Magyar (i)gazság szolgáltatás: szórják az ítéleteket gázmérő ügyekben
NIF: Szerkesztőségünkbe eljuttatott alábbi levelet elküldtük, segítség kérés-képpen, Gaudi Nagy Tamásnak (GNT) azzal, hogy a gázmérő ügyben elítélt Szívós Gyula ügyvédet keres. Azt kértük GNT-tól, amennyiben neki nincs ideje elvállalni ezt az ügyet, akkor javasoljon, a segítséget kérő Szívós Gyulának, egy másik ügyvédet. Mivel választ nem kaptunk, ahogy Morvay Krisztina sem válaszolt soha egy levelünkre sem, így arra kérjük az Olvasóinkat, hogy közvetítsenek egy ügyvédet Szívós Gyulának illetve írják meg a címét annak az EU-s törvényszéknek, ahova gazdasági ügyekkel lehet fordulni. Teljes cím , telefonszám alul!
Alulírott, Szívós Gyula 75 éves állampolgár, munkámért valamikor -anélkül, hogy MSZMP párttag lettem volna-, Csongrád Megye Alkotói Díjával kitüntetett DÉGÁZ nyugdíjas, a magyar igazságszolgáltatásban teljesen csalódva; 2008. 08. 15. óta a GDF SUEZ ÉGÁZ-DÉGÁZ Gázszolgáltató ZRt, a Magyar Energia Hivatal, a Csongrád Megyei Főügyészség, a Cs. M.-i Nyomozó Ügyészség, valamint 5 bírósági procedúra alapján gázmérő-ügyben (ú. n. szabálytalan vételezésben, de abszolút be nem bizonyítottan) ártatlanul elítélt állampolgár az alábbi kéréssel fordulok Önökhöz:
Kérem, segítsenek nekem a legszélesebb nyilvánossággal is megismertetni az ügyemet úgy, olyan módon, hogy személyiségi jogi perrel ne tudjanak engem megtámadni, valamint szíveskedjenek nekem segíteni abban, hogy a feltehetően nagy értékű korrupciós ügyben, feltehetően bűnszervezetben dolgozó bűnösök elnyerjék végre méltó büntetésüket.
Továbbá a nyolcadik éve még mindig folyó ügyemet rövid úton, gyorsan kivihessem az Európai Bíróságra, mert nekem erre már sem erőm, sem pedig pénzem nincs. (Már korábbi ügyemben is a persorozatom alatt négy ügyvéd adta vissza a megbízást azzal, hogy a szolgáltatók ellen lehetetlen pert nyerni. Ártatlan lévén, hiába kerestem meg utána egy tucatnyi ügyvédet is, sajnos egy sem vállalta; a védekezéshez való jogom csak írott malaszt maradt, kénytelen voltam magamat védeni.)
Sajnos a panaszomra Dr. Trócsányi László Igazságügyi Miniszter Úr és az általa vezetett Minisztérium sem tudott nekem segíteni még számtalan bizonyítékom, a nyilvánvalóan, többszörösen bebizonyított kompetencia nélküli szakértések és a hamis igazságügyi szakvéleménnyel történt elítélésem ellenére sem! Mert mint felettes hatóságnak, a máig folyamatos törvénysértést elkövető Szegedi Igazságügyi Szakértői Kamara felett nincs ereje (vagy nem érdeke) érvényesítenie akaratát, sőt többszöri kérelmem alapján sem továbbította bizonyítékaimat a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központnak, illetve az Országos Bírói Hivatalnak, de be sem perelte a SZISZK-et. Tudomásom van róla, hogy az én ügyemmel együtt már két, SZISZK etikai vizsgálat alá vont, kompetencia nélküli ig.ügyi szakértőjüket még ki is tüntették! ( Az ügyemben eljárt kompetencia nélküli ig.ügyi nyomszakértők is feltehetően rendőrségi állományban vannak, sőt legújabb információim szerint korábban a GDF SUEZ ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázszolgáltató ZRt. az évente kb. 5-6.000 db. mérővizsgálatra mint “független igazságügyi szakértőket”, megbízásos foglalkoztatással részben a saját nyugalmazott DÉGÁZ Békés megyei igazgatójukat, másrészt pedig az Országos Rendőrfőkapitányság alá tartozó Országos Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetnél dolgozó BM. szakértőkből álló magántársaságot bízott meg.
Ezen nyugállományú igazgató úr és a feltehetően csupa rendőrtisztből álló szakértő urak nem csak szakértenek, de feltehetően a szolgáltatók dolgozóival gyakorta együttműködve, az esetek döntő többségében már ítélkeznek is a magyar bíróságok megkerülésével, kihagyásával. Úgy, hogy gyakorta, sőt rendszeresen áthágják a számukra előírt szakértői törvényeket, jogszabályokat, némelyek akadályozzák, sőt gyakran teljesen lehetetlenné is teszik a fogyasztó védekezési lehetőségeit, és szinte semmi felelősségük sincs, nem lehet őket semmilyen törvénytelenségért felelősségre vonni. Rendszeresen teljesen megsemmisítik a szolgáltató tevékeny asszisztálásával a perdöntő bizonyítékot, a legcsekélyebb következmények nélkül. Azonban a fogyasztók nagy tömegének döntő mértékben a legcsekélyebb védekezési lehetősége sincs, mert ha még bíróságra viszi is az ügyét, addigra már a perdöntő bizonyíték az ig.ügyi szakértőkre vonatkozó jogszabályok ellenére már régen, még a kezdetekkor megsemmisült! Az én esetemben azonban történt mindez úgy, hogy engem és a szakértőmet meg sem hívtak a szakértői felülvizsgálatra, azt csak a felperessel együtt ők teljesen szabálytalanul végezték. Súlyosan sérült így a védekezéshez és a folyamat ellenőrzéséhez, a korrupció kizárásához, az egyenlő elbíráláshoz fűződő jogom.
Azonban már a bírósági szakaszban indirekt módon, éppen a szolgáltató és a szakértők hivatalos okirati bizonyítékaival tudtam többszörösen és kétségtelenül bebizonyítani a szolgáltató kizárólagos őrzésében, csakis az ő plombájával lezárt átlátszó zsákban őrzött bizonyítékok többszöri, legalább ötszöri, “önmagától történt átváltozását”. Sajnos -annak ellenére, hogy engem abszolút elzártak a “bizonyítéktól”, mégis minden hatóság és a bíróságok is a meghamisított, manipulált bizonyítékokat mindannyiszor visszamenőlegesen feltételezve a terhemre értékeltek (úgy vélekedve, hogy feltehetően a leszereléskor is úgy nézhetett ki) és ezek alapján készítette el a két kompetencia nélküli ig.ügyi szakértő csupa feltételezésekre hagyatkozva az abszolút nem reális, csakis a felperesnek kedvező szakvéleményeket, melyek együttesen okozták a többszöri elítéltetésemet. Ugyanakkor egyik sem vette a fáradságot, -holott ez nekik jogszabályban előírt kötelességük-, hogy megnézzék a leszerelési jegyzőkönyvben található egyetlen bizonyítékot, a szerelők által leírt néhány szavas “hibát”, ami valójában nem is hiba, mert több millió magyar ón- és ólom mérőplomba ilyen, alulról nyomott! Mert csak így lehet plombát készíteni a nyers ón- ólom anyagú öntvény csapszegből! Ez, amit gyalázatosan velem műveltek, egy újabb magyar “Dreyfus-ügy”!
Más, elítéltetésemben érdekelt ismeretlen, de jól behatárolható személyek hamis bizonyítékai és hamis szakértése mindmáig büntetlen maradt, és a SZISZK, akiket a hamis, illetve kompetencia nélküli szakértők kiszűrésére és a tisztességes szakértők védelmére, a hozzájuk forduló ügyfelek kiszolgálására az állami hatóságok helyettesítésére hoztak létre, éppen az alapító határozattal ellentétesen dolgozik már hosszú idő óta. Továbbá az IM, mint felügyeleti, felettes hatóságuk; bár az ügyemben jól ismer minden apró részletet, mégsem tett semmit már két és fél éve, csak statisztált a SZISZK taktikázásához. Feltehetően azért nem, mert a területi igazságügyi kamarák megszüntetésével a SZISZK- és már a több, mint tizenegy éve regnáló elnöke és a vezetősége, etikai bizottságai- által feltehetően hosszabb ideje elkövetett törvénytelenségeit az új törvény életbeléptetésével már nem lehet majd a hamarosan megalakítandó új országos kamarán számon kérni.
Nekem pedig már sem pénzem, sem pedig energiám sincs itthon beperelni a teljes ártatlanságom ellenére elítéltetésemet lehetővé tevő összes személyt és szervezetet, de ha meg is tenném, a szervezet rövid időn belüli várható megszűnése miatt úgy gondolom, hogy a per okafogyottá válna! Már eddig is több ezer munkaórám, a nyugodt öregkorom és kb. egymillió Ft. közeli anyagi károm keletkezett. Igazamat az is bizonyítja, hogy a GDF SUEZ ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázelosztó ZRt ellen rendőrségi, Dr. Draskovics Tibor és Dr. Navracsics Tibor IRM miniszterek, Dr Trócsányi László IM Miniszter uraknál feljelentést tettem.
Továbbá ügyészségi feljelentésemet az ügyészség továbbította a nyomozó ügyészségnek, amely úgy zárta le az ügyemet, hogy nem történt bűncselekmény és nem vagyok sértett. Megtévesztettek azzal is, hogy panasznak helye nincs, holott nyolc napon belül panasszal élhettem volna. Kértem a tárgyalás elhalasztását, mivelhogy az ügyvédem lemondott, amelyet a bíróságnak is bejelentett. A bíróság pedig meg sem várta a folyamatban lévő ügyészségi nyomozást, sem azt, hogy másik ügyvédet fogadjak. (Egyébként már szinte nincs ügyvéd, aki vállalna ilyen ügyeket, én hasztalan igyekeztem keresni. A bíró megtartotta a tárgyalást, nem fogadta el érvelésem az általa kirendelt szakértő szakértelmével és kompetenciájával kapcsolatban. A perújítást is elutasították, holott az egyértelmű bizonyítékaim alapján bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt el kellett volna fogadnia.
Ugyanakkor a felperes DÉGÁZ ZRt részéről a jegyzőkönyvezés, a bizonyíték bezsákolása, annak lezárása, lepecsételése többször is szabálytalan volt. És főleg, csak az ő, könnyen utángyártható zsáklezáró műanyagplombájával volt a zsák lezárva! Mert hogyan változhatott meg annyiszor a bizonyíték a lepecsételt zsákban “önmagától”… Önmagában a MEH akkori elnöke által elfogadott hatályos ügyrendi szabályzatuk (ami nem is jogszabály, a bíróságok mégis annak veszik) is számtalan ponton jogi csűr-csavarra, trükközésre ad igen-igen sok lehetőséget. Továbbá az ú.n. “szerződésszegés” kötbértáblája 54-szeres, illetve szélső esetben 108-szoros különbségű a fogyasztó terhére. (Szolgáltató max.10 ezer, ugyanazért a cselekményért alaphangon a fogyasztó számára 540 ezer Ft kötbér!
Továbbá az érvényes ügyrendi szabályzatuk ellenére a bizonyítékokat, a gázmérőt és egyéb tartozékokat még a végső jogerős bírósági végzés előtt sebtében megsemmisítették. Nekem és az én segítőimnek, lehetséges potenciális szakértőimnek az egész folyamat alatt nem biztosították a hivatalos, a bíróság által kirendelt szakértői vizsgálaton a részvételt, illetve az én igazságügyi szakértőmnek is a vizsgálat lehetőségét. Sőt meg sem hívtak arra, csak a felperes szolgáltatót és annak a telephelyén lévő, általa ellenőrzött és nem akkreditált vizsgálólaboratóriumban végezte a nem kompetens szakértő a hitelesítést és vizsgálatot.
A leszereléskori egyetlen bizonyítékot, az úgynevezett “a hiba részletes leírása” rovatba írt és mindössze néhány szavas mondatot az ügyemben figyelembe vett és ítélkező, legalább tíz egyetemet végzett ember sem tudta értelmezni a hét év alatt, vagy nem is akarta… Kérdésem, hogy ezek után ezek az emberek alkalmasak-e arra a felelősségteljes munkára, szakértésre, állami hatóságoknál, bíróságoknál végzett felelős döntésre, ítélkezésre? Meggondolandó, hogy az OECD-országoknál bevezetett középiskolásoknál alkalmazott PISA szövegértési vizsgálatokat esetleg nem kellene-e kiterjeszteni… A magyar fogyasztóvédelmi rendszer is teljességgel hatástalan a multinacionális vállalatok hatalmas arányú érdekérvényesítése mellett, inkább azoknak kedvez.
A SZISZK folyamatos törvénysértéseivel még most is folyamatosan, szinte “utolsó leheletéig” mentegeti, sőt bizonyíték van rá, hogy két alkalommal még ki is tüntettek korábban etikai vizsgálat alá vont, sőt egyszer még jogerősen el is marasztalt kompetencia nélküli igazságügyi szakértőt! Azt amit a kamara saját elnöke korábbi, kompetenciával kapcsolatos levele alapján (segítségként azt is elküldtem az etikai bizottságnak, de valószínűleg képtelenek voltak megérteni) 5 perc alatt el lehetne dönteni, azt két kamarai etikai bizottság együttesen is már közel három éve képtelen erre! A két és fél év után végre eldöntött, de teljesen törvénytelen döntésüket a MISZK-hez fellebbezve a teljes fellebbező dokumentum-anyagomat kétértelmű válaszaik alapján feltehetően csak jókora, több hónapos késéssel továbbították. (Ugyanis már három hónapja nincs válasz a fellebbezésemre, holott 15, de maximum 30 napon belül érkeztetési értesítést kellett volna kapnom.)
Így valószínűsíthetően az új törvény megjelenése miatt ez az ügy is elhal, ugyancsak okafogyottá válik. Így még jogosult sem leszek bárminemű kártérítésre sem részükről, sem pedig a megalakítandó “országos igazságügyi szuper-kamarától” mert a perújításomat egyértelműen a SZISZK miatt utasították el. És különben is véleményem szerint eddig is megvolt minden törvényes lehetőség mind az IM., mind pedig a területi kamarák részéről a nem ebbe a szakértői köztestületbe való, becstelen ig.ügyi szakértők kiszűrésére. Sajnos az IM több évig tartó, ilyen jellegű felülvizsgálati és igazolási eljárásának a végeztével is vígan dolgoznak és feltehetően igen nagy pénzt keresnek nem kompetens szakértők! Mifelénk ig. szakértői körökben beszélik; hallottam már olyat is, hogy éppen a SZISZK által több valótlan dokumentum alapján ártatlanul kizárták, elüldözték, sőt többször is perbe fogták és meghurcolták az egyik ig.ügyi szakértő tagtársukat. Azért, mert ezeket a visszásságokat az egyik közgyűlésükön jobbító szándékkal a vezetőség számára mint anomáliákat, felszólalásában megemlítette. Feltehetően emiatt sem teljesítik immáron hosszú évek óta azt az alapvető és sok kamarai tagjuk által is hangoztatott igényt, hogy kamarai közgyűlési jegyzőkönyveiket tegyék fel a honlapjukra.
A múlt évi közgyűlésükön én is felszólaltam, a jegyzőkönyv-vezetőjük pedig nem régen e-mailben azt írta nekem, hogy én és egy másik ilyen károsult is egyáltalán nem szólaltam fel. Pedig még fénykép is van róla és az elnökük még rendőrrel történő kivezettetéssel is megfenyegetett. Én azt mondtam, rendben van, nem félek; sőt én kérek rendőrt, mert nem én követtem el a törvénysértések sorozatát, hanem Önök. Erre az elnök úr megrettenve és hatalmával visszaélve azonnali hatállyal be akarta rekeszteni a közgyűlést. Valószínűsítem, hogy ezek szerint ezt a múlt évi közgyűlési jegyzőkönyvüket is meghamisították, hiába kérem ennek is a honlapjukra tételét az átláthatósági törvényre hivatkozva, amit én és mások is hasztalanul kérünk már hosszú idő óta. Sőt a felügyeleti hatóságuk, az Igazságügyi Minisztérium többszörös kötelezése ellenére még ma sem teljesítették törvény szabta kötelességüket! Sajnos ezt is perrel kikényszeríteni már megint túl rövid az idő az ismert okok miatt.
A mellékelt dokumentumok alapján kérem, hogy segítsenek nekem abban, hogy a törvényeink és jogszabályaink ne csak a kisemberekre vonatkozzanak a legutolsó betűig, hanem az igazságszolgáltatásban és a bűnüldözésben tevékenykedőkre is. Szeretném visszakapni az igazságszolgáltatás mocsarába egyre mélyebbre taposott becsületemet, valamint méltányos kárpótlást szeretnék az elvesztegetett öregkoromért, a nyugdíjamhoz képest igen jelentős költségeimért is. Megjegyzem, hogy a kérésemre még a DÉGÁZ által hivatalosan megvizsgált és jegyzőkönyveztetett jelenlegi felszerelt újabb gázmérőm (és ugyanúgy hasonlóan több közeli szomszédos házban is) ólom-plombájai mértékadó szakmai vélemény szerint nem a Mérésügyi Törvényünkben hivatalosan bejegyzett MKEH állami hitelesítő plombával, hanem egy egyedi, ismeretlen gyári plombával van ellátva. A jelenleg felszerelt gázmérőm gyári száma a felirati táblán és a gázszámláimon sem azonos. Elképzelhető, hogy ez egy újabb trükkjük volt és a hitelesítési időszak lejártával nem szeretnék egy újabb hét-nyolc éves boszorkányüldözést az immáron átalakult állami gázszolgáltató által.
Összegzés:
Sajnos a perben eljárt igazságügyi szakértők szakvéleményét nem lehet semmilyen módon megkifogásolni, nincs semmilyen legális felülbírálati lehetőség; csakis a perekben, egy esetleg általam megbízandó másik igazságügyi szakértő véleményével, illetve egy újabb, ellenük indítandó perrel. Azonban ha a lehetőségét nem biztosítják, hogy én is odavihessem a szakértői vizsgálatra a szakértőmet, utána, amikorra már többszörösen megváltoztatták, megsemmisítették a bizonyítékokat, akkor teljes mértékben elveszik a védekezéshez való alapvető jogomat is. Sőt még a per jogerős lezárása előtt a felperes -saját ügyrendi szabályzata ellenére- megsemmisíti a gázmérőt, hogy még jobban bebiztosíthassa magát!
És az a legszomorúbb, hogy mifelénk sajnos a független magyar bíróságok ítélkező bírói ezt teljesen helyénvalónak tartják. Bármilyen perben egy nem kompetens, elfogult, részrehajló igazságügyi szakértővel bárkiről bármit be lehet bizonyítani, a per kimenetelét el lehet dönteni. (Akár több ilyen szakértő egymás utáni kirendelésével, mert ilyenről is hallottam már a Vezetékes Szolgáltatók Károsultjai nevű alakulófélben lévő nonprofit civil szervezet megbeszélésein elmesélt “rémtörténetek” alkalmával. Ugyanis a bíró a kirendelt szakértő személyét szabadon dönti el. Olyan polgári peres ítélet is született, amelyben a bíró a nyilvánvalóan nem kompetens ig.ügyi szakértő alá sem írt szakvéleménye alapján ítélte el kb. 1,2 millió Ft-ra egy ismerősömet, holott a szakértői aláírást és pecsétet, valamint az IM.-ben bejegyzett regisztrációs számát is törvény írja elő. Az alperes fogyasztó a szakértői kompetencia hiányára vonatkozó háromszoros bizonyítása és még számtalan bizonyítéka ellenére a bíró teljesen szabálytalanul, önmaga bírálta el a jogosultságot, kompetenciát, holott ez mint egy nem jogi szakkérdés, erre neki önállóan nincs jogosultsága sem, csak a területi, az országos Ig.ügyi kamaráknak és az IM.-nek!)
Megjegyzés:
Ebből a cikkből leginkább csak az I. és a II. fejezet fontos, de az egész anyag nagyon tanulságos, mert gyakorlatilag teljesen feltételezések alapján is el lehet ítéltetni sok százezer, sok milliós kötbérre embereket. Méghozzá úgy, hogy a fogyasztóknak a legparányibb esélyük sincs az igazuk megvédésére, akármilyen jó képességű szakértő-gárdát is bíz meg az ellenvéleményének a bizonyítására. A szolgáltatók részéről viszont elég annyi is, ha azt állítják, hogy hamis a plomba és ezzel a cikkel bizonyít, amire nincs semmilyen hiteles, kézzelfogható bizonyíték sem, emiatt ez akár egy szélsőséges hipotézis, vélekedés is lehet! Ennek a cikkíró páros második tagjának egyébként nincs is az Igazságügyi Minisztériumban bejegyzett igazságügyi mérőműszer gyártás szakértői kompetenciája, mégis nyugdíjasként bírósági, rendőrségi, szolgáltatói kirendelésekre évente kb. száz ilyen gázmérős és villamos fogyasztásmérős szakértést végez feltehetően több mint tízmillió Ft/ év jövedelemmel és nem fél a következményektől, mert mint pld. a Szegedi Járásbíróság bírója is, valamint még több felelős beosztású személy is utolsó leheletéig védi. A nevezett bíró pld. egy az ig.ügyi szakértő úr által alá nem írt igazságügyi szakértői véleményére alapozva indított polgári perben ítéltek el kb. 1,3 millió Ft-os büntetésre (Plusz még kb. 1,2 millió Ft-jába került addig a több éves bírósági herce-hurca) egy olyan háztartási gázfogyasztót (56 m2-es házgyári téglablokkos II. emeleti lakás!) gázlopásért. Az egészben a legfurcsább az, hogy a bírónak az sem volt bizonyíték, hogy nem hogy csökkent volna az időarányos gázfogyasztása, de a vizsgált 3 hónapos viszonylatban -amelyben elvileg lehetséges lett volna a vádolt cselekmény-, ehelyett egyenesen 42 %-kal még nőtt is!
Csak itt Dél-Magyarország területén a GDF SUEZ Hungary ZRt. évente kb. 5-6000 fogyasztó ellen indított ilyen és ehhez hasonló gázszerelői, egyéb személyi, “független” ig.ügyi szakértői összetételű kivizsgálást, és úgy hiszem, ezen ügyek döntő részében az igazságszolgáltatás megkerülésével ezt a szolgáltatók részére az igazságot és a tisztességes kivizsgálást megakadályozó rengeteg “kiskaput” biztosító törvények és állami jogszabályok, rendkívül trükkös szolgáltatói ügyrendi szabályzatok és az állami törvényességi felügyeletet biztosító Magyar Energia- és Közműszabályzási Hivatalnál lévő hatósági jóváhagyók, ügyintézők is biztosítják.(Nekem Úz Györgyné írta először a rendőrségi nyomszakértő által maszek munkában jogosulatlanul végzett szakértői munkája után a “bűnösségemet bizonyító” határozatot. Utána a bíróságok már nem is értelmezték a leszereléskor felvett egyetlen mondatnyi “perdöntő” bizonyítékot, ami valójában nem is hiba, mert több millió hasonló ólomplombára igaz! Feltehetően ezekkel a trükkökkel az évi 5-6000 fogyasztó közül legalább ezek 85-90 %-a kb. ugyanilyen ártatlan ember mint én is, így ítélnek el brutális, fejenként minimum 540 ezer- maximum a “csillagos ég” közötti összegekre embereket. És az a döbbenetes, hogy a szolgáltató és a bíróságok általában még a védekezés lehetőségét is megtagadják a rászedett fogyasztóktól. (Vagy ha igen, már egy “szétbarmolt”, megsemmisített bizonyíték(sor)ról a fogyasztó ig.ügyi szakértőjének már abszolút semmit sem lehet megállapítani!) Ezzel véleményem szerint a GDF SUEZ Hungary ZRt feltehetően évi 5-10 milliárd Ft közötti munka nélküli extraprofithoz jutott csak a mi vidékünkön! És akkor még ott volt a Győr környéki, É-Ny-magyarországi szolgáltatói körzetük is. Így már érthető a New Yorki Választottbíróságon a Magyar Állammal szembeni 200 milliárd Ft-os keresetlevelük és perük!
Szíves válaszát és értesítését várva; üdvözlettel:
Szívós Gyula, polgári perekben többször is ártatlanul elítélt magyar állampolgár
6762 Sándorfalva, Orgona u. 28. Mobiltel.: 0630-242-5745
Kiegészítés:
Egy hozzám hasonló, új, ez év áprilisi ügy a Délmagyarország c. napilapban.
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/rendesen_fizetett_-_568_ezerre_buntettek/2469840/
Nagyon sok fogyasztónál a kötelező 10, vagy a 16 m3/ óra feletti gázmérő teljesítmény felett az 5 évenkénti hitelesítési mérőcserekor egy apró kis bűvésztrükkel a már becsülettel kifizetett, elfogyasztott havi gázdíjak után egyszerre a teljes összegnél is jóval magasabb “kötbért” vágnak a fogyasztók nyakába! És ez nem egyedi ügy, ez sajnos erre mifelénk teljesen általános, napi gyakorlat.
Üdvözlettel: Szívós Gyula.
Megküldött levelem és dokumentumokat, változtatás nélkül, név, cím, telefon számmal való meg jelentetéséhez, leközléséhez hozzájárulok
Tisztelettel 2016 04. 29.
Szívós Gyula
Szívós Gyula ügyének dokumentumait a NIF új-zélandi szerveréről lehet letölteni:
https://mega.nz/#F!VoEwXAqL!PRDFkxdzGHN2PxRuYJQcNg
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Tisztelt Szívós úr! Tudom, nem vigasztalja, de a fővárosban is hasonló helyzet uralkodik. Bár a fogyasztók elenyésző hányada valóban hibás, de helyettük a rendeseket sújtják olyan trükkökkel, amik kivédhetetlenek. Ám a bosszantástól sem riadnak vissza. Pár éve hangoskodás volt a lépcsőházban, kinéztem. A gondnok szóban védett,hogy alig vagyok itthon, miközben két playboy kinézetű fiatalember bejelentés nélkül jött ellenőrizni a gázórámat, mert szerintük keveset fogyasztok, fizetek. A vizsgálat után megnyúlt arccal távoztak, de biztosítottak arról, hogy ez még megismétlődhet.
“teljesen egyértelmű!
Azok érdekeit kell védeni,akik széthordták az országot,azoktól,akiknek bizonyítaniuk kell az ártatlanságukat. Ebben az országban a legtisztességesebb emberből is, pillanatok alatt tudnak “gonosztevőt kreálni. Ez ám a jog!
Színtiszta idiotizmus!
Bocsásson meg tisztelt Ferenc, de ez nem idiotizmus. Legalábbis nem a mindenkori magyar kormányé.
Magyar országon etnikai és vallási háború folyik a magyarok ellen, csak a magyarok már nem képesek fölismerni ezt a tényt. Igaz, ügyesen elrejtett tényeket kellene fölkutatni mindenkinek, hogy megértse, mi folyik itt.
T. eSzeL!
Ne haragudjon,de én nem tudok róla,hogy a Magyaroknak kormánya lenne!
Hogy annak nevezi magát, egy dolog,és amit tesz,az meg egy másik,dehogy ebből “nekünk nem sok hasznunk van,az biztos. Kétségtelen,hogy vannak bűvész trükkök, de az is mást “célt szolgál,és nem a többség érdekét. pl:matolcsi is) A minisztériumok,hivatalok hasonlóképpen ténykednek. Tükrözik az “itt bemutatott ítéletek is. Megtűrt személyek vagyunk a saját(?) Hazánkban, folyamatos nyomás alatt,úton,útfélen.