KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lengyel Rambo: egy afganisztáni veterán a pumájával(!!!) bevette magát a Katowice melletti erdőségbe, mert el akarták tőle kobozni az állatot

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Elképesztő történet tartja lázban Lengyelországot. Miután a hatóságok el akarták kobozni egy Katowice melletti kis faluban, Ogrodzieniecben élő férfitől az otthon, házi kedvencként nevelt pumáját, a férfi úgy döntött, az állattal együtt inkább Rambonak áll, és nekivágott a vadonnak.

Fotó: FB

A hírek szerint a katonai múlttal (a Daily Mail brit bulvárlap azt írja, afganisztáni veteránról van szó) rendelkező férfi Csehországban, még kölyökként vásárolta az állatot, aki azóta vele élt. Miután a szomszédai feljelentették a férfit, mondván, nem kifejezetten biztonságos, hogy egy nyolcvan kilós csúcsragadozó él alig néhány méternyire az udvaruktól, ráadásul néha kifejezetten ijesztő, emberszerű sikolyokat hallat, a bíróság még januárban elrendelte, kobozzák el az állatot.

Pénteken aztán a poznani állatkert néhány alkalmazottja rendőrök kíséretében vonult a férfi házához,  hogy magukkal vigyék a pumát. Kétszáz kilométert utaztak az állatért, mindhiába.

puma
Fotó: FB
Nubia a család egy másik házi kedvencével. Kutya-macska barátság kiegyensúlyozatlan erőviszonyokkal.

A szenvedélyes tulajdonos azonban, kezében késsel, közölte, nem fogja nekik átadni a kölyökkora óta nevelt kedvencét, akit a gyerekeként aposztrofált. Az ex-katona végül, rendőrök legnagyobb megrökönyödésére, pórázt kötött a pumára és besétált az erdőbe. Ezt követően szabályos, amerikai filmbe illő hajtóvadászat vette kezdetét. A hatóságok ugyan nem voltak hajlandó részleteket elárulni a keresésről, az AFP hírügynökség azt írja, jelenleg is kétszáz rendőr keresi az ex-katonát és a Nubia névre (nem) hallgató pumát.

A Daily Mail tudni véli, egy Kamil Stanek nevű lengyel férfit keresnek a rendőrök, aki Projekt Puma néven egy több tízezres tagszámú közösségi oldalt üzemeltet, ahova szökése óta rendszeresen posztol is. Mondjuk Rambonál ez már kimaradt …

MA7

Ez is érdekelheti:  Krasznogorszki merénylet: Tucatnyi sokkoló videó járta be a világot, megteltek a véradó helyek is (videó 18+)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük