KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyar Szociális Fórum az eltűnt 100 milliárdról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

budacash

Az emberek és közösségeik állami segédlettel történt tudatos kifosztásának minősítette a Buda Cash 100 milliárd forintra becsült sikkasztását, és a bróker cég kényes iratainak eltűntetését a Magyar Szociális Fórum csütörtökön.

Ahol ilyesmi előfordulhat, nem pusztán az ellenőrzés kérdése vetődik föl, hanem magának a rendszernek a mibenléte is. Százmilliárd forintot csak olyan rendszerben lehet eltüntetni, ahol a pénzügyi szféra összefonódik a politikai hatalommal, így a törvényeket könnyűszerrel ki lehet játszani. Ennek a nemzetgazdasági szempontból is tekintélyes összegnek valahol meg kell lennie, hiszen Magyarországról kisíbolták valahová. Hogyan fordulhatott elő, hogy a történtek nem csak az elmúlt 15 év magyar kormányainak nem tűntek fel, hanem azoknak az országoknak sem, amelyeknek a trezorjaiban a pénz kikötött? Az MSZF szerint ez csak úgy fordulhatott elő, hogy a közös pénzügyi rendszer lehetővé teszi az effajta kifosztást, és nem azt nézik, hogy a pénz miből származik, hanem azt, hogy van. Ez a tény önmagában is rávilágít a tőkés rendszer lényegére – írja a társadalmi mozgalom.

Bármennyire látványos is az MNB által 100 milliárdosra becsült sikkasztás mérete, Magyarországon sem egyedül álló az eset. A Buda Cash sikkasztását megelőzte a devizahitelezés, mely több millió honfitársunkat forgatott ki a vagyonából, sokukat pedig halálba kergetett. Számítások szerint 1-1,5 százalékkal vetette vissza hazánk gazdasági növekedését.

De ott a Baumag-, és a Kulcsár-ügy is, mely szintén arra utal, hogy a tőke kibújik a társadalmi kontroll alól, noha társadalmi méretű tevékenységet fejt ki. „A Buda Cash 100 milliárdos pénzeltüntetése csak úgy fordulhatott elő, hogy a sokat hangoztatott szabadság, melyben élünk, elsősorban a finánctőke szabadsága, demokráciánk pedig formális demokrácia, hiszen nem érinti a gazdasági és pénzügyi lényeget. Sőt, bármikor a közösségi érdekek ellen fordítható, ha társadalmunk ezt hagyja” – szögezte le véleményét az emberjogi mozgalom.

Ez is érdekelheti:  A Telegramon szervezték meg a terrortámadást - vallott az egyik elkövető (döbbenetes videó)

A Magyar Szociális Fórum azt javasolja a Buda Cashnél megkárosított embereknek és önkormányzatoknak, hogy azonnal szerveződjenek károsult-közösséggé, és együtt lépjenek fel saját érdekükben, máskülönben a kilátásba helyezett, még oly részleges kártérítéstől is el fognak esni, mint az megtörtént a vörös iszap katasztrófa után.

Az MSZF egyidejűleg politikai felelősségre vonást követelt az ügyben, a bank felelősein túlmenően.

http://www.mszfszk.hu/

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Magyar Szociális Fórum az eltűnt 100 milliárdról

  1. Ennek a rabló bandának nincs neve ? Vagy ismeretlen a tettes ? Azt csak tudják, ki-kik vezették ezt a pénzintézetet ? Még szabadlábon vannak ? Én ki adnám őket a betéteseknek, tegyenek belátásuk szerint . Mondjon valaki még egy üzemet, céget, intézetet, ahol 5 évente van ellenőrzés, elszámoltatás!!! Ezt is 1o évig „tárgyalgatják” aztán majd csak elfelejtődik… Sok ember élete munkája veszett el !!! Én ha nem tudnának kártalanítani, halálbüntetést kérnék rájuk. Tudom ilyen nincs M:O-on, de megérdemelnék!!! A segítőik is.

  2. „Az MSZF szerint ez csak úgy fordulhatott elő, hogy a közös pénzügyi rendszer lehetővé teszi az effajta kifosztást, és nem azt nézik, hogy a pénz miből származik, hanem azt, hogy van.”
    Annyit tennék hozzá,hogy az a „közös pénzügyi rendszer” eleve úgy lett megalkotva,hogy benne legyen a lopás,csalás lehetősége.
    Ki kell dobni ezt a pénzügyi rendszert a megalkotóival együtt.
    H.B.
    Az emberszerű külső alatt egy lárva morálja húzódik meg, amely a zsákmányra nyáladzik és mindenre képes, hogy azt megkaparintsa, főleg ha van még hozzá hatalom is!
    Hazudni, csalni, lopni, megjátszani magukat, ez nem ár érte, a konc a fontos!
    Miért lehetséges ez? – kérdezhetnénk jogosan.
    Erre a válasz az: MERT NEM TANULTUK MEG MÉG MINDIG FELISMERNI ŐKET!!!

  3. „Ennek a rabló bandának nincs neve ?”
    De van – MAGYARSÁGON ÉLŐSKÖDŐ ZSIDÓK!!!
    H.B.

  4. Érthetetlen, hogy folyamatosan olyan személyek kerülnek vezető pozícióba, pénzlenyúlós helyeken, akik már többször bizonyították hiteltelenségüket. (Lásd. Globex-ügy stb.) Ahhoz, hogy ezeket az ismétlődő csalásokat, rablásokat el tudják követni, mindenki bűnrészes, aki tudott és tud róla.

    1. Elnézést! A Globex-ügyes Gyarmati János állítólag nem azonos a Buda-Cash-es Gyarmati Jánossal?!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük