KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lélek és test

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

soul-spirit-body

A romlandó testben a halhatatlan lélek egyenlőtlen harca az élni akarás, ami az utolsó leheletig mindenkiben erősen dolgozik, még akkor is, ha már némelyek tudatosan lemondtak róluk. Utóbbiak viszont mindig, mindent megtesznek, természetesen mások kárára is életben maradásukért.

Örök és csalfa szerelem ez a megfoghatatlan, de örök lélek, ami ideig-óráig, egy-egy testben lakozik, majd pár deka súlyveszteséget hagyva maga után, egy sóhaj kíséretében elreppenve tovább él, egy másik testben.

A nyugati kultúra nemigen örül az effajta gondolatoknak, pedig titokban bár, de falják az ebbéli szakirodalmat, miközben a nyilvánosság előtt tagadják e tanokat.

Az évszázadokon át összeharácsolt, állandóan növelt, és a megtartását is megtanult vagyonokból készített pihe-puha családi fészkekből elindított jó nevű egyetemeken végzettek máson sem törik a fejüket, mint az élvonalba kerülni. Akármilyen szamársággal, amit személyiségüktől, pártfogóiktól függően el tudnak hitetni az emberekkel, hiszen ha sokszor hallanak valamit, végül elhiszik (Így lett szép a ronda, így növekszik a semleges neműek tábora, avagy így lett illendő a nemek felcserélése.)

A cél, embertársaik fölé helyezve, nagynak érezhessék magukat. Legalábbis egy ideig, mert a következő generációk sorra döntik a megdönthetetlennek hitt elméleteket. Az újabb élni akarás, az újabb dicsőségre vágyás, a többiek közüli kitűnés bármi áron. A kör sohasem zárul be, mivel a hosszú élet is csak röpke időszak a végtelenben.

A lélek testben elhelyezett motorja a szív, ami kulccsal felhúzható játékhoz hasonló, ami adott idő után leáll.

Lélekemelő – mondjuk a szép élmények átélése után, Igen, a lélek mindig felül van. Minden és mindenki felett. Ettől megfoghatatlan. A lélek mindig él.

A titkos tanokat ismerők ezt nagyon jól tudják, így tisztában vannak a lélek erejével és nagyságával, de győzni felette ők sem tudnak, csak felhasználni, vagy visszaélni kapott tudásukkal. Szűk körben, csak a kiválasztottaknak átadva a részismereteket, kerekednek mindenki fölé. Láthatatlanul, mint a lélek. A titkoknak mindig láthatatlannak kell maradni, mert ha nyilvánossá válik, nevetséges lesz, elveszíti erejét, mítoszát. A sok hazug embernek pedig oda lenne a tartása, a csalóka köztisztelet, amit érdemtelenül kaptak.

A lélek nem roppan össze soha, csak a test. A lélek súlya alatt fizikailag megyünk tönkre. Ehhez elegendő lehet az első ősz hajszál, a nőknél a mimikai ráncok erőteljesebb megjelenése. A férfiak teljesítmény csökkenése, aminek már nem tudnak eleget tenni, de mégis elvárnák tőlük

Ügyefogyott trükkökkel, az előirányzottak szerint igyekszik mindenki ereje teljében mutatkozni, sok-sok pénzért az örökifjúság fényében tündökölni, miközben a test deformálódik, az élénk/festett színek árnyalatokba tompulnak, az elme kopik, csak a lélek marad fiatal.

Az ellentmondást nem akarja érzékelni a test. Megveszekedett dühvel igyekszik leküzdeni az idő múlása okozta nyomokat és egyre jobban akar élni, a végtelenségig dacolva a test esendőségével.

Aztán legyen szegény, gazdag, okos, buta, a lélek egyszer csak könnyedén és elegánsan kilép a testből, rövid időre felülről szemlélve egykori „ruháját”, mosolyog a gyorsan romló, lélek nélkül mit sem érő testen, aki utoljára hagyja magát, hogy a többi, kivétel nélkül hasonló sorsra jutó azt tegye vele, amit a lélekkel együtt soha nem tehetett volna meg.

V.A.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Lélek és test

  1. Lélek és test? ” vannak orvosok akik a lélek gyógyításával foglalkoznak és vannak orvosok akik a testtel, de a kettő nem válaszható külön. Ezen a síkon a kettő együtt jár. Ha a kettőt különválasztom, a test megszűnik létezni, halott. A testet a lélek mozgatja, de mi mozgatja a lelket? Semmi, ami önmagát mozgatja, az nem keletkezik, és nem múlik el soha. ” Én már voltam Ábrahám előtt is, és visszafogok jönni. (JÉZUS). De mi a lélek? Aki valójában ” vagyok ! Most ebben a testben, amit lelkivilágom hozott létre olyannak, amilyen valójában ő, hogy a feladatomat, amit elfogadtam,vállaltam, beteljesíthessem. Nem azonosítom magamat testemmel, de tiszteletben tartom, mert ebben az anyagi világban most ebbe tudok létezni, míg feladatom van, szükségem van rá. Csak annyit foglalkozok vele,mint a lelkemmel. Túl sokat felesleges, mert ha eljön az ideje, levetem, hogy újra cserélhessem. A „nyugati kultúra” nem akar tudni a halhatatlanságról, mert ha megszűnik a félelem a haláltól, nincs aki felett uralkodni lehetne. A testemet elpusztíthatjátok, de én kívülállóként nézem végig, mert aki „vagyok az halhatatlan. Ezért nincs értelme a halálbüntetésnek, csak a testet pusztíthatják el, de az nem „én vagyok”, és a tettek következményeit vállalni kell. Aki egy másik életét elveszi, ő is akképpen fog járni egy következő életben. Ez a „karma törvénye. Ami ezzel ellentétes, az a hamis ego. Aki ezzel tisztában van, az nem akar a másik felett uralkodni, meglopni,kihasználni, vagy alantas céljaira felhasználni, mert tudja, hogy mindenért megfog fizetni, most,vagy egy másik életben. Amit ma a politikusok, pénzemberek tesznek, az a „keleti tanok szerint a „tudatlanság kötőerejébe tartoznak, amit úgy hívnak, az „emberiség legalja. Látta meghalni az idősebb rokonát, aki gyűjtögetett,harácsolt, aztán itt hagyott mindent amikor lejárt az ideje, de ő is feleslegesen ugyan azt folytatja. Az elrejtett tanok borítóján olvasható, 2000 évvel ezelőttről, ” az eljövendő elkorcsosult nemzedéknek. Vannak akik alkalmatlanok a „tanokra, mert nem érettek meg rá, és többször vissza kell jönniük „léttisztítás végett. ” de aki keres,talál, aki zörget, az beengedtetik. A lélek fölött sem „itt, sem oda át, győzni nem lehet, csak tanulni,és tanítani, mert a „létezésben minden élőlény egyenlő az elbírálásban. ” Ha a fiatal arcáról eltűnik a tavasz, kénytelen a bölcsesség legelőjére tévedni, melynek jele a petyhüdt bőr. „Egy a vége az eszesnek, a bolondnak, a szegénynek,a gazdagnak, ez is hiábavalóság. TF.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük