KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyar Nemzet: újra háborúpárti javaslatok a NATO csúcson

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A NATO rendkívüli, csütörtöki találkozóján lengyel és balti kérésre újra terítékre kerülhet az Ukrajna feletti repüléstilalmi zóna terve. A nyugati szövetségesek között egyelőre egyetértés van ennek elutasításáról: a NATO-légtérzár Joe Biden, Olaf Scholz és Emmanuel Macron szerint is közvetlen konfrontációt eredményezne Oroszországgal, míg Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint a katonai szövetségnek a felelőssége, hogy a konfliktus ne terjedjen Ukrajna határain kívülre – írta hétfőn a Magyar Nemzet.

A lap cikkében emlékeztettek, Joe Biden amerikai elnök részvételével tartanak rendkívüli NATO-csúcstalálkozót csütörtökön Brüsszelben, ahol lengyel kérésre újfent terítékre kerülhet az Ukrajna feletti repüléstilalmi zóna létrehozása.

A balti államok és Varsó az ukrajnai békemisszió ötletét is tovább szorgalmazzák – értesült a Magyar Nemzet diplomáciai forrásokból.

Hozzátettek, hogy mindkét, már korábban is beharangozott terv megvalósulása a háborús helyzet fokozódását, mintsem enyhülését eredményezné.

A lap korábban azt írta, hogy a légtérzár tervét Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közelmúltban számos alkalommal megfogalmazta, így kérve a NATO-tól a civil lakosság védelmét.

Hozzátették, ez azonban lényegében hadviselő féllé tenné a katonai szövetséget, erre már Jens Stoltenberg főtitkár is figyelmeztetett. „Sem szárazföldön, sem levegőben nem hatolunk be Ukrajnába. Egy repüléstilalmi övezet megvalósításához viszont arra lenne szükség, hogy NATO-vadászgépeket küldjünk az ukrán légtérbe, amelyek a repüléstilalom biztosítása érdekében orosz gépeket lőnének le. Úgy értékeljük, hogy ez a lépés egy teljes háborúhoz vezetne Európában, sok ország részvételével” – idézték a norvég diplomatát, aki a szövetség külügyminisztereinek ehavi, rendkívüli találkozóján mondta ezeket a szavakat.

Mint írták, Stoltenberg a múlt héten a védelmi miniszterek ülésén megismételte ezt az álláspontot, és mint fogalmazott, a szövetség felelőssége, hogy a konfliktus ne terjedjen Ukrajna határain túlra.

Úgy folytatták, hogy Németország és az Egyesült Államok is ellenzi a légtérzár létrehozását. Olaf Scholz kancellár egy németországi rendezvényen a múlt héten az Oroszországgal való, közvetlen katonai konfrontációval tette egyenlővé a repüléstilalmi zóna megvalósulását. „Joe Biden amerikai elnökkel és Emmanuel Macron francia elnökkel egyazon véleményen vagyunk: elkerülendő, hogy a NATO és Oroszország között katonai jellegű összecsapás történjen” – húzta alá a lap szerint a kancellár.

Ez is érdekelheti:  Bayer Zsolt: A takonygerincű

Emlékezetesnek nevezték, hogy Macron elnök a múlt héten ukrán menekülteket látogatott meg Franciaországban, ahol kijelentette, hogy legitimnek tekint minden ukrán kérést, de az egyetlen elfogadható döntésnek azt tartja, ha a szövetségesek nem háborúznak az oroszokkal.

A Magyar Nemzet korábban azt írta: a lengyelek jelenleg is dolgoznak egy olyan nemzetközi koalíció létrehozásán, ami békemissziót vezényelne Ukrajnába. Ennek ötletét múlt héten mind a NATO-főtitkár, mind Németország szintén elutasította.

A berlini kormány szóvivője Olaf Scholz üzenetét tolmácsolva rámutatott: jelenleg nem lehet egyértelmű különbséget tenni a humanitárius segélyező, valamint a harci misszió között. A békemisszió terve várhatóan szintén előkerül a brüsszeli NATO- és EU-csúcson – tették hozzá.

Úgy fogalmaztak, a közhiedelemmel ellentétben a légtérzárlat nem csupán egy katonai „félmegoldás”, hanem az ellenség légi fölényének visszaszorítására irányuló hadművelet, mely közvetlen és folyamatos összecsapásokat von maga után. A felek, akik egy ilyen zóna kialakításáról döntenek, vállalják, hogy bármely katonai objektumot – legyen az vadászgép vagy légvédelmi rendszer -, amely az adott légtérben tevékenykedik, kiiktatnak.

„Jelen helyzetben a repüléstilalmi zóna bevezetésének ötlete több sebből is vérzik. Egyrészt az eddigi információk alapján az orosz haderő nem támaszkodik olyan mértékben légierejére, ami indokolttá tenné a zárlatot, a nagyvárosok ostrománál rendszerint a tüzérségi csapásokra helyeződik a hangsúly. Másrészt arról sem szabad megfeledkezni, hogy Oroszország és Belarusz területén olyan nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerek vannak, melyek kiiktatása nélkül nem lehet létrehozni a repüléstilalmi zónát. Amennyiben a NATO-egységek ezeket, valamint a zónát megsértő objektumokat támadnák meg, úgy automatikusan hadviselő féllé válnának – így a világ két legnagyobb nukleáris hatalma kerülne közvetlen konfliktusba egymással” – fogalmaztak a szerkesztőségi cikkben.

A légtérzárlat jelenleg – a Magyar Nemzet szerint – tehát kevésbé szolgálná a civil lakosság védelmét, sokkal inkább eredményezné a konfliktus további eszkalálódását, mely így Ukrajna határain túlra is átgyűrűzne.

Ez is érdekelheti:  Sacks: egyre valószínűbb, hogy Ukrajna áll a terrortámadás mögött

A repüléstilalmi zóna bevezetése ezáltal kritikus lépést jelentene egy újabb világháború kitörése felé, „ez pedig teljesen ellentétes mind hazánk, mind Európa érdekeivel” – olvasható a cikkben.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük