KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyarország 200 ezer AstraZeneca-vakcinát adott el Portugáliának (videóval)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Magyarország 200 ezer adagot adott el Portugáliának az AstraZeneca koronavírus elleni vakcinájából, beszerzési áron – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a portugál kollégájával, Augusto Santos Silvával közös sajtótájékoztatóján kedden Lisszabonban.

A 365 ezer eurós (csaknem 132 millió forint) szállítmány a magyar kormány teherszállító repülőgépén érkezett meg Lisszabonba.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: ha hagytuk volna elbizonytalanítani magunkat, és a minket érő támadások miatt végül úgy döntöttünk volna, hogy nem vásárolunk keleti vakcinákat, akkor a hazai oltási program nem állna ilyen jól, és nem tudnánk másoknak segíteni.

A tárcavezető rámutatott: Magyarország Európa egyik legsikeresebb oltási programját hajtotta végre, bár kicsit más stratégiát választott, mint a többi európai uniós tagország. Emlékeztetett: Magyarország, még az elején, a nyugati oltóanyagok mellé keletieket is vásárolt, ennek a lépésnek pedig két fontos következménye volt. Az egyik az, hogy Magyarország ma egészségügyi szempontból az egyik legbiztonságosabb ország az Európai Unióban, felkészülten várja a koronavírus delta variánsát, miközben folytatódik az oltási program – húzta alá a miniszter. A másik pedig az, hogy van elég oltóanyagunk, így másoknak is tudunk segíteni – tette hozzá.

Szijjártó Péter elmondta: Portugália az Európai Unióban a harmadik, globálisan pedig a nyolcadik ország, amely vakcinát kapott Magyarországtól. Eddig összesen 1 350 000 adag oltóanyagot adtunk el, kölcsön vagy adományba ennek a nyolc országnak – tájékoztatott.

A miniszter kiemelte: a koronavírus-világjárvány ellen az oltás az egyetlen megoldás, és kulcskérdés, hogy az Európai Unió és partnerei felkészülten várják a negyedik hullámot.
„Oltani, oltani és oltani” – Szijjártó Péter szerint ez a feladat annak érdekében, hogy a szeptember ne a bezárkózás, hanem az iskolakezdés időszaka legyen.

MTI / Szijjártó Péter közösségi oldala

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Megtámadták a Hír Tv stábját Magyar Péter tüntetésén (videó)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük