KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Levédia krónikása: Jogi szempontból legitim-e Ukrajna? – a háború valóságos kezdete (18+)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

1. a magyar-ukrán alapszerződés érvénytelen (a kárpátaljai magyarok jogainak eltiprása miatt); 2. maga az ukrán állam és annak 2014. február 22. óta országló rezsimje az érvénytelen. Úgy, ahogy van, illegitim.

Herszoni életképek a város „felszabadítása” után. Középen a felirat: „ISTEN HOZTA UKRAJNÁBAN”

Az, hogy nemcsak egy illegitim rezsim, de annak illegitim országa keveri a sz@rt, immár kilenc éve. AMERIKA PARANCSÁRA, EGY NUKLEÁRIS VILÁGHÁBORÚ SZÉLÉRE SODORVA AZ EGÉSZ VILÁGOT.

1991. március 17-én Szovjetunió-szerte népszavazást tartottak arról, hogy fenntartsák-e a széthullóban lévő Szovjetuniót. Bár az egyszerű szavazópolgárok is tisztában voltak azzal, hogy soknemzetiségű államszövetséguk súlyos fogyatékosságokkal küzd, a megjelent választópolgárok 76 SZÁZALÉKA A SZOVJETUNIÓ FENNTARTÁSÁRA SZAVAZOTT. A Szovjetunió népe ezzel élt önrendelkezési jogával, mely jogot az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Alapokmánya mondta ki, amelyet a világszervezetet létrehozó San Francisco-i konferencián fogadott el 1945. június 26-án a meghívott 62 ország. A szovjet diplomácia akkor elérte, hogy a Szovjetunió mellett külön is meghívják az ukrán és a belorusz szovjetköztársaságot. Történetesen a Szovjetuniót felbomlasztó mindhárom haza- és nemzetáruló összeesküvő (Oroszország, Ukrajna és Belorusszia) az ENSZ alapító tagállama. Akik titokban összeesküdve, a Szovjetunió alkotmányának vonatkozó cikkelyeit, a szétválást szabályozó törvényeket is sutba vágva – a többi tagállamot nem is értesítve – kimondták a Szovjetunió feloszlatását. Tőrt döfve saját népeik kinyilvánított akaratába is.

Ukrajna tehát – az ENSZ alapító tagjaként lábbal tiporja a világszervezet Alapokmányának minden rendelkezését. Nemcsak a népek önrendelkezési jogát, hanem MINDENT.

Ukrán felfogás szerint Ukrajnában csak ukránok élnek. A többiek: oroszul, magyarul, lengyelül, bolgárul stb. BESZÉLŐ UKRÁNOK. Ebből adódik a kérdés: ha egyszer ők ukránok, akkor ők miért nem az állam nyelvén, azaz ukránul beszélnek? Ezt elősegítendő: az ősszel kezdődő tanévtől kezdve az ötödik osztálytól már csak ukrán nyelven folyhat az oktatás.

És amiről nemigen esik szó: az eddigi nemzetiségi iskolákat az ukrán iskolákkal vonják össze. Ami azt is jelenti, hogy a nemzetiségi diákokat is a nacionálfasiszta szellemiségű ukrán tanrend szerint oktatják majd. A nemzeti kisebbségekből származó kisdiákok nem tanulhatnak ezentúl nemzetük történelméről, kultúrájáról, hagyományairól.

„Egy nyelv, egy (egységes) nemzet, egy (egységes) Ukrajna!”

A kijevi rezsim nem tart tiszteletben semmilyen olyan nemzetközi egyezményt, ami szabályozza, civilizált mederbe tereli a nemzetközi kapcsolatokat éppúgy, mint az államok belső életét. Ukrajna – a terrorista állam – számára nem léteznek sem nemzetközi jogszabályok, sem aláírt két- és sokoldalú nemzetközi egyezmények. De számára nem léteznek saját belső jogszabályai, sem saját alkotmánya. Kiváltképpen a 2014. február 22. óta országló amerikai bábrezsim hatalomra kerülése óta. Ukrajna amerikai gyámsági terület, ahol semmilyen fontosabb döntés nem születhet Washington, illetve kijevi helytartójának jóváhagyása, engedélye nélkül. Ukrajna azóta megszűnt a nemzetközi kapcsolatok önálló jogalanya lenni. Csak a liberálfasiszta nyugati világ tesz úgy csatlósaval, mintha az lenne.

Ez is érdekelheti:  Ukrajna a Majdan után az iszlamista fanatikusok európai központja lett
Joe Biden, akkor amerikai alelnök az ukrán parlament elnöki tanácskozó termében, 2014. április 22-én. Az ASZTALFŐN ÜLVE kiadja az utasítást a Donbassz ellen két héttel korábban elhatározott katonai büntető expedíció azonnali megindítására. Érthető: a Biden-család – az ottani palagáz készletek miatt – anyagilag is érdekelt volt a Donbassz népi mozgalmának vérbefojtásában

2014. február 20-án – ugyanazon a napon, amikor Kijev főutcáján a legalább száz emberéletet követelő, véres provokáció történt – felfegyverzett szélsőséges ukrán nacionalisták megrohanták a Kijevből hazafelé tartó krímiek autóbusz konvoját. Az utasokat hosszú órákon át alázták, életveszélyesen fenyegették, bántalmazták, kifosztották, HÉT EMBERT – a sofőröket – pedig AGYON IS LŐTTEK. A kijevi puccs ellen tiltakozó orosz lakosság addig csak az Ukrajna föderális átalakításáról rendezendő népszavazás kiírásáról, onnantól azonban már AZ UKRAJNÁBÓL TÖRTÉNŐ KIVÁLÁSRÓL KÖVETELTE A NÉPSZAVAZÁST.

Felfegyverzett szélsőséges ukrán nacionalisták megrohanják Kijevből hazafelé tartó krímiek autóbusz konvoját

Az ukrajnai oroszok szemében ONNANTÓL ILLEGITIM ÁLLAM UKRAJNA.

Sokak szemében az „Ogyesszai Hatinnyal” (2014. május 2.) szűnt meg a legitim Ukrajna, aminek addig, törvénytisztelő állampolgárainak tartották magukat. Donyeck lakosai pedig a város elleni, 2014. május 26-i ukrán repülőtámadástól számítják a háború kezdetét. E naptól többé nem tartották magukat ukrán állampolgároknak.

Ukrajna, a jogilag nem létező állam népirtó háborút indított egy általa szeparatistanak ítélt terület, és annak akkor fegyvertelen, védtelen népe ellen. AMELYIK ÉLT az ENSZ Alapokmányában, az emberi jogokról aláírt, két nemzetközi egyezségokmányának legelső cikkelyében lefektetett alapvetéssel, A NÉPEK ÖNRENDELKEZÉSI JOGÁVAL.

Donyeck, 2014. május 26.

Ennek a jogilag nem létező – utóbb AMERIKAI BÁBÁLLAMNAK A BÁBREZSIMJE obstruálta végig a válság békés rendezése érdekében tető alá hozott Minszk-2 megállapodásokat. Miközben szankciók özönével próbálták agyonnyomni Oroszországot MINSZK NEM TELJESÍTÉSE MIATT, most kiderült: nemcsak az „Ukrajna” nevű bábállamnak, de nyugati patrónusaiknak SEM ÁLLT, ESZÜK ÁGÁBAN SEM, BETARTANI EZEKET A MEGÁLLAPODÁSOKAT.

„Amit Merkel a minszki megállapodásról mondott, AZ ALÁTÁMASZTJA: SZÜKSÉG VOLT A KÜLÖNLEGES MŰVELETRE”

Az csupán arra kellett, hogy UKRAJNÁT SUTTYOMBAN FELKÉSZÍTHESSÉK AZ OROSZORSZÁG ELLENI ROHAMOSZTAG SZEREPÉRE, a két világnak a Nyugat által előre eltervezett, VÉGSŐ ÖSSZECSAPÁSA SORÁN.

 

II.

Vadonatúj fejlemény: MOSTANTÓL KÉT TERRORISTA ÁLLAMMAL VAN DOLGUNK.

Az egyikről már eddig is tudtuk. Úgy hívják: az Amerikai Egyesült Államok. Mely sikeresen cserélte le a nemzetközi jogrendet a vadnyugati kocsmák ököljogára. Ami az erősebb kutya törvényére épül.

A másik: A védence. A kreatúrája.

EZ A KÉT TERRORISTA ÁLLAM ÖSSZEESKÜDÖTT FÖLÖSLEGESNEK SZÁMÍTÓ EMBEREK MILLIÁRDJAINAK AZ ELPUSZTÍTÁSÁRA.

A Donbassz ellen megindult ukrán hadsereg aljas harcmodora elegyítette magában a sakálok gyávaságát és egy hiénafalka vérengző kegyetlenségét. Akik átélték az 1941 és 1943 közötti német megszállást, állítják: olyasmiket, mint a banderisták a Donbasszban műveltek, még a németektől sem láttak.

A szélsőséges ukronácik alá lovat adott, hogy a kijevi fordulat után, a szerterajzó különítményesek, országszerte gyorsan leverték az adott hely tiltakozó mozgalmát. Ezek az ország 25 régiójából 16-ban lángoltak fel (még többségében ukránok lakta megyékben is). Február végére azonban közülük már csak a Krím, illetve a Donbassz két megyéje – Donyeck és Luganszk – maradt állva.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Szerbia nemzeti érdekei forognak kockán

 

III.

UKRAJNA TERRORÁLLAM az önállóvá lett Donbassz elleni agressziója során a legtöbb jogsértést a hadviselést szabályozó nemzetközi egyezményekkel, a nemzetközi humanitárius joggal – így elkerülhetetlenül az emberi jogokkal (polgári és politikai jogok; gazdasági, szociális és kulturális jogok) összefüggésben követte el.

Mindjárt itt volt a „Terrorellenes Műveletnek” elkeresztelt katonai büntető expedíció. Rendőrségi akciónak leplezett pacifikáció. A hamis elnevezés oka az volt, hogy ha nyíltan hadműveletnek nevezték volna el, úgy nem számíthattak volna az IMF kölcsönére. Másfelől viszont tartottak attól: mit szól a külvilág ahhoz, hogy egy állam hadsereget vet be saját népe – vagy legalábbis annak egy része – ellen. (Akkor még nem tudhatták: NEM KÖVETHETNEK EL ŐK OLYAN ÉGBEKIÁLTÓ GAZTETTET A VILÁGON, AMI FÖLÖTT A LIBERÁLFASISZTA NYUGAT nekik, az Oroszország ellen szánt rohamosztagnak, SZEMET NE HUNYNA. MI TÖBB, BÁTORÍTANÁ, BUJTOGATNÁ ŐKET.

Az még a puccsista junta egy része számára is nehezen megemészthetőnek bizonyult, hogy az ország hadseregét saját állampolgáraik ellen vessék be. Ezt ugyanis még az ukrán alkotmány is tiltotta. A DONBASSZ NÉPE ELLENI, ESETENKÉNT TUDATOS NÉPIRTÁSBA TORKOLLÓ HADJÁRATOT a ripsz-ropsz Kijevben termett Joe Biden akkori alelnök követelésére indították el. Ugyanazért, akiről most kiderült: ő és fiacskája is anyagilag is érdekelt az emberiség megritkításán dolgozó ukrajnai amerikai laboratóriumokban. (kiem.-szerk.)

Az orosz diplomácia a kezdetektől fogva – az erőszakos, véres zavargások kirobbanása óta – a válság békés rendezésére törekedett. Készségesen, jóhiszeműen belement abba, hogy elkészítse a Janukovics törvényes elnök, illetve a kijevi utcákon tobzódó ellenzék közötti megállapodás tervezetét. Ez törvényes, legális feltételeket teremtett (volna) Janukovics fokozatos visszavonulásához.

A 2014. február 21-én aláírt (ám már másnap sutba vágott) megállapodás számos olyan tételt tartalmazott, amelyek alapul szolgáltak az orosz diplomáciának a minszki megállapodásokkal kapcsolatos erőfeszítéseihez, törekvéseihez.

A megállapodás sarkalatos pontjai voltak, hogy – Ukrajnának, TERÜLETI ÉPSÉGE MEGŐRZÉSÉNEK ÉRDEKÉBEN alkotmánymódosítást kell végrehajtania, monoetnikai államból szövetségi állammá kell válnia – a nemzetiségi területek legszélesebb autonómiájával. (Nem ezt követeljük-e mi is, a határon túli magyarság részére? És ha nekünk szabad, akkor az oroszoknak miért nem az?)

A sutba vágott megállapodás 2014 végéig megtartandó elnökválasztást írt elő. Mód lett volna a népszerűtlen államfő alkotmányos úton történő eltávolítására.

 

IV.

A Nyugat (már akkor is!) kettős játékot játszott. Miközben színleg bátorította az orosz erőfeszítéseket, a háttérben uszította az előző napi, mintegy száz halálos áldozatot követelő véres provokáción felbőszült embereket. Még az éjszaka folyamán az államfő menekülni volt kénytelen. Előbb a fővárosból, majd az országból is.

Másnap összeült az ország parlamentje. Amely, felrúgva minden alkotmányos és törvényi rendelkezést, MEGFOSZTOTTA ÁLLAMFŐI TISZTETŐL AZ ELŰZÖTT ELNÖKÖT. Azokat a pártokat, amelyek várhatóan nem támogatták volna az alkotmányos puccsot, nem engedték be az ülésre. Az épületbe érkező képviselőiket bezárták egy szobába, igazolványaikat elvették – és azokkal mások, a jó isten tudja, kik, szavaztak. Ám így sem volt meg az államfő leváltásához az alkotmány által előírtan szükséges kvórum. A Donbassz ezért is tagadta meg, hogy engedelmeskedjen a törvénytelen juntának.

Ez is érdekelheti:  Szijjártó: a NATO retorikája a csapatok Ukrajnába küldéséről, közelebb hozza a harmadik világháború veszélyét

Féktelen terror közepette, 2014. május 25-én elnökválasztást tartottak Ukrajnában. Az eredmény előre ismert volt – a választást Petro Porosenko oligarcha, az amerikaiak embere nyerte. Már az előtt, hogy a szavazatokat elkezdték volna számolni, nyugati politikusok sorozatban üdvözölték A DEMOKRÁCIA GYŐZELMÉT UKRAJNÁBAN. (Tiszta szívemből kívánom nekik: jöjjön egyszer rájuk is Ukrajna „mintaszerű demokráciája„!)

 

V.

A terroristákra, a maffiózókra általában is jellemző, hogy rájuk semmiféle nemzetközi, vagy hazai jogszabály, előírás nem vonatkozik. Az egész liberálfasiszta Nyugat – kiegészítve keleti előőrsükkel – egy nagy maffia. COSA NOSTRA – „A MI ÜGYÜNK”: uralmuk alá hajtani az emberiséget, megszabadulás a fölöslegeseknek ítéltektől, kíméletlenül eltiporva minden ellenállást.

Ezen belül Ukrajna harcmodora ötvözi a sakálok gyávaságát a hiénafalka vérengző kegyetlenségével. Ebből ered az, ahogyan betartja (pontosabban felrúgja) a hadviselés minden, nemzetközi egyezményekben is lefektetett szabályát: a polgári lakossággal, a hadifoglyokkal való bánásmódra vonatkozó előírásokat.

Nézzük akkor, hogy 2014 tavasza óta hogyan működik Ukrajnában Novák Katalin demokráciája – Ursulánk mintaszerű demokráciája.

Kezdődött pedig ezzel:

Ukrán helikopterek támadnak Donyeckre, 2014. május 26.

 

Az „ogyesszai Hatiny” képei, 2014. május 2.

Egy héttel később Mariupolban, portyazó ukránok vérbe fojtották a Győzelmi Napi ünnepségeket.

Azon a napon legalább negyvenen estek áldozatul a vérengzésnek. Húszan bennégtek a városi rendőrkapitányság épületében (9 rendőr és 11, a segítségükre siető civil), amit a támadók tankágyúval szetlőttek – bosszúból, amiért a rendőrök a nép mellé álltak.

Nagyszerű uniónk nyilatkozatban intette önmérsékletre MINDKÉT FELET.

 

Két nappal később Mariupolban is megvolt a népszavazás, ahol az emberek többsége a Donyecki Népköztársaság önálló államiságára szavazott. (Egy hónappal később azonban az ukrán hadsereg elfoglalta a várost.)

Eltelt több mint hét hónap. A várost megszálló ukrán hadsereg „Grad” sorozatvető rakétákkal lőtte az egyik lakótelepet.

 

A hadifoglyokkal való bánásmód

Foglyok vallatása, tekintet nélkül sebesüléseikre. Az egyiknek, már előzőleg, valahol, szó szerint szétverték a száját.

Az újonnan érkezőket azonmód lábon lövik.

 

A bábállam bábelnöke: ÁLLAMI TERRORISTA

Személyes utasítására gyilkolták meg a Donbassz számos állami vezetőjét, illetve katonai parancsnokát

Alekszandr Zaharcsenko, a Donyecki Népköztársaság első vezetője. Élt 42 évet. 2018. augusztus 31-én robbantásos merényletben vesztette életét.

 

A robbanás pillanata:

Zaharcsenko és kísérete azért érkezett a „Szepar” kávéházba, hogy – pravoszláv szokás szerint – megemlékezzenek a negyven nappal korábban elhunyt Joszip Kobzonrol, a 60-as, 70-es évek népszerű táncdalénekeséről, aki a Donbassz szülötte volt.

A Donbassz e katonai vezetőit is az ő személyes utasítására gyilkolták meg. középen fölül a legendás „Givi” (Mihail Tolsztih). Középen alul, a méginkább legendás „Motorola” (Arszenyij Pavlov). Az utóbbi szegről-vegről rokonunk, a Komi Köztársaságból származott.

 

Kegyetlenkedesek a helyi lakossággal

Herszoniak, kivégzésük előtt. Azon a napon 39 embert lőttek agyon, 74 embert pedig ismeretlen helyre hurcoltak.

 

Írta: Levédia krónikása

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Levédia krónikása: Jogi szempontból legitim-e Ukrajna? – a háború valóságos kezdete (18+)

  1. Elképesztő, aljas cselekedet. Ártatlan emberek elleni bűntett. Ez elítélendő bármelyik képet is nézem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük