Lengyel Károly: Átkozott pillanat!


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Mi mind, akik megismertük Furcsány Nyerenc (copyright Dr. B.G.) nevét, sajnos a valódit, és mindent, ami ezzel együtt járt, és járhat, álmaink és ébrenlétünk során valóban külön elátkozzunk minden egyes percet. Majd a történészek a méltó helyére teszik a téboly nyolc évét. De egyet soha nem engedhetnek meg maguknak. Még pedig azt a fényűzést, hogy bármilyen módon és eszközzel a legkisebb mentséget találjanak ennek a vészkorszaknak a tetteire.

Elátkozzuk a percet, amikor a szennyszöveg a Balaton mellől elindult a Föld körül. Elátkozzuk a percet, amikor a szennyszöveg megjelent és nem voltunk elég bátrak betörni a parlamentbe, hogy akár vesszőseprűvel, de elkergessük őket. És elátkozzuk azt a percet, amikor a várt vezért páncélozott autón láttuk megfutamodni, mikor már a brutális bestiák a vérgőzös vezetőik parancsára a lerohanásunkra készültek. Az egyik parancsolta, a másik megfutamodott. Pedig csak egyetlen megígért szóra várt a sok százezer ártatlan, ünneplő magyar. Ez a szó az UTÁNAM!

És ugyan mit is tehetett volna a szégyenfajzat? Lövet? Aznap ürített volna életében utoljára!

De a magyarok kegyesek voltak. Futottak. Még akkor is, még ott is úgy érezte a magyar, hogy a rendőrre nem emelhet kezet. Pedig akkor kellett volna puszta kézzel darabokra szedni az összes vezénylőt, ha már a beosztottaik a parancs kimondásakor nem tartóztatták le őket népellenes cselekedetért. Ugyan mit tehettek volna az ávh neveltjei? Fülüket hátrasunyva úgy futni, hogy porvihar járjon a nyomukban. Ám ezt soha az életben egyiknek sem fogjuk megbocsájtani! Az egyiknek mert parancsot elvárt és adott és teljesített, a másiknak meg a gyáva futást.

Majd az ég megbocsájt, mi nem.

Most egy nagy levegővételnyi megállás után azért azt valljuk ám meg őszintén, hogy egy ilyen frakcióülésen elhangzott szennyszöveget különös bátorság kellett a saját seggnyalói előtt is elmondani. A sok nagy arc pedig bólogatott, mint az autók hátsó ablakában az NDK-s fekvő kutya feje. Éppen annyira volt gusztustalanul gyomorforgató az egész jelenség, mint amennyire haragra is gerjedt tőle a nemzet.

Végül is a kommunista milliárdos arcul csapta a magyarokat, csak úgy csattant. Méghozzá az ártatlanokat. Azokat az ártatlanokat, akiket ő is meglopott a társaival együtt, mert „jó időben, jó helyen” voltak az osztogató fosztogatásnál. Mert a sok mosott agyú kádár-ivadék, akik megfelelő időben a megfelelő alfelet illették nyelvükkel, és ezért kisz-panelt kaptak, azok bezzeg fülig érő szájjal sztárolták a nemzetvesztőt és bűntársait. Micsoda tökös fickó!

Nem tökös, arcátlan!

Most pedig nem szakad le az arca mozdulatlan helyzetben, hogy ő, meg a társai akarnak a legádázabb ellenzéki szerepében tetszelegni. Micsoda nagyképűség! Bejuthatnak? Megengedhetetlen! Soha többé! Soha. A küszöb alatt sem.

Ezeknek befellegzett! Olyan bűnök halmazát hozták össze, hogy ha van igazság a Föld nevű bolygón – csak annyi, mint a légypiszok – akkor ezek a választások második fordulóját követően úgy kerülnek börtönbe, hogy soha többé nem látják Isten szabad egét. Ki tudja mi minden szárad a lelkükön? Például a nyolc évünk, a húsz évünk, a hatvanöt évünk! Nemzedékek nőttek fel, és nem ismerik a szabadság legalapvetőbb vonásait! Értitek? Nem ismerik!

Ez soha többé nem történhet meg!

A magyarság története ilyen szégyenkort még nem élt át, mint az eltelt nyolc gyászos esztendő. Nem lehet igaz, egy nép soha nem mondja ki, hogy elég! Ki tudjuk még mondani? És nem csupán mondani, de ordítani, méghozzá nyolcmillió torokkal egyszerre, egy helyen, hogy ezek a senkiházi szutykos gallérú jöttmentek belesüketüljenek?!

Mondjátok, magyarok, ki tudjuk még mondani életünk ez idő szerint legalapvetőbb szavát? ELÉG! Csak ennyi. Nem több, de nem is kevesebb! Történelmünk szükségszerű létkérdése, hogy minden magyar elgondolkozzon ezen az egyszerű szón!

Ha pedig az egyetlen lehetséges és helyes döntés alapján a JOBB helyre húzza azt a bizonyos X-et, akkor indulna meg tán a második forduló napján bárhonnan a budapesti Kossuth térre az eredményt bevárni! Ott van az egyetlen méltó hely arra, hogy kihirdessék a kommunista ámokfutás végét! Például kommunista-mentes utcabál keretében.

Nem elfelejteni! Mindenki ott legyen a Kossuth téren, ha engedik ezt, ha nem. Nincs az a rendőr, vagy Uniós kommandós, aki sok millió fegyvertelen magyarral merészel szembeszegülni. Miért, mennyi töltényük lehet? Mindenkit lelőni nem tudnak! Azután betonra leverni sem! És utána?

Nem elfelejteni! Nyolcmillió szavazat kell, hogy ezek soha többé az utcaseprők csoportvezetői se lehessenek ebben a Hazában! Nem elfelejteni! ELÉG VOLT! És egy JOBB-X után irány a Kossuth tér! Ki törődik a győzelem után, hogy mi lesz hétfőn reggel?! Hétfőn reggelre hatalmas fehér betűkkel hirdetve eljön a szabadság.

Kicsit olyan lesz, mint a zentai csata után, amikor a félhold elhagyta Magyarországot. Csak most ne engedjünk újabb osztrákot a nyakunkba!

Ferencváros, 2010. február 20.

Lengyel Károly

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
A csilláron is lógtak a választók tegnap Újpalotán
Gyenes Géza a Jobbik egészségügyi miniszter-jelöltje
A BKV szerződései után a 4-es metró aktái következnek
Close