KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lecke sünöknek bajtársiasságból, kitartásból, állóképességből, erőnlétből! (+videó)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Fotó: Oskar
Fotó: Oskar

A Gárda csendőreinek határozott fellépése, szakszerű, pontos, gyors, fegyelmezett akciója Főkapitány Urunk védelmében, megdöbbentette, megfélemlítette és megfutamította a túlerejüktől elbizakodott sündőröket. A csendőrök leckét adtak önzetlen,hivatástudatból, bátorságból, képzettségből, erőnlétből az őket megállítani, feltartóztatni próbáló dzsiájdzsónak öltözött sünöknek.

A Főkapitány elmondhatta, és elmondta beszédét a Gellért téren.

Hasonló élményben volt részem, a Sebő Ödön század kötelékében, amikor Silip Norbert Századparancsnokunk „amőba” alakzatba állított minket, s végighömpölyögtünk a Feneketlen tó mellett. Sünéknek ez a békés alakzat sem nyerte el a tetszését, s a már mindenki által ismert leválasztó akcióba fogtak. Sorfallal választották el a Gárdát az elől vonuló civilektől.

Szinte kedélyesen kvaterkázva kezdtek az igazoltatáshoz, s „amőbánk” lassú áramlása elakadt. Rövid helyzetfelmérés után vezényszó hangzott, amely a Feneketlen tó északi oldalán húzódó utcába parancsolta a századot.

Gyors tempóban indultunk a Villányi út irányába, hogy megkerülve a droidok erős sorfalát tovább tudjunk haladni a Gellért tér felé.

Hamarosan egy szakasznyi, mintegy harminc-negyven sün indult meg utánunk, s mi futólépésre váltottunk.

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=FKM6Zj4iZ2I]

Jobbik Tv

A sünik mellettünk, mögöttünk loholtak, s hallottuk a rádióforgalmazást: „futásnak eredtek.” Jót nevettünk, s biztattuk őket futás közben, s egy-kettőre a Villányi úton találtuk magunkat, a Móricz Zsigmond körtér felé haladva.

A tér füves részén próbáltak elénk kerülni, s megállítani minket a páncélos sünök, de itt mi voltunk többen, s szinte ellenállás nélkül jutottunk át rajtuk, amikor közéjük futottunk. Tétova, ijedt, tanácstalan arcokat láttunk egy pillanatra felvillanni, amikor áttörtünk közöttük, s befutva a Bartók Béla forgalmába, ott már zavartalanul vonultunk a megemlékezésre. Átélhettük annak impozáns, lélekemelő, biztató hangulatát, meghallgathattuk Kiss Róbert Főkapitány bajtársunk beszédét.

A rendezvény után autóinkért mentünk, s a Gyorskocsi utcába indultunk, hogy elfogott bajtársaink szabadulásukkor ne legyenek magukra hagyva, hanem bajtársaik szeretete fogadja őket, amikor kilépnek a siralmas állapotban levő rendőrségi objektumból.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

Minden kiszabadult bajtársunkat taps, és a köszöntésünk fogadta. Már másnap, éjjeli egy óra körül hangzott fel a Himnusz, a Székelyhimnusz, s „oszolj” parancsra dobbantak bakancsaink a flaszteren, amikor egymástól is elbúcsúzva , mindenki haza indult.

Itt is leckét kaptak a droidok, bajtársiasságból, kitartásból, állóképességből, erőnlétből. Hiszen amíg ők sűrűn váltották egymást, forró teát ittak, „jól megérdemelt” fizetésért álltak sorfalat velünk szemben, Addig mi egymagunk, már kora délutántól talpon voltunk hazaszeretetből, bajtársaink iránti megbecsülésből, önként és önzetlenül.

Sokféle érzelem tükre volt a dzsiájdzsók arca. Az aljasságtól, a bambaságon át, az értetlenségig, a megdöbbenésig, a szégyenig.

Mi jó érzéssel, büszkén mentünk haza, egy újabb csata, egy soha nem feledhető élmény után.

Gárdista

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Lecke sünöknek bajtársiasságból, kitartásból, állóképességből, erőnlétből! (+videó)

  1. Kedves Gárdista!
    Nagyra értékelem lelkes cikked.
    Bár az olyan szervilis kifejezések, mint a „főkapitány urunk” nem nyerték el e tetszésemet.

  2. Hajrá Fiúk, nem adjuk fel soha!

    Adjon az Isten

    (Szebb Jövőt! Így helyes, mert a kérés után a kívánságnak
    is el kell hangoznia! Ideje ezt kicsit korrigálni. Igen, adjon az
    Isten szebb jövőt!
     – szerkesztő)

  3. Jómagam is láttam már, hogy a gárdisták hogyan viselkedtek – Budapesten az Erzsébet téri „űlünk a fűben” demonstráción – a parancsot teljesítő rendőrséggel. Egyet-kettőt úgy húztak a földön, mint a döglött malacot… Más tüntetéseken a társaik kísérletet sem tettek, hogy bajtársaikat ne hurcolják el.
    Összegezésül: problematikus ez az egész Magyar Gárda-kérdés. Ha a független magyar bíróság betiltotta a Gárdát, azt tudomásul illik venni… (Ugyanezek a bíróságok ítélték el a bűncselekményeket megvalósított rendőröket, a hunvaldokat, stb. Úgy nem lehet a kérdést eldönteni, hogy a bíróságok csak a Jobbiknak vagy a Magyar Gárdának kedvező ítéleteket hozzanak.)

  4. Szilasi Úr!
    Az Ön gondolkodása a problemetikus,meg amit irogat.!Ha nincs tisztában valamivel,akkor ne irogasson badarságot.Tudom a „magafajták”két pofonnal elintéznék a Gárdát.Itt közlöm Önnel,hogy ez nem fog menni,mert ha igen,akkor az a Magyarság végét jelenti..Vegye tudomásul,hogy: MAGYAR AZ,AKI SZIVÉBEN IS MAGYAR!! és ezt nem győzöm hangsúlyozni.Ha pedig nem tudja,hogy mit jelent a „szivében is Magyar” ,akkor Ön nem az!!
    És még egy gondolat: EBBEN AZ ORSZÁGBAN NINCS FÜGGETLEN BIRÓSÁG!!!Jól vésse az agyába !! Itt minden megrendelésre történik.Magát nagyon bántja a Magyar Gárda,de az bántja-e,hogy ezreket lakoltatnak ki a lakásából-tesznek földönfutóvá- köztük nagyon sok gyermekes családot,naponta ölnek meg idős,védtelen embereket,és még lehetne naphosszat sorolni a történéseket, ÚGY HOGY NE HIVATKOZZON ITT FÜGGETLEN BIRÓSÁGRÓL,mert a kilakoltatásokat is TÖRVÉNYESEN HAJTJÁK VÉGRE RENDŐRSÉGI SEGÉDLETTEL!!!!Ez ugye nem zavarja,csak a Magyar Gárda.EBBEN AZ ORSZÁGBAN NINCS KÖZBIZTONSÁG és az nem a Magyar Gárda miatt van!!EBBEN AZ ORSZÁGBAN MINDENT MEG LEHET VENNI,CSAK EGYET NEM,ÉS AZ A BECSÜLET,ha tisztában van a szó értelmével.
    EBBEN AZ ORSZÁGBAN BÜSZKÉN,SZABADON JÁRNAK-KELLNEK AZOK A „RENDŐRÖK”, (és bűntetlenül!!!)AKIK 2006.OKTÓBERÉBEN „MEGVÉDTÉK ” a magához hasonlóan gondolkodók NYUGALMÁT.
    Akkor miről is „beszél”? Okosabb lett volna,ha hallgat. És ha tettszik Önnek,ha nem,akkor is SZEBB JÖVŐT KIVÁNOK HAZÁMNAK,ÉS NEMZETEMNEK,ISTEN ÁLDÁSÁVAL!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük