KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lövöldözés egy belgrádi iskolában – diák és tanár áldozatok is vannak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Egy hetedikes diák lövöldözni kezdett egy belgrádi általános iskolában szerda reggel

Nyolc diák és egy biztonsági őr halt meg szerdán egy belgrádi általános iskolában, amikor egy hetedikes diák lövöldözni kezdett – közölte a szerbiai belügyminisztérium, és egyben arról tájékoztatott, hogy a sebesült tanárnőt, valamint további hat diákot kórházban ápolnak.

Az alábbi videón a lövöldöző diákot a hatóságok őrizetbe veszik:

A szerbiai belügyminisztérium közleménye szerint a 14 éves fiú nem sokkal a tanítás kezdete után lőtt rá a gyanú szerint édesapja pisztolyával a diákokra, a tanárokra és az iskola biztonsági személyzetére. A rendőrök elfogták, a lövöldözés indítéka még ismeretlen.

A szerb sajtó korábban meg nem erősített hírekre hivatkozva közölte, hogy a tanárnő is belehalt a mellkasi sérülésekbe.

A fiatalkorú elkövető egyik osztálytársának édesapja az N1 regionális hírtelevízió belgrádi irodájának nyilatkozva mondta el, hogy a lánya kiszaladt a teremből, amikor az egyébként eminens tanuló osztálytársa kifejezéstelen arccal lövöldözni kezdett a történelemórát tartó tanárra és a többi diákra.

A kórházi tájékoztatás szerint a sebesülteket ellátták, egyikük még életveszélyes állapotban van.

A becslések szerint a kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut. Az iskolai lövöldözések viszont nagyon ritkák az országban.

Ez is érdekelheti:  „Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük