KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyar Justitia Bizottság Postaládája: Üzenetek, emlékeztetők, észrevételek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

GYURCSÁNY FERENCNEK

Ha egy ország-világ előtt leleplezett (közismert, kapitális) hazudozó azt állítja másról, hogy „Lehazudja a csillagot az égről”, akkor a formális logika szerint: annak az ellenkezője fedi a valóságot! Legközelebb, ha valakit le akar járatni hazánk zavart elméjű bohóca, akkor dehonesztáló célzatú kijelentésének az inverzével hozakodjon elő, talán nagyobb sikerre számíthat.

ECHO TÉVÉHEZ

Thürmer Gyula,- ortodox magabiztosságával és büszkeséggel azt nyilatkozta az Echo tévében, hogy ő semmit sem változott (ideológiai értelemben), kommunista volt és kommunista elveket vall ma is, Kádár tisztelője (híve), és az MSZP politikájával nem ért egyet, mert nem egy kis csoport milliárdos réteget akar, hanem a nagy tömegek boldogulását (jólétét).

Nem is kellett volna megszólalnia, mindenki emlékszik a Tanács Köztársaság emlékművénél, a szovjet „diadalívnél” és Kádár (kirámolt) sírjánál tett látogatásaira, nyilatkozataira, sopánkodásaira, illetve nosztalgiázásaira.

De vajon az Echo tévé illetékesei miért népszerűsítik Thürmert? Közvetítenék-e Szálasi Ferenc eszmefuttatását, ha „ad absurdum” életben maradt volna?

Vajon melyik párt (ideológia) okozott nagyobb szörnyűséget (népirtást) a világ népeinek: a kommunista, a nemzeti-szocialista vagy a fasiszta?

Kik okoztak nagyobb vérengzést, kárt, kirekesztő politikát és eszmei zűrzavart hazánkban, a kommunisták vagy a hungaristák?

Kiket vontak (nagy számban, kíméletlen és törvénytelen módon) felelősségre 1945 után napjainkig, a szélső-baloldaliakat vagy a szélső-jobboldaliakat?

Kik tettek szert a rendszerváltozást követően milliárdos vagyonokra,- az egykori MSZMP-s főguruk, vagy az ’56-os forradalmárok, a jobboldalinak, antiszemitának, valamint fasisztának) címkézett személyek?

A „bülbül-szavú” Thürmer – az Echo tévében -, pontosan ugyanazokat a lózungokat szajkózta, mint Lenin, Sztalin, Rákosi vagy Kádár! Az általam (őszintén mondom) nagyon tisztelt Obersovszky Péter szerkesztő-riporter úr nem vette észre, hogy akaratlanul is Kádár egyik kedvencének készít ingyen propagandát?

SZOLLÁR DOMOKOSNAK

A gyermeteg és együgyűen érvelő kormányszóvivő természetesnek tartja, hogy a politikai élettől visszavonult Gyurcsánnyal is konzultáljon Bajnai, mert Medgyessyvel és Borossal már konzultált. A „2007-es év szóvivője” nem hangsúlyozta ki, hogy a nevezettek mindegyike „lebukott” és „közutálatnak” minősült,- tehát „hasznos” tapasztalataik átvétele nem sok jóval kecsegteti Bajnait.

ORBÁN VIKTORNAK

Restellem a nyilvánosság elé teregetni, hogy Orbán úr nyilatkozatával ellentétben, én nem tisztelem a mai (sztalini) alkotmányt. Ez a (minden konkrétum nélküli) demagóg, semmitmondó és számos megfogalmazásában többféle képen értelmezhető (toldozott-foldozott) fércmunka, annyira csapnivaló, hogy száz megkérdezett ember közül, egyetlenegy sem lenne képes felidézni az „időt álló mű” egyetlenegy egy paragrafusát (cikkelyét) vagy pontját sem!

Az már csak „hab a sztalini alkotmány-tortánkon”, hogy ezt az őrzi, pontosabban: ennek szellemében foglal állást (fontos kérdésekben) a „nagytekintélyű” Alkotmánybíróság!

Sajnálatos és szégyen hazánkra (parlamentünkre és kormányainkra), hogy 20 év alatt nem készült egy új alkotmányunk, és nem volt 5-6 olyan jogászunk, akik két hét leforgása alatt, letettek volna az asztalra egy Sztalinénál jobb, konkrétabb, korszerűbb, élethűbb, logikusabbat és használhatóbb alkotmányt!

ETIKAI KÓDEXEKRŐL

Célszerű lenne egyes minisztériumokban (valamint alárendelt szerveiknél) létrehozni (bevezetni, kiadni) egy ún. „etikai” kódexet,- a közéleti „tisztaság” és az adott szervezet, illetve tagjai presztízsének megőrzése (növelése) céljából.

Anno dacumál, a honvédség tábornoki, tiszti és tiszthelyettesi kara rendelkezett ilyen kódexszel, ennek alapján pedig Becsületügyi Bírósággal, amely olyan etikátlan vagy erkölcstelen kérdésekben ítélkezett, amelyek a nem tartoztak a „steril” bűnelkövetés kategóriájába, de „foltot” ejtettek az adott személy becsületén (tisztességén).

Példaként lehet megemlíteni a honvédséget, ahol Für Lajos megszüntette a Becsületügyi Bíróságokat, ennek következtében nem lehetett felelősségre vonni az etikátlan tábornokokat és főtiszteket, hiába vizsgálta ki a Számvevő Szék az általuk elkövetett visszaéléseket (túlkapásokat, önkényeskedéseket, stb.), mert a Katonai Bíróság megállapította, hogy: „bár a tettük etikátlan volt”, de nem büntethetők.

Ha Etikai Kódexel rendelkeznének a minisztériumok (főhatóságok és más vezető szervek), valamint pártok és egyesületek, akkor a hazugok vagy korrupt személyek száma jelentősen csökkenne, és pl.: Kovács László, Gyurcsány Ferenc, Kóka János, Bajnai Gordon, Lendvai Ildikó, Lamperth Mónika, Demszky Gábor és

„hasonszőrű” társaik néhány hét vagy hónap leforgását követően ki lettek volna seperve a közélet minden területéről!

Nem lennének etikátlan végkielégítések, értéktelen tanácsadói munkáért járó tiszteletdíjak, meg nem szolgált prémiumok, jutalmak és más „burkolt” juttatások, sőt alighanem fel lennének számolva az influenzajárvány terjedési sebességét is meghaladó „szóvivői” (és helyettes szóvivői) státuszok is!

A szóvivőkre (helyetteseikre, apparátusukra és szolgálati kocsikájukra) annyi szükség van, mint a grönlandi eszkimóknak a 25 faktoros napolajra vagy az „A” kategóriás (jégkását is adagoló) Samsung hűtőszekrényekre! „Rongyrázásra” viszont kitűnően megfelelnek…

Merthogy: ”vigye a szót” az adott szervezet (munkahely, stb.) felelős vezetője, azért kap olyan illetményt (havonta), amelyből húsz család is gondtalanul eléldegélne! A „szóvivő” pedig ne ácsorogjon a „pótmikrofon” mögött, akkor is, ha nem „viszi a szót”, hanem mélységes együttérzést mímelve úgy „csüng főnöke ajkán”, mint szaloncukor a fenyőfán, sőt olyan is volt, aki elalélt (elájult) a mérhetetlen nagy gyönyörűségtől,

KÖVÉR LÁSZLÓNAK

Megítélésünk szerint, ha Kövér László segíteni akar a Fideszen, akkor legjobban teszi, ha felhagy a hibákkal tarkított nyilatkozatainak terjesztésétől! Ha nem tud lemondani erről a káros szenvedélyéről, akkor időnként kocogjon el egy fodrászhoz és egy logopédushoz, mert számos szimpatizánsukat irritálja a profilja és az artikulációja.

CSURKA ISTVÁNNAK

Célszerű lenne egyszer összeszámolni, hogy igaztalanul hány személyt támadott meg, elüldözött vagy elidegenített (többek között: Stolmer G. Ilonát,- Kubinyi Ferencet, Balaskó Jenőt, Szabó Lukácsot, Horváth Lajost, Horváth Gyulát, Franka Tibort, Krajczár Imrét, László Jenőt, Balczó Zoltánt, Szilvási Györgyöt, Gidai Erzsébetet, Nagy Ferót, Kovács Dánielt, Berki Mihályt, stb., stb.) az egykori III/III-as sztáríró, Aczél György patronáltja, a lóverseny és a pénz imádója, a MIÉP létrehozója és leépítője?

Most Morvai Krisztinát vette célba, hogy hallassa hangját megfogyatkozott párttársai és hódolói előtt.

Csurka demagóg stílusával, csalással, titkolt ügyleteivel, erőszakosságával és hiszékeny (jóindulatú, de félrevezetett) emberek – egyre fogyatkozó – táborával tudott megkapaszkodni elnöki pozíciójában. Bolsevik módszerek alkalmazásával mindig kereste a „soros” ellenséget (kizárandó személyt vagy személyeket), sértődékeny (mimóza) természetével a legenyhébb kritika tolerálására sem volt képes. Talán egy jó pszichiáter segítene rajta….

A PARLAMENTNEK

Célszerű lenne a parlamenti képviselők számának jelentős csökkentése, anyagi juttatásuk mérséklése és visszahívásuk lehetővé tétele. Ezt már az 1994-es választások előtt szóvá tettem, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 2. sz. választókörzetben, több ezer szórólapom is tartalmazta ezeket a gondolataimat. Nem

lehettem „próféta”, mert javaslataim „falra hányt borsónak” minősültek Ennek következtében hatalmas összegeket fizettek ki az adófizetők a semmiért, nézegethették a plenáris ülések üresen tátongó padsorait, vagy érzékelhették számos képviselő semmittevését.

Örömmel hallottam és olvastam, hogy Orbán Viktor (15 év elteltével) hasonló gondolatokkal foglalkozik a jövőre vonatkozólag, bár eddig csak a létszámcsökkentési tervét pendítette meg.

Meg kellene vizsgálni, hogy mennyire demokratikus, hogy ún. pártlistán juttatnak be képviselőket a parlamentbe, mert ez („tetszik, vagy nem tetszik”,- valakinek vagy valakiknek) nem más, mint a választópolgárok jogainak ügyes, ravasz, „burkolt” és/vagy cinikus semmibevétele (kijátszása, megnyirbálása).

DEMSZKYNEK

Mivel vészesen közeleg a főváros főpolgármesterének távozási időpontja, célszerű lenne, ha 20 éves „főmesterkedésének” letelte előtt, legalább 1 (azaz egyetlenegy!) olyan maradandó szellemi vagy materiális örökséget hagyna hátra, amely saját „kútfejéből” pattan ki, és Budapest lakosságát szolgálja, vagy a város modernizálását tükrözi, illetve számos ígérete egyikének teljesítését igazolja. Vagyis: ebbe a kategóriába nem tartozik bele a horvátországi nyaralója vagy az itthoni ingatlanjai.

Talán ez nem nagy kérés egy 20 éves, utazgatásokkal tarkított, magamutogatással telített, helyettesekkel és tanácsadókkal támogatott, jól fizetett munkája megkoronázásaként.

Mert embertelen dolog lenne egy olyan lista összeállítására felkérni, hogy: mennyit hazudott, mennyit ígérgetett, mennyire hanyagolta el a várost, mekkora kölcsönöket vett fel és mire költötte, mit hagy az utódjára és az adófizetőkre, stb., stb. Ez nem kívánható attól, aki 5 választási ciklust „kibekkelt” úgy, hogy semmi jót és maradandót nem tett a fővárosért. Még nem késő, hogy ezt az egy kérést teljesítse, bár (állítólag) a londoni fogadóirodákban, az erre vonatkozó legkedvezőbb „tarifa” pillanatnyilag: 1:1000-hez…

(2009. 11. 13.)

(Prof. Dr. Bokor Imre)

az MJB elnöke

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Magyar Justitia Bizottság Postaládája: Üzenetek, emlékeztetők, észrevételek

  1. BOKOR IMRÉNEK:
    Szivesen olvasom írásait, mert azok egy kicsit tükörképei a mi furcsa renszerváltásunknak…
    Mondja, Bokor úr! – Ön hol „állomásozott” 1956 vérzivataros napjaiban katonatisztként? – Kik készítették fel Szovjetúnióban Önt 1956 őszén, hogy a „szocializmus védelmében” minél képzettebb főtisztek őrködjenek az „örökéletű” kommunista rendszerek felett?…
    Bokor alezredes elvtárs! – Ön is üldözött volt?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük