Ma reggeli bomba: az EU „magyarít” migráns ügyben
Az Euobserver az Európai Unió ügyeinek mértékadó hírportálja, amelynek nem szokása ujjából szopnia a híreket.
Ma reggel 9:15-kor posztolták ki azt a hírt, amit az Európai Tanács szánt szándékkal szivárogtatott ki. Ebből nem kevesebb derül ki, minthogy az uniós tagországi belügyminiszterek holnap Luxemburgban egy olyan, e miniszterek által elkészített tervezetről tárgyalnak, amely célja, hogy a menekült státuszt nem kapott migránsokat deportálják és ezzel elriasszák a többieket az útra kelésüktől.
A kiszivárogtatott tervezet szerint erre a célra 800 millió eurót tesznek félre arra, hogy a dokumentum nélkül érkezett migránsokat visszazsuppolják oda, ahonnan állításuk szerint érkeztek.
A dokumentum leszögezi: „Az EU és tagállamainak többet kell tenniük a visszavitel terén. A visszautaztatás aránya növelésének elrettentésként kell hatnia a szabálytalan migrációra”.
A miniszterek, írja a portál, azt akarják, hogy ha szükséges, az Európai Bizottság új jogszabály javaslatokat dolgozzon ki a deportálási folyamat felgyorsítására.
Szíriából, Afganisztánból és más országokból naponta ezrek érkeznek az uniós tagországokba. Az elmúlt hetekben az EU vezetői és miniszterei koordinált válaszon dolgoznak.
Az EU-nak már most is van a visszavitelt szabályozó törvénye, de azt nem alkalmazzák. Az Európai Bizottság azzal fenyegette meg a tagállamokat, hogy az ügyet bíróságra viszik.
Évente akár fél millió ember visszaküldését is elrendelték az EU-ban, de ezek közül csak a 40 százalékukat küldték vissza ténylegesen. Ennek egyik oka, hogy az EU-nak nem minden EU-n kívüli országgal van visszafogadási megállapodása. Afrika országaiba vissza lehet küldeni őket megállapodás nélkül is.
A holnap megvitatandó tervezet egy fél évet adna az Európai Bizottságnak, hogy megfelelő megoldásokat dolgozzon ki a hatékony újra befogadások terén. Ehhez „nyomás kifejtése” is szükséges.
Nehéz más kifejezést találni minderre, mint azt, hogy az Európai Unió kopernikuszi fordulatra készül migráns ügyben. Egyszerűsítve az irányt: Brüsszel „magyarít”, azaz vége a liberális migránsfelfogásnak. Deportálni fogják azokat, akiknek nem adnak menekült státuszt. Egyrészt. Másrészt már most nyilvánvaló, hogy az alulról jövő nyomásra (értsd: a demokrácia érvényesülése miatt) az unió tagországainak vezetői mind inkább korlátozni fogják azok számát, akiknek menedéket adnak.
Az EU-t ritkán lehet dicsérni, de ha lehet, akkor kell. Most nagyon, hiszen migráns ügyben felébredt liberális Csipkerózsika álmából és rálépett a helyes útra. Arra, amelyről eddig csak rossz szava volt.