KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Leállt a vasút, bezártak az iskolák: országos sztrájk van Franciaországban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Folytatódik az országos sztrájkhullám Franciaországban, ezúttal nyolc nagy szakszervezet részvételével, így többek között komoly fennakadások vannak a vasúti közlekedésben, bezárt számos iskola, és sokan letették a munkát az olajfinomítókban is.

A tiltakozók a BBC beszámolója szerint Emmanuel Macron nyugdíjreformja ellen tüntetnek, a francia elnök tervei szerint ugyanis a nyugdíjkorhatárt 62-ről 64-re évre növelnék.

Országszerte tüntetések is lesznek kedden, a hónap során immár második alkalommal, az első körben több mint egymillió ember vonult utcára. Kedden az általános iskolai tanárok több mint fele nem vette fel a munkát.

A nyugdíjkorhatárról szóló törvényjavaslat jövő héten kerülhet a Nemzetgyűlés elé, és a kormány annak ellenére igyekszik majd keresztülvinni, hogy felmérések szerint a választók kétharmada ellenzi a változtatást. Ráadásul mivel a kormánynak nincs meg a szükséges többsége a parlamentben, a Sarkozy-féle Köztársaságiak párt képviselőinek szavazataival vinnék át a módosítást.

A tüntetésekkel kapcsolatban Jean-Luc Mélenchon baloldali pártvezér arról beszélt, hogy az ország kritikus pillanathoz érkezett, és szerinte ma még többen lesznek utcákon, mint január 19-én voltak. A rendőrség állítólag országszerte 11 ezer embert küld ki a tüntetésekre.

A közlekedési fennakadások már reggel megkezdődtek, Párizs környékén a háromból csak egy gyorsvasút közlekedik, és csak a két sofőr nélküli metró vonala működik. A CGT szakszervezet közben azt közölte, hogy a TotalEnergies olajfinomító alkalmazottainak háromnegyede hagyta ott a munkát kedden.
Sztrájkolnak az óvodai és általános iskolai dolgozók is, míg a Sicences Po egyetem diákjai egyetemfoglalásra készülnek, hogy így álljanak ki a sztrájkolók mellett.

A kormány korábban már jelezte, hogy kész kisebb változtatásokra, de a kétévnyi korhatár-emelésből nem engednek. A BBC-nek nyilatkozó közgazdászprofesszor, Philippe Aghion szerint erre szüksége is van a kormánynak az évről évre növekvő hiány miatt, és a koremelés egyben segítene a foglalkoztatási rátán is. Szerinte a befolyó összegek révén a kormány költhetne iskoláztatásra, egészségügyi rendszerre és zöld iparosításra is.

Ez is érdekelheti:  A brüsszeli kerület polgármestere magyarázkodik a betiltott NatCon ügyében

Vadhajtások

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük