Hirdetés

Lehullott a lepel, színre léptek a magyar szocialista európai képviselők (+ szerk. kommentár)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Magyarországon egyes politikai erők és lakájmédiájuk nagy feneket fog keríteni annak, hogy ma, kis idővel azután, hogy Orbán Viktor sikerrel beszámolt a magyar elnökség munkájáról, az Európai Parlament baloldali pártjai megszavazták az általuk beterjesztett állásfoglalást a magyar Alaptörvényről.

Mi is történt? Az állásfoglalást 331 képviselő szavazta meg, 274 nem szavazat és 54 tartózkodás volt. Az állásfoglalást támogatók tehát három fővel voltak többen, mint azok, akik nem szavazták azt meg. Kíváncsian várom a lánglelkű szónoklatokat az elsöprő többségről.

De tény, ami tény, a határozat meghozatott. Szerzői között ott van Tabajdi Csaba és Göncz Kinga is Tabajdi és Herczog Edit fel is szólaltak az elnökségi vitában, s néhányad magukkal belekeverték a magyar belpolitikát is a beszédeikbe. Januárban még el tudtak bújni, s ártatlan arcot vágva mutogattak elvtársaikra, hogy azok vannak a média törvény kapcsán felháborodva. Most azonban lecsengett már a vihar, s lehullott a lepel az áskálódó szocialistákról. Ha nem szólalnak meg, nehéz lett volna komoly támadásra utaló szavakat idézni a mai vitából…

De mit is kifogásol ez az állásfoglalás? Szinte mindet, ami 2010 áprilisa óta történt Magyarországon. Nekem a legjobban a Költségvetési Tanáccsal kapcsolatos megjegyzések tetszenek. Emlékszik talán mindenki, hogy milyen heves könnyhullatás volt a Költségvetési Tanács jogkörének szűkítése miatt. A kormány ugyan elmondta, hogy nem szűkítik, hanem bővítik a Tanács jogait, de ezt hallatlanra vették. Akkor. Most meg azt kifogásolják, hogy a Költségvetési Tanács megvétózhatja a költségvetést. Az Orbán kormány tehát önként bedugja a fejét a hurokba, mert bízik annyira magában, hogy nem ad okot ennek a vétójognak az alkalmazására. Ők meg előre félnek.

Hogy miért támadják a család fogalmát, azt kitalálni lehet, de ne foglalkozzunk sejtésekkel, még akkor sem, ha a most elfogadott szöveg szinte másból sem áll, mint a meghozott törvények félremagyarázásából fakadó feltételezésekkel.

Az egyik legvisszásabb dolog, hogy a magyar szocialisták otthon kivonultak az alkotmányozásból, nem álltak elő ellenjavaslatokkal, nem vállalták a nyílt vitát, de az Európai Parlamentet rávették arra, hogy hozzon egy olyan határozatot, amely messze meghaladja annak illetékességi körét. Kezdeményezhettek volna egy Magyarország elleni hivatalos vizsgálatot az alapvető emberi jogok súlyos megsértése miatt. Ezt nem merték megtenni, előre látva a biztos vereséget.

Ám ahogy az egyik liberális képviselő is elmondta, túl sok időt fecséreltünk ezekre a dolgokra. Igaza volt, meg is tapsoltuk. Ahogy megtapsolták a szocialista frakcióból is többen Orbán Viktor zárszavát. Ez volt a 17. elnökség, amelynek munkáját figyelemmel kísérhettem. Egyetlen egyre sem emlékszem, amely ennyi sikeres döntést hozott volna tető alá, s ráadásul olyanokat, amelyek meghatározóak lesznek a következő évek folyamán. Olykor a minket támadók is hosszan sorolták a magyar elnökség eredményeit, buta módon a köztisztviselőket magasztalva és az őket irányító kormányfőt szidva.

Sikeres volt a magyar elnökség, sokan és sokszor elmondták. Ez reményeim szerint eljut otthon is az emberek tudatába, s átéreznek valamit abból, hogy jó magyarnak lenni. Az áskálódók pedig csak forogjanak keserű levükben.

Surján László

NIF szerkesztői kommentár:

Kedves Olvasóink!

A balliberális maffiának most a [email protected] is keserű! Az élő fába is belekötnek. Ne dőljünk be nekik. Az Ő céljuk az, hogy ellentéteket szítsanak a nemzeti oldalon belül, és valahogy vissza sumákolják magukat a hatalomba! Ezt világosan kell látni. Hazudnak, torzítanak, vádaskodnak, követelőznek,…. mindegy, csak úgy fessék magukat, mint akik a népért aggódnak! Bezzeg nem aggódtak, amikor Gyurcsány verette a tiltakozni merőket, nem aggódtak, amikor kiderült, hogy végig hazudtak, nem aggódtak, amikor államcsőd fenyegette az országot,… stb., s egyáltalán, ami kárt, veszedelmet ők okoztak nekünk, azért nem aggódtak!

Ezeknek a rohadékoknak soha, egyetlen szavukat sem szabad elhinni! Mindig és mindenkor hazudnak, mert a Sátán fiai, tehát a hazugság atyja uralma alatt vannak, aki embergyilkos volt kezdettől fogva! Ezt vegyük komolyan! Kérjük olvasóinkat, így kezeljenek minden szocialista és liberális megnyilvánulást! (NIF szerkesztők)

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás