KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyar nyelvű szórólappal győzködik a körülzárt város kárpátaljai védőit

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

ukrajnaTíznél több kárpátaljai áldozata lehet az elmúlt napok kelet-ukrajnai harcainak. A Donyecki Népköztársaság állítása szerint teljesen körülzárták a Debalcevét védő kormányerőket, akiket magyar röplapokkal is megadásra és szabad elvonulásra szólítanak fel.

A 128. sz. kárpátaljai hegyi dandár tagjai is ott vannak a több oldalról bekerített Debalcevét védő ukrán katonák között – írja az Origo. A frontvonal mögé nyúlványként beékelődő hadszíntérről folyamatosan ellentmondó hírek érkeznek, a Donyecki Népköztársaság jelentései arról szólnak, hogy már teljesen bekerítették a békeidőben 25 ezer lakosú iparvárost, a kormányzati források szerint azonban folyamatos az összeköttetés a védőkkel. Nem hivatalos információk szerint tíznél több kárpátaljai katona veszthette életét a Kelet-Ukrajnában folyó harcokban.

A hozzátartozók beszámolói szerint a kárpátaljai dandár katonái számára már nem csak a nehéztüzérségi támogatás szűnt meg, de a kézifegyverekhez való lőszerkészleteik is kimerülőben vannak. A Magyarországgal szomszédos Kárpátalja megye egyik legbefolyásosabb politikusa, Viktor Baloga, a Juscsenko-éra elnöki kancelláriavezetője ultimátumnak is beillő levélben figyelmeztette Petro Porosenko államfőt: ne engedje meg, hogy a város ugyanolyan pokollá váljék, mint korábban Ilovajszk és Volnovaha. Ha mégis ez történne, Baloga szerint „a kárpátaljai lakosság reakciója kemény és kíméletlen lesz”.

Az Origo információi szerint az ostromlók az ukrán és az orosz mellett lengyel, magyar és román nyelven is megadásra szólítják fel a védőket. Az Origo egy magyar nyelven írt röplapot is közöl:

A szórólap szövege a következő:

„FELHÍVÁS!

Az Ukrán Hadsereg magyar nemzetiségű katonáihoz és tisztjeihez.

MAGYAROK!

A hatalombitorló kijevi rezsim olyan háborúba küld titeket, amit az ukrán nacionalisták és oligarchák saját országuk népe ellen visel.

Ez nem a ti háborútok!

Gondolkozzatok el azon, hogy érdmes e küzdeni a pénzes zsákok és hataloméhes őrültek érdekeiért?

Miközben titket a Donyecki és Luganszki megyék lakossága ellen küldenek, nők és gyerekek ellen, egyetlen egy magát „szabadnak” és „demokratikusnak” nevező kijevi kormány sem volt hajlandó ratifikálni az 1991-es Népszavazás eredményeit, mikor is Kárpátalja lakossága letette szavazatát a nyelvi, kulturális, gazdasági és területi autonómia mellett.

A Donyeckben és Luganszkban, Kramatorszkban és Szlavjanszkban harcoló népfelkelők egyben Kárpátalja szabadságáért is küzdenek!

Magyarok! Ne legyetek eszköz a kijevi rezsim kezében!

Ne harcoljatok a népfelkelők ellen!

Délkelet lakossága nem ellensége a magyarságnak!”

http://mandiner.hu/

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyin elnöknek

Újabb három magyar fiú életébe került a háború – Nyugodjaak békében

Legalább két, de az is lehet, hogy három újabb magyar áldozata van a Donbaszban folyó harcoknak – derül ki az elmúlt napokban elesett ukrán katonák listájáról.

A 38 nevet egy helyi orosz nyelvű portál közölte. A halottak származása természetesen nincs feltüntetve, és erről az ukrán szervek sem adnak ki semmilyen statisztikát. Így elsősorban a nevek alapján lehet következteti arra, ki lehet magyar, vagy részben magyar származású. A szombaton nyilvánosságra hozott listán szerepel Kovács Dimitrij, Magyar Alekszandr (Magyar Sándor), és Takács András Jevgenyejevics.

A lista még messze nem teljes, hiszen a debalcevoi katlant, ahol elestek, az orosz felkelők már körbezárták, így onnan a halottakat már nem tudják kiszállítani, így azonosítani sem. A halottakat Dnyetropetrovszkban helyezték temették el. A magyar fiúk így egyelőre szülőföldjüktől több mint ezer kilométerre nyugszanak.

A Karpatskij Objektiv nevű ukrán portál által múlt pénteken közölt statisztika szerint Kárpátaljáról arányosan kétszer annyi fiatalt hívnak be, mint az ország megyéiből. Az összeállításból kiderül, hogy az 1,2 milliós Kárpátalja megyéből 2500 fiatalt rántanak be a seregbe, ez a lakosság 0,24%-a. Ugyanez az arány országosan 0,11%. Hasonlóan magas arányszámot csak a nyugat-ukrajnai Voliny megyében találunk, ahol viszont a lengyel kisebbség van jelen.

https://www.facebook.com/SouthFrontHu

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “Magyar nyelvű szórólappal győzködik a körülzárt város kárpátaljai védőit

  1. A német kancellár asszony tegnap jobban tette volna, ha átugorva Ukrajnába Porosenkó elnököt tette volna helyre.
    Ezt az első férj nevét a második mellett használó, kis kapucnis, pufi kabátkában Budapesten megjelent nőt a magyarok kifogástalan eleganciával és hölgynek kijáró tisztelettel fogadták.
    Cserébe a kákára előre kötözött csomócskákból kibontott üzenetei, kifogásai, utasításai nem ide illőek voltak, mint ahogy a ruházata sem. Pár száz kilométert tévedett, nem ez volt az első, őt ismerve nem is utolsó.

    1. Mit vársz egy többszörös ügynöktől aki elsősorban a moszadnak dolgozik?

      1. Tőle semmit! Most Zaharcsenko intézkedésének örülök, ha egyáltalán úgy igaz, ahogy hírül adták!

  2. Elképesztő ez a mi nemzetünk, időről időre ugyanaz történik velünk.

    Állandóan idegen érdekekért döglünk meg idegen csatamezőkön, ahelyett, hogy ha már mindenképp csatamezőn kell elesni, a saját függetlenségünkért harcolva pusztulnánk el. Ezek a magyar katonák harcolhattak volna egy Kárpátalja elszakadásáért is, magyar vezetők alatt, magyar érdekekért. De nem, birkamód bevonulnak az ukrán hadseregbe, és birkamód fognak elpusztulni az orosz lázadók fegyvereitől. Ugyanúgy, ahogyan a délszláv háborúban történt, ahol a magyarokat küldték az első sorba harcolni a szerbek, a szerb érdekekért. A magyarok pedig meghaltak a szerb érdekekért. ahelyett, hogy a magyar érdekekért kockáztatták volna az életüket.

    Kis-jugoszlávia vezérkari főnöke, Života Panić mondta ezt a besorozott magyar katonákról: „A magyarok kiválóan harcolnak. Egyetlen esetet sem tudok, amikor egy magyar rosszul harcolt volna, jobban harcoltak, mint a szerbek – nem szöktek a frontról, ha kellett, hullottak, mint a legyek, aki meg elszökött – hát elszökött.”
    Nem ezeknek a fiúknak a bűne, hogy, Magyarországot időtlen idők óta egy aljas, hazaáruló, gyáva elit uralja, akik nem képesek megszervezi, hogy a magyarok fellázadjanak az idegen uralom ellen, és végre a saját véreikért harcoljanak. A nagymagyar, nemzeti zászlóerdők előtt nyilatkozó, handabandázó politikusaink ilyenkor telibeszart gatyában kusshadnak, a „legbátrabbja” legfeljebb megszólal, hogy ne vigyék a katonákat harcolni a szomszédos országok. De segítséget már nem adnak nekik. Magyarországnak nincs kormánya, Magyarországon nincsenek nemzeti politikusok és nemzeti erők. Ha lenne ilyen, most a kárpátaljai magyar fiúk Beregszászon és Munkácson harcolnának a függetlenségért, nem újra a Don környékén pusztulnának értelmetlenül.
    A magyar mindig is jó katona volt, bátor, haláltmegvető (lásd Života Panić nyilatkozata), még akkor is, ha számára teljesen idegen érdekekért kellett harcolnia. Hát még ha a saját érdekeiért kellene fegyvert fognia! De ez a szívben lakozó, rejtett bátorság semmit sem ér, ha egy népnek nincsenek vezetői, csak pávatáncos politikusai. Mert kizárólag a vezetőkön múlik, hogy a nép fiai értelmetlen, vagy értelmes célokért fognak küzdeni.

  3. Ha lenne egy hazájáért felelös kormány mindent megtenne hogy az elszakitott területeken éllő magyar honfitársainkat segitse.Se Magyar hadsereg, se hazafias kormány se rendörség csak cigány teror.Ide jutatta a nagy narancsos Fidesz ezt a szép országunkat. Szebb Jövöt honfitársaim. Soha nem kivánom vissza az Gyurcsán féle szennyet és hulladékot,de ezek a mostaniak,talán még rajtuk is túl tesznek.MMM.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük