban, hogy lesiklasson róla, mert magad ura voltál, mert felnéztél a világra, és azért mert a szabadság volt minden kincsed! Az „ember alkotta világ jelenlegi urai”, a maguk képére formálták a rendszert, profi munkát végeztek, onnan lehet felismerni, hogy nem betartva a játékszabályokat, nem ők, hanem maguk a játékosok közösítenek ki. Nem kell minden választ elfogadni, de a válaszadót sem kell megtámadni. Élni, és élni hagyni, beleértve mindent, ami az életet szolgálja. A világnak ma nem hatalmasokra van szüksége, hanem segítőkész megértő emberekre. A felnőtt emberek nagyon jó tudják, hogy a hadseregek, titkosszolgálatok a nap 24 órájában működnek, és bár mennyire is fura, tudják mi a dolguk! A mostani hó helyzetre nem figyelmetlenségből nem reagáltak. A mai korban, a hadsereg ütőerejét nem a katonák, géppuskák, tankok és egyéb harcászati eszközök jelentik, hanem tömegekre ható, tömegeket pusztító fegyverek. Sok ilyen berendezés, építmény létezik (tv, rádió, újság ), amelyről kinézetéből adódóan el lehet képzelni, hogy felhasználható tömegmanipulációra, tömegpusztításra, vagy bármilyen más hadászati dologra. Azért azt a tényt fogadjuk el, hogyha ez igaz, akkor nem fogják elmondani! A hadsereg csúcstechnológiája szerintem, legalább 10-20 évvel megelőzi korának technikai vívmányait. A hadászati témákkal foglalkozó műsorok, a látvány, a káprázat eszközét használják a tudatlanokkal szemben, hogy lenyűgözzék őket, elhitessék velük a rettenetes, félelmet keltő hadászati fegyverek ma is épp oly fontos szerepét. Persze úgy feltüntetve, mintha csúcs technológia lenne! Előadásmód. Akkor tudnánk meg,” ha megtudnánk”, hogy milyen fegyverek vannak, ha valóban kitörne a harmadik világháború.
    Minden esetre szomorú, hogy emberek gyűlölködnek egymással, vagy másra, ahelyett, hogy kölcsönösen meghallgatnák egymás érveit, véleményét. És különben is, kint a világegyetemben, szerintem, nyüzsög az élet. Hely, planéta, akad bőségesen. Én úgy gondolom, hogy Isten teremtett mindannyiunkat, és megadott minden szükségeses dolgot, amire csak szükségem lehet. Mindennek van oka. Ha nem fúj a szél, a haraszt nem zörög.
    joci

  55. Az igaz,hogy Én még csak 18 éves vagyok de érdekelne ez a téma…de sajnos nem nagyon értem miről van szó…:/ valaki el tudná magyarázni???
    Üdv:
    Fru

  56. a hitetlenkedőket mind karóba húznám, és saját kifolyó vérüket itatnám föl velük utólsó kínjaik közt!Vágó Istvánnal kezdeném, és a hazaáruló MSZP-FIDESZ bagázzsal folytatnám, akiknek egy része tudja mi folyik a fejünk felett, és hallgatásukért megtömi az EU a zsebeiket….(megszakadozó kondenzcsíkok nincsenek, és nem is voltak, ezek a tartályból kifogyó anyagok melyeket ürít az ügynök, vagy éppen a pilóta!!!Aki nem nézte végig a leadott linkgyűjtemény videóit, és nem olvasta el az anyagokat, az továbbra is a Barátok közt sorozatok mellől, meg a Retekklub híradójából(RTL-klub) értesül a cionista média gennyéről-szennyéről!!!!!!!!!!!!)
    CUCU

    1. „A hitetlenkedőket mind karóba húznám, és saját kifolyó vérüket itatnám föl velük utólsó kínjaik közt!”
      Ilyesmit mar latott a tortenelem, es azt hiszem senki nem kivanja feleleszteni ezt a tradiciot… Durva, hogy ezt ugy tunik komolyan is gondolta.
      Zoltán

    2. Ez fájt. Nem lehetsz valami agyoniskolázott.
      Simba

  57. A szösszenet mélypontja a kolorádó bogár ( póriasan krumplibogár) kipusztulása miatti siránkozás, sírva könyörgöm néha másszon elő a szerző a panelból a való világba.
    Somogyi László

  58. Ezektől a folyamatos szájkaratéktól bosszús leszek. Alapvetően a HAARP alkalmas erre. DE! Legalább nézzen utána aki írni akar róla. Ugyanis kb 100 éve Nikola Tesla találta fel. És azért nem engedte használni mert alkalmas az emberi elme befolyásolására. Az csak a hab a tortán, hogy másra is. Bár az elméletek szerint nem vihar, hanem földrengés előidézésére…
    Oz

  59. Kivancsi vagyok, mibol lesz a kovetkezo osszeeskuves elmelet.. Ez a chemtrail dolog Magyarorszagra atultetve annyira szanalmas, hogy nem tudom, nevessek-e rajta, vagy sirassam az ertelmet. Hogy lehet ennyi embert megetetni ilyesmivel, amikor egy kozepiskolas (megkockaztatom, hogy altalanos iskolas) tankonyvbol konnyen lehet valaszt talalni a legtobb jelensegre, amit itt leirtak? A szemellenzos, minden esszeruseget mellozo ervelesek sokkal elszomoritobbak, mint maga az elmelet amirol a cikk szol.
    Zoltán

  60. …. nemrégiben mondtam is a haveroknak, hogy Magyarországra ez az időjárás nem volt jellemző…. Halottunk már a projectről körülbelül 1-2 éve, és volt aki mindig megjegyezte, mikor rossz időnk volt, hogy biztos a HAARP… Hát… Nem biztos, de nagyon valószínű…
    Swifty Mcvay

  61. Ez egy nagy marhaság! És sokan hisznek az áltudományos összeesküvés elméletekben ez nagyon jól látszik. Ez viszont elszomorító. Nincs időjárás manipuláció, legalább is ilyen szinten nem létezik!
    Simba

Comments are closed.