KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lendvai miért nem a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya ellen fröcsög?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nekem van egy nagyon egyszerű módszerem annak a megállapítására, hogy kivel érdemes együttműködnöm. Mindig ezt használom „lakmusz próbaként”. Körülnézek, hogy kiket gyűlölnek az ellenségeim, kiket akarnak megsemmisíteni, és azokkal keresek kapcsolatot, azokat támogatom.

Én az USA-t a jelenlegi állapotában Magyarország halálos ellenségének tartom. Mit gyűlölnek ott a hivatalos körök a legjobban? Nem az iszlámot, hanem a kereszténységet! (Kivéve az evangélikus cionistákat, de azokon meg röhögnek.) Honnan lehet ezt tudni? Akinek az sem elég, hogy Bush elnöknek, mint annak idején Józsuénak, az istene (micsoda isten?) adta utasításba, hogy Irakot meg kell támadnia, az gondoljon arra, hogy az USA-ban már tilos közterületen egy keresztet felállítani, sok helyen már a karácsonyfa is tiltott, a Fehér Házban hanukakor viszont hatalmas menórát állítanak föl. És mi a hivatalos magyarázat? A kereszt és a karácsonyfa vallásos jelkép, tehát a közterületi felállítása sérti az állam és az egyház szétválasztásának az elvét, a menóra viszont „kulturális” jelkép, annak a Fehér Házban, nyilván mint a zsidó kultúra fellegvárában, helye kell, hogy legyen. Ha a magyarság és az emberiség legnagyobb ellensége, az USA politikai „elitje” ennyire utálja a kereszténységet, annak bizony csak az lehet az oka, hogy az képezi mocskos terveinek az egyik legnagyobb akadályát. Tehát, mondom én, a kereszténységre, a keresztény erkölcsiségre kell alapozni a nemzet megmentésének a politikáját, mint a Jobbik teszi. Még akkor is, ha nem istenhívő az ember, hanem csak „józanul” gondolkodik, Orbán országértékelő beszédbeli igényének megfelelően. Ezért fröcsög Lendvai: hogy merik ezek az erkölcsöt a politikába keverni? Hogy-hogy nem akarják a politikát erkölcstelennek hagyni, hogy a Lendvaik, Qrcsányok és Libajnaik örömmel dagonyázhassanak benne? A mocskok képesek volnának őket néhány milliárdocska törvényes, bár erkölcstelen ellopása miatt börtönbe csukni és ott munkával megkerestetni a betevő falatjukat. Hol van itt a politikai korrektség? Ez szembemenetelés a szent „nemzetközi közösséggel”. Botrány! A hiányos szövegértéssel rendelkezők figyelmét – még mielőtt kikelnének a „judeokereszténység” és az egyház ellen – felhívnám, hogy nem az egyházról, egyházakról beszéltem, mert azokban bizony sok „tégla” van, mint már bizonyára a Jobbikban is. Mert azoknak, akik meg akarják semmisíteni mindkettőt, most ez a módszerük. Trockij 70 éven át alkalmazott „forradalmi” keresztényüldöző módszerei, az „ideológiai sokkterápia”, történelmi kudarcot vallott, mint az elmúlt évek gazdasági sokkterápiája is. Ezért eljött az ideje a lassúbb, de biztosabbnak hitt belső bomlasztásnak. A szalámizásnak, a kifárasztásnak. Állítom, hogy miként Oroszországban a 70 éves elnyomás után feltámadt a keleti kereszténység, úgy fog a nyugati is föltámadni nemsokára a globalizmus mocskos rendszerének az összeomlása után.

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

Alkalmazzuk ezt a megközelítést a magyar belpolitikára. Én a parlamenti pártokat a saját magam és a magyarság ellenségeinek tekintem. Bizonyított hazaárulók. Akik nemzetközi szerződéseket olvasatlanul aláírnak, akik Lindner Béla utódaiként fölszámolták a magyar honvédséget, akik magyar katonákat Irakba és Iránba küldenek, akik megtagadják a magyar történelmi jogfolytonosságot és azt az 1949. évi XX-as törvény (az un. Alkotmány) révén a kommunistákkal határozzák meg és tartják, azok hazaárulók. Hiába „mennydörgött” Orbán a Hősök terén Nagy Imre temetésén a kommunizmus ellen, az 1949. évi XX-as törvény elfogadásával velük határozta meg a jogfolytonosságát és megtagadta az ezer éves magyar alkotmányosságot. Ezzel megtagadta azt is, amit a Hősök terén hivatalos felhatalmazással elmondott.

És kiket akarnak ezek fölszámolni?

Posta Imrét? A Magyarok Felelős Nemzeti Kormányát? Hányszor hallották Lendvait ellenük fröcsögni? Hányszor határolódott el tőlük Orbán? De mekkora volna a hangorkán, ha Vona mondana olyanokat, mint Posta? Már bíróság előtt állna terrorizmussal, felbujtással, felforgatásra való felszólítással, gyűlöletkeltéssel vádolva. Továbbá nem Posta Imre van börtönben terrorizmus vádjával, hanem Budaházy, nem a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya ellen indítottak koncepciós pert, hanem a Magyar Gárda ellen, és nem Posta Imre baráti körétől határolódik el egyhangúan a magyarországi komprádor elit, hanem a Jobbiktól.

Miért van ez? Van egy amerikai kifejezés az amerikai politikai zsargonban: useful idiot. A hasznos hülye. Postát így ítélik meg. Ennyi az egész. Ha nem látnák, hogy a programja meg az egész szerveződés olyan ostoba és veszélytelen, mint Szabó Albert náci pártja volt, ugyanúgy nekiesnének, mint a Jobbiknak. De őt ugyanúgy nem bántják, mint annak idején Szabó Albertet. Mert ők tudták, hogy Szabó Albert nem volt veszélyes a számukra, mint ahogy azt is tudják, hogy Posta sem jelent veszélyt. Sőt, tudják, hogy ez nekik használ, mert szavazatokat von el a Jobbiktól. Mert az egyetlen dolog, amitől félnek, az a Jobbikra leadott szavazat.

Ez is érdekelheti:  Nyílt levél Magyar Péternek

A Jobbik programjának a megjelenése után nyugodtan föltehetjük a kérdést: mutass nekem egy rasszista vagy gyűlölködő mondatot a Jobbik programjában. Nincs benne! Ami benne van, az a beteg magyar valóság kórisméje és a hatékony gyógyszerei. És ez az, amitől félnek a globalista pártok. Mindegyik. Mert ez lerántja a leplet a hazugságaikról, a képmutatásukról, a hazaárulásukról. Ezért rasszistáznak, ezért vizionálnak erőszakról és félelemkeltésről és azt a Jobbikot, amely vissza akarja vezetni a cigányokat a munka világába, azzal vádolják, hogy a magyarokat uszítja a cigányokra, a cigányokat pedig – mint több esetben kiderült – azzal riogatják, hogy a gárdisták és jobbikosok megölik a gyerekeiket. Hazudnak, hazudnak és hazudnak, még Qrcsányon is túltéve versenyt hazudnak. Ez a globalista platformon lényegileg egységes négypárt választási vetélkedője. Ki hazudik nagyobbat, ki határolódik el hangosabban? Programjuk, mondanivalójuk pedig semmi sincs, az önmeghatározásuk pedig abban merül ki, hogy ők nem olyanok, mint a Jobbik. És ebben igazuk van! Tényleg nem olyanok!

Posta Imre teljesen hiteles lesz előttem, ha nem ilyen történelmietlen és valóságtól elrugaszkodott ostobaságokat fog mondani, hanem olyanokat, amik miatt a „kormányzó elit” úgy fog acsarkodni rá, mint most a Jobbikra.

Dohán Mihály
Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Lendvai miért nem a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya ellen fröcsög?

  1. Tisztelt Dohán Mihály!
    Több cikkét is olvastam. – Nem rosszak. A jelen esetben azomban elveti a sulykot. A Posta Imrével ugyanis semmi gond nincs, ellenben a meg nem értéssel annál inkább.
    Tisztelt Dohán Úr! Ön nem egy buta ember és mégis, (v. mégsem) Ön sem lát otvább az orránál? Mióta látta, tapasztalta Ön vagy más, hogy akár csak egyetlen párt is a világon, a választóit képviselte a programja helyett amiután hatalomra ill. a Parlamentbe került? Ön nem látja, hogy mióta a pártokrácia létezik, annak csak és kizárólag egyetlen célja van(?) – A megaosztás. a nép megosztása. Ön ne látná, hogy miután az ország fele fidesz-párti a másik fele mszp-hívő volt, mindannyian behunytuk a szemünket, vakokká váltunk, mert nem láttuk mi zajlik körülöttünk. Nem láttuk meg a már kézzel foghatót sem. Nem vettük észre azt se hogy kiárusítják a talpunk alól az országunkat. Agymosottá váltunk.
    A pártok, mind egy tőről fakadnak. No, nem a közemberek, a párthívek, hanem a vezetők. Amelyik előbb nem, legkésőbb amikor a husosfazék közelébe kerül, válik ugyanolyanná. Oszd meg és uralkodj. Ez a módi.
    Kedves Dohán Úr! A pártokrácia nem szolgálja a népet. Hogyan lehetséges hogy Ön ezt nem látja?
    A Posta Imre olyasmire világitott rá, ami mindenkinek ki kellene szúrja a szemét! Hogyan lehetséges hogy az Önét nem szúrja, amikor még a vak is láthatja, hogy a Posta Imre igazat mond? Vajon, nem lehetséges-e, hogy Ön az, aki teljesen más érdeket képvisel mint amiről beszél?
    Tisztelt Uram! Én csak egy vagyok a népből, aki nyitott szemmel járok és képes vagyok (még) gondolkodni, felfogni azt ami körülöttem zajlik. Külön is hangsúlyozom, hogy a véleményemet minden esetben magam formálom, s csakis a saját meggyőződésem (értsd, az én tapasztalásaim ill. észrevételeim) nyomán teszem azt. S én, Tisztelt Dohán Úr, a Posta Imre szavait látom ill. tartom igaznak az Önével szemben!
    Ön leszerepelt Dohán Úr!

    1. Rossz úton jár, aki a Gubacsi útra téved!
      Nem a párt-, vagy pártmentes országirányitás a fő probléma, hanem maga a rendszer, ami az országok irányítóit és a pártokat működteti.
      Pártok mellett akármelyik önjelölt kormányzó is képes a zsarnokságra. Hogy Rákosinak, Mao Ce Tungnak, Obamának, Sztalinnak , Gyurcsánynak,, vagy akár Orbán Viktornak, meg úgy általában a XX. összes zsarnokának szüksége volt pártokra, annak kizárólag az az oka, hogy az új hierarchiában nem volt szerepe a gazdasági erejüknek, mint mondjuk a feudalizmusban.
      Éppen a kapitalizmusnak lett hírtelen szüksége a pártokráciára, mivel a kapitalistákat már nem a országok területe befolyásolta hatalmukban, hanem másféle vagyonok.
      A kommunisták a kapitalistáktól/feudális uraktól elvett (pártállamosított) javakkal, a globalisták pedig pedig a kommunistáktók elprivatizált javakkal szerezték meg hatalmukat.
      A zsarnokság forrása nem a pártokrácia, hanem a javak központosítása. Mindegy hogy a központot pártnak, vagy lobbynak nevezik-e, lényeg, hogy amelyik pártnak, vagy párt mögé bújt lobbycsoportnak vezetője/vezetői rendelkeznek a központosított javak felett, azok törvényszerűen zsarnokká válnak, mivel csak erőszakkal képesek megtartani az anyagi- és az anyagaiakal járó hatalmi kiváltságaikat.
      A feudális hierarchia, amiatt, hogy területhet kötődött, kénytelen volt a terület lakóihoz is kötődni. Még a királyi zsarnokságnak is voltak határai mind területi, mind pedig jogi értelemben.
      Viszont, a területekben legfeljebb telekkönyvileg érdekelt hierarchia, a korlátlan zsarnokság
      költőfészke is.
      Posta Imre Baráti Köre nem megakadályozza a zsarnokságot, legfeljebb megszemélyesíti valamelyik önjelölt kormányzóval. Tök mindegy, kit szándékoznak felruházni vele, magát Posta Imrét, Orbán Viktort, vagy más széplelkű zsarnokot.
      Ugyanis a feudális (országcentrikus) hierarchia már soha többé nem jön vissza. Viszont az országok népei egyelőre még létezni akarnak, méghozzá saját felségterületükön.
      De erről a problémáról, holmi ezotérikus baromságon kívül egyetlen szót sem ejtenek a Gubacsi úton.

  2. Miután semmilyen kivetnivalót, csúnya szöveget vagy hasonlót nem tartalmazott az iménti hozzászólásom, csak a véleményemet „merészeltem” itt „előadni”, mégis törölték azt, – csak egyet szűrhetek le belőle; azt hogy rátapintottam az igazságra. Ugye így van, Dohán Mihály!?
    Merthogy, ha a „más” vélemény nem állhat meg az Öné mellett, akkor Önnel gond van. – Hogy finoman fogalmazzak… Ön nyilván mást képvisel mint amit mond! De mondhatom úgy is akár, hogy Ön Tisztelt (?) Dohán Mihály egy szar ember!

  3. Bocsánatot kell kérjek….! Alighanem az internet „megtréfált”, nem jelenitettem meg a korábbi hozzászólásomat, s azt gondoltam törölték… Ismételten elnézést kérek és természetesen visszavonom amit másodjára Önről írtam/gondoltam, s egyúttal kérem, töröljék a „nem szép” hozzászólásomat.
    G.K.

  4. „Ön leszerepelt Dohán Úr!”
    Elöttem meg a Posta félék szerepeltek le. Meg a Gubacs Krisztián-félék.
    „Külön is hangsúlyozom, hogy a véleményemet minden esetben magam formálom, s csakis a saját meggyőződésem (értsd, az én tapasztalásaim ill. észrevételeim) nyomán teszem azt.”
    De ez is csak az média által közvetített hírek és álhírek által valósulhat meg (különben mi által alkotnék véleményt olyanról, ami nem is létezik, mert nem létezik ha nem hallani róla), és itt azonnal bukik az az érv, hogy önálló gondolatai vannak. Innentől kezdve máris befolyásolt, manipulált az az alap, amire az ember azt hiszi, hogy hivatkozási alap lehet egy magát teljesen önálló és független gondolat-menet kifejtésének a mechanizmusára. Tehát mégsem önálló a gondolat annak, aki csak gondol valamiről valamit, mert a valamiről is értesülnie kell valahogyan, nem?
    Aki nincs a tűz közelében az pedig akarva vagy akaratlanul, de rátapinthat a lényegre, közelíthet, vagy teljesen mellélőhet, avagy szándékosan lejárat.
    Írom ezt annak fejében, hogy én igenis közel érzem magam a tűzhöz, és nekem nem a média irányítja a gondolataimat, vagy a gondolatvilágomnak a hivatkozási, kiindulási alapját, hanem a körülöttem tapasztalt dolgok.
    És azt kell mondjam, hogy előttem Dohán Mihály úr nem hogy nem szerepelt le, hanem igenis nagyot nőtt a szememben. Hogy ki vagyok, az maradjon az én titkom, de csak így tovább a Szebb Jövő reményében, Dohár úr!

  5. Kedves Misi bácsi!
    Köszönöm irását,és jó egészséget kivánok
    Önnek!
    Ha megengedi,és nem haragszik érte egy jótanáccsal „látnám el”a reagálásokkal kapcsolatban:
    „Ne akard a vaknak megmagyarázni a fényt”
    Baráti üdvözlettel,és tisztelettel:D.Éva

  6. Kedves Misi bácsi!
    Csal azért „jöttem vissza”,mert aki Önt letámadta,és kioktatta nem más mint „gerry”,aki Posta Imre un. admin-ja. ,aki időnként törli azokat,akik neki nemtettszően szólnak .Ezekután kedves Misi bácsi úgy olvassa a hozzászólását.

  7. Ha tetszik, ha nem, a saját gondolataimról tapasztalatomról szóltam itt, nekem nem a média „mondja meg” hogy mit gondoljak. Olyan helyen élek, ahol bőven van lehetőség „látni” „tapasztalni”, s ehhez még nagyon figyelni se kell. Másrészt viszont, nem hiszem hogy aki képes némi logikus gondolkodásra is (a butasága helyett), hogy ne látná át ugyanazt.
    Aki mást lát, az csak a felszínt látja. Én, bár a szakterületemből kifolyólag is mindig mindennek a lényegét az eredetét és okát keresem, de nem hiszem hogy bárki más is ne lenne képes a mögöttes dolgokat észrevenni.
    Nem vagyok Gerry vagy kicsoda. Ellentétben egyesekkel pedig, én vállalom a nevemet. Itt is és mindenütt, mindenkor. A Dohán urat tisztelem, ha nem is értünk egyet. Ám az ilyen buta senkikkel mint „mohohojojojo” meg „D.Évák”, nem látom értelmét egyáltalán szóba elegyedni. Megnyugodhatnak itt valamennyien, soha többé nem írok ide… Értelmetlenné vált…

    1. Na igen! Evvel kezdődik a csapatmozgás: „SENKIK”:
      Mindenki senki, csak én vagyok valaki. Egyenes út a zsarnoksághoz.
      Isten mentse a hazát és a haza népét az ilyen hierarchiától!!!!!

  8. Tisztelt Hozzászólók!
    Ha olykor írok valamit, azt barátaimon kívül három honlapnak szoktam megküldeni: a Nemzeti Internet Figyelőnek, a Szabad Magyarországért Mozgalomnak és a Jó Ha Figyelünk c. internetes újságnak. Egyiknek sem én vagyok a rendszergazdája, egyikre sem tudok semmit sem föltenni, sem levenni. Ezért nem értem, hogyha a rendszergazda vagy a szerkesztő valamilyen okból valamit nem tesz föl azonnal, miért jelentené azt, hogy én „szar ember vagyok”. Az, hogy Gubacs úr később ezért elnézést kért, a következtetése szempontjából semmit sem számít.
    Annak a megértése is nehézséget okoz nekem, hogy miért „szerepelek le” amiatt, mert más a véleményem, mint egy olvasómé.
    Továbbá azt sem értem, hogy a cikkem olvastán logikailag mi a jelentése annak, hogy valaki Posta Imre szavait tartja igaznak az enyémmel szemben. Vitatkoztam én Posta Imre egyetlen állításával is? Én arról beszéltem, hogy miként kezelik őt a hatalmon lévő pártok. Ha bárki tud egyetlen, Posta Imrével foglalkozó mondatot idézni valamelyik nagyságunktól, kérem, közölje velem. Szeretném bizonyítva látni, hogy félnek tőle.
    A valóságtól való elrugaszkodásra csak egy példát említek: nagyon okos tanács, hogy „spájzoljunk be”, de én a nyugdíjamból az egyik hónapról a másikra élek. Bespájzolni csak azt a kis krumplit és egyéb zöldséget tudom, amit nyáron a kertemben megtermelek, amíg még meg bírom művelni. És higgyék el, nem az egyetlen ilyen vagyok ebben az országban. Nekem erről az jutott az eszembe, amikor Medgyessy elvtárs egyszer lement vidékre, hogy találkozzék az ő népével és elcsodálkozott, hogy milyen sok rossz fogú embert látott. Ő ezt nem tudta, mert az ő köreiben mindenkinek telik fogorvosra, és úgy látszik Posta Imre köreiben is telik bespájzolásra, de nekem, és még 1-2 millió sorstársamnak sem. Ugye, most megint leszerepeltem. Szégyellem is magam, hogy csak ennyire vittem.
    Logikailag az a következtetés is érthetetlen számomra, hogyha az eddigi pártok úgy viselkednek, ahogy tették, ebből miért következik, hogy egy új erő is hasonlóan cselekszik majd. És mi a kezesség arra, hogy Posta Imre köre, ha hatalomra kerül, nem ugyanúgy fog viselkedni, mint a jelenlegi pártok? Az, hogy nem pártnak nevezik magukat, hanem felelős kormánynak? Azért ennyire agymosottan ne gondolkozzunk! Posta Imre esetében is ugyanúgy fennáll a pálfordulás lehetősége, mint bármelyik új erőében.
    Egyszerűen összefoglalva a mondandómat: a jelenlegi hatalmat leváltandónak tartom és a leváltására esélyesnek azokat tartom, akiktől fél, és nem azokat, akiket számon sem tart.

  9. Tisztelt Dohán Úr!
    Kérem várjon türelmesen, az idő Önnek dolgozik.
    Véleményem szerint, ha a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya a jelenleginél ismertebb lesz, bőven lesz alkalma fröcsögést és tiltakozást hallani Lendvaitól és Orbántól. Ha erre sor kerül, akkor már Ön is a jó ügyet képviselő szervezetként számolhat az MFNK-val, hisz az Ön által kritériumként említett elhatárolódásokkal meglesz a hitelesítő záradék.
    Gondolom, öreg hazafiként örömmel nyugtázza majd, hogy újabb tevőképes szervezet lép be nemzeti oldalon az élet-halál küzdelembe.
    Az MFNK nem von el szavazatokat a Jobbiktól, mert nem indul a választásokon. Ha esetleg attól tart, hogy az MFNK felvilágosító tevékenységének köszönhetően egyre többen döbbennek rá a pártokratikus államhatalmi berendezkedés kiúttalanságára, az esedékes parlamenti választások értelmetlenségére és a rendszerváltás szükségességére, és ez leginkább a Jobbik jelenlegi szimpatizánsai körében szedi majd „áldozatait”, akkor inkább örvendjen, mert ezek szerint ők egészségesebb lelkűek, mint más pártállású honfitársaik.
    Ha csak kevesen lesznek ilyenek, az nem veszélyezteti Vona úrék reform elképzeléseit. Beülhetnek négy évre a Parlamentbe, és hozzákezdhetnek a beteg magyar valóság gyógyszeres terápiájához, persze csak olyan mértékben, amelyre a megszerzett mandátumaik erre lehetőséget biztosítanak. Jelezném, hogy az ország halálos beteg.
    Ha meg sokan lesznek ilyenek? Akkor ők rendszert fognak változtatni.
    Vessen, palántázzon most is Bátyám, de most ne a dolgos évek gyümölcsének elrablása miatt támadt muszájból.
    Most reménnyel.
    Isten áldja.
    Tisztelettel: Dr. Szakál Antal

    1. Kedves Dr. Szakál Antal
      „…hogy újabb tevőképes szervezet lép be nemzeti oldalon az élet-halál küzdelembe.”
      Nézze kedves Antal, az a baj, hogy egyenlőre nem ez látszik.
      „Ha meg sokan lesznek ilyenek? Akkor ők rendszert fognak változtatni.”
      Hogyan fogják ezt megtenni? Mert ha az utcán, hamar a vadak földjén találhatjuk magunkat.

    2. Tisztelt Dr.Szakál Antal! ” Az MFNK nem von el szavazatokat a Jobbiktól, mert nem indul a választásokon” Igaza van.Nem von el,de a cél ez lenne.Ön moderátori jogkörrel rendelkezik Posta Imre honlapján.Tudja nagyon jól,másból sem áll Imre csicskáinak a napja,minthogy a „lobbikot”támadják.Nem a FIDESZT,MSZP-t,SZDSZ-t,LMP-t,MDF-t.Szerencsére már leapadt a hallgatóság,azok is azzal vannak elfoglalva,hogy melyik címervariáció legyen az MFNK honlapján.Úgy találom,csak okos klaviatúra huszárok segítenek Imrének,meg néhány pszichopata hentes.Az a 200 bólogató -megint frenetikusat írtál Imre -János nem fog hiányozni a végelszámolásnál. Tisztelettel:Kőrösi Antal

  10. Nem véletlenül lehet hallani olvasni arról, hogy manapság az iskolákból kikerülők többsége nemcsak nem képes alkalmazni a tanultakat, hanem egyáltalán, komoly problémájuk van az értelmezéssel is. Igaz, nem csupán miattuk van ez így, – a drága pártjaink és kormányaik hatottak oda, hogy az egykor méltán híres magyar oktatást így lezüllesztették.
    Dienes Erzsébet! A Gubacs úr biztosan az ilyenekre gondolt mint Ön, aki kiemel egy szót egy hozzászólásból, ahelyett hogy megértené, felfogná annak a lényegét. Ugyanez vonatkozik a Gandalf álnevü valakire is, aki még gyáva is ahhoz hogy a saját nevén írna. Az ilyenekre nem érdemes szót vesztegetni.
    Némelyek, „fröcsögnek” ha az idetévedt hozzászóló más véleményen van mint ők, rögtön ki is kiálják bérencnek stb.
    Kedves Dr. Szakál Antal Úr! Az Ön gondolataihoz előbb fel kell(ene) nőni az ide irogatóknak. – Vagy újra iskolapadba ülni, de ezúttal jobban odafigyelni, hogy onnan kikerülve az értelmezés se okozzon gondot, de még az se ártana ha megtanulnának a sorok közt is olvasni, hogy a mögöttes tartalmak avagy szándékok se maradjanak rejtve.
    Dohán Mihály jó képességű hazafi, de sajnos rosszul látja a dolgokat.
    Jól tudom, Szakál úr a szavait Dohán Mihályhoz intézte, aki pontosan érti is azokat. S ki tudja, talán egyszer meg is változik a véleménye, csak nehogy késő legyen akkor már.

    1. Tisztelt Gondolkodó úr!
      Úgy látjuk Ön sem a saját nevén ír. Ez azt jelenti, hogy Ön is gyáva? Ahogyan Ön fogalmazott, most Önről is azt lehet mondani, hogy: az a Gondolkodó álnevű valaki.

  11. Tisztelt uram, Ön nem kívánatos személy oldalunkon. Mivel saját erőnkből saját ötletünkből működtetjük a honlapot, nem tűrjük a tények, komoly indokok nélküli szemétkedést.
    NIF szerkesztők
    Mellesleg ezen a néven már valaki (teljesen más személy) hozzászólt, így Ön megsértette az etikai előírásokat. Ráadásul nem létező email címet adott meg.

    NIF szerkesztők

  12. Jó reggelt Kőrösi Úr!
    Nem kell találgatnia az MFNK célját illetően, hiszen az világosan megfogalmazásra került, amit meg is találhat a készülés alatt álló honlapon.( http://www.magyarnemzetikormany.com)
    Az MFNK a honlappal tud először életjelet adni magáról, ezért tartamáról és külleméről sokat beszélünk egymás között. Fontosnak tartjuk, hogy minél többeket tudjon megszólítani.
    Nem tudom miből áll Imre csicskásainak a napja. Ha úgy érzi, hogy a Jobbik támadásával vannak elfoglalva és a többi pártot nem is említik, az valószínűleg azért van, mert a Jobbik valósága még kérdéses, a többieké már nem.
    Ellenben tudom mivel kelnek, fekszenek és éjjelente miről álmodnak azok, akik úgy érzik tenni kell, mert a szó már nem elég.
    Egyébként ráérzett a dolog lényegére: pszichopata hentesek és okos klaviatúra huszárok.
    A mi nézőpontunkból: Kard és Kódex.
    Az elmúlt esztendőkben elhivatott honfitársaink kemény munkával könyvtárnyi irodalmát alkották meg a hogyan továbbnak. Ha megismeri munkásságukat, egy egészen új Magyarország képe fog kirajzolódni Ön előtt is, és nem fogja hiányolni belőle egyik jelenlegi politikai pártot sem. Arra biztatom, hogy keresse ezeket az írásokat.
    Ahhoz, hogy ez valóssággá lehessen, ahhoz viszont tenni kell.
    Az, hogy névvel, ellenvéleménnyel szerepel a nyilvánosság előtt, az azt jelenti, hogy Ön a köz javát szem előtt tudja tartani.
    Kérem, hogy ha eljön az idő, ne maradjon otthon, mert aki már eddig eljutott, az hiányozna a végelszámolásnál.
    Derűs napot kívánok Önnek.
    Isten áldja.
    Tisztelettel: Dr. Szakál Antal

      1. Jó estét kívánok Kőrösi Úr!
        Készséggel várom Tarczi Úr kérdéseit.
        Tisztelettel: Dr. Szakál Antal

  13. Kedves Varga Zsolt!
    Az MFNK feladata, hogy a nemzetet végromlással fenyegető történelmi időszakban új Magyarország megalakulásáig a közrendet és a közbiztonságot fenntartsa.
    A „preambulum” egy új Magyarország megalakítását célozza meg igen szűkszavúan, a miért és a mikor meghatározása nélkül. Végső soron, előre meg nem határozott időpontban, a jelenleg fennálló alkotmányos rend eltörlését célozza.
    Az MFNK a jelenleg hatályos törvények alapján látja el feladatait.
    A jelenleg hatályos törvények az MFNK-nak semmiféle jogosítványt nem adnak semmire. Bármit tesz az, törvénytelen!
    A feladatok:
    – jelenlegi hatalmi elit felelősségének megállapítása (elmenekülés és bizonyítékok megsemmisítésének megakadályozása)
    Milyen alapon? A jelenleg hatályos törvények az MFNK-at erre nem hatalmazzák fel. Az ÖKÖLJOG érvényesítése?
    – Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívására, melynek feladat az Alkotmány, az Alaptörvény és a választások szabályairól szóló törvény szövegének megállapítása.
    Kikből áll az, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés, amelyet összehívnak? Hogyan hívják össze? Ki és mit terjeszt be elfogadásra?
    – értő, megfelelően felkészített személyek országszerte szervezett előadásokon és a médiákon keresztül ismertetik az elfogadott szöveget, és magyarázzák azok belső
    összefüggéseit, a hétköznapokban jelentkező hatásait
    Kik? Gondolom az MFNK tagjai. Mért kell elmagyarázni az új Alkotmányt a választó polgároknak? Miért kell feltételezni, hogy a nemzet tagjai nem tudnak
    olvasni, és az olvasottakat értelmezni?
    – népszavazás és az új szabályok szerint való választások lebonyolítása
    Népszavazás arról, amit VALAKIK(?) beterjesztése alapján, törvénytelen úton létrehozott Alkotmányozó Nemzetgyűlés megszavazott? A választásokra előzőek
    ugyanezek vonatkoznak! Az MFNK prejudikálja, hogy a nemzet elfogadja az új Magyarországot. Mi van, ha nem?
    Az MFNK feladatai elvégzéséhez cselekvésre szólítja a nemzet tenni kész tagjait és szervezett, gyors akcióival megakadályozza, hogy a jelenlegi hatalmi elit pozícióinak megtartása érdekében ellenállást fejthessen ki.
    A fegyveres testületek tagjaitól elvárja, hogy törekvésében támogassák, vagy ha ehhez bátorságuk nincs, küldetésének teljesítésében ne akadályozzák.
    A jelenleg hatályos törvények felhatalmazása nélkül? Ez lázítás!
    Az MFNK feladati akkor, ha az Alkotmányt és az Alaptörvényt Magyarország Első (Alkotmányozó) Nemzetgyűlése hatályba lépteti, véget érnek.
    Az MFNK programja tulajdonképpen értékelhetetlen.
    A programot erősen diktatúrán szocializálódott emberek alkothatták, általános iskolai színvonalon.
    Tényleg, „Lendvai miért nem a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya ellen fröcsög?”?

  14. Üdvözlöm Gandalf!
    Bár levelét másnak címezte, remélem tőlem is elfogadja a választ.
    Írásából kiderül, hogy meglátogatta az MFNK honlapját.
    http://www.magyarnemzetikormany.com/
    Sajnos ennek ellenére pontatlanul idézte az MFNK programjának preambulumát.
    A bevezető szövege helyesen:
    Az MFNK a nemzetet végromlással fenyegető történelmi időszakban alakult azzal a céllal, hogy a nemzet alkotóit az együttélés jövőbeni szabályait meghatározó alkotmányozó tanácskozásra hívja, és az új Magyarország megalakulásáig a közrendet és a közbiztonságot fenntartsa.
    A bevezetőt szűkszavúnak minősíti. Ahogyan idézte, úgy tényleg az. Egyébként 35 szóból áll, kettővel megelőzve a jelenleg hatályos Alkotmányt, amely 33 szavas preambuluma ellenére megalapozza az Ön által védeni érdemesnek tartott jelenlegi jogrendet.
    A miértre is kap tömör választ a bevezetőből. Ám ha figyelmesen olvassa a honlapot, nem fogja elkerülni a figyelmét a „PROGRAM” gomb felett található „MIÉRT?” feliratú gomb, amely alatt bővebb választ kaphat a kérdéseire.
    A jelenlegi társadalmi berendezkedés és jogrend már nem alkalmas arra, hogy további együttélésünk kereteit meghatározza. Újat kell alkotni. Az átmeneti időszakban az anarchia elkerülése érdekében a közigazgatás és a rendvédelem az új Alkotmánnyal összhangban álló törvények elfogadásáig a jelenleg hatályos törvények alapján kénytelen ellátni feladatait. (Ha a jelenleg hatályos törvények az elmúlt húsz évben betartásra kerültek volna, most nem lenne miről leveleznünk.)
    A jelenlegi „elit” olyan helyzetbe sodorta hazánkat, amely jellemzői megfelelnek a háborús konfliktusok alkalmával tapasztalhatóknak. Meredeken fogyó lélekszám, zsugorodó haderő, idegen befolyás a közigazgatásban, a magyar kézben lévő föld kiterjedésének rohamos csökkenése, stb…
    Ismerje fel kedves Gandalf, hogy Középföldén háború folyik, és irtják a hobbitokat.
    A jelenleg hatályos Alkotmány a haza védelmét a Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelességévé tette. A hazát érheti támadás kívülről és belülről egyaránt. A belülről jövőt tilalmazza az Alkotmány, amikor kimondja, hogy senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására.
    Biztosan néz tévét, vagy egy-egy beírás között olvasgat a világhálón.
    Ha mégis belső támadás érné a hazát, az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni. Normál esetben ez a kötelezettség teljesíthető a Rendőrség, vagy az Ügyészség értesítésével, aztán nyugodtan hátradőlhetünk a kanapén, mert törvényesek voltunk, és megkereshetjük azt a csatornát, amelyen a Híradó következik.
    De mi van akkor, ha a rendvédelem nem, vagy nem rendeltetésszerűen működik, vagy ami még rosszabb beáll a támadók sorába?
    Az ilyen történések társadalmi méretű jogos védelmi helyzetet keletkeztetnek.
    Még a jelenlegi törvények is az ilyen esetre nem felhatalmazást adnak, hanem kötelezettséget írnak elő.
    Önnek is.
    Az alkotmányos rend mielőbbi visszaállításának súlyos kötelezettségét.
    Lázításnak minősíti a tiltakozást, miközben vérlázító módon pusztítják, rabolják, ölik maga körül éltető környezetét? (Míg el nem felejtem: ezért kell feltételezni, hogy a nemzet tagjai nem tudnak olvasni, és az olvasottakat értelmezni)
    Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés elé szerencsére van mit beterjeszteni, mert könyvtárnyi irodalma van a továbblépésnek, e felől ne fájjon a feje. Sokan sokat dolgoztak ezért, remélem nem feleslegesen.
    Tökéletesen igaza van abban, hogy a programot erősen diktatúrán szocializálódott emberek alkothatták.
    Persze, hisz Önnel együtt abban élünk mindannyian, de úgy tűnik, Önnel ellentétben vannak olyanok, akiknek rettenetesen elegük van már belőle.
    Azt is írja, hogy a program általános iskolai színvonalon íródott.
    Legyen.
    Remélem tanítani fogják majd, amikor születendő kicsinyeink az Új Magyarországhoz érnek a könyvben.
    Ma este, békével a szívemben, a nemzetem után Önért fogok imádkozni kedves Gandalf.
    Isten áldja.
    Isten áldja Magyarországot.
    Tisztelettel: Dr. Szakál Antal
    Ui: Szerintem meg lesz a fröcsögés, csak várjunk türelmesen.

  15. Tény, mi tény, a Jobbik számukra nagy veszély!
    Határozottan úgy gondolom, hogy a Jobbik még nagy tetteket fog végrehajtani a „magyar politika” szinterén!
    És tudjátok mit? Győzzön végre: A Jobbik! 🙂

  16. Kedves Dr. Szakál Antal!
    Köszönöm a megszólítást kedves Antal, bár én nem Önnek címeztem hozzászólásomat.
    Kultúrált reagálása természetesen válaszra késztet.
    Van azonban még valami, mielőtt belefognék.
    Nem tudom észrevette-e, hogy valaki, akit a honlap szerkesztői kitiltottak vissza próbált élni a nevével.
    Az ál „Szakál” stílusa is hasonlít az Önéhez. Ez egy kicsit zavar engem.
    Tud erről Ön valamit?
    A honlap MIÉRT felirata alatt található problémák közismertek.
    Új Alkotmányra már régóta szükség lenne. Valójában az un. történelmi alkotmány alkalmazását kellene helyreállítani.
    A háborús konfliktushelyzettel nem értek egyet, ami ma Magyarországon folyik az egészen pontosan népirtás.
    A két helyzet azonban alapvetően más megoldási technikát igényel.
    Azt hiszem, ez lehet a különbség nézőpontunk között. Az Ön nézőpontjából akkor, érthető számomra a bevezetés és annak indoklása.
    Kedves Antal Ön külső és belső támadásról beszél, bár érzésem szerint inkább a belsőtől tart.
    Elárulná nekem, hogy miféle belső támadás érheti az országot? Ön szerint a jelenlegi politikai elit, választásokra készülve, ill. a választásokon nyertes fél új kormánya nem fog mindent megtenni egy aposztrofált támadás esetén?
    Abban igaza van, hogy a rendvédelmi szervek és a honvédség nagyon rossz állapotban van. Komoly veszélyhelyzet esetén azonban az emberek, akár csodákra is képesek. Egy veszélyes helyzet kialakulásakor egyébként az illetékes kormány feladata és felelőssége a megoldási intézkedések megtétele. Ők adhatnak utasításokat a különböző szerveknek és az állampolgároknak, köztük például az MFNK tagjainak is. Ha az MFNK betartja a vonatkozó törvényeket alá is kell, hogy vesse magát ezeknek az intézkedéseknek.
    Ha rendvédelem és a honvédség összeomlik, avagy a belső támadó (?) oldalára áll akkor is vannak régóta ismert és szervezett politikai erők, akik átvehetik az irányítást. A parlamenti pártok vonatkozásában hozzáteszem, teljesen jogosan.
    Lélektanilag az indokolt, hogy ekkora veszedelem estén az emberek ösztönösen az általuk ismert szervezetek oltalmát keresnék és az ő irányításukat fogadnák el.
    Tovább viszem ezt a logikai sort, és kérdezem, ha minden összeomlik az Ön által preferált MFNK-nak van fegyveres ereje felvenni a harcot az ellenséggel(?) és rendet tenni az országban? Ezt engedje meg, hogy ezt ne higgyem el.
    Ha ugyanis volna, jogomban állna feltételezni, hogy mindez a jelenlegi rezsim hozzájárulásával történik. Aljasnak, aljasok és valóban nem tartják magukra kötelezőnek a törvényeket, de nem hülyék.
    Kedves Antal, az on 2010/03/05 at 14:12 Said: hozzászólást Önnek tulajdonítva, azt kell figyelembe vennem, hogy az MFNK nem indul a választásokon. Ha van elképzelésük Magyarország jövőjéről, ha van kidolgozott programjuk, miért nem indulnak? Vagy majd azután, ha az Ön által feltételezett belső támadás elhárítást nyert? Ne haragudjon, de itt valami logikai gubanc van.
    Önök feltételeznek egy meghatározhatatlan valószínűségű belső veszedelmet és erre építettek egy kormányt és egy programot?
    Miből gondolja egyébként, hogy az Önök programja Magyarország jövőjéről elfogadható az embereknek?
    Fentiek miatt továbbra is diktatórikusnak, lázítónak és illuzórikusnak tartom az MFNK szervezetét és programját.

  17. Tisztelt Gandalf!
    Nézze el, hogy válaszoltam a kérdésére, de tartalma és az alapján hogy az eredeti címzett ebben a témában nem szólt hozzá, azt hittem elírta a nevet.
    Köszönöm a nevemben próbálkozóról szóló tájékoztatást, és köszönöm a szerkesztők munkáját. Ha kétsége merülne fel valamely írásom eredetiségével kapcsolatban, úgy – ahogyan most is tette – jelölje meg az időpontját, és annak alapján meg tudom válaszolni, hogy az én gondolataimat olvasta-e. (Amit megjelölt, az az enyém) Mást ez ellen nem tudom tehetünk-e?
    Az írja, hogy a MIÉRT? Felirat alatt található problémák közismertek, és szükség lenne egy Új Alkotmányra, illetve népirtásra pontosítja az általam felállított diagnózist. Elfogadom. Abban is egyet értünk, hogy a rendvédelmi szervek és a Honvédség nagyon rossz állapotban vannak. Ha ezekben egyetértünk, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy hazánkban jelenleg alkotmányos válság és olyan vészhelyzet van, ami válaszlépéseket igényel.
    Kérdezi, hogy miféle belső támadástól tartok, illetve, hogy szerintem a jelenlegi politikai elit választásokra készülve, illetve a választásokon nyertes fél új kormánya nem fog-e mindent megtenni egy támadás esetén. (A támadások elhárítását – helyesen – a mindenkori kormány feladataként határozza meg.)
    Kedves Gandalf. Rettenetes amit írnom kell, de hazánkra saját politikai elitünk mért és mér megsemmisítő csapásokat, és meggyőződéssel hiszem hogy mérni is fog a mostani választások után is, hacsak meg nem akadályozzuk őket ebben. Sajnálom. Higgye el, könnyek szöknek a szemembe, ha nemzetem jelen sorsára gondolok.
    Azt írja, hogy ha a rendvédelem és a honvédség összeomlik, avagy a belső támadó oldalára áll, akkor vannak régóta ismert és szervezett politikai erők, akik átvehetik az irányítást.
    Nagyon szépen kérem, olvassa el még egyszer az MFNK honlapját, de most figyelmesebben. Az MFNK, mivel vészhelyzet van, össze akarja gyűjteni ezeket a szervezeteket úgy, hogy Felelősei megszervezik a találkozás, és a jövőbeni együttélés szabályai megalkotásának lehetőségét.
    Az MFNK nem rendelkezik fegyveres erővel, de kész összegyűjteni a nemzet azon erőit, akik az Ön által is említett módon csodát tudnak tenni ebben a megsemmisüléssel fenyegető helyzetben.
    Az MFNK gyűjtőpontot kíván létrehozni, ami a kritikus tömeg elérése után gyújtóponttá változhat. Csak a szervezést, és a közrend illetve közbiztonság ideiglenes fenntartását tartja feladatának. A program erről szól, nem másról. A hogyan továbbról a nemzetnek kell döntenie. Erre már rengeteg javaslat áll készen, gondoljon csak a Magyarok Szövetsége által elvégzett munkára, vagy a Jobbik programtervezetére, amely sok tekintetben a lényegre tapint rá, de a jelenlegi parlamentáris keretek között el fog sorvadni. Ennyi amit írni tudok válaszul kérdéseire. A fenn írtak miatt nem nevezném diktatórikusnak az MFNK-t. Lázítónak igen, mert ideje lenne már végre fellázadni. Illuzórikus? Ön is tudja, én is tudom, hogy jelenleg igen. Én nagyon bízok abba, hogy valóssággá válhat. Kérem bízzon benne Ön is.
    Isten áldja.
    Tisztelettel: Dr. Szakál Antal

  18. Kedves Antal!
    Nyugodtan túlléphetünk a neveken! A szerkesztők biztos tudják a dolgukat.
    Azt hiszem jól gondoltam, a helyzetek közötti különbség tételt.
    Azt kell feltételeznem, hogy Ön jogász ember. Viccesen fogalmazok. Konkrétan nem nyilatkozik.
    Megpróbálom én.
    Azt akarja állítani, hogy a jelenlegi elit fegyveresen ront a saját népére akár a választások előtt, akár utána? Ez a részükről politikai öngyilkosság lenne. Javaslom, zárjuk ki.
    Másik variáció, a gazdaság bedöntése, éhséglázadások. Ezt az elit egyedül, nem tudja megtenni. Így ez csak kívülről jöhet. Akkor viszont az EU csendőrséget kell behívni. Ez esetben pedig velük szembeszállni, öngyilkosság. A végén pedig, a nyakunkon marad a régi, avagy az új elit. Nekem ez értelmetlennek tűnik. Ezt is kizárhatjuk.
    Azt hiszem, hogy én ezt az egész részt lezártnak tekintem, mivel kérdéseket nem kívánok papagájként szajkózni.
    Elméletileg felteszem, minden bedőlt! Bocsásson meg, de minek ehhez egy végül is tömegbázis nélküli, tulajdonképpen ismeretlen szervezet?
    Ne haragudjon, de nem tartom reálisnak, hogy Magyarország szervezett politikai erői igénybe vennék az MFNK segítségét, meg tudják szervezni ezt saját maguk is. Ezek nem értelmi fogyatékosok, csak nagy részük borzasztóan elaljasodott.
    Visszatérve a helyzetértékelési különbségre. A ma Magyarországon valóban folyó népirtásra,
    a parlamenti és parlamentbe igyekvő pártoknak vannak válaszai. A választók hamarosan döntenek, és valamelyiket felhatalmazzák a változtatásokra. Ezért is állok teljesen értetlenül azon felvetése előtt, hogy „…Rettenetes amit írnom kell, de hazánkra saját politikai elitünk mért és mér megsemmisítő csapásokat, és meggyőződéssel hiszem hogy mérni is fog a mostani választások után is, hacsak meg nem akadályozzuk őket ebben…”
    A mellet, hogy jó lenne konkretizálni, nem kell kétségbe esni! Minden politikai szerveződés alapvető célja a hatalom megszerzése. Nem csak most, hanem később is. Ez így működik. Aki mást mond, az gyanús. Persze aztán, hogy melyik hogyan kormányoz, az, már más kérdés. Azért kell nekünk komolyan átgondolni, hogy kire adjuk a voksunkat.
    Egyébként pedig ahhoz, hogy a nemzet ebbe a tragikus állapotba jutott, annak tagjai is jócskán hozzájárultak. Természetesen az országot eddig vezető elit tagjainak felelőssége jóval nagyobb. Meg hát a népet, azt nem lehet leváltani.
    Jó, hogy említette az MSZ-t. Itt van az MFNK és már csak a TEMPO pártot, meg az LMP-t kell hozzátennem. Érdekes, hogy egy- két évvel a választások előtt gomba módra szaporodnak a „honmentő”szervezetek Nekem ezek egy részével az a bajom, hogy vezetőik, múltjuk miatt (pl. Vukics, Posta) számomra hiteltelenek.

    1. Tisztelt Gandalf!
      Örülök, hogy volt alkalmunk szót váltani egymással. Minden jót kívánok Önnek. Tegye amit helyesnek lát, én is próbálom magamhoz mérten a lehető legjobban szolgálni Magyarországot.
      Béke Önnel.
      Tisztelettel: Dr. Szakál Antal

      1. Tisztelt Dr. Szakál Antal!
        Szerintem is jó beszélgetés volt.
        Hasonló jókat kívánok.

  19. Remélem ez a Gubacs féle lázító ember nem jön ide többet okoskodni. Csak most olvastam vissza, hogy lebutasenkizett az ember. Hát tessék már megnézni a szövegkörnyezetemet, és a mondanivalóját. A végzettségeimmel, és a jelenleg, majd a jövőben pedig betöltendő pozíciómnál fogva nem viselem mosolyogva a buta senkizést. Tipikus panel-szoci hozzáállás, hogy le kell támadni, aki igazabbat mond a másiknál.
    Ez az internet, itt nem kell névvel igazolnom magamat, ez nem hatóság, és ebben a demokratikusnak csúfolt valamiben ugyan engedhessem már meg magamnak, ha nem kötelező, akkor nem a nevemet írom ki. Min változtat ez? Nem publicista vagyok, csak egy hozzászóló. Nem lesz hitelesebb, de ha beírok egy kitalált nevet, attól jobb? Ne fárasszuk már egymást kérem marhaságokkal.És én a cikkhez érdemben is hozzászóltam, nem pedig a reakciókat boncolgattam személyeskedve.
    Ami megállapítást tettem az emberi viselkedéssel kapcsolatban, az pedig elolvasva nem személyhez címzett, hanem általános, ráadásul nem én találtam ki ezt.
    Aki ezt személyeskedve lereagálja, az magáról állítja ki a szegénységi bizonyítványt.
    Node. Erre a cikkre, és annak tartalmára térjünk csak majd vissza nyugodtan a választások után picivel. Pofára esések lesznek keményen azoknak, akik a cikk tartalmát firtatják. Többet nem árulok el, mert nem szeretnék(és ez a magánügyem, hogy miért), de jegyezzük meg, lesz még ennek folytatása… És Győzzön a Jobbik!

  20. Posta Imre teljesen hiteles lesz előttem, ha nem ilyen történelmietlen és valóságtól elrugaszkodott ostobaságokat fog mondani, hanem olyanokat, amik miatt a „kormányzó elit” úgy fog acsarkodni rá, mint most a Jobbikra.
    Kedves Dohán Mihály!
    Ezek szerint az ön számára attól fácán a fácán, hogy a vadász puskát fog rá? Esetleg meglőtte? És ha házityúk volt, fácánná nemesedett a vadász által?
    „történelmietlen és valóságtól elrugaszkodott ostobaságokat fog mondani”
    Az okos ember mindenkitől tud tanulni. Ha ez nem megy, akkor egyszerűen ostobának tartjuk a másikat, de ennek nem kell feltétlenül egy publicisztikában teret adni. A média amúgy is mindent megtesz azért, hogy minél több zajjal nyomja el környezetünk jelzéseit. Sokan vannak akik önhöz hasonlóan gondolkodnak Posta Imréről. Miért nem hagyja meg őket saját meggyőződésükben, miért sugallja nekik nyilvánosan, hogy igazuk van, jól látják a dolgokat? Miért nem hagyja őket vívódni, hogy érleljék meg saját meggyőződésüket? Esetleg az ön által felvetett gondolatok már az acsarkodásra való felhívást jelentenék, hogy ezzel hitelesítődjék Posta Imre? Gondolja, hogy csak azért nem reagál a hatalmi elit, mert ostobaságokról volna szó? Más lehetőség elképzelhetetlen?
    Sőt, tudják, hogy ez nekik használ, mert szavazatokat von el a Jobbiktól. Mert az egyetlen dolog, amitől félnek, az a Jobbikra leadott szavazat
    Ebben nincsen igaza, mert PI MFNK-ja deklaráltan nem kívánt a parlamenti választáson indulni, tehát szavazatelvonásra sem képes. Aki ezzel érvel, az félrevezeti olvasóit.
    ostoba és veszélytelen, mint Szabó Albert náci pártja volt,
    Itt nem tényszerűen érvel, mert Szabó Albert náci pártja pontosan a magyarországi szélsőjobbos veszély díszleteként lett létrehozva és emiatt kellő médiatámogatást is kapott. Az erre vonatkozó információkat megtalálja a neten. A veszélytelensége igaz, de riogatásra jó volt, arra is szánták.
    nem Posta Imre van börtönben terrorizmus vádjával, hanem Budaházy, nem a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya ellen indítottak koncepciós pert, hanem a Magyar Gárda ellen, és nem Posta Imre baráti körétől határolódik el egyhangúan a magyarországi komprádor elit, hanem a Jobbiktól.
    Ennyire nehéz megértenie, hogy színházban ül? Ennyire nem érti, hogy mindenki csak a szerepét játssza? Nem érti, hogy PI-nek nem osztottak szerepet ebben a darabban? Nem érti, hogy a Magyar Gárdával úgy jártak, mint az 56-os felkeléssel, ellenőrizhetetlenné és irányíthatatlanná, végső soron veszélyessé vált a hatalom számára?
    A Jobbik programjának a megjelenése után nyugodtan föltehetjük a kérdést: mutass nekem egy rasszista vagy gyűlölködő mondatot a Jobbik programjában. Nincs benne! Ami benne van, az a beteg magyar valóság kórisméje és a hatékony gyógyszerei. És ez az, amitől félnek a globalista pártok. Mindegyik. Mert ez lerántja a leplet a hazugságaikról, a képmutatásukról, a hazaárulásukról. Ezért rasszistáznak, ezért vizionálnak erőszakról és félelemkeltésről és azt a Jobbikot, amely vissza akarja vezetni a cigányokat a munka világába, azzal vádolják, hogy a magyarokat uszítja a cigányokra, a cigányokat pedig – mint több esetben kiderült – azzal riogatják, hogy a gárdisták és jobbikosok megölik a gyerekeiket. Hazudnak, hazudnak és hazudnak, még Qrcsányon is túltéve versenyt hazudnak. Ez a globalista platformon lényegileg egységes négypárt választási vetélkedője. Ki hazudik nagyobbat, ki határolódik el hangosabban? Programjuk, mondanivalójuk pedig semmi sincs, az önmeghatározásuk pedig abban merül ki, hogy ők nem olyanok, mint a Jobbik. És ebben igazuk van! Tényleg nem olyanok!
    Ha rasszista vagy gyűlölködő kijelentés hiányában is képesek rasszistát kiáltani, erőszakról és félelemkeltésről beszélni, akkor mi ez, ha nem színjáték?
    Az idézet utolsó három mondata viszont már nem a Jobbikról szól, de az alany nincsen megnevezve, csak sejthető. A megelőző kérdés viszont nem egyértelmű, kikre vonatkozik? Ki hazudik nagyobbat, ki határolódik el hangosabban? A követő mondatok sejtetettt alanyára, vagy a Jobbikra?
    Kedves Dohán Mihály!
    Ha Ön a Jobbik védelmében kívánt megszólalni, akkor nem értem, miért kellett PI elleni kitételekkel fűszerezni mondanivalóját? Ha PI bírálata volt a célja, akkor ahhoz nem kellett volna ilyen homályos körítést kerítenie! Ha csupán annak a meggyőződésének kívánt hangot adni, hogy
    Én a parlamenti pártokat a saját magam és a magyarság ellenségeinek tekintem. Bizonyított hazaárulók., akkor ebben igazat adok Önnek, de akkor meg azt nem értem, miért kellett a Jobbikot és Posta Imrét tetemre hívni? Ezen felvetéseim miatt az ön leírt gondolatait zavarosnak és hangulatkeltőnek tartom, mely véleményemet még súlyosbít az a tény, hogy fogalmazásában sem törekedett az egyértelműségre. Írását olvasva egyértelművé vált számomra, hogy ön képtelen szabadulni attól a felfogásától, miszerint valamely közéleti vagy politikai tényezőt csak a hatalom képviseletében megnyilvánuló vélemény legitimálhat, legyen az akár befogadó, akár elutasító (mint a Magyar Gárda vagy a Jobbik esetében). Nem volna ezzel a gondolkodással sem különös baj, ha nem próbálná másokkal is elfogadtatni és alapelvvé nemesíteni. A publicisztikának itt van a felelőssége, hogy gondolkodási modellt ad, amely nem kellő körültekintés esetén erősebb hatással érvényesül, mint a tényleges tartalom. Kivéve azt az esetet, amikor a tényleges tartalom csak ürügyül szolgál a gondolkodási séma kialakítására és megerősítésére.
    üdvözlettel: Solymosi László

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük