KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lovas István: Az egész nyugati világ alig várja, hogy Magyarországon véres polgárháború robbanjon ki

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

VIGYÁZAT: A POLGÁRHÁBORÚNAK KÉT ÉLE VAN

Éveken át a rasszista – magyargyűlölő – hangokkal teli Klubrádió genetikai és/vagy történelmi alapon elemeztette a szakmájuk alapszabályait a cél érdekében leköpő akadémikusokkal, szakértőkkel és a korábbi kormányok idején busásan jutalmazott véleményformálóival, hogy miért birka nép a magyar és miért nem mer kimenni az utcára. Emlegették a bénító félelmet is. Így magyarázták, hogy a magyarok („ezek”) miért nem tódulnak az utcára kétharmaddal megválasztott kormányuk ellen. Ugyanazon csodálkozókról van szó, akiknek terrorkormányzása idején az „utcai politizálás” antidemokratikus cselekedet volt, amelyet kegyetlenül megtoroltak az amerikai és hasonszőrű követségek elnéző mosolya mellett.

Lovas fb01

Ezeket az álértelmezéseket az elmúlt hetek szinte folyamatos tüntetései elsöpörték, de ez csupán arra készteti e véleménygettó rádiót, hogy felfüggessze a gyáva génekről és egyebekről korábban ezerszer hallott viszályt keltő propagandafejtegetéseket. A „magyar” hirtelen tehát lázadó és bátor lett. Olyannyira, hogy nem csak az arcát meri megmutatni kisvárosokban is, de egymásra jellegükben igen csak hasonló vezetői olyan ordenáré szavakkal szónokolnak, ami az általuk demonstratíve imádott nyugati országokban elképzelhetetlen. Szóval akkor már nem kell félni? Akkor már nincs „diktatúra”? És eddig hazudtak azok, akik ennek ellenkezőjét állították? Sebaj!

Ők és őket visszhangozva, illetőleg velük összejátszva az egész nyugati világ alig várja, hogy Magyarországon véres polgárháború robbanjon ki. „Orbán takarodj!”, harsogja címében a „visszafogott, mérsékelt, konzervatív” vezető svájci polgári napilap, a Neue Zürcher Zeitung, a cikkhez tartozó fotóján a parlament előtti embertömeget mutatva. Egy brit üzleti (!) hírportál pedig felteszi a kérdést, hogy Budapest a következő Majdan-e?

A polgárháborút szítók és előkészítők egyik orgánuma, a Galamus.hu tegnapi számában ezzel a címmel jelent meg cikk: Miért avatkozik be Oroszország Magyarország belügyeibe? (Nem Amerika – Oroszország.) A publicisztika így zárul: „Kovács Zoltán főszerkesztő nemrég azt írta az ÉS-ben, hogy Orbán Viktor lesz az első magyar kormányfő, aki valószínűleg nem lesz képes demokratikus körülmények között távozni a politikai életből. Ámen.” Fegyverbe!
A Vasárnapi Hírek október 26-i számában megjelent egy interjú egy volt alkotmánybíróval. A lényeget a lap így foglalja össze: „Vörös Imre jogászprofesszor kalapot emel az államcsíny előtt.” Balliberális értelmiségiek ágyaznak meg teoretikusan is a vérontásnak, amire alig várnak.

Hiszen most szerintük olyan körülmények vannak, amelyek – mint Charles Gati, Clinton volt amerikai elnök tanácsadója – demokrácián kívüli eszközök bevetését teszik szükségessé a rendszer megdöntésére.
Mely körülmények természetesen nem voltak jelen 2010 tavasza előtt. Amikor Gyurcsány miniszterelnök hazugságbeszédjére adott népi felháborodás megfogalmazását a köztévében felolvasni nem hajlandó vezetés az ott tüntető tömeget annyira feldühítette, hogy a tüntetés a köztévé épülete előtti ostrommá alakult. Amiről magának a köztévének tilos volt egyetlen képet is sugároznia. Mert akkor uralkodott nálunk hibátlan demokrácia és sajtószabadság. Amikor tilalomtáblákat helyeztek el, hogy mezőgazdasági gépekkel ne lehessen tüntetni. Amikor törvényt hoztak, hogy ne lehessen paradicsommal vagy tojással dobálni a népet intézkedéseikkel és provokatív beszédeikkel a végtelenségig felháborító, gyáva vezetőket.
Ezek voltak az idők, amikor Pongrátz Gergelyt, a magyar nép példás hősiességét mintázó (ó, gének, ó, történelem!) 1956-os szabadságharc egyik hősét a Kuncze-féle belügyminisztérium rendőrei véres csuklóval hurcolták el a Hősök teréről, mert tüntetni mert. Amikor csupán a 12 ezres lakosú Bicskén a 2002-es választások idején egy MDF-es képviselőt és egy Fidesz-párti polgárt félig agyonvertek.
Amikor (2006. június 1) a Magyar Nemzet fotósát és a segítségére siető Blikk-es kollégáját a rendőrök összeverték. Amikor egy lengyel tévéstábot fenyegetett meg a rendőrség, mert 2006. október 23-án a rendőrök által megvert Vértesaljai László atyával akartak temploma előtt interjút készíteni. Amikor Gyurcsány azonosító nélküli rendőrei a földön fekvő emberek fejét rugdosták bakanccsal és vertek félholtra nőket is illegális viperájukkal. Miközben az USA és vazallusi nagykövetségein a diplomaták a kezüket dörzsölték. Annak is, hogy a szabadságharc emléknapján még egy fideszes országgyűlési képviselőt is embertelenül összevertek.

Ezek voltak ám a szép, demokratikus idők. Azok, amikor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának közleményt kellett kiadnia, hogy bizonyos normatív támogatásokból kizárják az egyházi intézményeket, ami iskolatípustól függően diákonként 43-67 ezer forint kiesést jelent. Hogy az egyházi intézmények alkalmazottait nem kívánják a közalkalmazotti bértábla szerint fizetni. Hogy az egyházi iskolák kötelező működési feltételei lényegesen szigorúbbak lesznek, mint az önkormányzati iskoláké.
Ami szintén nem zavarta sem a nyugati sajtót, sem „szövetségesi” kormányainkat és budapesti lerakatait, amelyek lázasan készülődtek arra, hogy védőszárnyuk alá vegyék a leszbikusok, melegek, transzvesztiták, stb., évente megtartandó szivárvány menetét.

A nyugati sajtó és a mai, jobboldali kétharmados többség tagadói gyakran hivatkoznak az EBESZ azon megállapítására, hogy a választások előtt a Fidesz térfele felé lejtett a pálya. Ami önmagában hazugság, hiszen ellentétben 1998-cal, amikor szinte ellenzéki sajtó nem volt, az interneten és azon kívül az ellenzéki médiában is minden érdeklődőnek rendelkezésére állt a fülkebeli véleménynyilvánításhoz szükséges információ. A politika színpadáról eloldalgott Bajnai Gordon akkor azt hajtogatta, hogy nem az országgyűlési választások, de a „szabad” európai parlamenti választások mutatják meg a nép igazi akaratát. Megmutatták. Ugyanazzal az eredménnyel, mint az idei másik két választás. Haraszti Miklós EBESZ-e…

A véres polgárháborúra uszítók azonban egyet ne feledjenek. A magyar nép a békére vevő. De ha kell, a békére támadók ellen felveszi a botot, a Molotov-koktélt. Sőt. Még a kétharmadnál is nagyobb arányban. Vigyázzatok közismert uszítók!

(Lovas István, Magyar Hírlap, 2014-11-22)

Forrás: FB

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

37 thoughts on “Lovas István: Az egész nyugati világ alig várja, hogy Magyarországon véres polgárháború robbanjon ki

  1. Hát a volt proli elvtársak már kevesen vannak, így el lehet felejteni a polgárháborút.

    Esther

    1. Esther, a volt proli elvtársak kölykei viszik tovább a vérvonalat, csak más színbe takaróztak. Remélhetőleg a magyar társadalomnak van annyi esze, hogy nem hagyja beterelni magát egy polgárháborúba, azonban annyi esze is lesz, hogy amikor a lehetőség adódik, eltakarítja a dinasztiákat a közéletből.

    2. Hát én pont nem vagyok volt elvtárs, de bár lenne már polgárháború, és lámpavasra húznánk a politikai ‘elitet’. Mocsok, szemét, élösködö rabló mind, aki jelenleg jelen van a magyar politikai szinpadon. És igen, a magyar akkor is ‘birka nép’, még ha ez Lovasnak nem is tetszik. Mert az. Ezt nem tehetnék meg sehol a világon az orbanisták és hasonszörü hulladék kollégáik, legfeljebb az olysan fejlett demokráciákban, mint például Chile, vagy Venezuela, stb. Nameg persze itt. A különbség csak annyi, hogy itt nem kell katonai erövel elnyomni a ‘széles tömegeket’, hiszen minek, igy is jó droid módjára teszik, amit uraik parancsolnak. Közröhely ez az ország. Vagy inkább szánalmas.

      1. Tanulj meg magyarul írni.Hallgass Fecora el lehet innen menni a dög halál sem tart vissza.Lehet közel keletre menni ott tárt karokkal vár a Fecó haverja. Netanjanhu Ő is tanult Fecotól.Szánalmas lázító vagy GÖRÉNY. Béke kell és nyugalom ide és nem széthúzás.

      2. Ezt ahülyeséget. Látom fogalmad sincs mi folyik a világban!
        usdebtclock.org …

  2. Inkább azt várja az egész világ, hogy Magyarországon újra demokrácia legyen és az Orbánféle diktátorok eltakarodjanak a talpnyalóval együtt! De ez a mi érdekünk is!

    1. Patyi Károly A délvidékről, aki anyanyelvi színten beszéli a Szerbet (is). szerint:

      Péter! Te és az egész világ? Nos, A Te egész világodból miért hagyod ki a világtól ebben sokkal fontosabb Magyarokat, akik immár annyiszor megszavazták a kétharmados bizalmat? És az egész világból miért hagysz ki engem, a délvidékit, aki mélységes fájdalommal, aggódón figyelem kicsiny hazámnak történéseit. Annak a hazának, amit immár a magaménak mondhatok, köszönve ennek az általad diktátornak bélyegzett igaz Magyar embernek. És annak az általad talpnyalónak bélyegzett sok millió honfitársamnak, akik neki arra a meghatalmazást adták. Hogy én (is), a megtagadott, újra magaménak tudjak egy darabka Magyar földet. Nem minősítelek trágár jelzőkkel, mert bár annyira mindenek ellenére, megőriztem magyarságom – anyanyelvem, hogy tudnék szavakat találni. De én és még sokan mások, itt kirekesztve, csak a kultúránkat ápolva tudtunk megmaradni. Csak egymást megbecsülve, egymást támogatva és csak összefogva! Te ott abban a „diktatúrában”, meg akarsz maradni, kultúra nélkül, széthúzással? Nem megy! Soha sehol nem működött! Kicsit igazad van! Ott, ahol az istenadta nép békéjét, biztonságérzetét, jövőjét, a rend zavarásával, a rend ellen tevékenykedő és idegen erőktől támogatottak tartják rettegésben, ott diktatúra van! Te azt hiszed, neked jogod van, nem demokratikus eszközökkel is, megdönteni a neked nem tetszőt. Aki nem alkalmaz a kezében lévő, és annak alkalmazására törvényesen meghatalmazva, nem demokratikus, nem emberi eszközöket. És Te kiáltasz diktatúrát, aki diktatórikus eszközökkel, romlásba dönteni vagy kész, az annyi oldalról sunyin támadott, kicsinyke és egyetlen közös hazánk békéjét? Nem értelek!

      1. Károly, nagyon sajnálom Trianoni eseményeket, ami miatt sajnos kint ragadtál és még nagyon sokan, de ott is a semmirekellő kormányunk miatt jutottunk idáig. Az hogy a mostani mindenféle engedményeket adott, na meg szavazati jogot az némiképpen felháborító. Majd ha itt élsz ide adózol és itt költöd el a jól megérdemel munkádért kapott fizetésedet és küzdesz minden nap a megélhetésért majd akkor szólj bele az itt zajló eseményekbe!!!!

      2. Nagyon jó hozzászólás, gratula. Azoktól viszont akik kioktatnak minket, délvidékieket mibe szólhatunk bele, és mibe nem csendesen kérdezném: Soros Gyuribácsi és Gáti Lali vajon mi jogon szólnak bele Mo. belügyeibe?

      3. Ne a fidesz-nek köszönd, mivel a jobbik támogatta azt, és nyújtotta be, hogy kapjatok magyar állampolgárságot, látod ilyen egyszerűen megvesznek téged, annyiból hogy más kérvényét/javaslatát saját magukénak mutatják be. Így lesz ilyen sok agymosott 🙂

    2. tudod sokszor a fagyi visszanyal, az is lehet hogy akik érdekében beszélsz pont 1 ilyen alkalom adta 2/3 os többség takarítani fog és te is köztük leszel NYUSZÍKA:

  3. Kérem a szerzőt, olvassa végig a cikkét, és tekintsen rá úgy: a mostani tüntetők ugyanúgy ítélték el a gyurcsányi áldemokráciát is, mint az orbánit. Jómagam több mint fél évig naponta tüntettem feri ellen. Teljes tévút a mostani tüntetéseket tehát a 2006-ossal szembeállítani, hasonlítani, mert a felháborodás oka hasonló. Bár kiszivárgott beszéd nem ordítja, de naponta jönnek szembe a kormányzati hazugságok. De ha már hasonlítgatunk: a jelenlegi tüntetők nem törnek-zúznak, barikádoznak, pedig a felháborodás NAGYOBB – s valóban a rendőrség helyesen teszi, hogy nem tombol, mint akkor.
    Tegye félre a jól megszokott félremagyarázó mechanizmusokat és nézze úgy: igenis aránytalan választási rendszert hoztak létre, nem az interneten és az ellenzéki médiában fellelhető infókról van szó, hanem a kamupártokkal és más varázslatokkal is segített, a 42(27)%-ból kisakkozott 2/3-ról.
    A többi csúsztatásra most nem reagálok, ennyi szerintem elég.

    1. Nem adom meg a nevem, mert itt külföldön is megtalálnak és felkoncolnak szerint:

      Manapság az újságírók jelentős része elfelejti, mit tanult anno, mire „esküdött fel”, és beáll a sorba a seggnyalók táborába. Szégyen, hogy meg lehet félemlíteni vagy épp fizetni kedves kollégáimat, hogy ilyen és ehhez hasonló, uszító véleménynyilvánításra adják a fejüket. Inkább akkor és most is az utcán kellett volna/kellene csendben tüntetni, mindenféle indulat, kiabálás, randalírozás nélkül. Fel kellene állni abból a seggformájúra kiült székből nektek is, és lecseréltetni ezt az egész tolvaj, hazaromboló, gazember bandát, akik az országunk házában pöffeszkednek az adófizetők nehezen megkeresett pénzéből, és amit nem lopnak el, azt eltapsolják valami haszontalan baromságra. Szenvednek az emberek, majd éhen halnak, menekülnek az országból (mint jómagam immár majd 6 éve), és az összes politikus szarik rájuk nagy ívben. Vegyétek már észre kedves kollégák, hogy nincs itt jobb meg bal oldal! Utasítsátok vissza a kenőpénzeket, ne törődjetek a fenyegetésekkel! Az embereknek a ti segítségetek is kell, és nálatok a penna, tessék jó célra, kellő tisztelettel használni!

    2. Igazad van proka!
      Ez a mocsok ferdítés jellemzi a tolvaj jobboldalt. A tüntetők AZ EGÉSZ 25 ÉV POLITIKAI GÁRDÁJÁT ÍTÉLTÉK EL, AZ ELLEN TÜNTETTEK most a tolvajok talpnyalói azt próbálják bemagyarázni, hogy ez valami idegen „CIA”-s tüntetés volt. A színpadra felkapaszkodott néhány ballibsi idióta csak szándékosan akarta lejáratni az egész tömeget, de a tömeg egyáltalán nem hallgatott rájuk.
      AZ meg egészen elképesztő, hogy a jobboldali megmondók szerint ma CIA-s ügynöknek kell ahhoz lenni, hogy valaki gyűlölje ezt az egész mocsok korrupt bal-jobb kétpártrendszert, ami Magyarországon van. Bezzeg amikor a kretén Gyurcsány ellen tüntetők egy csoportja felgyújtotta a fél várost, azt nem az imperialista CIA rendezte… azt a „zemberek”. Ha viszont ellenük tüntetnek, azt az idegen diverzánosk. Hisz ők maguk – ezek a tolvaj gyennyek – a magyar nép, a nemzet, így aki ellenük tüntet az csakis idegenszívű lehet.

      Micsoda undorító alakok. Hogy jutott ide ez az ország?

      aranyapa

      1. Kijevben gyújtották föl a fél várost! Budapesten csak 2006.szept.18-án a TV székház bejárata mellett és előtt pár autót. Össze sem lehet hasonlítani ami Kijevben a Majdan téren történt!!! De gondolom, ha belelovalod magadat, akkor magad is elhiszed.

  4. Ha így folytatja a kormány az állatságait ,akkor ez lesz a vége !! És sorba fognak lógni az andrási úton a jó kis fideszesek !!!
    Brekusz

    1. Kakukkfű Az egész EU,úgy,ahogy van egy sóhivatal. Amerika,meg jobb lenne,ha békén hagyna bennünket. Az USA Elnökétől,viszont méltán elvárható,sőt számára kötelező,hogy mind két oldalt meghallgassa és ne egy oldalának(kommunista-libsi) árulása után ítélkezzen,méghozzá súlyos rágalomhadjárat alapján. Szégyen Obamára nézve,hogy ekkora,diplomáciailag is átlépve a megengedett szabályokat, óriási hibát követett el Magyarország Miniszterelnökével,Kormányával és választóival szemben!!! Magyarország szabad, független,demokratikus Állam,beleszólási joga az ország belügyeibe senkinek,még Obamának sincs.Az EU.meg jobb,ha csendben van Junkerével az élen.Erkölcsi jogalapjuk más ország beavatkozásába,ezek után nem sok van.

  5. Ezért kell Borbély József tanácsát nagyon megfogadni, SENKI NE MENJEN AZ UTCÁRA !!!

    A közfelháborodás napja elnevezésű tüntetés margójára:

    Kutyából nem lesz szalonna, sem NAV ellenőrökből és volt rendőrökből
    nemzeti újabb rendszerváltó kerekasztal vagy független korrupcióellenes bizottság. Csak egyszer kellett legyőzni a fideszt, illetve Orbán Viktort és a rendszerváltás pártjait, nem kell újra meg újra, mert nem a csatát vesztették el, hanem a háborút Rabszolgák vagyunk már
    több mint 1000 éve, mint ahogy a legtöbb nép a világon. Modernkori
    rabszolgák, akik számára nem kötelező elvérezni mondjuk a
    Majdan(Kossuth) téren, mert demokrácia van, azaz elmondhatjuk a
    véleményünket rogántóni szerint akár a Kossuth téren a gladiátoroknak
    (rohamrendőrök). Küzdőtér ez a javából, vizesárokkal együtt, funkciója
    megegyezik a római Colosseuméval.

    2006-ban Orbán Viktor hívta ki ellenzékből a „nemzeti oldalt” az utcára, majd míg Gyurcsány kardlapoztatta a népet, addig ő lelépett a páncélozott mercédeszével, mint kurva a bőrdíványról. Most Gyurcsány hívatta ki a „liberálisokat” Horváth Andrással, aki szintén úgy hagyta ott népes táborát, mint Szent Pál az oláhokat. A feltüzelt tüntetők látszólag magukra maradva indultak meg a Parlament lépcsői felé, valójában a 2006-ból már jól ismert provokátorok – mostanában inkább Koppány Csoportként vagy Fehér Kéményseprős kvázi civilként tűnnek fel a hatóság által megtűrten zsebtolvajlásból is élő társaság , az egyik vezetőjük a fősodratú média által mostanában besztárolt Balogh Béla vezetésével– kézi tölcséres hangosbemondóval biztatták erre a közben általuk leitatott 15-20 év körüli fiatalokat, hátulról külföldi harci dobosokkal felhergelt több ezer fős tömeg folyamatos előrenyomulásával kísérve.

    Orbán Viktor kormánya és állampártja a tüntetésvezető tolvaj, kommunista szdsz-es Mécs Imrével együtt 2014. október 16-án örökre megbukott, mivel a korrupciós bili kiborult, a szellemet a palackba többé már visszagyömöszölni nem lehet. Jelenleg már csak ügyvivők, és mivel
    látszólag nincs kormányképes erő a láthatáron, így a még mindig az
    Orbánék avagy a globalizáció által irányított média azt sugallja, hogy
    az utcán kell vagy lehet csak elrendezni a dolgokat, érvényesíteni a
    népakaratot, azaz megvalósítani végre a „demokráciát”. Platóntól tudjuk,
    hogy a demokrácia az a csőcselék uralma, és mint ilyen , ezt Orbán már
    tökélyre fejlesztette, és mondjuk meg őszintén, hogy a hétfői tüntetés
    első soraiban állók nagy része is az elfogyasztott italnak köszönhetően
    már erre a szintre süllyedt (ilyen állapotban esetleges „hadi sikereik”
    esetén ugyan hogyan tudnának bölcsen vezért vagy vezéreket választani az egyébkén ismeretlen tömegből).

    A magyar állampolgárok kivételével mindenki másnak az érdeke azt kívánja, hogy tüntetéssorozat induljon meg országosan, mely végül zavargásokba vagy polgárháborúhoz vezessen. A jelenlegi hatalom elemi érdeke ez, mivel anarchia esetén bevezethetnék vagy 30 évre a rendkívüli állapotot, hogy az egyre erősödő és az állampolgárok egyre szélesebb rétegét érintő jogérvényesítő tevékenységeit ezzel le tudják állítani. Semmilyen más békésebb esetben már jól látható, hogy nem tarthatják meg a lopott holmit. A végsőkig kizsákmányolt, elkeseredett emberek nem látnak túl ezen a fondorlaton, és hisznek a látszólag sorstársnak tűnő Bözsi féle Balogh Bélás Dabasi Tamásoknak, vagy a látszólag nem mszmp-snek tűnő jobbikos Z. Kárpát Dániel Pétereknek (a mostani tüntetésen résztvevők kikérték maguknak, hogy Ők nem azok, akik 2006-ban voltak itt a Kossuth téren, mire mi mondtuk, hogy igen tudjuk, de a tömeget befolyásoló provokátorok és hangadók, meg a szolgálatok által kiküldött személyek azok többé-kevésbé ugyan azok, melyen nagyon meglepődtek).

    A parlamenti pártok és az oligarchák megbuktak. Ki lettek állítva a napra, olvad a vaj le a fejükről. Ha az elvárásaik szerint tüntetni megyünk az utcára, akkor sikerül elterelni a vajról és a fejükről a figyelmet, akkor a média a korrupciós ügyek helyet foglalkozhat a ki nyer ma című napi szintű, több helyszínes tüntetések és annak vérbefojtásáról szóló közvetítéssel. A november 17.-i tüntetés is már vérbefojtásosra lett tervezve (látható volt ez a profi kamerákkal rendelkező operatőrök nagy létszámából is, akik már a vér szagára jöttek), mely ördögi terv is természetesen a Nemzet Biztonsági Hivatal által jutott tudomásunkra, amikor megkértek, hogy mindenképp menjek ki a tüntetésre, mivel várhatóan olyan helyzet fog kialakulni, melybe be kell avatkoznom. Ez így is lett, mivel a feltüzelt és irányítás nélkül maradt tömeg a legbutább dolgot kívánta elkövetni, csupasz kézzel, részegen, képzetlenül nekitámadni a gladiátoroknak, azaz a hordát védő rohamrendőröknek. Csak a rendőri vezetőknek volt köszönhető, hogy nem adták ki a parancsot az oszlatásra, bölcsen megvárták, hogy leszereljem a provokátorokat, és meggyőzzem a tüntetőket a tér elhagyásáról. Éjfélre ez sikerült, hála a teremtőnek, és közel 1000 ember értesülhetett arról, hogy van megoldás, van kormány, van kormányzó és van bizonyíték nem csak Vida Ildikó, hanem az Orbán és Gyurcsány horda minden tagja ellen, hozzáférhetően a TEMPO Párt hivatalos honlapjain. Quasimodoval a DK „teremőrével„ végül nem sikerült közös nevezőre jutnunk, Varjú Laci nem nyilvánított véleményt, csak üdvözöltük egymást. Az SZDSZ-es Gulyás József az árkon túlról mindenben
    osztotta álláspontunkat a szervezők felelősségéről, Mécsről és a többiekről (az ’56-os provokátor Mécs Imrének van vagy 10 gyereke, az együttes vagyonuk vélhetően meghaladja a Kossuth téren megjelent tüntetők és családtagjaik összes vagyonát).

    A megnyert háborút is el lehet veszíteni, ha közben elveszítjük a fejünket. A közfelháborodás napját a felszólalók megpróbálták a harag napjává formálni, annak ellenére, hogy biztosan tudomással bírtak arról a közmondásról, hogy „szart se ér a harag hatalom nélkül”. Most az indulat és az alkohol valamint a fiatalos lendület nem segít. A tudatlan emberek úgy követelik az ’56 megismétlését, mintha nem tudnák, hogy akkoron nem nyertünk, mint ahogy 1948-ban sem. Ezért szeretné a horda megismételni ’56-ot, kiontani egy csomó magyar vérét és egy újabb izmus, most a demokratizmus hamis eszméjével átmosni az agyakat, továbbra is rabszolga sorsba tartva a Magyart.

    Segítsétek a munkánkat azzal, hogy semmiféle utcai demonstráción ne vegyetek részt, ment a fentiek alapján megkérdőjelezhetetlen, hogy az nem a mi utunk. Ne biztosítsatok ezzel egérutat a kommunista tolvaj Orbán Viktornak és bandájának. Tájékozódni csak és kizárólag a hivatalos honlapunkon, a http://www.tempohirek.com–on vagy a facebookos idővonalamon is csak a saját bejegyzéseimből tudtok. A szükséges teendőkről folyamatosan adom ki a hivatalos közleményeket. Addig is a hátterekről tájékozódjatok honlapjainkon :www.tempopart.hu http://www.tempohirek.com http://www.apostolimagyarkiralysag.hu

    Településenként tartott tájékoztatókkal vesszük át az ország formális irányítását.

    Borbély József
    kormányzó
    kelt: Kecskemét, 2014.11.19.

  6. Egyszer egy országban valami diktátort levittek a pincébe és lelötték.Pedig megigérte a népének,hogy lesz szalámi a boltokban!
    Nekünk van szalámink és diktátorunk is! Pincénk is van?

  7. Az igazságot akarják,hát mondom.MAZSIHISZ és az Amerikai zsidóság tartja a kezében mind a két pártot.Milliárdokat követelnek egy elszegényedett néptől,míg a rühes talpnyalói milliárdosok lettek.Már előre tervezték az ország kifosztását gyáraink szétverését,megteremtve a szegénységet.Gyúrcsány és Orbán egy kutya parazita gazember mind a kettő.Orbánnál még lehetőség lehetett volna a rendszerváltásra,mivel 2/3-dal egy párt kezében öszpontosúlt a hatalom.Milliárdokat költünk a zsidóságra,mivel ők is azok és nekik jó érzés gyilkolni a magyarságot,mivel ahatalom az ő kezükben van.A bűnösöket nem vonják felelőségre,mivel ők is azok.Offshore lovagok,mutyizók,de ha megnézzük a pénzek csak nem akarnak vissza jönni.Nincs kemény elszámoltatás,mivel a törvény is ilyen.A leg egyszerűbb ma Magyarországon az örökös adóztatás,de a ki lopott pénzek azok továbbra is tabu marad.Ha ezt a két mocskos pártot sikerülne ki írtani és elszámoltatni akkor ez az ország lenne maga a Kánaán.

  8. Az nem lehet mentség a jelenlegi rezsimnek, hogy elődeik is galádságokat követtek el. Nem kell itt uszítani senkit. Milyen süket duma ez? Az emberek el tudják dönteni. hogy miért tiltakoznak! Talán egyszerűbb volna tisztességesen vezetni az országot. Korrupció, mutyik és hazudozások nélkül.Talán. Vagy ez szóba sem jöhet?

    1. A legbagyobb korrupció az állami nyugdíjpénztári befizetések fokozatosan növekvő átírányitása volt a magánnyugdjpénztárakba! A nyugdíjasok száma növekedett, növekszik, a munkavállalók száma csökkent, ezért is kellett kölcsönt fölvenni, mert az állam vállaja a garanciát a nyugdíjakért…
      Németországban már a ’80s években támogatta az állam 40%-s hozzájárulással a magánnyugdíjbiztosításokat az állami, a köteléző MELETT, nem azt CSÖKKENTVE!!!
      Süket duma a többi, mint az előtem beíró szövege is. Öngerjesztő butaság.

  9. Itt is akkor robbantanak ki polgárháborút, amikor akarnak. 100-200 hülye minden országban akad, de ha mégsem, bármikor bevethetnek ugyan annyi álruhás moszad ügynököt. A 9/11-et is megoldották, ez is menni fog, ha akarják. Hazudnak valamit, amit senki nem hisz el, de mindenki támogat.
    eSzeL

    1. Az egyetlen, akinek érdeke egy polgárháború, és akik arra játszanak, azok egyedül Orbánék. Ha bukásra fognak állni, akkor mindenképpen megjátsszák, mert békésen nem fogják átadni a hatalmat. Tudják hogy soha, soha többé nem fognak visszakapaszkodni, mert annyi aljasságot elkövettek, amiért bármelyik demokráciában, egy független ügyészség és bíróság mellett életfogytig börtönben rohadna az egész banda.
      Ez csak az ideológiai előkészítése a dolgoknak, a legidiótább hívek harckészségének a fenntartása, hogy mindent akik nem ők, azt idegen ügynököknek lássanak, és bátran gyilkoljanak majd minden nem orbánhívőt, ha arra kerül a sor. Ehhez a gyűlölet felfokozására és elmebeteg háborús pszichózis kialakítására van szükség. A terv szerint ha a választások előtt bukásra állnak, kiprovokálnak egy polgárháborút, és azt leverve a béke fenntartására hivatkozva eltörölhetik a választásokat, és korlátlan ideig szükségállapotot vezethetnek be. Egyfajta Franko-féle diktatúrát, amit a nyugat is kénytelen kelletlen elismer.
      Így megtarthatják a lopott vagyont, és az egész ország gazdasága feletti uralmat – korlátlan ideig. Ez zajlik most, ennek az előkészítése, ehhez az aljas játékhoz asszisztálnak Orbán csahos médiakutyái némi jutalomfalatért.

      aranyapa

      1. 2002. Államháztartási hiány GDP arányosan ~52%
        2010. ~82%
        2014. ~80%
        2013-ban visszafizették amit Gyurcsány-Simor-Bajnai az IMF-ECB-től fölvettek: 16 milliárd €. (Eeredetiléeg 20 milliárdot akartak…)
        Közben az önkormányzatok ~ 1.200 milliárdos banki adósságát is átvállalták.
        A 386 fős parlamentet 199+13 szószólóra csökkenetették … A főv. önkormányzatot 66-ról, 33-ra.
        65 év után befejzeték a Parlament és a Kossuth tér restaurálását. A Kossuth tér alá 600 férőhelyes parkolót, méltó látogató központot építettek. Zeneakadémia, Erkel-színház, Várkert, 4 metró befejzése, a Siemenssel megegyeztek, a „Bálna” átadása, hosszú huzavona után. Az IMF befolyását megszüntették, az Erzsébet utalványokkal kiváltották a franciát, a dohányforgalom évi kb. 500 milliárdját itthon tartották. Kár, hogy nem oszották el több felé a jogokat. Ezt joggal lehet kritizálni… Végre vilgászínvonalú stadionjaink is épültek… A termelés pedig mindenhol Kinába és szomszédaiba vándorol… Az extra profit érdekében. A következményei beláthatóak.
        http://www.usdebtclock.org/world-debt-clock.html

  10. gratulalok nagyszerü iras persze zsidok szeretnek ha Magyarorszag is Izrael lenne mert ök diktalnak mindent .Soknak azert nem jo Orban kormany mert nem lehet anyit lopni mint a szemet Gyurcsan idejeben

    Üdv

  11. Ennyi liberálfasiszta egy rakáson?! Ma ott voltam a Kossuth téren és a HírTV-t körbevevő ordibálókra rászoltam, hogy hagyják dolgozni őket. A demokráciáért így nem lehet tüntetni. Erre az egyik magából kivetkőző verbálisan inzultált 😉 Na engem sem kell félteni.
    A gyűlölettől fuldokló, akasztani vágyó ide írók magukról állítanak emléket. Nosztalgiáznak és 1919-s vörös terrorlegényeknek képzelik magukat. De még könnygázt sem kaptak. Majd utána legyetek nagy legények…

    1. Igazad van Gonda úr ! Ezek hasonlani akarnak az 1919 patkány cionista csürhe táborára .Akik szétcincálták és szétcincáltatták hazánkat !Díszelegnek ezek a kis Lenin fúk :)Nevetségesek ,ha mi kimennénk mint 2006-ban ezek úgy szaladnának mint a nyulak !!!!
      Még lehet ,hogy úgy lesz csak járassák még a pofájuk !!

  12. No, ez gyönyörű! Már a svájci(?) polgári(?) lap is ilyeneket firkál? Meggondolhatná magát a nyugdíjba vonult, nagyon korrekt magyar újságíró, hogy visszamenjen!!!

  13. Felmondtunk Orbán Viktornak !!!
    Minél többen írjátok alá a petíciót, és osszátok ezerrel !!! 3 nap alatt
    elértük az 500 aláírást!!! Csak így tovább!!! Minél több, annál komolyabban
    vesznek minket !!!
    Tisztelt Uraim!
    Mindenekelőtt megköszönöm eddigi munkásságukat! Nagyon hatékony és
    eredményes volt! Az elmúlt 25 év alatt Önöknek sikerült azt véghezvinni, amit
    az egész világnak 1000 évig nem!
    Eltemették a MAGYAR Nemzetet ! De, mint tudjuk a magyar a MAG népe, tehát
    el kell temetni, hogy kifejlődjön! Köszönjük !!!
    Ezzel az Önök munkája véget ért! Nincs többé szükség Önökre !!!
    Folytatás itt: http://www.peticiok.com/peticiokcomfelmondas

Hozzászólás a(z) Kerti Lajosné bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük