KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lopni önmagában is bűn, de a szegényektől elvenni még nagyobb bűn

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Borsodban a bérek messze elmaradnak az országos átlagtól, a megélhetéshez még többet kell dolgozni, miközben a Fidesz-korrupció elviszi a munka gyümölcsét. Ezért nem nőnek a bérek és a nyugdíjak, nincs pénz egészségügyre és oktatásra, mondta szerdai sajtótájékoztatóján Lukács Attila.

A Jobbik választókerületi elnöke a párt plakátkampánya kapcsán úgy fogalmazott, lopni önmagában is bűn, de még nagyobb, ha szegény embereket fosztanak ki a politikusok. Borsodban ez történik: amíg sokan éjt nappallá téve minimálbéren dolgoznak, addig egy maroknyi, de annál korruptabb oligarcha csak lop.

Mint mondta, az embereknek látniuk kell, kik azok, akik csúcsra járatják azt a korrupciót, amely évente egy havi fizetést tüntet el a dolgozók zsebéből. Nem véletlen az sem – tette hozzá –, hogy leépült a belgyógyászati osztály Mezőkövesden, féléves a várólista a rendelőintézetben, miközben az adófizetők pénzéből politikusok hobbiját kielégítő beruházások valósulnak meg. Ennek fényében annak a hozzá eljutott információnak is lehet alapja, hogy az önkormányzatok csak abban az esetben nyernek el busás haszonnal kecsegtető beruházásokat, ha adott vállalkozót bíznak meg.

A Jobbik mostani kampányának célja – hívta fel a figyelmet Lukács Attila –, hogy ráébredjenek az emberek: csak a mérhetetlen Fidesz-korrupció felszámolása után juthat pénz bér- és nyugdíjemelésre, oktatásra és minőségi egészségügyre. Vagy változás lesz, elszámoltatás, és visszaszorított korrupció, vagy „Magyarország az egyre több koldus országává válik”.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Lopni önmagában is bűn, de a szegényektől elvenni még nagyobb bűn

  1. Kik ezek az emberek? Árulók?
    Színjátékot látunk? 10, 30, 50 ezer emberrel? Agyatlanok, primitív, oktalalanok?

    Ők figurák a táblán. Sajnálatra méltó megtévesztett birkák. Kongat a főbirka, menni kell. És mennek. Nem látják azt a fát, melyet ők vágnak, rájuk fog dőlni. Nem most.

    Egyszer.

    A kis szdsz megbizásos alapján a főkunstroktőr. A szaszonf-ak a szaszonf-ú médiák által szárnyal.

    Másoknak.

    Soros dörzsöli tenyerét…és a fidesz is. A jobbik is.

    A paraszt dolgozik, dörzsöli kérges, földes kezeit, nézi az eget, megint jönnek. Lesz termés? Ár lesz vagy aszály? Mit szórnak? Árnak vagy aszálynak? Miért bolybult fel a világ? Miért bolygatták fel?
    Kinek kell az emberi lélek? Kinek kell az emberi halál?

    A kicsi paraszt felnéz az égre..nem látja a hazáját..szétterült homály van odafennt, idelennt hőség és pára. Jönnek is az élősködök, nem kopognak, jönnek.

    Mi vagyunk az útonállók, nekünk az örökölt élet kell. Az általunk, ősök által alkotott bizonyság kell.

    Nem akarunk idegenek által diktált világot. Számunkra idegen életet nem kívánunk. Az idegeneknek kell az idegen világ.

    Ezek, akik adakint vannak, gondolkodnak? Mire gondolnak? A jobb életükre? Nem lesz jobb!
    Amiért az útcán vannak az lesz a haláluk. Most is halottak. Sok-sok ember szemében.

    Keverés-kavarás, ez az életünk.

    Nekünk az a tiszta élet kell, mely idebent lakozik. Mely tiszta. Mely téged tisztel. Mely boldogságot ad neked.

    Nem kell demokrácia, mely a tisztátalant tisztára mossa.
    Nem kell 2/3 mellyel hívatkozol rám.

    Nem kellesz nekem.

    Nem szeretlek.

    Atilla

  2. Ezt a hozzászólást nem ide írtam, csak a „telefonom” megtréfált.

    A komment: Amikor ezer virág virágzik a réten…..

    Atilla

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük