Legyünk Álmosok, de ne legyünk álomszuszékok!


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Nemrégiben láttam az ECHO Televízión Szentmihályi Szabó Péter Könyv című műsorát, ahol Kubínyi Tamás Álmos hét könyve című sorozatának második kötetét mutatták be. A szerzőtől több más mellett azt is megtudhattuk, hogy a nemzet az utóbbi időben Gyurcsány Ferencnek köszönheti a legtöbbet:

„Amikor ilyen gazemberek vannak hatalmon, akkor adjunk hálát a jó Istennek, mert ez semmi más, mint a strandlabda effektus. Nevezetesen egy labdát, hogyha a strandon a földhöz verek, minél erősebben verem oda, annál magasabbra fog visszapattanni. Így ilyen módon Gyurcsány Ferencnek köszönhet a XXI. századi magyarság eddigi történelme a legtöbbet, mert ez az a felhajtóerő, amely nemcsak politikai alakulatokat hozott létre, hanem zsigereiben megmozdította a magyarságot, és azt is tudatosította, hogy vissza kell térni az ősi forrásokhoz, és ami egyszer már bevált, azon nem kell változtatni.”

Talán ezért van az, hogy jómagam, ahogyan azt már egyik korábbi értekezésem elején említettem, hajlamos vagyok tetézni a bajt. A múltkor nem említettem, de az ún. nemzeti rockzene teljes mellőzése (különös tekintettel a Kárpátiára), valamint az amerikai sorozatok mellett van még egy mozzanat, amivel ugyancsak kihúzom a gyufát, a böngészőimben az Index a kezdőoldal. (Gyühet az ismételt megkövezés, de hát ez a szép az emberiségben, a sokszínűség, nem igaz?) Meggyőződésem, hogy amit Tamás Gyurcsányról elmondott, az mind áll az Index-re is. Ha már a Turul metodikánál tartunk, publikációs orgánum talán még soha nem baszta ennyire a jóravaló magyar csőrét, mint az Index, legyen elég csak Tóta W. Árpád nevét megemlítenünk. Most azonban itt van egy új versenyző, akinek cikkét elolvasva a magyar ember zsebében szalonnázás céljából tartott bugylibicska félautomatikus üzemmódban szinte azonnal kinyílik. Miklósi Gábornak híjják a szentem, és akkor pattintsuk is ide veretes írását, melynek impozáns címe:

Befogott orral, halkan anyázva

Van Magyarországon vagy kétszázezer iskolázott, világias, progresszív baloldali és egyben liberális választó, akikben az áprilisi parlamenti választás közeledő időpontja egyre erősebb riadalmat és tanácstalanságot kelt. Igen, szerénytelenség, de magamat is közéjük sorolom. És fogalmam sincs, hogy kire fogok szavazni, mert csak rettenetesen kínos lehetőségek közül választhatok.

A jelenleginél  átláthatóbban, hatékonyabban működő  és jobban szolgáltató államot szeretnék. Fontosnak tartom, hogy a polgárok érdekeit védő  és alapjogait, magánszféráját tiszteletben tartó, igazságosabb és ésszerűbb törvények szülessenek. Olyan érdemi lépéseket szeretnék látni az intézményi és gazdasági válság felszámolása érdekében, amelyek az intézkedések árát nem a legkiszolgáltatottabb rétegekkel fizettetik meg. Ellenkezőleg, nemzeti sorskérdésnek tartom, hogy a társadalmi krízis – az elszegényedés, a fajgyűlölet, az öregedés – megoldására hosszú távú és működőképes programok szülessenek.

Arany, drága skarabeusz bogaram! Te nem itt élsz? Eddig hol a rossebbe vótá’?

Még hogy „a jelenleginél átláthatóbban, hatékonyabban működő és jobban szolgáltató állam”? De hiszen soha nem volt még ilyen! Öt perce sincs, annak, hogy Vukics Ferkó barátunk gyakorlatilag Posta Imrével karöltve azon kesereg szünet nélkül, hogy a szimpla életben maradás, a mindennapi létezés kimerül a nép és az államhatalom között vívott állandó küzdelemben? Komolyan mondom, néha megijedek, hogy magukat valamire tartó szerkesztőségek kiket nem engednek nyilvánossághoz jutni!

De megyünk tovább.

„fogalmam sincs, hogy kire fogok szavazni, mert csak rettenetesen kínos lehetőségek közül választhatok”

Undorodom a nemzetieskedő  radikális populizmus és a fajgyűlöleten alapuló  fasiszta hagyományok felélesztésének árukapcsolásától. Olyan pártokat szeretnék a parlamentben látni, amelyek felismerik, hogy a szélsőjobb erősödésének a veszélye elég nagy már ahhoz, hogy a megállítása érdekében legalább minimális szinten elkezdjenek együttműködni egymással.

Nem értem. Hol élt ez az ember az elmúlt húsz esztendőben? Hiszen a parlamenti pártok eddig is együttműködtek. Zokszó, de még csak egy hangos pisszenés nélkül megszavazták Románia uniós tagságát, a magyar nemzetállamot de jure, azaz jogilag megszüntető Lisszaboni Szerződésről már nem is beszélve. És akkor szélsőjobbos veszélyről még szó sem volt.

Nem tudom, tetszettek-e figyelni?

A Nemzet államférfiúhoz méltatlan kollektív szembeköpésétől, vagy a nyilvános adatok eltitkolásától, vagy a közpénzeket tonnaszám eltulajdonító csókosok* naponta előkerülő újabb ügyeitől nem, de a „nemzetieskedő radikális populizmus és a fajgyűlöleten alapuló fasiszta hagyományok felélesztésének árukapcsolásától”, na, attól aztán mindennél jobban irtózik ez a Gábor gyerek.

Na ja! Tetszettek volna forradalmat csinálni!

(Figyelem! Csókosok, immáron külön bírósági kategóriát képvisel, ahogyan azt Cusi perében hallhattuk!)

Megyünk tovább.

Csakhogy ilyen választói preferenciákkal jelenleg nincs kire szavazni: nincs olyan, a parlamentbe jutásra esélyes párt, amelyik megfelel ezeknek a szempontoknak. Mégsem engedhetjük meg maguknak azt a luxust, hogy nem megyünk el választani, mert ezzel felértékelődik a rosszabb alternatívákra adott szavazatok súlya.

Vegyük végig a lehetőségeket.

Az MSZP egy ideológiailag elsekélyesedett, hiteltelen, hazug, bukott, gyenge és tehetetlen párt. A kormányon töltött két ciklus legnagyobb politikai teljesítménye az, hogy a főleg az állami túlköltekezés miatt kialakult válsághelyzetet végül sikerült úgy-ahogy kordában tartani és az államcsődöt elkerülni. Ugyanakkor az elmúlt nyolc évben a szocialisták az állam átláthatatlan és korrupt működtetésével, a hazudozással, a tiltakozók megverésével minden más pártnál többet tettek a demokratikus intézmények lejáratásáért, a választók kiábrándításért. Előbb vágom le a kezem – gondoltam utoljára a tavaszi kormányfőkeresés abszurd bohózata idején – mint hogy erre a bagázsra szavazzak.

Az jutott eszembe, talán a leghelyesebb az lenne, ha mindenki otthon maradna, és senki nem menne el szavazni. Talán a csekély részvétel figyelmeztető jelzés lenne a politikum számára, hogy mindnyájuktól megvonta bizalmát a nép. De aztán elhessegettem magamtól ezt a gondolatot, mert eszembe jutott a NATO népszavazás. Ahogyan akkor, ugyanolyan játszi könnyedséggel most is lejjebb vinnék a részvételi arányt. Ahogy akkor elégséges feltételül szabták a 25%-ot (elvégre demokrácia van, a többség uralma a kisebbség felett!), úgy most ugyanolyan könnyűszerrel hoznának egy törvényt, hogy elég a 10%-os részvétel (figyelem, új kategória: jelzésértékű demokrácia – azaz csak nyomokban, jelzésértékűen fellelhető). De talán az is lehet, hogy 5%-ra vinnék le, mondván ez úgyis passzol a szintén 5%-os parlamenti küszöbhöz, 5% az 5%, még a nép is könnyen megjegyzi.

Meg aztán a jelenlegi rendszer nem azt díjazza, aki otthon marad, hanem azt, aki elmegy. Persze erre most legyinthet egyet az Olvasó, mondván úgy is elcsalják a számítógépes rendszeren stb. De egy bizonyos határon átlépve már túl feltűnő a csalás. Ami az egészben a legrosszabb, az „és addig mi lesz?” című kérdés. Ezt ugyanis muszáj feltennünk. Mert rendben van, hogy kiáll majd x millió ember, és aszongya, hogy akkor Szent Korona jogrendszeren alapuló alkotmány meg a többi. De mikor áll ki? És addig mi lesz? Addig újabb népsanyargató törvényeket hoznak, melyek ránk nézve kötelezőek, az állam pedig erőszakszervezetei révén érvényt is szerez neki. Elvihetik a tetőt a fejed fölül a rosszul meghozott törvények alapján.

Ekkora tanácstalanság láttán persze felmerül az emberben a kérdés: melyik győz; a pártérdek, a lojalitás, a boldog békeidők első látásra életre szólónak tűnő haszonélvezete, vagy a kevesebb pénzzel járó, ám inkább az élet mellé álló józanész kerekedik felül? Az áras népek mindent pénzben mérő mammonita szemléletmódja, vagy a magyarul gondolkodás győzedelmeskedik? Még az is megeshet, kedves Gábor, hogy mégis csak megérett az idő arra, hogy kifáradj a fáskamrába (entellektüelléknél: lö sufni), és kisbaltát ragadj. Az sem baj, ha nem rendelkezel sebészi képesítéssel és nincs aneszteziológus szakorvos a közelben. A hatalom-, de még inkább a pénzátmentés folyamata gőzerővel zajlik a legutolsó pillanatokig. Bepakolják mindenhova az embereiket, hogy nélkülük mozdulni se lehessen, amikor eljön a váltás ideje. Jönnek ők velünk, tovább a lenini úton. Merthogy előtte még gondoskodnak arról, hogy kényszerpályára lökjék az országot. Arra a pályára, ami az övék, ahol az ő szabályaik szerint kell játszani. Az pedig, hogy másik játékteret választhass, mai tudásunk szerint elképzelhetetlen, de legalábbis a cserét kérni elképzelhetetlenül drága. Biztos helyen, jó pénzen vészeld át valahogy addig, amíg újra nem kerülünk nyeregbe. Vagy valami ilyesmi. Nem lehet tudni, hogy még egyszer utoljára be lehet-e húzni a tuti nyerőt. A hivatásos kommunikátorok már előre isznak a medve bőrére, ahogyan azt derék cikkírónk, Gábor is teszi, eleve győztesnek könyvelik el a narancsos pártot, márpedig mindennél jobban tudhassuk, hogy a legnagyobb pofára esések ilyen és ehhez hasonló esetekben szoktak bekövetkezni. Az előre ivás a medve bőrére, hogy úgy mondjam, eklatáns példának számít.

De megyünk tovább.

A következő  kormányt a Fidesz fogja alakítani. A Fideszre sok minden jellemző, de a tiszta beszéd nem. Nem szükséges felidéznünk ehhez sem az előző Fidesz-ciklus nyíltan antidemokratikus tendenciáit és antiliberális intézkedéseit, sem azt a végtelenül  kártékony és ostoba ellenzékiséget, amit például az egészségügy vagy a pártfinanszírozás átalakítása terén előadtak.

Annál inkább jellemző  a tiszta beszéd a posztkommunista utódpártra, igaz? Az élő  botox reklám Lendvai Sipánka még az igazmondó juhászt is leküdi megalázóba. Két cikluson át tömték a páncélszekrényeket titkosított doksikkal, mostanra kezdtek el hullani belőlük a csontvázak garmadával, minden szinten szinte minden, és akkor a legfőbb félnivalónk, hogy vége lesz a világnak, mert a következő kurzus ördögtől való, nyíltan antidemokratikus és antiliberális lesz. Az jutott eszembe, hogyha a narancsos párt által dirigálandó ciklus nyíltan antidemokratikus és antiliberális lesz, akkó’ ez a kettő, amit most hagyunk magunk mögött, na, ez milyen vót? Távozzunk emelt fővel a népnek meg mondjuk azt, hogy hát mink azér’ mégiscsak demokratikus keretek között árusítottuk ki az országotokat és semmiztünk ki benneteket? Hát ez tényleg qrva nagy eredmény, már-már a vívmány kategóriájába tartozik.

Elég csak ránézni a legfrissebb plakátjaikra. Semmi konkrétumot nem mondanak, fogalmunk sem lehet, mit tesznek majd kormányra kerülve. A hallgatásra jó okuk van. Ha betartják az elmúlt években tett népszerű ígéreteiket az olcsó adókról, a minden problémát megoldó és az összes költségvetési lyukat betömő állami gondoskodásról, az ország megint a csőd szélére jut. A válság kiújulása miatt pedig ezúttal már rajtuk csattanna az ostor.

Tényleg csak egy mondat a plakátokról. Ismerősöm meséli, hogy a Balaton mellett a bolgárkertészek pártjának egyik képviselőjelöltje olyan plakátról néz vissza ránk, melyen a „Lesz még szőlő, lesz még új kenyér!” üzenet olvasható. Már csak Hajmási Péter és Hajmási Pál hiányzik a derék képviselőjelölt mellől, úgy lenne teljes az összkép.

Sokkal valószínűbb, hogy folytatják a költségvetési szigor jelenlegi gyakorlatát, és esetleg komolyabb reformokba is belekezdenek. Csakhogy akkor éppúgy hiteltelenné és népszerűtlenné válnak, mint a szocialisták, mert most nem ezt ígérik a választóknak. És ha a szocialisták esetleg – rájuk egyáltalán nem jellemző módon – felelős ellenzékként kezdenek viselkedni és nem tesznek keresztbe egy-egy fontosabb reformcsomagnak, a Jobbik mindenképpen ott liheg majd Orbánék nyakán, hogy számon kérje a kisemberek és a “magunkfajták” sérelmeit.

„a Jobbik mindenképpen ott liheg majd Orbánék nyakán, hogy számon kérje a kisemberek és a „magunkfajták” sérelmeit

Már megbocsáss kedves Gábor, de te nem ebbe, hanem a másik, a magukfajták címkével jelzett kategóriába tartozol. Hiszen az imént épp te magad hoztad a tisztelt nagyérdemű tudomására, hogy személyedben az „iskolázott, világias, progresszív baloldali és egyben liberális választó”-t tisztelhetjük, aki amúgy mellesleg „undorodik a nemzetieskedő radikális populizmustól, a fajgyűlöleten alapuló fasiszta hagyományok felélesztéséről, nem is beszélve e kettő – nem tudom, honnan a rossebből veszed – árukapcsolásáról.

Elnézést a bárgyú  és populistán demagóg közbevetésért, de tessék mán mondani, látott valaki mostanság SS-rohamosztagokat grasszálni a Budai Várban? Kérjük, jelentkezzen szerkesztőségünkben!

Végtelenül lehangoló  a két nagy rendszerváltó párt, az MDF és az SZDSZ hanyatlása. Az SZDSZ kimúlt, szétesett, az elvtelen politizálás néhány év alatt előbb vidéken, majd Budapesten is teljesen lemerítette a párt amúgy is véges társadalmi erőforrásait. Az SZDSZ-ről mint liberális pártról már rég nincs értelme beszélni, amióta pedig eldőlt, hogy nem indul önálló listával, választási alternatívaként is megszűnt létezni.

Az MDF-ről  éppúgy nem tudjuk, valójában mit akar, mint a Fideszről. A hajdani nyugodt erő már több ciklus óta egyre inkább egy, a politikai kommunikáció szélcsatornájában áramvonalasított végbélkúpra, semmint értelmezhető politikai programmal, kontúros értékrenddel bíró pártra hasonlít. Az MDF hitelét az UD-botrány, a gyanús opportunista ügyletek, a kormányt támogató, átláthatatlan hátterű és soha meg nem magyarázott parlamenti szavazatok is épp eléggé kikezdték.

Bokros Lajos színre lépése mégis sok liberális szavazót elgondolkodtatott. Az országot 1995-ben stabilizáló csomag névadójának megnyerése EP-listavezetőnek majd kormányfőjelöltnek ugyanis épp az elvszerű politizálás ígéretét csillantotta meg. Az elmúlt hetek politikai bevásárló körútja azonban minden korábbinál nyilvánvalóbbá tette azt a cinizmust és szűklátókörűséget, ami a párt vezetőit jellemzi.

Bajuszember körüli szűnni nem akaró felhajtást komolyan mondom, nem értem! Intézzük el egy mondattal, zárjuk rövidre, mielőtt még túlságosan nagy feneket kerítenénk neki. Gazdag László: A Bokros-csomag mítosza és a valóság. Most így hirtelen fogalmam sincs milyen kiadó, de, ha odaslattyogsz a pénztárosnőhöz és beüti a computerbe a szerző vagy a kötet címét, egészen biztosan kidobja, hogy van-e még belőle vagy pedig már széthordta a tisztelt nagyérdemű. Ebből a könyvből fehéren feketén, hivatalos adatokkal alátámasztva kiderül, hogy Bokros Lajos, a szerző által stabilizálónak nevezett csomagja a nyomort stabilizálta országos szinten. Ráadásul, megint tetézzük a bajt, teljesen szükségtelen volt és óriási károkat okozott.

De megyünk tovább.

Mindegy, hogy Dávidékat az SZDSZ mögött álló üzleti körök  állítólagos pénze, vagy a maradék vélt liberális szavazó elcsábításának lehetősége szédítette meg. Óriási taktikai melléfogás volt: miközben tudhatóan sikerült számos MDF-törzsszavazót elbizonytalanítani, a veszteséget nem feltétlenül kompenzálja majd a Retkes Attila Fan Club megnyerése.

… a két nagy rendszerváltó  párt a közös demokratikus hagyományok és az antifasiszta értékközösség jegyében félreteszi az elmúlt húsz év szembenállását.

Frizura Varjú* szavajárásával élve, muszáj lesz itten elvarrnunk a korrigáló szálat, mert komoly hiátusok mutatkoznak a tényvalóság rendezett szövetében. Húsz éves jubileumát ünnepeltetik velünk az elhazudott, hatalomátrendeződési mozzanatnak, a ma is hatalmon lévő haszonélvezők. Rendszerváltozásnak híjják, miközben lassan már módszerváltozásnak is aligha nevezhető. Aki nem aludta át az elmúlt két évtizedet vagy nem vak, és a gúnyhatárokon belül sertepertélt a jelzett időszak alatt, az mára tökéletesen tisztába jöhetett azzal, hogy mind az MDF-re, mind az SZDSZ-re inkább ráillik a rendszer(át)mentő, mint a rendszerváltó kifejezés. Arról már nem is beszélve, hogy milyen két nagy párt? Lassan már nemcsak Ibolyát, de a hibahatárt is alulról szagolják! Szinte már nem is mérhetők! Kétségbeesett összekapaszkodással és a szolgalelkületű ölebmédia által óriásira felfújt „közbeszéd tematizálási vitorlákkal” (figyelem, ez halmozott képzavar volt!) próbálják meg elhitetni pont azzal a „kétszázezer iskolázott, világias, progresszív baloldali és egyben liberális választóval”, no meg a konzervatívokkal is, hogy ők aztán igenis reális alternatíva, és hogy mögöttük tényleges ott áll az a „kétszázezer iskolázott, világias, progresszív baloldali és egyben liberális választó”, no meg a szélsőséges radikalizmustól irtózó konzervatívok is!

Lólány álmát! –  mondaná erre műveltségére az urbánus szubkultúrában szert tevő egyszeri városlakó. Felhívják Smuck Andort, aki megfelelő pénzösszeg ellenében szállítja a szép korú, ám annál kevésbé szép lelkületű, merthogy elkurvultak, prostituálódtak, azaz pénzért eladták magukat) nyögdíjasokat.

Mindeközben, ha a két pártszerű képződmény állva maradt potentátjait nézzük, kiderül, hogy mindösszesen féltucatnyi ember kepectet eget-földet megmozgatva azért, nehogy darab idő múltán le kelljen hajolni majd a szappanért valamelyik büntetés-végrehajtási intézetben.

*(Okulásul, valamint kellő  mennyiségű tapasztalás és ismeretanyag beszerzése céljából szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe Frizura Varjú meséit gyerekeknek. Egyik eklatáns, példa gyanánt egész nyugodtan használható gyöngyszem, mely a jog pontosításáról szól: A irdatlan bácsi)

Vajon milyen közös demokratikus hagyományai lehetnek az MDF-nek és az SZDSZ-nek?

Vajon akad-e valaki széles e hazában, aki meg tudja mondani, hogy a rossebbe teszi félre csak úgy, egy pillanat alatt az elmúlt húsz év szembenállását ez a két, herényire zsugorodott valami, amit nagy jóindulattal egyelőre még pártnak neveznek?

Van még valaki, aki beveszi ezt a maszlagot? Hiszen egész eddig mást sem csináltak a kamerák kereszttüzében, minthogy egymást gyepálták. Ki hiszi el, hogy csak úgy, önként és dalolva összeborultak, mint kocsmánál a biciklik? Vagy még inkább, ki hiszi el, azt, hogy nem a pénz, nem a mentelmi jog vagy a jó ég tudja, milyen haszon vezérli őket ebbéli cselekedetükben, hanem valamiféle magasztosság, ideológia, vagy eszmeiség? Megmondom én: senki. Arról ugyanis nincs tudomásunk, hogy miután kialszik a piros lámpa, hová mennek el együtt, és mivel töltik el a szó legszorosabb értelmében drága idejüket. Túl jól sikerült a nyilvánosság előtt zajló színjáték.

Az antifasiszta örökségről meg csak annyit, hogy a Titanic utolsó túlélője is meghalt már. Lassan a holokauszt utolsó túlélője is elhagyja ezt a földi árnyékvilágot. Megint csak így bárgyún populista és demagóg módon hadd vessem mán közbe, tessenek mondani, meddig fognak még körülöttünk grasszálni nácik? Mondjuk 2100-ig? Vagy a XXIII. századig? Vagy még meddig? Az jutott eszembe, ha mondjuk annak idején Szulejmánnak jobb lett volna a médiája, vagy lett volna televízió, akkor még ma is a janicsár veszéllyel riogatnák a kedves tévénézőket nap, mint nap?

I betű gyanánt erre az egész mocskos mutyizós paktumozós hatalomtechnológiai életbenmaradás kísérletre teszi fel a pontot az az infó, amit Bíró Zoltántól az egykoron szebb napokat látott MDF legelső első emberétől tudhattunk meg a „Hangos többség” múltkori adásában, nevezetesen, hogy Mark Palmer egykori USA-nagykövet azon munkálkodott, mint a versbéli cimbalmos, hogy valami módon összeboronálja az MDF-et az SZDSZ-szel. Úgy tűnik már akkor sem mi döntöttünk a sorsunk felől. Ez azóta, csak rosszabbra fordult. Akkor most ki választ és kit választanak?

Az SZDSZ borzalmasan kommunikált és teljesen elcseszett beolvasztása azért is szomorú, mert mindezt sokkal szimpatikusabban is elő  lehetett volna vezetni. A történet nem lett volna szebb, de mégis, mennyire más lett volna az akusztikája, ha úgy tálalják, hogy felismerve a helyzet komolyságát, a két nagy rendszerváltó párt a közös demokratikus hagyományok és az antifasiszta értékközösség jegyében félreteszi az elmúlt húsz év szembenállását, és alkalmi szövetséget köt egy józanabb politikai kultúra meghonosítása érdekében… Mindennek a kovásza Bokros, és még néhány tekintélyes liberális politikai közszereplő megnyerése lehetett volna. Hát, ez a vonat elment, szokták ilyenkor mondani.

Van valami, amit megint csak nem értek. Hol van itt tekintélyes liberális politikai közszereplő? Tudunk mutatni akár csak egyet is? Ugyan mitől is lennének tekintélyesek a magukat liberálisnak mondó, ám a valóságban irtózatosan kirekesztő politikai közszereplők? Attól, hogy élenjártak az ország gyarmati sorba taszításában? Attól, hogy soha nem látott rosszlétet szabadítottak rá erre a szerencsétlen sorsú nemzetre? Felháborító megfogalmazás!

Az LMP-re többnyire azok a jó szándékú és naiv emberek szavaznak, akinek fogalmuk sincs a politika működéséről. A Lehet Más a Politika első és sokadik ránézésre is leginkább abban más, hogy nincsenek benne politikusok. Ez kétségkívül sok választópolgár számára vonzó tulajdonság, a pártra feltehetőleg mégsem fognak elegen voksolni, mert a személyiség és a karizma olyan tulajdonságok, amelyek nélkül a média megjelenéseken alapuló modern tömegdemokráciában lehetetlen gyökeret verni.

Már megint a jó öreg Thürmer-effektus. Nincs, nem volt és nagy valószínűség szerint soha nem is lesz a hatalom közelében, de azért addig ütik a (média)vasat, amíg forró. Azonnal olyan színben tüntetik fel, mintha komoly tényező lenne. Mindig megemlítik, mintha befolyással bírna, közben nincs mögötte semmi. De talán a rendelkezésre álló rövid idő alatt eljátszathatják vele az egykori Centrum Párt szerepét, pár későbbiekben éppen hiányzó százalék elvitelére még alkalmas lehet. Reméljük „hülye azért nem vagyok” tényleg nem hülye és időben észbe kap, hogy esztet mán ismerjük, köszönjük szépen, de nem kérünk még egyszer belőle.

…nincsenek benne politikusok. Ez kétségkívül sok választópolgár számára vonzó  tulajdonság.

Az egyszerre kváziliberális, ökoszociális és gyanúsan tőkeellenes LMP nyár  óta képtelen koherens üzeneteket eljuttatni a választókhoz. Ennek pedig nem az EP-választás után az LMP-re meglepően nyitott sajtó az oka, hanem az a patthelyzet, ami a párt liberális, városias centruma és a meglehetősen antiliberális, vidéki, hagyománytisztelő perifériái között alakult ki. Amíg ezt a meccset nem játsszák le, a választók sem tudnak tiszta képet alkotni az LMP-ről és politikai potenciáljáról.

Liberális szempontból a főleg a párttal már rég szakító  eszdéeszesek, így Ungár Klára fémjelezte Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) tűnik a legszimpatikusabb opciónak. Sajnos ugyanez az a párt, amelyiknek a létezéséről a néhány tucat tagon és támogatón kívül egyelőre szinte senki sem tud, és ez a helyzet áprilisig feltehetően nem is változik már számottevően.

Ezt mifelénk úgy szokták mondani, hogy adtunk a szarnak egy pofont. Egy a valóság, s ezer a ruhája. Adunk egy új nevet, ugyanazokkal a régi, leszerepelt emberekkel, és azt hisszük, hogy létrehoztunk valami újat. Pedig dehogy. Egy kicsi, ám annál befolyásosabb SZDSZ helyett most sok kicsi SZDSZ-t akarnak létrehozni, melyek a kellő pillanatban oldalról súgnak majd, beleköpnek a levesbe, szart lapátolnak a palacsintába, ha bátorkodhatom kifejezni magamat ezzel a csodás képzavarral.

Csakhogy szavazni muszáj lesz, és pedig olyan pártra, amelyik jó eséllyel be is jut az Országgyűlésbe. A SZEMA tehát kilőve. A választás valódi tétje tudhatóan az, hogy lesz-e kétharmados többsége a Fidesznek. Azt nyugodtan mondhatjuk, hogy a nyolc év szoclib állóvíz után (jobb híján) jót fog tenni a vérátömlesztés. A baloldalnak hosszú távon mindenképpen, mert a súlyos vereség végre elhozhat valamiféle megtisztulást, feldarabolódást, megújulást.

Azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy elég nagy baj lenne, ha a Fidesznek kétharmados többsége lenne. A feljebb vázolt helyzet miatt ugyanis túl nagy lesz a kísértés, hogy az alkotmányos rendszer átfaragásával a párt első embere a választók csalódottsága elől egy végrehajtó hatalmi jogkörökkel is felruházott köztársasági elnöki pozícióba katapultálja magát. Az sem tűnik lehetetlennek, hogy a Fidesz a választási rendszer átalakításával és a szavazókerületek határainak átszabásával megpróbálja egy időre bebetonozni magát a hatalomba.

A képviseleti demokráciát  és a hatalmi ágak egyensúlyát fontosnak tartó  liberális szavazó tehát kénytelen lesz mégiscsak vagy az MSZP-re, vagy az MDF-re szavazni. (Gáborkám, úgy néz ki mégiscsak irány Lö sufni és kisbalta metodika – A szerk.) És úgy érzi majd magát, mint a Mad Max roncswestern antiutópia zárójelenetében a rosszfiú, akinek nincs jó választása. A hamarosan felrobbanó tartálykocsihoz bilincselve eldöntheti: a saját karját vágja le és akkor megmenekülhet, vagy a bilincsnek esik neki, ami soká tart…

A választásig hátra lévő  időben kénytelenek leszünk patikamérlegen méricskélni, hogy melyik párt mit mond a Jobbikról, a Fideszről, a kétharmadról. Aztán a kárminimalizálás jegyében majd elmegyünk, és befogott orral, halkan anyázva behúzzuk az ikszet valamelyikre. Már most hányingerem van az egésztől.

Forrás: Miklósi Gábor – Index

Dávid Ibolyáék kapcsán már előzőleg is kifejtettem, hogy a mentelmi jog megvonásának és a kiadatásnak a szempontjából teljesen mindegy, hogy hány pártból jön össze a kétharmad. A mai közbeszédben, számomra teljesen érthetetlen módon, mindenki azzal van elfoglalva, hogy vajon egyedül meglesz-e a kétharmados többsége a Fidesznek. Mai tudásunk szerint nem lesz meg. Az MSZP mindent megtesz ennek érdekében, de még a Fidesz oldaláról is megfigyelhető egyfajta olyan törekvés, hogy ne legyen meg. Ugyanis, ha egyedül kétharmados többségre tesznek szert, akkor lépéskényszerbe kerülnek. Talán a harapófogóba, vagy satuba kerül megfogalmazás korrektebb. Ekkor ugyanis muszáj lesz felvállalniuk a konfrontációt a globális kizsákmányolókkal, ugyanakkor meg kell felelniük a nép elvárásainak is, az istenadta pedig, ha végre tömeges méretekben észhez tér, felismerve érdekeit fennhangon közölheti a gyűjtőpárttal, hogy itt az idő végre cselekedni, senki nem akadályozhat meg benne. Ha ennek ellenére nem történnek érdemi változások, valószínűleg kitör majd a skandallum, mert mindenki számára immáron megkérdőjelezhetetlen valósággá válik, hogy a narancsos párt is Magyarországnál felsőbb, nagyobb hatalommal bíró helyekre van bekötve.

Nagyon érdekes az, ahogyan a cikkíró a Jobbikot kezeli. Mindösszesen kétszer említi név szerint, pedig már a hatalomra kerülő párt fő hallja kendje is kimondta, azzal is számolni kell, hogy nem a szegfűmintás utódpárt lesz a második politikai erő a törvényhozás házában, hanem a Jobbik. Ha a hagyomány és Posta Imre állításának hinni szabad, a színfalak mögött már meg is köttetett a Fidesz-Jobbik paktum, tehát könnyedén elképzelhető, hogy mentelmi és egyéb más ügyekben, ha nem is egy párttól, de kettőtől már egész biztosan, meglesz a kétharmados többség.

Mivel előző életemet nagy valószínűség szerint nem a Delphoi jósdában töltöttem, bizonnyal nem én vagyok a kizárólagos igazság (ha egyáltalán van ilyen) letéteményese, és nem tudom megmondani száz százalékos biztonsággal, hogy mi fog történni. Egyesek szerint már a választásokig sem fogunk eljutni. Ilyen hangokat is lehet hallani, és sajnos erre ma már nem lehet, nem szabad könnyedén legyinteni. Egy olyan országban, ahol a hivatalban lévő kormányfő, – igaz, hogy suttyomban, mint a sérves rókák, de később azért mégis nyilvánosságra került – megalázó módon szembeköphet egy egész nemzetet, semmiképpen. Egy ilyen országban minden és mindennek az ellenkezője is könnyedén elképzelhető. Egy valami azonban bizonyos. Még pedig az, amit az írásom elején idézett Kubínyi Tamás mondott:

„Álmos egy évezredekre szóló nemzetstratégiát állított fel és ez a nemzetstratégia a gyakorlatban beigazolódott, működik. A Kárpát-medence a magyarságnak rendelt szent őshaza és ezt minden eszközzel meg kell védenie a magyaroknak.”

Legyünk most mindannyian Álmosok, de ne legyünk álomszuszékok, mert könnyen arra ébredhetünk, hogy nincs már tető a fejünk felett, és földönfutókká lettünk a saját hazánkban.

Készüljetek!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
KOMMUNISTA TÍZPARANCSOLAT
Történelmi lecke a nem létező magyar értelmiségnek
Inkább magára gyújtja a házat a néni! – "üzletszerűen" fosztják meg az embereket otthonaiktól
Close