KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyar Jelen: Siófok önálló városállam lesz (?!)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Siófok önálló városállam lesz” – jelentette ki 2008. december 12-én tartott siófoki sajtótájékoztatóján Suchman Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője, aki egyben a Balaton ügyeit intéző Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke is.

Azok, akik tisztában vannak a valósággal, és azt is tudják, ki az a Suchman Tamás, már ekkor valami szörnyűségre gyanakodhattak. A cionista Hit Gyülekezetének lapja, a Hetek öröm ujjongva adta hírül két éve, hogy „Suchman Tamás eladja a Balatont”. Hogy kiknek, arról mindenképpen lehet fogalmunk, hiszen az MSZP egyik legfőbb véleményformálója, a párt választmányi tagja volt az, aki a kilencvenes években privatizációért felelős tárca nélküli miniszterként, majd ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszterként első számú felelőse Magyarország kiárusításának és tönkretételének. Végül egyébként a miniszteri bársonyszékből a Tocsik-ügy miatt kellett távoznia. Emiatt néhány évig látszólag háttérbe vonult, de a Magyarország legzsírosabb bödönjét jelentő Balaton fejlesztési tanácsának elnökeként, manapság pedig a kiemelt fejlesztésekért felelős kormánybiztosként lépett elő a függönyök mögül.

Izraeli lakópark a Balaton partján

Suchman Tamás megbízóiról képet kaphatunk, ha tudjuk, hogy az MSZP egyik irányítójaként egyben a keszthelyi zsidó hitközség alelnöke, valamint a szabadkőműves szellemiségű Interparlamentáris Unió (IPU) magyar-izraeli baráti tagozatának a tagja. Továbbá Suchman Tamás volt az is, aki 1993-ban kezdeményezte, hogy a héber nyelv tanításához a magyar állam adjon támogatást, s aki 2007-ben élő rádióadásban veszekedett össze az egyébként hasonszőrű Gusztos Péterrel (SZDSZ), mert az nem támogatta azt a Suchman-féle kezdeményezést, hogy a magyar Országgyűlésben zsidó istentiszteletet tartsanak.

Ezek után nem meglepő, hogy információink szerint Suchman Tamás fejlesztésekért felelős kormánybiztosként személyesen lobbizott a kormánynál a Joav Blum nevével fémjelzett sukorói (és, mint feltártuk, újabbak várhatók) kaszinóváros ügyében. Vajon milyen önálló városállam lesz az, amelynek létrehozását maga Suchman Tamás jelentette be? A magyarországi idegenforgalmi bevételek jelentős részét adó Balatont és annak fővárosát ki akarja szakítani Magyarországból? Állam lesz az államban? Lesz saját törvényhozása, fizetőeszköze is a Suchman-féle városállamnak?

Csapatainkkal az ügy felderítésére indultunk, különös tekintettel arra, hogy állam az államban típusú elképzelés volt Hunnia is, amelyet azonban tűzzel-vassal kezdett üldözni a hatalom, Budaházy Györgyöt el is ítélték nemrég emiatt, az alkotmányos rend megváltoztatásának kísérletére hivatkozva, Hunnia Malajziában lévő szerverét a nyomozó hatóság lefoglalta, a világhálóról Hunnia oldalát eltüntették és sokakat letartóztattak. Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek?

A kiválasztottak

Siófok főterén parkoltunk le, a lerobbant víztoronnyal szemben, egy rendkívül ocsmány palánksor előtt, amely egy hatalmas gödröt igyekszik eltakarni, amely jelenleg meglehetősen otrombán éktelenkedik a Balaton fővárosának kellős közepén. Megtudtuk, hogy 2008 áprilisában kezdték bontani a Siófokon felépítendő Sió Plaza helyét elfoglaló épületeket. Novemberben lebontották a Sió Áruházat, kivágták a csodálatos fákat, és megkezdődtek az alapozási munkák, azaz kiástak egy hatalmas munkagödröt. Az ügy érdekessége, hogy a hatalmas beruházást egy mindössze 3 millió forintos törzstőkéjű cég, a Sió Ingatlan Invest Kft. végezheti el. A siófoki önkormányzat egyébként, mint majd látni fogjuk, előszeretettel választ ki ilyen minimális törzstőkéjű cégeket milliárdos beruházásokra. Érdekes kérdés, hogy vajon mi alapján választják ki éppen ezeket a cégeket? A Sió Invest Kft. ugyanakkor a szerződés megkötése után, a gödörre keretbiztosítási jelzálogjogként kapott az Erste Banktól közel 4 milliárd forint kölcsönt. A munkálatok azonban azóta leálltak, idén nem haladtak előre, ám kérdésünkre Nagy István, a siófoki polgármester sajtóreferense elmondta, hogy „remélhetőleg november közepén a projekt építése újra indul, amelynek az előkészületei megtörténtek. Visszaszerelték a toronydarut, elvégezték a talajvízszint süllyesztését.”

Már 2003 óta foglalkozik a siófoki önkormányzat szerinte visszásnak tűnő ügyeivel dr. Léhmann György ügyvéd, aki a főtéren lévő irodájában fogad minket. Sorolja az ügyeket: a Jókai-villa megszerzésének zavaros körülményei, amikor Nagy Sándor önkormányzati képviselő birtokába jutott a híres kastélyszerű épület. Nagy Sándor felesége jelenleg dr. Balázs Árpád mellett alpolgármester. Léhmann György egyéb családi és politikai összefonódások soraira világít még rá, de minket most egyelőre a Suchman-féle városállam létrehozása érdekel, ezért az ügyvéd úr rá is tér az utóbbi idők legnagyobb siófoki üzletére és területfoglalására. Bár, az üzlet – mint az alábbiakból kiderül – csak az egyik fél számára volt igazán jövedelmező. Suchman izraeli tőkét ígért Siófoknak. Léhmann György alábbi elbeszéléséből kiderül, hogy a zsidó üzletemberek egy fillért sem hoztak, viszont milliárdokkal távoztak a Balaton-partról, s meg sem álltak Panamáig. Maguk után természetesen jelentős adótartozást is felhalmoztak Magyarországon, mert a zsidó gyarmaton ezt is megtehetik. Léhmann György szavai következnek:

Csak a Jóisten tudja, hogy a polgármester miként szemelte ki ezt a hárommillió forint törzstőkéjű, izraeli tulajdonú L.A. Shiraz Invest Kft-t. 2003-ban szóba került, hogy Siófok legértékesebb ingatlanját, a 3,6 hektáros, üres, beépítetlen, közvetlen part menti ingatlant, az egykori Holland Kempinget eladják. Egy hárommillió forint törzstőkéjű cég ugyan miből tudja megvenni Siófok legértékesebb ingatlanját, amit végül 788 millió forintért el is adtak nekik? Mi volt a biztosíték az önkormányzat számára? Mivel ez az ellentmondás másoknak is feltűnt, fel is tették a kérdést, s Balázs Árpád polgármester erre azt válaszolta akkoriban, hogy van egy milliárdos bankgarancia, de ilyen marhaságot egy jogász nem mond (pedig Balázs Árpád is jogász végzettségű), mert a bank garanciát csak a már kész szerződéshez ad. A cég izraeli állampolgárokból áll. A szerződés meglehetősen zavaros volt, s amikor ezt 2004-ben aláírták, én már mondtam, hogy ez így nem lesz jó. Talán éppen az én „ugatásom” miatt végülis a cég kifizette a 788 milliós vételárat. Akkor derült ki, hogy miből, amikor a tulajdonjogát bejegyezték. A Shiraz egyébként csak a terület 2/3 részét, az értékesebb területet vette meg. Egyidejűleg bejegyeztek rá egy 8 milliárd forintos keretbiztosítéki jelzálogjogot. Nem tetszett nekem ez a dolog, hogy egy 788 milliós ingatlanra 8 milliárd forintos – igaz, később folyósítandó – kölcsönt adnak. Szerintem egyébként a vételárat is a 8 milliárdos hitelből fizették ki. Emiatt polgári peres eljárást indítottam feltűnő értékaránytalanságra hivatkozva, felperesként a Siófoki Önkormányzatot megjelölve. A beadványra ráütöttem a pecsétemet, azzal, hogy az önkormányzat majd később csatolja a meghatalmazást. Darázsfészekbe nyúltam. Rám ugrott a zsidó cég és az önkormányzat is. Az izraeli cég képviseletében felhívott egy fiatalember, konkrétan nem fenyegetett meg, de jó sokat vitatkoztunk. Végül feljelentettek, s az ügyvédi kamara pénzbírságra büntetett, mert nem volt a per indításához meghatalmazásom az önkormányzattól. Ami azonban most történt, mintha engem igazolna. Kiderült, hogy a 788 millió forintos vételár mellett olyan szerződést követelt meg az L.A. Shiraz Kft., amelyben a szerződés mellékletét képező építési terveket a szerződés aláírásával egyidejűleg engedélyezte az eladó, tehát az önkormányzat. Én még ilyet nem láttam. Az önkormányzat meg is adta egyidejűleg az engedélyt. Erre egyébként azért volt szükségük, mert kiszámoltam, hogy több mint 20 százalékos beépítettségről van szó, a Balaton-törvény azonban csak 10 százalékot enged. Négy darab hatalmas, 7-8 szintes épületet húznak fel közvetlenül a Balaton partjára, ezt másnak aligha engednék.

Megnéztem tegnap az ingatlan-nyilvántartást. Eszerint az eddig felépített házakban 124 albetét (valószínűleg lakás) van, s kétfelé osztották a megvásárolt ingatlant. Szeptember 16-án még egy keretbiztosítéki jelzálogjogot jegyeztek be rá, 1 millió 700 ezer euró értékben. Lehet, hogy valami korábbi hitelt váltottak ki. A már beépített területen 2 milliárd 600 millió forintos jelzálogjog, s mintegy 1,5 millió eurós kölcsön, a nem beépítetten pedig 1,7 millió euró és több mint 2 milliárd forint kölcsön szerepel egyelőre.

2008 szeptemberében adótartozás miatt elrendelték az L.A. Shiraz Kft-vel szemben a végrehajtást, ám a felszámolási eljárást a mai napig nem rendelte el az APEH. Én mostanában nem láttam olyan ingatlant, amelyet végrehajtással megterhelnek, ami a mai napig érvényben van, tehát a végrehajtásnak nem tett eleget az adós, ám az APEH a felszámolási eljárást nem indítja el. Nagyon kemény az összejátszás, s feltehetőleg Balázs Árpád nem önszántából írta alá ezt a szerződést, hanem vezették a kezét.

Azzal ugyanis, hogy az APEH ilyen sokat késlekedik, az izraeli tulajdonosok a végrehajtási eljárás ellenére szabadon rendelkezhettek a pénzekkel, azok ezt ki is használták, s maguk helyett 2008. november 24-én egy panamai bejegyzésű céget, a hivatalosan a PA-Panama 5. Cuba Avenue 34th Street 34-20. címen székelő Bluelline Global Investment S.A.-t tették meg, vélhetően falból, tulajdonosnak. Az izraeliek tehát fogták a pénzt, és papíron kisétáltak a cégből, a lakásokat ugyanis közben folyamatosan értékesítik. A Shiraz Kft. közben ráadásul egy Lunetta Kft. nevű cégnek adta át az ingatlant. A késlekedés miatt az APEH felelőssége is felmerül. Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy összejátszottak az izraeliekkel – nyilatkozta lapunknak dr. Léhmann György ügyvéd.

Megkerestük Siófok polgármesterét is, aki helyett Nagy István sajtóreferens válaszolt a kérdéseinkre. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen szempontok alapján választották ki a minimális törzstőkével rendelkező izraeli céget egy ilyen nagy értékű beruházásra. Nagy István a következőket válaszolta:

– Az L. A. Shiraz Kft. nyilvános hirdetésen jelentkezett egy önkormányzati ingatlan megvásárlására. Vagyis mi nem választottuk. Az ingatlant több éve folyamatosan hirdettük, míg végre vevő akadt rá. A vevő az ingatlant a tervek szerint elkezdte beépíteni, az általa építési engedélyben szereplő öt épülettömbből kettőt már átadott és használatbavételi engedélyt kapott rá. Jelenleg kettőnek az építése folyamatban van, amelyből egy átadás közeli állapotban van, míg egynek az alapozási munkálatai elkészültek. A vevő törzstőkéjét egy ingatlan adásvételnél nem vizsgáljuk, az ingatlan adásvételnél a hirdetésben az szerepel, hogy a tulajdonos akkor szerzi meg az ingatlant, ha a vételárat teljes egészében kiegyenlítette. A jelen jogügyletnél a vevő a teljes vételárat készpénzben átutalta, az önkormányzatunk számlájára megérkezett. Hírek szerint a projektben tulajdonos váltás történt, de erről mi nem tudunk nyilatkozni – mondta lapunknak Nagy István polgármesteri sajtóreferens.

Az L.A. Shiraz üzlete (nevezzük inkább szabad rablásnak) a legértékesebb siófoki területtel, a korábban Holland Kempingnek is nevezett ingatlannal, szokás szerint megint csak a jéghegy csúcsa. Suchman Tamás közreműködésével ugyanis már korábban eladták gyakorlatilag a Balaton összes kempingjét. Ezeket korábban a Siótour Rt., a Veszprémtour Rt. és a Zalatour Rt. birtokolta, de a három társaságot és ezzel tulajdonképpen a Balatont privatizálva felvásárolta a titokzatos SCD Holding, amely évek óta csak ígérgeti, de még egy fillért sem fektetett be a Balatonba. Ez is inkább szabad rablás, és nem beruházás. Emlékezetes történetük volt, amikor a Siótour privatizációját követően hálából a volt miniszterelnöknek, Medgyessy Péternek adtak el egy vízparti telket. Nemrégiben a csődközeli helyzetben levő Badacsonytomaj önkormányzatát fosztották ki, mikor 600 millió forintot adtak egy 6 hektáros területért.

Az SCD Holding tulajdonosi szerkezetét illetően időről-időre találgatások látnak napvilágot. Jóllehet a társaság hivatalos – a honlapján is elérhető – közlése szerint három magánszemély és egy londoni fiókcég a holding tulajdonosa, nem hivatalos értesüléseink szerint ezúttal is a Magyarországot gyarmatosítók állnak a háttérben.

Ezeknek a köröknek jellemző tulajdonsága, hogy sohasem a saját pénzüket forgatják meg, hanem mindig banki hitelekkel operálnak. Amint azt most is láthattuk, úgy juthatnak az önkormányzatoknak és a kormánynak köszönhetően hazánk legértékesebb ingatlanjaihoz, hogy valójában egyetlen befektetni való fillérjük sincs, amikor több milliárd forintos ingatlanokra pályáznak. Ennyi erővel bárki meggazdagodhatna ilyen módszerekkel. Csakhogy, ha nem tartozunk ahhoz a bizonyos körhöz, akkor a politikusok pusztán a két szép szemünkért nem fogják nyertesként kihozni 3 millió forint törzstőkéjű cégünket, a bankok pedig nem fognak a két szép szemünkért több milliárd forintos hiteleket adni.

Kegyelemdöfés: újabb bizonyítékunk az összefüggő zsidó maffiára

Két évtizede folyamatosan halljuk, olvassuk a cionista kézben lévő úgynevezett baloldali-liberális médiából, hogy az úgynevezett szélsőjobboldal alap nélküli, beteges összeesküvés-elmélete csupán az, hogy egy központi vezérlésű zsidó maffia tartja a kezében Magyarországot, s hogy ennek a körnek a kezében van a politikai és gazdasági elit, a média, a bíróságok, ügyészségek stb. A liberális közvéleményformálók gúnyosan, ironikusan élcelődnek a radikálisok „beteges képzelődésein”, bár, köszönhetően annak, hogy felnőtt egy új nemzedék, amely sokkal profibban és bátrabban száll szembe ezzel a zsidó hatalommal, mint bárki korábban, egyre sűrűbben fagy rá az arcukra a gúnyos mosoly. A most következő néhány mondatban ismételten tényekkel bizonyítjuk be, hogy létezik a világot uraló zsidó maffia, amely a kezében tartja a hűbéres magyarországi kormányt, s nem mellesleg az egész úgynevezett politikai elitet, műellenzékestől együtt. Figyeljék az összefüggéseket:

A Siófokról megismert L.A. SHIRAZ INVEST Kft. vezetője az izraeli állampolgárságú (lakcíme: Izrael, Ramat-Hasharon, Lamerhav 27.) Izhak Levy (anyja neve: Shirazi Sarah), akinek a cégiratok szerint a magyarországi kézbesítési megbízottja a Bárd, Cseri és Társai Ügyvédi Iroda, amely Budapesten a Krisztina krt. 39. szám alatt található. Ugyanitt székel a sukorói kaszinóváros „beruházója” is, sőt, a Zsidó Világkongresszus vezetője, Ronald Lauder által gründolt, s a Joav Blum által irányított magyarországi kaszinóváros-építési hullámot (hiszen azt már felfedtük, hogy a sukoróin kívül még legalább két kaszinóváros építését tervezik) végrehajtó zsidó „vállalkozás” jogi képviselője is ugyanez az ügyvédi iroda. A Bárd, Cseri és Társai Ügyvédi Iroda vezetője id. dr. Bárd Károly, aki az ötvenes években ÁVH-s vallatótiszt volt. Kiváló munkavégzéséért még kitüntetést is kapott az ÁVH vezetőjétől, a szintén zsidó Péter Gábortól. Bárd Károly egykori ávós százados képe az egykori munkahelyén, az Andrássy út 60-ban, a mai Terror Háza Múzeumban ott látható a falon.

A kutatások szerint például Bárd Károly gumibottal verte ki az egyik áldozatának a szemét, s nyilván más kínzásokban is előszeretettel vett részt, nem véletlenül kapta meg 1949-ben ávósként a köztársaságiérdemrendet. Nos, ha lett volna rendszerváltozás 1989-ben, akkor – a nürnbergi pert precedensként véve – idősebb Bárd Károlynak a bitófán vagy egy lámpavasra fellógatva kellett volna végezni. Ehelyett egy másik, Péter Gábor által ugyancsak kitüntetett ávóssal, Bauer Miklóssal alapíthatott a „rendszerváltozás” hajnalán közös ügyvédi irodát. Azzal a szadista, terrorista Bauer Miklóssal, aki kínzásairól, többek között a körömletépéseiről vált hírhedté. A vértől csöpögő ÁVH két kitüntetett vallatótisztjének ügyvédi irodája, amely jelenleg a zsidó honfoglaló tőkét képviseli hazánkban, nem másnak, mint Eörsi Mátyás, SZDSZ-es parlamenti képviselő ügyvédi irodájának, az Eörsi és Társai Ügyvédi Irodának a hivatalos jogutódja. Suchman Tamás mellett a szintén zsidó Eörsi Mátyás a Magyarországot elfoglaló zsidó terjeszkedés másik kulcsfigurája.

A Magyar Hírlap hozta nyilvánosságra Katona Tamás jelenlegi pénzügyminisztériumi államtitkár és az ávós Bárd Károly ügyvéd bizalmas levelezését a sukorói King’s City beruházás kapcsán. Az egyik levélben Bárd például egy neki nem tetsző újságcikk miatt elégedetlenkedett, ám Katona erre bizalmasan, barátilag tegeződve úgy válaszolt: „Kérlek, hidd el, hogy nem az újságból kormányzunk”.

Az összefonódások azonban még mindig nem értek véget. Az MSZP-s Suchman-féle izraeli tőkét a Fidesz színeiben polgármesterkedő Balázs Árpád engedte be a Balaton-partra, s ha ezen valaki még meglepődik, ajánlom figyelmébe a következő döbbenetes összefüggést is:

A csapataink által felderített, s általunk kirobbantott sukorói kaszinóváros építési botrány ügyében végül a választópolgárok miatt a Fidesz kénytelen volt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezni. A felállt bizottság azonban minden bizonnyal csak egy újabb színjáték az ötfejű parlamenti sárkány részéről. A bizottság MSZP-s alelnöke ugyanis a cionizmus egyik fő képviselője, volt VII. kerületi polgármester, a Hunvald-barát Szabó Zoltán. A sukorói ügyet vizsgáló bizottság elnöke pedig az a fideszes Balsai István, aki az elsikkasztott rendszerváltozás után, 1990 és 1994 között az Antall-féle kormányban igazságügy-miniszter volt, s nála lett igazságügyi helyettes államtitkár az előbb említett ávós Bárd Károly fia, ifjabb Bárd Károly. Ő egyébként később az elhíresült Princz-féle Postabank VIP-listán is szerepelt, jól mutatva az összefonódásokat. Éppen Balsai István fogja felderíteni a Bárdék által képviselt zsidó banda piszkos ügyeit? Ennek a mocskos társaságnak a lelkiismeretlenségét és pofátlanságát jól mutatja, hogy Bárd Károly jelenleg többek között a Soros György-féle Közép-európai Egyetem rektorhelyettese. Ebbéli minőségében például az emberi jogok kérdésével és a tisztességes eljáráshoz való joggal foglalkozik.

Az már csak hab a tortán, hogy nyilván nem teljesen érdektelen tény, hogy Bárd Károly éveken át dr. Frech Ágnes büntető bíróval élt együtt, aki pedig a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője. Ennyit a bíróságok függetlenségéről.

Kell még további bizonyíték arra, hogy hazánkat egy összefüggő, nemzetközi zsidó maffia tartja a kezében?

Toroczkai László – Magyar Jelen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Magyar Jelen: Siófok önálló városállam lesz (?!)

  1. Ezek szerint nem volt véletlen, hogy Siófokot már a hatvanas években Zsidófoknak hívták.
    Marschalkó idézte az Országhódítókban az „Alliance Israelitée” 1910-ben kibocsátott alábbi felhívását:
    „Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendő anyagi eszközötök, a párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra a szövetségünk máris gyűjtéseket rendez és az adományok váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és magyarok kezéből kiragadjátok és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek.”
    A rendszerváltással elérkezett a felhívás valóra válásának az ideje?
    Véletlen, hogy a berlini fal lebontása után „Világ tőkései egyesüljetek!” feliratú plakátok jelentek meg?
    A programot jogilag lehetővé tevő Luxemburgi Szerződést a Zsidesz kormány nevében a fajmagyar Martonyi írta alá.
    Shimon Peres legutóbbi megállapítása szerint ez a program jól, terv szerint halad előre: felvásárolják Magyarországot és Lengyelországot (Galíciát).
    És még vannak, akik képesek lesznek erre a társaságra adni a szavazatukat.

  2. No,majd jön a Fidesz oszt ez megszűnik.Pokorni megígérte a kemény fellépést hazánk gyarmatosítói ellen!Suchman a hazaárulást elkövette semmi kétség,jövőre Martonyi és Csintalan lesújtanak!A Lungo Drom pedig felülvizsgálja a rendszerváltást,pár hónap és jön az igazság pillanata………..nincs menekvés a bűnösöknek erre garancia Orbán Viktor.

  3. A királyfi nem fehér lovon jön,csak egy „kiskanász”képében,aki „szépeket mond,de csúnyán cselekszik” Nem én mondtam,hanem Nostradamus (ha minden igaz!!).A csodák elmaradnak,és jön a valóság show!!!!-a teljes megsemisités,-ha hagyjuk,de Csipkerózsika már ébredezik (épp ideje!!!) hosszú álmából!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük