KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ma tárgyalták a Dániel Péter elvbarátja által bántalmazott magyar asszony ügyét

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Hetvennégy éves magyar nőt ütött arcon 2012 májusában Dániel Péter egyik elvbarátja, akit a rendőrök futni hagytak, s helyette a megütött asszonyt hurcolták el a helyszínről, rabosították, majd a bíróság „megbotránkozást és riadalmat keltő, kihívóan közösségellenes garázdaság” bűncselekményének elkövetése miatt vádat emelt ellene.

A Fővárosi Központi Kerületi Bíróságon lefolytatott mai tárgyaláson kiderült, hogy valaki manipulálta a térfigyelő-kamera fölvételét. A magyar asszonyt arcul ütő „liberális” kilétéről a rendőrség nem tud, és nem is kíván tudni. „Magyar” abszurd – 2013.

Hering József – Kuruc.info – Hungária Tv

[youtube=http://youtu.be/2CBFmptbQuo]

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Zaharova a Bloomberg cikkére: ez minden álhír anyja

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Ma tárgyalták a Dániel Péter elvbarátja által bántalmazott magyar asszony ügyét

  1. Remélem, hogy végre győzni fog az igazság, és nem a magyar hölgyet fogják vádolni, hanem azt a mocskos rohadékot, aki képes volt megütni ezt az idős nőt. Miféle aljasság kell ahhoz, hogy egy férfi megüssön egy nőt? Miért falaznak neki a rendőrök?

    Lenhardtné D. Ibolya

  2. Talmud : ha egy zsidó és egy nem zsidó áll egymással szemben a bíróságon, akkor a zsidónak van igaza. Csak bírói székbe kell ültetni egy zsidót.
    eSzeL

  3. Sajnos egyérelműen, láthatóan érvényesül az írás, a talmudi „igazságszolgáltatás”.
    Nagyon nagy szégyen ez Magyarországra nézve, hogy Tisza István özvegyével és olyanokkal, akik igaz magyarok, ilyen egyáltalán megtörténhet. Hazájukban lépésről lépésre üldözötté válnak.
    Az esetből világosan látszik, hogy a magyar társadalom súlyosan beteg, haldoklik, az erkölcs és a jog pedig ismeretlenné vált.
    Elképesztő azt látni, hogy bíróság(!) a nyilvánvaló, bizonyítható igazság ellen minden szöget megmozgat, döbbenet a kollaborálás a bíróság és bűnüldözőnek csúfolt szervek közt.
    Nagy Péter

  4. Ha kiderült, hogy hol, ki manipulálta a térfigyelő kamera által felvett képeket, akkor jó lesz odafigyelni, mert bármikor előfordulhat ez is. A milliós összegbe kerülő kiépítés mit sem érhet. Ezen az eseten nem hallottam, hogy fölháborodtak volna az emberi jogi szervezetek, ám Illés Zoltán – szerintem – bóknak minősíthető beszólásán igen. Ugyanis a középszerű hölgyet szépnek nevezni… Inkább megköszönné a képviselő asszony.
    Ezek a rafinált, minden hájjal megkent ballibsik viszont annak örülnek, ha minél nagyobb és kegyetlenebb bajt csinálhatnak. Ezért nem örülnék, ha október 24-án tüntetés miatt vonulnának utcára az emberek.

    Anna

  5. A történet címe lehetne: Zsidók és bérenceik (Zsidók és sábeszgojok)
    H.B.
    „Mi zsidók megrontottuk Európa összes fajának vérét. Egészében véve, minden el van zsidósítva… Lelkünk a világ fölött uralkodik. Mi vagyunk az Urak.” (Kurt Münzer)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük