KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Liberális rettegés az ATV-ben – “a Mi Hazánkat sajnos nem lehet semmitől eltiltani”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az ATV Civil a pályán című műsorában a meghívott vendégek legutóbb a Mi Hazánk Jászapátiban tartott demonstrációjáról, a cigányságról és Farkas Flóriánról is kifejthették véleményüket.

“Rasszista táblákat és árpádsávos zászlókat tartó fekete ruhás kopaszok érkeztek Jászapátiba a Mi Hazánk Mozgalom vasárnapi cigányellenes tüntetésére”

-kezdi a felvezetést a csatorna.

Ezt követően Krúg Emília, Mérő Vera, Pulai András, Magyar György és Holoda Attila közösen találgatta, hogy Farkas Flórián és a Fidesz miért nem lép fel az egyre növekvő “náciveszély ellen”. Mérő Veránál az verte ki a biztosítékot, hogy a színpadon elhangzott gondolatok nem minősültek uszításnak, így negatív jogkövetkezménnyel a szónokoknak nem kell számolniuk.

Pulai András közvéleménykutató egyenesen azt állította, hogy “az elhangzott gondolatok nyomán megismétlődhetnek a romagyilkosságok.

TASZ “szakértője” korábban úgy fogalmazott, hogy a Mi Hazánk nem követett el uszítást, ezzel szemben az előválasztást koordináló Magyar György szerint még ez is megállhat.

A beszélgetés egyik legszebb jelenete Mérő Verához fűződik, aki ezt mondta:

“Azért én egy kicsit félek a Mi Hazánktól, nyilván mindenki kicsit fél a Mi Hazánktól.”

Azzal folytatta, hogy érdemes Dúró Dórát figyelni, mert a pedofiltörvény a Mi Hazánk elnökhelyettesének könyvdarálása nyomán született meg. ‘teljesen civil és teljesen független’ beszélgetőpartnerek között sok vita nem alakult ki. Abban mindannyian egyetértettek, hogy Farkas Flórián azért nem szólalt fel, mert nem a cigányokat, hanem a Fideszt képviseli, ráadásul még a felzárkóztatásra elkülönített pénzzel sem tudott elszámolni.

Érdekesség, hogy a balliberális csatorna korábban a teljes elhallgatást választotta a Mi Hazánkkal szemben, most viszont látva a párt erősödését

Magyar György már Pintér Sándor korábbi ígéretére emlékeztetett: 

“Hát amikor a nyilastestvérek korábban, 10 évvel ezelőtt megnyilvánultak, akkor mit mondott? Emlékeztek rá?”

-tette fel társainak a kérdést.

Ez is érdekelheti:  A normalitás győzelme: másodfokon felmentették Barcsa-Turner Gábort (videó)

“Két pofonnal elzavarjuk őket” -hangzott a válasz.

“Én itt ülök és várom a pofonokat, várom a miniszter úr pofonjait” -zárta rettegve gondolatait Magyar György.

Azok után, hogy a Republikon intézet már Budapesten is 6%-ra mérte a nemzeti pártot, az ATV nézőinek hozzászólói között is többen támogatták a Mi Hazánk fellépését.

Magyar Jelen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük