KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Legalább még egy hétig előzetes letartóztatásban marad az EP leváltott szocialista alelnöke

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Legalább december 22-ig előzetes letartóztatásban marad Eva Kaili, az Európai Parlament (EP) kedden leváltott szocialista alelnöke, élettársa, Francesco Giorgi pedig egy hónapig marad fogva tartásban, őket és további két társukat a múlt hét végén állítottak elő a belga hatóságok egy Katarral kapcsolatos korrupció vádjával indított nyomozás részeként.

Eva Kaili szocialista európai parlamenti képviselőt, az EP alelnökét pénteken tartóztatták le a belga hatóságok, azóta vizsgálati fogságban van.

Az EP kedden, strasbourgi plenáris ülésén Kaili alelnöki megbízatásának megszüntetése mellett döntött. Emellett kizárták a görögországi szociáldemokrata PASZOK pártból és az Európai Parlament Szocialisták és Demokraták (S&D) frakciójából is.

Kaili őrizetbe vett élettársa, az olasz Francesco Giorgi egy belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott. A vádlottak között van továbbá Nicolo Figa-Talamanca, a No Peace Without Justice nevű civil szervezet igazgatója, valamint egy volt olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri is, aki jelenleg a Fight Impunity nevű, brüsszeli székhelyű civil szervezet elnöke.

Kailinak és társainak szerdán kellett megjelenniük egy előzetes bírósági tárgyaláson. A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap szerdai tájékoztatása szerint a négy gyanúsított megjelent a bíróságon, meghallgatásukat azonban december 22-re halasztották. Az ügyben eljáró vizsgálóbíró döntése szerint addig vizsgálati fogságban kell maradniuk.

Arról, hogy egészen a per kezdetéig őrizetben maradnak-e, jövő heti meghallgatásukon döntenek. A vád ellenük: bűnszervezetben való részvétel, pénzmosás és korrupció. Információk szerint Katar nagy összegű pénz- és áruajándékokkal próbálta befolyásolni az Európai Parlament politikai döntéseit.

A belga rendőrség Twitter-oldalán szerdán megjelent közlemény szerint közel 1,5 millió eurót foglalt le a brüsszeli régióban házkutatások során a korrupciós ügyben. A házkutatásokat „a belga szövetségi ügyészségnek az Európai Parlamentben (EP) tevékenykedő személyeket célzó, korrupció gyanújával nyitott aktája nyomán indított vizsgálat részeként hajtották végre” – közölték.

Ez is érdekelheti:  BRICS: Tények és tervek

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük