KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Légicsapás: szétlőtték a kijevi tévétornyot – öten meghaltak (frissítés) 📺

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Öten meghaltak a kijevi TV-toronyban történt robbanásokban

Legalább két nagy robbanás történt a kijevi tévétorony közvetlen közelében, és hatalmas füstoszlop emelkedettaz ukrán főváros fölé – tájékoztat a Russia Today

A detonációk több tévécsatorna munkáját is megzavarták – erősítette meg az ukrán belügyminisztérium.

Az interneten keringő, ellenőrizetlen felvételek azt mutatják, hogy az első robbanás utáni pillanatokban füst gomolyog ki a torony melletti épületekből.

Egy másik videón már az látható, hogy a műsorszóró létesítménynél egy második nagy robbanás is bekövetkezik nem sokkal az első után.

Egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mi okozta a robbanásokat, de a robbanások nem sokkal azután történtek, hogy az orosz védelmi minisztérium figyelmeztetett az ukrán fővárost érő csapásokra. Az orosz hadsereg azt mondta, hogy stratégiailag fontos célpontokra mér csapást, amelyeket Ukrajna hadserege és hírszerzése használ, beleértve a kommunikációs létesítményeket is, ugyanakkor felhívták a civilek figyelmét arra, hogy biztonságos, védett helyen tartózkodjanak.

Moszkva eddig még nem erősítette meg, hogy ők hajtottak végre légicsapást a kijevi tévétorony ellen.

Kiemelt kép forrása: ukrán belügyminisztérium

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Bayer Zsolt: A takonygerincű

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük