KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Letiltotta Gaudi-Nagy Tamás oldalát a Facebook

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

AZ ÜGYVÉD A MAGYAR NEMZET TUDÓSÍTÁSÁT OSZTOTTA MEG KÖZÖSSÉGI OLDALÁN

– Vasárnap tettem fel közösségi oldalamra a saját képes beszámolómat és a Magyar Nemzet, továbbá az MTI azon tudósításait, amelyek a Budapest Pride elleni előző napi tüntetésekről tudósítottak.

Rá pár órával a Facebook leblokkolta, elérhetetlenné tette az oldalamat közösségi alapelvek megsértésére hivatkozva, bár konkrét jogsértést nem jelöltek meg; ilyen egyébként nem is volt

– nyilatkozta lapunknak a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd egyike volt azoknak, akik az European Patriots Unite Egyesület szervezésében ellendemonstrációt és beszédet tartottak az Andrássy úton, majd a Budaházy testvérek által szervezett másik ellentüntetésen, a Fővám téren.

– A Facebooknak huszonnégy órát adtam arra, hogy visszaállítsák az oldalamat, mivel gyűlöletbeszédet nem tartalmazott a bejegyzés, alapelvet nem sértett. Amennyiben ez nem történik meg, pert indítok a közösségi oldal üzemeltetője ellen az oldalam visszaállítása, és százmillió forintos sérelmi díj érvényesítése érdekében

– mondta az ügyvéd, hozzátéve: tíz évig működött a húszezer követőt számláló közösségi oldala, amely a hazai jogvédő szervezetek, közéleti személyiségek körében jelentősnek tekinthető (a Soros-féle Társaság az Alapjogokért nevű szervezetnek hatvanezer, a Helsinki Bizottságnak negyvenezer követője van).

Gaudi-Nagy Tamás emlékeztetett arra is, hogy a Facebook nem először alkalmaz kettős mércés véleményterrort megvalósító önkényt, és üldözi a hazafias tartalmú, a hagyományos értékek mellett elkötelezett bejegyzéseket, közszereplőket. Korábban letiltották a Mi Hazánk elnökének, Toroczkai Lászlónak a 170 ezer követőt számláló közösségi oldalát, aki azóta első fokon pert nyert emiatt.

Ráadásul amiért Gaudi-Nagy Tamás 2018-ban védelmére kelt a „terrorizmus” koncepciós vádjával, a román bíróság által ártatlanul elítélt két erdélyi magyar aktivistának, Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak, a Facebook eltávolította bejegyzését és harminc napra letiltotta őt.

Az ügyvéd szerint ez vár a közeljövőben a választáshoz közeledve egyre több nemzeti elkötelezettségű közszereplőre, ezért elkerülhetetlen a Facebook jogszabályi megregulázása a véleménynyilvánítás szabadságának megóvása érdekében.

Ez is érdekelheti:  Letartóztatási parancsot adtak ki az SBU vezetője ellen

Magyar Nemzet

Kapcsolódó:

Gaudi: A zuckerbergi diktatúra nem bírta tolerálni a normalitáspárti tüntetők kiállását

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük